Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-15 / 46. szám
— Garay János emlékéhez méltó külső mezben és magas nivóju irodalmi tartalommal jelenik meg e hó végén a már hét év óta közkézen forgó képes nagy naptár vármegyénk pontos és teljes címtárával, számos illusztrációval, közéleti kiválóságaink fényképeivel, stb. stb. — A naptár illusztris irói közül felemlítjük a következőket: dr. Várady Antal, dr. Hajdú Miklós, Thaly Kálmán, Bodhár István, Sántha Károly, stb. — Hirdetmény. Miután általános’ a panasz, hogy a gyermekek és inasok a házfalak sarkait leütik, a falakat befirkálják, bemocskolják, sőt késsel is megfaragják, a házaknál alkalmazott csöngőket húzogatják, miáltal a háztulajdonosokat és lakókat folyton háborgatják, úgyszintén több esetben tétetett panasz az iránt is, hogy ugyancsak a gyermekek és inasok a sürgöny és villanydrótokat kővel dobálják: szigorúan figyelmeztetem a szülőket, hogy gyermekeiket, valamint az iparosokat, hogy inasaikat az ilyen tettek elkövetésétől a legkomolyabban és legszigoruabban tiltsák el, mert a kiknek gyermekét vagy inasát az ily tettek elkövetésén rajta érnek, — amennyiben a gyermekek felelősségre vonhatók nem lennének, — a szülőket, vagy az érdekelt iparosokat fogom szigorúan felelősségre vonni. Akik pedig az ilyen tettek elkövetésén valakit rajta érnek, kötelességüknek ismerjék az illetőt bejelenteni. Szek- szárdon, 1906. évi november hó 9-én. Molnár, rendőrkapitány. — A pécsi kereskedelmi és iparkamara értesítette Tolnavármegye alispánját, hogy Tolnavármegye törvényhatósági ipartanácsának póttagjául megválasztott, de elhunyt Schiszler Károly helyébe Débulai Imre választatott meg póttagul. — Uj kaszinói tagok. A szekszárdi kaszinó választmánya múlt szombaton tartott ülésében a rendes tagok közé felvette dr. Gyenes József kir. törvényszéki bírót és Tolnai Arthur főgimnáziumi tanárt. — A tüdőbetegekért. A könyörületes szivek az egész országban «Csak egy virágszálat!» jelszóra gyűjtést rendeztek a szerencsétlen tüdő- betegekgrészére mindenszentek és halottak napján a temetőkben és rk. templomokban. A. felemel ■ nemes életmentésből hatalmasan kivette a részét gróf Apponyi Gézáné, főispánunk fenkölt lelkületű neje is, aki már két mulatság bevételéből 900 koronát küldött a tüdőbetegek szanatóriuma részére. Mindenszentek napján pedig Hőgyészen a temetőkben felállított perselyekben 53 kor. 6 fillért gyűjtött A rk. templomban halottak előestéjén gyűjtöttek 104 kor. 97 fillért. Ebben részt vettek : gróf Apponyi Gizella, F'errand Mária, Molnár Terka, May Bözske, Steindl Mariska, Dubniczky Irma, Leicht Irma, Léicht Ida, Bessinger Paula, Wagner Olga. Utólag befolyt 18 kor. 77 fill. Ressinger Paula külön gyűjtött Duzson 17 koronát. Az összes gyűjtés 207 kor. 29 f. Ebből a kiadásokat levonva, a nemes célra 200 korona jutott. — Birtokvétel. Willinger Márton szőlőnagybirtokos megvette a már részben tulajdonát képező 530 kát. hold kiterjedésű, Zomba határában fekvő Andormajor pusztát. — Vonatok érkezését és indulását fel tüntető táblázatok az állomásokon. A kereskedelemügyi miniszter a közönség könnyebb tájékozódása. érdekében elrendelte, hogy az állomásokon, valamint azokon a megállóhelyeken, amelyeken naponta két vonatpárnál több vonat áll meg, a vonatok érkezését és indulását feltüntető táblázatok függesztessenek ki, Ez a rendelkezés a jövő évi nyári menetrendváltozással egyidejű eg hajtatik végre. — A mányokl márvány. Kitűnő márvány- anyag van országunkban s dacára ennek’ ebből is igen sok a behozatalunk. Most egy uj részvénytársaság van alakulóban, melynek alapitói múlt szombaton Budapesten a «Vadászkürt* nagyrermében értekezletet tartottak. Az értekezlet elnöke, Gaál András orsz. kéqviselő rámutatott arra, hogy a nagymányoki márvány a szakférfiak egyhangú véleménye szerint a legkitűnőbb magyar márvány; még jobban erősödik még ez a meggyőződés, ha figyelembe vesszük, hogy a kereskedelmi kormány a nagymányoki bánya ügye iránt a legmelegebben érdeklődik és a bányatulajdonosokhoz intézett kormányleiratból kitűnik, hogy a kormány tetemes állami segélyt is helyezette vállalatnak kilátásba. WéberJános orsz. képviselő, ki a bonyhádi kerületet képviseli és kinek kerületében van a nagymányoki bánya, a bizottsággal közli, hogy a bányát személyesen is megtekintette, a helyi viszonyok alapos ismerójeként kijelenti, hogy ezen alakuló iparvállalat egészséges és jól jövedelmező ipar- vállalat lesz Lőrenthey Imre dr, egyetemi tanár- a geológiai intézet neves tanára az elnök kérésére előadja, hogy a nagymányoki márványbánya és annak termékeinek alapos ismerője és mint geológus nyugodt lélekkel ajánlja a vállalatot az érdekelt szakkörök figyelmébe és a nagyközönség pártfogásába, mert a nagymányoki márványt az ország legjobb és legszebb márványának tartja. Erényi Ulmann Gyula műépítész kijelenti, hogy a nagymányoki márványt a maga részéről is elsőrendűnek elismeri és megígéri, hogy egy legközelebb építendő nagy középületnél már ezt a kitűnő márványt fogja használni; egyúttal kijelenti, hogy az alapító-bizottságban tevékeny részt akar venni, miért is kimegy a bányatelepre, hogy személyes tapasztalatairól a bizottságnak beszámolhasson. Török Sándor dr. bejelenti, hogy a részvényjegyzések kezdetüket vehetik és hogy a befizetések a Belvárosi Takarékpénztár Részvénytársaságnál eszkőzlendők. Elnök erre a jelenlevő alapítókat az alapítási tervezet aláírására felhívta és a bizottság nagy helyeslése mellett kihirdette a határozatot, mely szerint a részvények jegyzése már a holnapi naptol fogva eszközölhető jogérvényesen. Az alapítók között többek közt helyet foglalnak : Jeszenszky Sándor báró földbirtokos, Ivánka Imre főid birtokos, Ráday Endre gróf földbirtokos Szávoszt Emil nagykereskedő, Waizen János igazgató std. stb. — Adományok. A pécsi püspök és Wajdits Gyula pécsi kanonok 100 -100 koronát Szeif- ricz István nagyprépost 20, Hanny Gábor prae- látus 10, Spiesz János apátkanonok 20 koronát adományoztak a szakadáthi ifjúsági és népkönyvtár javára. — Gróf Zichy Gyula pécsi püspök a Mecsek Egylet madárvédő osztályának a madárvédelem céljaira 5Ö koronát adományozott. — Színház. Közönségünk mintha mégis kezdene felmelegedni a színház iránt. A közöny mintha megszűnt volna az itt időző társulattal szemben. Nap-nap után több és több publikum nézi végig az előadásokat. A társulattal Szek- szárd város közönsége meg lehet elégedve. Összevágó, szabatos élőadásokat produkál s a legújabb darabok keiulnek színre. Az énekes személyzet a «Vig özvegy*-ben mutatkozott be tulajdonképen teljes számban. Címszerepben jól megérdemelt tapsokat aratott Novak Ilona, mellette Kürti Lili, Miskey, Szilágyi Böske, Szántó és Makróczy voltak jók, mig a komikumot Vágó, Szilágyi Aladár, Kellér és Nemes képviselték. Az eddigi előadások közül kétségkívül legkiválóbb a «Lebonnard Papa* volt. A burlesz komikum kiváló képviselője, Szilágyi Aladár olyan alakítást nyújtott a címszerepben, mely valóban dicséretére válnék bármelyik fővárosi színésznek is. A fiú szerepében Horváth Endre kiforrott, kész tehetségének adta ujabbi jelét. A gőgös és apját lenéző, léha frátert ép oly kiválóan játszotta meg, mint a törvénytelen származásának, fatíyu voltának tudatára ébredt, testileg, lelkileg megtört fiatalember lelki fájdalmait, kétségbeesését. Kisebb szerepekben: Vágó, Vágóné, Lendvay, Szilágyi Böské és Szilágyi Ivor járultak hozzá az előadás sikeréhez. — A sorosás eredménye a dombóvári Járásban. A most lefolyt újoncállitásnál előállt összesen 500 ember, ebből besoroztak 150 embert, tehát 30 százalékot. És' pedig 80 embert a hadsereghez, 20 embert a honvédséghez és ötvenét mindkét póttartalékhoz. Az első korosztályban az 1-től 161 sorszámig a hadsereghez, 162-től 264-ig a honvédséghez kerültek mint újoncok, az első korosztály 225 sorszámán félül minden besorozott, tehát az egész 2. és 3. korosztály a póttartalékba kerül. — A nőegylet második teaestélye. A szekszárdi nőegylet és a rk. kisded ovodát fentartó egylet múlt szerdán tartotta meg a Róm. Kath. Olvasókör dísztermében második teaestélyét, melyen igen szép számú közönség jelent meg. A műsor első száma Szendrői József szavalata volt, aki nagy hatássat adta elő a «Pán halála* és a saját szerzeményű »Keltő óra* cimü költeményét. A lecsillapult tapsvihar után Hayt Ferencné és nővére, Csathó Irénke magyar dalokat játszottak zongorán. Remek játékukat a közönség megujrázta. Mirth Lászlóné ritka szép csengésű hangján a «Csókon szerzett vőlegény»- ből énekelt, mit Setényi József kisért zongorán. A közönség lelkesen megtapsolta és óhajára még két dalt énekelt. Csattanós befejezésül dr. Orffy Gyula pompásan játszott hegedűn, Klieber Gizella precíz zongora kísérete mellett. Sok tapsot arattak. Műsoron kívül Spuller Margitka (Budapestről) kuruc nótákkal gyönyörködtette a közönséget. Ezután a hölgyek teát szolgáltak íel, majd megeredt a tánc, mely sokáig együtt tartotta a társaságot- Az estélyen a főispán is jelen volt. Jelenveit asszonyok: Biróy Béláné, Bodnár Istvánná, Brebovszky Elemérné, dr. Csizmadia Gézáné. Fink Kálmánná, Fuggert Károlyné (Paks), Gyergyai Dezsőné, Hayt Ferencné, Holub Jánosné, Jánosits Károlyné, Kamarás Béláné, Keplinger Gézáné, Klieber Győrgyné, özv Laskó Gyuláné, Matzon Kálmánná, Mirth Gyuláné, Mirth Lászlóné, Molnár Istvánné, özv. Nádpataky Ágostonné (Budapest), Nits Istvánné, Örffy Lajosné, dr. Pesthy P.-né, özv. Sass I.-né, Sass Janka, Schneider J.-né, Schwirián Józsefné, Sinkovits Gézáné, özv. Stancsics B.-né, Takács Gyuláné (Paks), Tekus Vilmosné, Tihanyi Domokosné, dr. Török Ottóné. Leányok: Blochinger Erzsiké (Tamási), Borsody Tériké (Tolna), Csathó Irénke (Keszthely), Fink Margit, Hercegh Mariska, Kamarás Józsa, Klieber Gizella, Mányoky Sári, Müller Julia, Nászay Paula (Budapest), Raun Janka, Somogyi Paula, Spuller Margit (Budapest), Takács Janka (Paks), Triebler Ilona, Wigand Hedvig. Felülfizettek : gróf Apponyi Géza 19 K, Jeszenszky Andor 4 K, Wosinsky Mór 3 K, Dőry Pál 2 K, Takács Gyula 1 K. Jegyét megváltotta : dr. Leopold Kornél 2 koronával. A kir. tanfelügyelő jelentése. Tihanyi Domokos kir. tanácsos, tanfelügyelő f. hó 14-én tartott közigazgatási ülésben jelentette, hogy október hónapban megvizsgálta a dunakömlődi r. k. iskolát 3 tanteremben és az úgyanottani községi állandó menedékházat 1 tanteremben. Az elért eredményt kielégítőnek találta. — Az alsónyéki dalárda folyó hó ll-én tartotta újra alakuló közgyűlését, melyen a következő 3 évre a tisztujitás következőképpen ejtetett meg: elnök lett Bénák János községi biró, alelnök : Mező László s jegyző: ifj. Pap János, pénztárnok: ifj. Bötös István. A 3 éves iíju testület, újabb 3 évre oly lelkesedéssel tömörült, hogy Bocskár Ferenc karmester odaadó és igazán páratlanul álló vezetése mellett szép reménynyél és eredménynyel kecsegtet működése; s a testület bizonyára díszére válik Alsónyék községnek. GarayJánosEépesHTaptára iy07 évre.Megjelenik november havában. —Tartalma: Naptári rész. — Teljes címtár. —Jeles szépirodalmi rész. — Illusztrációk. — Tolnavármegye közönségének nevesebb épületei és történelmi nevezetességű helyei. — Leírások. — Általános tudnivalók. felvétetnek Molnár Mór hirlapkiadóhivatalában — — ~ " Szekszárdion