Tolnamegyei Közlöny, 1907 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-06 / 23. szám

hordtak össze: Ricker Erzsi 5 litert, Sörös Anna 4 litert, Kovács Etel, Nagy Kati, Zimmer- mann József, Morvái Márton, Tiflnger József, Németh Mihály 3—3 litert, Szilágyi Ilona, Kovács János, Rizner Sándor 2—2 litert, Orbán Juli, Szilágyi Gyula, Zimmermann Anna, Németh Lajos, Oláh József, Nyúl Erzsi 1 — 1 litert. Tehát ez évben is legtöbb tökmagot hozott közületek Ricker Erzsi. Igaz ugyan, hogy minden liter tökmagért egy-egy szép palavesszőt kaptatok, de azért a tökmag becse a kismadarak előtt ennél jóval nagyobb volt, mert sok madárkának mentettük meg életét az éhenhalás- tol> sok madarat csalogattunk vele pusztánkba s egész községünkbe* kik a tökmag fogyasztása mellett állandóan kutattak a kártékony férgek után is, melyeket elpusztítva, sok hasznot hajtottak nekünk embereknek. A tökmagon kívül Németh Árpád, Gyula és Gábor a kertben több liter napraforgó-magot is termeltek, melyet a hosszú tél folyama alatt a kis madárkák szintén elfogyasztottak. Mind a tökmagot hozó, mind a napraforgó-magot termelő gyermekek a madarak iránt tanúsított jószívűségükért dicséretet érdemelnek.

3. Itt emlitem meg azt is, hogy december hó végén az Országos Állatvédő Egyesület által kiadott Gyermek Naptárból 60 darabot rendeltem, mely január hó 4-én érkezett meg. Ebből a naptárból a fácánkérti iskolás gyermekek megtartottak 44-et, 16-ot pedig átküldtem a kajmádi iskolás gyermekek részére, hol azok igen nagy keresletnek örvendettek. Ezen kis naptár szép olvasmányait a gyermekek a hosz- szu téli estében nagy érdekkel olvasgatták és költeményeiből a mai ünnepélyre többet be is tanultak.

4. A tavaszszal, március hó 11-én 4 darab, 12-én pedig 5 darab madárházikót raktunk fel az iskola épület udvarán s a kertben lévő fákra, hogy bennök a kis madárkák fészkeljenek s az idő minden viszontagságai ellen menedéket találjanak. Ezzel egyidejűleg a régi madárházikókat is kijavítottuk.

5. Március hó 22-én a tornaudvarba egy diófát ültettünk ki, mely már szépen lomboso- dik s majd ha ez a fa magasra nő, rólunk is elmondhatják utódaink azt a versecskét, melyet ti régi olvasókönyvetekből tanultatok : »Ezt a diófát itt nagyapám ültette.«

6 Április hó 13-án a tornaudvar léckerítésén kívül két sor akácfa csemetét ültettünk sűrűén, melyből majd sürü eleven sövényt nevelünk, hogy közte a kis madárkák fészkelhessenek s menedéket találjanak, a tornaudvar környékét pedig díszítsék.

— Parancsol, nagyságos uram ?

(Pista, kiből törvényszéki biró lett, fülét megüti a hang.)

— Szent ég ! de nem . •. . lehetetlen ! Igaz, hogy nyomaveszett Bélának, a poétának . . . s mégis . . .

Mélázásából a hordár szava verte föl:

— Parancsol!

— Itt van e bőrönd, vigye a nagy vendéglőbe — szól s szűrön néz a hordár szeme közé. Megindulnak a városba vezető fasor felé, a többiek után. A hordár megrogygyanó lépéssel baktat, oldalról veszi szemügyre. Végre nem állhat ellent kikivánkozó gondolatának :

— Hogy hívják barátom ? — kérdi.

— Engem ? . . . Bartók Béla, szolgálatára nagyságos uram!

— Bartók ... Béla! Te ! — kiált Pista.

A hordár fölüti szemére húzott sapkáját s

úgy néz vissza elképedve.

— Pista 1 ... Te ! Látod ... hát a Piros , . . férjhez ment — motyogja s viharvert arcán végig perdülnek mégeredt könnyei. Lesüti szemeit Pista előtt s ismétli sóhajtva, mintegy magának :

— Igen, férjhez ment . . s ő . . . m . . .

7. Április hó 30-án 2 darab madárházikót készítettünk a nagyobb gyermekek segítségével, melyeket május 1-én délelőtt a fácánkerti vasútállomás fáira fel is függesztettünk, hogy bennök hasznos madárkák fészkelhessenek s az állomás gyümölcsfáiról a hernyókat letisztítsák.

8. Május hó 8-án ismét készítettünk két madárházikót, melyeket még azon nap délelőtt kivittünk a tolnai szőlőkbe s ott Buday János tolnai lakos szőlejében függesztettünk fel. Ezen nap délutánján még Fekete Ágoston prépostplébános urnák is küldtünk 3 darab madárházat a tolnai plébánia udvarán leendő felállítás végett.

Az itt elmondott eseteken kívül sokat és sokszor beszéltem én nektek évközben a hasznos kis madarakról s örömmel tapasztaltam, hogy ha nem is sikerült még mindnyájatok szivét megnyerni a kis madarak iránti szeretetnek, azok védelmezésének, gondozásának mivelésére, de már csak igen kevés köztetek azon kegyetlenszivü gyermek száma, kik a kis madárkák fészkeit, tojásait, fiókáit irgalom nélkül pusztítják. Örömmel tapasztaltam azt is, hogy kertjeinkben folyton több család cinege, csíz, légykapó, sárga-rigó, fülemile tartózkodik állandóan és pusztítják azokat a kártékony hernyókat, rovarokat, férgeket, melyek fáinkat s egyéb veteményeinket a leggondosabb ápolás mellett is nagyban pusztítanánk, megrongálnák.

Tudjátok ti már azt is, hogy a madarak egy része magas fák ágai közé, azok galyaira vagy a fák odúiba rakja fészkét,. némelyek azonban a sürü bokrok között, a kertek sövényein szeretnek inkább fészkelni. Ezt tudva tehát, ha a kis madarakat védeni akarjuk, védeni kell a fákat és sürü bokrokat is, mint a madárkák természetes tanyáit, s ahol ilyenek nincsenek, ültetni kell azokat.

A mi határunk, Simonmajor község határa, tele van ültetve fákkal, erdőcskékkel, eleven sövényekkel. Itt tehát a kis madárkák elég helyet találnak fészkeik elhelyezésére. S hogy a madarak még sincsenek áránylag jobban elszaporodva, ennek az az oka, hogy sok az ellenségük is, melyek folyton pusztítják őket. Ilyen ellenségeik: a szarka, sólyom, mátyásmadár vagy szajkó, a menyét, nyest, görény, róka és a macskák. Ezek igen sokat elpusztítanak közülök, s ha még ti gyermekek is pusztítanátok őket, akkor teljesen kipusztitanátok e hasznos állatokat, s úgy járnánk, mint a »Ne bántsd fészkét a madárnak« cimü szép költeményben tanultátok: »S pusztulásnak indul a határ: Isten átka van a tájon, hol madár se jár.«

Sokszor hallhattatok már az udvaron, kertben vagy a ház környékén fájdalmasan siró madárhangot. Ha ezután ilyen fájdalmas hangon siró madarat hallotok szólni, tudjátok meg, hogy ott bizonyosan macska vagy más ragadozó settenkedik, mely veszedelemmel fenyegeti a kis madárka vagy fiókái életét. Gyorsan menjetek tehát oda és zavarjátok el a veszedelmes gonosz ellenséget. Tapasztalni fogjátok, hogy a siró hang azonnal elhallgat, mert a madárka megszabadult ellenétől. De mert mindenütt nem lehetünk ott, ahol veszély fenyegeti hasznos kis madarainkat, azért raktunk föl iskolánk udvarán, a kertben s a fentebb említett más helyeken is több madárvédő házikót, hogy ezekben a kis madárkák, különösen a cinegék biztos menedéket találjanak télen-nyáron maguknak és fiaiknak.

Én a régi időben cinegét nyáron csak az erdőben láttam. Az erdőben sok az odú, ott fészkeltek, ott költötték ki fiókáikat. A házak közelébe, kertjeinkbe csak ősszel jöttek be. De most kevés menedéket találtak, vagy odább mentek, vagy a macskák, ragadozó madarak, sőt egyes rosszszivü emberek is elfogdosták, elpusztították őket. A nagy hidegben is sok elpusztult, megfagyott, mert nem volt meleg hajléka, éjjeli szállása.

Egy hideg téli reggelen Gáboromnak az édes anyja hozott be a köcsögfáról az üres tejes köcsögben egy megdermedt kis cinegét, mely a szobában aztán feléledt, magához tért, kezdett röpköpni s az almáriom tétejére feltett tökmagból evett is. Mikor aztán az idő kissé fölmelegedett, kinyitottuk a szoba egyik ablakát, s a kis cinege boldogan, kicsiny szivében meleg hálával jótevői iránt, repült ki a szabadba.

Ez azonban régen történt. Még akkor Gáborom nem is volt a világon, sőt közületek egy sem élt. E régi időtől fogva rakok én az udvar s a kert fáira madárvédő házikókat, mert azt tapasztaltam, hogy az emberek, mikor házaikat építik, nem igen érnek rá arra, hogy a hasznos kis madarakról is megemlékezzenek, elég, ha magukról gondoskodhatnak. Pedig szükségük van e gyenge kis teremtéseknek az emberek gondozására is.

Abban a kis madárházikóban, melyet az 1905-ik év' tavaszán tettünk föl a kertben a diófára, még azon évben kétszer költött egy cinege család s' nevelte föl fiókáit. Hogy mennyi hernyót, rovart, kártékony férget pusztítottak ezek el a kertben s a környéken ? az Isten tudná csak megmondani. S ezen madárvédő házikókban minden évben fészkelnek s költenek a kis cinegék.

Alkalomszerúleg megemlitem e helyen, hogy a kertben a méhes nyugoti oldalán kívül, hol én belül e sorokat az ő érdekükben Írtam, egy cinege család éppen most neveli fiókáit egy olyan madárházikóban, mint amilyeneket többfelé raktunk a fákra. Minden alkalommal, mikor az anyamadár hozta a kicsinyeinek az eleséget, halkan kopogtatott a házikó röplyuká- nál, s midőn a kopogást hallottam, mindig oly édes öröm töltötte el szivemet, milyent csak az érez, aki valami jót cselekedett. Ti is cselekedjetek kedves gyermekek hasonlóképpen, állítsatok fel otthon madárházikókat, ha édes örömet akartok érezni szivetekben!

(folyt, köv.)

A szerelem.

Egy pillantás — egy kézszoritás És már megértettük egymást;

S bár ajkunk semmit sem felel, “Meghódított a szerelem.

Egy forró csók az édes ajkról,

Az egész csak egy kis pillanat.

És mégis csak az Isten tudja,

Mit élünk át mi azalatt

Egy pillantás, mosoly a szájrul,

Elég az élet zálogául,

Hogy boldogok legyünk végtelen A hosszú földi életen.

De — haj! egy pillantás kell csupán — Rövidke szó, — és már gyötrelem — S elég hozzá, hogy megölve Szenvedjünk át az életen.

SZABÓ GÉZA.

Dr. Fent Ferenc kinevezése.

Szekszárd belv. plébánia hívei uj lelki- pásztort kaptak. Boldog emlékű Wosinsky Mór örökébe dr. Fent Ferenc szentszéki tanácsos, szekszárd-újvárosi plébános lépett. Örömmel, szeretettel üdvözöljük az uj lelki- pásztort, aki papi erényeivel, szeretetteljes egyéniségével, pártatlan igazságszeretetével egész Szekszárd városának szeretetét eddig is bírta. .Igaz szeretettel, őszinte lelkesedéssel várja Szekszárd hivő népe atyját és hő imában kéri a jó mennyei Atyát, hogy üdvös munkájára bő áldását adni kegyeskedjék.

Az uj plébános életrajzát a következőkben adjuk :

Született Vajszlón, 1861 december 21-én. Gimnáziumi tanulmányait Pécsett végezte. Elöljárói