Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1906-01-04 / 1. szám

6.

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1. sz.

1905. január 4.

IRODALMI CSARNOK.

Rendületlenül.

Lent a kikötőben égre tör a lárma,

Ember-ember hátán fut előre-hátra.

Ez batyuját viszi, az gyermekét, lányát,

— Hontalanná teszi az egész családját —

S mintha ez a föld neki idegen volna,

Örül a lelke, ha feljut a hajóba.

Abban reménykedik, azt hiszi ... a kába,

Hogy jobb hazát talál majd az újvilágba.

... Őszbecsavarodott, kérges kezű ember Legényfiával, a kikötővel szemben Áll a fedélzeten, s messzeségbe bámul Tán,' — mielőtt e kép előtte bezárul —

Hogy el ne felejtse — a szivébe zárja.

Vagy tán üzenetet biz rá a madárra,

Mely fölötte szállong s hallszik a danája)

.' . Hazafelé készül ... az ő falujába.

S amint nézi, látja, könny tolul szemébe S mint egy édes emlék, kép tárul elébe:

Kicsiny falujának sugártornyos képe,

Fenn a dombtetőről óh! be hányszor nézte! Fazsindelyes háza lent a faluvégen,

Fecskemadár fészkelt fenn az ereszében.

Délibábos róna, legelésző nyája ...

Nem lehet ő többé soha büszke rája.

Nóta zeng Iliiébe, s a' gulya kolompja;

Majd imára kondul a templom harangja;

Lágy akkordban szóló orgonának hangja,

Mely vitte a lelkét egykor a magasba,

... S midőn elcsendesül minden éjszakára,

Megszólal a pásztor fűzfa-furulyája.

Majd az is elnémul, s megcsendül a nóta,

Vidáman, pajkosan sok helyt a fonóba.

Hát az a sirhant a temető sarkánál,

Hányszor térdelt sírva a kereszt fájánál,

Felesége van ott. Ej! hisz az régen volt!

Azóta már lánya, két fia is megholt;

Emberek elhagyták, rutul megtagadták,

Földjét is elvették, pusztulásnak adták .. 1 Mért fáradjon tehát ? ... Ha fáj, hát had fájjon ..

Van számára még hely tán a nagy világon.

De mégis ... a lelkét valami úgy nyomja ... Kimondani nem, óh! azt csak érezni tudja.

Szivét összefogja, s könnyet csal szivébe,

Lázba is jön tőle minden kis csepp vére,

Úgy érzi, hogy menten összeroskad lába,

Erőlteti ... nem tud . . . nem bir már ... hiába Valami úgy huzza — legyőzni nem lehet —

Elfogta a szivét a hazaszeretet.

Megfogja a fiát, átront a korláton,

Sírva töri magát át a sokaságon,

S amint leér s rálép a hazai földre,

Záporként hull könnye minden apró rögre,

Leborul reája, átfogja karjával,

Megcsókolja százszor égő ajakával,

Lázban égő ajka súgja szüntelenül:

Hived leszek óh! hazám ... rendületlenül!

SZABÓ GÉZA.

Váltóforgalom a szerelemben.

A ,,Monori Kereskedők és Kereskedőifjak Egyesülete“ szórakoztató estélyén felolvasta dr. Balassa Lajos.

A váltó pénzfizetésre irányuló forgatható értékpapír. Éppen ilyen a Ián}' is, aki szintén forgatható és szintén pénzfizetésre irányul. A váltónak fontos kelléke a kelet. A lánynak is fontos kelléke a kelet, mert ha a lányoknak nincs keletjük, otthon maradnak. Valamint a váltónál, úgy a lányoknál is félelmetes nap a lejárat^ Mig azonban a váltó lejáratát legtöbbnyire az adós jelöli meg, a nőknél a lejárat a barátnő dolga, aki egy pletykával a legjobb lányt is lejáratja.

Az úgynevezett váltócselekmények mind megvannak a szerelmi életben. Nézzük például az elfogadás végetti bemutatást. Ez igy történik :

— Kedves nagysád, engedje meg, hogy bemutassam Párduc Izsó bőrkereskedő urat.

Őnagysága mosolyog, kezét nyújtja, ami azt jelenti: elfogadom.

Párduc boldog, majd kibújik a bőréből, s meghajol: Szabad kérnem egy türra ?

Az élelmes kereskedő azonnal a tánchoz lát és szive váltóját elkezdi forgatni. Forog velük az egész világ, forog a mamával, a papával is, akik egyre azon fohászkodnak, hogy bárcsak ez lenne az, aki a leányukat — telepíti.

A táncnak vége van. A kisasszony leül a 1 mamácska mellé s úgy legyezi magát, hogy a 1 szomszédját majd megüti a szél. A mamácska végigsimitja izzadt homlokát s odasugja neki: Vigyázz, elfogadó lehetsz, de kibocsátó nem. Mert ha körmeid közül kibocsátód, akkor elévülsz !

A lányt természetesen csak addig forgatják, amig fiatal. Ennek dacára sokszor látni báltermekben nyi't keblű — utóforgatmányokat.

Előfordul gyakran az is, hogy a váltón egyes helyek nincsenek kitöltve. Ezek úgy nevezett blancováltók. Ez a lányoknál is megesik. Például hiányzik az összeg. Az ilyen Biankónak ritkán akad forgatója.

A szerelemben is megvan az «előzők értesítése», mikor az eljegyzési kártyák a világ minden tája felé szétrepülnek. Megvan nagyban a «közbenjárás», csakhogy ezt röviden házasság I közvetítésnek nevezik. Megvan az «együtt alá- . irás» az anyakönyvvezető előtt. Amint vannak ; hamis váltók, úgy vannak hamis asszonyok is.

; Vannak bőven I kifogások. Sőt már láttam ' ilyent is:

«Óvás! Figyelmeztetem a t. közönséget, i hogy feleségemnek ne hitelezzen, mert adóssá- . gait ki nem fizetem.*

Ilyen előtanulmányok után akartam én a házasság révébe betutajozni.

Születésemre nézve talált gyerek vagyok, s í az élet forgatagában, Budapesten, egy tejcsarnok előtt talált fel egy feltaláló. Minthogy j nagyon is soká ragaszkodtam ahhoz a tárgy- j hoz, melyből az életnedvet merítettem, röviden | Szopoklesznak hívtak. Teljes nevem az éle- * tembe játszó összes körülmények figyelembe- ! vételével, Teljes Szopokles.

Talán apám, aki meglehetősen reálisán L gondolkozott, a kereskedelmi utazói pályára készített elő. Volt olyan nap, hogy huszonöt- ! szőr is kidobott a hajlékából, mire én huszon- . hatodszor is mosolygó képpel állítottam be hozzá, ami őt nagy bizalommal töltötte el | jövőm iránt.

— Fiam, szólt, te nem vagy kidobni való L ember — és huszonhetedszer is kidobott az

udvarra.

így telt az idő, mikor egyszer beállít j hozzám egy közbenjáró, röviden: házasság- j közvetítő, a homlokomra üt s igy szól:

— Édes Szopokleszem, van egy eszmém.

— Halljuk.

Magának pieg kell házasodnia. Van egy nagyszerű parthiem. Egy nőnemű utazó.

— Miben utazik ?

— Fátyolban.

Könnyek szöktek a szemembe, Oh Iste- ' nem mily szép gondolat! Mily prózai vagyok i én ő mellette, én, aki lábzsákban utazom. í i — Uram szólt a közbenjáró nemes gőg: gél, én nem vagyok holmi közönséges házasság- közvetitő. Az én rendszerem a váltón alapszik. Bizonyára tudja ön is, hogy vannak látra és lát után szóló váltók. Az én raktáromon is látra és látutánra szóló házasságok vannak. Jön hozzám olyan aki meglátott valakit és pillanat alatt elveszti az eszét. Ez a látra szóló házasság. Az öné nem ilyen, hanem látutánra szól. Megmondom a hölgy cimét, nézze meg. Előbb azonban Írja rá a nevét hátul erre a váltóra.

Ezzel kivett a zsebéből egy váltót, melyen ez állt:

„Budapest, 1900. április 1. Menjen ön el ezen első váltónál fogva Próza Róza kisasszonyhoz. Értéke 500 korona. Tegye tiszteletét tudósítás nélkül.“

A kapott cimet zsebrevágtam, leszaladtam a suszteromhoz, hogy elegáns sárga cipőt rendeljek nála, De szerencsétlenságemre a suszternek gyásza volt, s nem akart csak fekete cipőt csinálni. Mit volt mit tennem, fekete cipőben vonultam a Csalogány-utcába. Útközben találkoztam legjobb barátommal, Zsíros Efraimmal, kinek lelkendezve mondtam el, hogy ezúttal miben utazom.

Zsíros elmondta, hogy ő is udvarolt Rózának de nem tudta szivét megnyerni. Elárulta a bájos teremtés néhány titkát, s kedves szokásait. Többekközt megtudtam, hogy nagyon regényes hajlamú a fátyolos hölgy.

És ezt jó volt tudnom. Megvártam a holdvilágot s lábzsákkal a hónom alatt, a váltóval a kezembe és előlegezett szerelemmel a szivembe eldaloltam ablaka alatt a mélabús nótát:

Itt születtem én ezen a tájon Budapesten, a nagy aszfaltságon Ez a város születésem helye,

Ki ne tudná, hogy mivel van tele!'

Itt váltson meg egykor a megváltó. . . .

Csere váltó sárga csere váltó

.........

Mik

or a bánatos nóta utolsó akkordja is elenyészett az éjszakában, megnyílt az erkély ajtaja s egy nádszál termptii lány jelent meg a fejem fölött.

— Ki vagy jámbor idegen ? — kérdnzte a fátyolvigéc fátyolozott hangon.

— Én vagyok az, aki imád — feleltem.

— Van múltad ? kérdezte a tündér.

— Egy kicsi.

— Mit csinálsz vele ? kérdezte tovább.

— Fátyolt vetek rá.

— Kinél veszed a fátyolt?

— Nálad.

— Stimt — súgta az angyal.

Ezzel egy darab fátyolt leszakított hálóköntöséből s ledobta hozzám. Mire én felhaji- tottam neki a lábzsákot, s újra, becsületszavamra kijelentettem, hogy imádom, s meggyőztem arról, hogy nem szoktam lábzsákba macskát árulni.

— Legyen szerencsém holnap —súgta az amazon és beszárnyalt szobájába.

Másnap reggel, kis kutyámat zsinegen vezetve magam mellett, elindultam szivem fátyoléhoz. A kis kutya azonban az utón megbokrosodott, elszakította a madzagot s eltűnt szemeim elől. A dolog bántott egy kicsit, de azért elég jókedvűen kopogtam be az erkélyes ház ajtaján.

— Mi van a kezében'? — kérdezte Próza Róza a zsinegre mutatva, melynek végéről hiányzott a kutya.

— Ez, kedves nagysád, nem egyébb, mint veszett kutyának a nyele

— Ön úgy látszik költői lelkű ember, van benne költői ér.

— Csak volt — feleltem — de már kezd elmeszesedni.

— Rögtönözzön hozzám egy verset.

— Rögtön, csak egy kis türelmet kérek

A következő percben már szavaltam:

Szemem úgy könnyezik érted,

Mint tavasszal a venyige Szerelmed nélkül úgy szenvedek,'

Miként egy szenvedő ige !

— Hisz ez pompás! kiáltott Róza. Talán zongorázni is tud ?

— Egy kicsit. Az utazónak mindent kell tudni.

Ezzel leültem a zongorához, de, hogy bebizonyítsam, hogy mennyire takarékos vagyok, egész hang helyett mindig fél hangot ütöttem- Ez láthatólag jól esett Rózának.

A hangverseny után hangvillás reggelihez ültünk, melyhez fülig szerelmes szivem ütötte a taktust.

Azután megmutatta lakását, mely tele volt táskával, bőrönddel. Úgy, hogy nem is berendezve, hanem böröndözve volt.

— Mi a véleménye rólam ezekután ? kérdezte.

— Nagysád minősége elsőrendű. Nem vonható egy kalap alá a többivel.

— - Mit, egy kalap alá ? kiáltott Róza, miközben szemei úgy lángoltak, mint a parasztgyufa, mikor végighuzzák a nadrágon. Én egy kalap alatt a többivel! Tudja, hogy én mindig a legújabb divatu kalapban járok !

— Éppen azért mondom — szóltam zavarral.

— Az más — folytatá kiengesztelődve. — Félreértettem. De mondja, mi vezérelte magát én hozzám ?

— Ez — feleltem s bemutattam a váltót elfogadás végett.

Erre Próza Róza előbb a szivéhez, majd másfél perc múlva a tüdejéhez, negyven másodperc múlva pedig az agyához kapott és kísérteties hangon tördelte: