Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-06 / 48. szám (49. szám)
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1906 december 6 A nyár leperzselte a mezőt is, a tulipánt is. Megdöbbenve láttuk a lelkesedés teljes le- lohadását, mely a magyar természetről célzatosan terjesztett szalmaláng-elméletet szomorúan igazolta. Kárörvendve mondják a tulipán ellenségei: »íme, hol az a híres lelkesedés ? És megelégedve konstatálják, hogy Bécset sikerült vele nekibősziteni, itthonazonban aszalmaláng elaludt. Azt, persze, bölcsen elhallgatják, hogy a kiknek érdekköreit a tulipán megzavarta, valóságos vakandokmunkát végeztek ellene egész nyáron. Hitelét akarták rontani, nevetségessé tenni, lejáratni; és ebben, sajnos, segítségükre voltak azok, kik ebből is csak élősködtek és a hazafias lelkesedés tűsénél sütögették, a gesztenyéjüket ; mert ilyen élősdi mindig akad. És lejáratták. A tulipán lekerült a gomblyukakból. A vevők, a boltba lépve, már nem követelték a hazai gyártmányt s az eladók nekibátorodva nyugodt lélekkel kinálgatták az idegen portékát. S a naiv vidéki, ha Pestre feljő, kesereg a tu- Jipánhervadáson. Azt felelik neki rá : »Mi szükség már arra ? A veszedelem elmúlt«. Nos, nincs igazuk. A veszedelem nem múlt el. Túl a Lajtán izzik a gyűlölet, idehaza pedig folyik az aknamunka. S a nagyobb veszedelem itt rejlik. Nem a külső, a belső ellenség árthat legtöbbet a nemzetnek. És ha a béke idejét jól fel nem használjuk erőgyűjtésre, harci készületre, bizony egy uj harc esetén bennünket ver meg az ellenség. Akár véres lesz az a harc, akár vértelen; ha csak pénzzel, géppel, búzával, iparcikkel s a gazdasági élet egyéb fegyverével fog is folyni; győzelemre csak úgy van reményünk, ha a béke idejét jól felhasználjuk. Csak most van igazán szükség a tulipánra ! Ám a lelkesedés lobogó lángjának át kell alakulnia éltető, munkát termelő meleggé. Lelkesedni mindig tudott a magyar, de meg kell tanulnia zajtalanul, szívós kitartással dolgozni is; lankadatlan erőfeszítéssel, nyomról-nyomra haladva, vívni ki az apró sikereket, melyek a nagy célhoz közelébb viszik. Érvényesítenünk kell a nemzeti szellemet az egész vonalon; ki kell szorítanunk az idegen széliemet családi körünkből, társas életünkből, szórakozásainkból, a gyermekszobából, mindenünnen, a hová az befurakodott s a hol az a nemzet életerejét elszívja. Meg kell védenünk a magunkét, legyen az iparcikk, földünk termése, a magyar kéz, a magyar elme alkotása, vagy a magyar lélekből kisarjadt dal, játék, kedvtelés, kedves, régi megszokás és hagyomány. Mindent meg kell védenünk, a mi magyar, mert az forraszt bennünket egybe érzésben és gondolatban. Ne kicsinyeljünk semmit; cseppekből áll az óceán és homokszemekből az évezredekkel dacoló szikla. Fél kell használnunk minden csatornát, melyen a nemzeti széliem a családba s a tér sas életbe behatolhat. És meg kell védenünk a nemzetet attól a bomlástól, mely annak ellentálló erejét semmisíti meg. De hogyan ? Béla ritkábban jött. Egyszerre sok dolga akadt . . . Majd ez, majd az. Eleinte csak 1 napot, 2 napot mulasztott, aztán heteket töltött távoli birtokán s onnan jött a levélke, mely őt hosszú, édes álmából felébresztette . . . A tapsvihar felriasztotta Camillát merengéséből, vége volt az első felvonásnak. Camilla mélyebben hajtotta le fejét, hogy a pilláira tévedt nehéz könycseppet letörölje ... De hirtelen kiegyenesedik. Most jött Benes a színházba. Camilla büszkén hátraveti fejét, arca átváltozik, szinte lázas pir üt ki rajta, szemei szokatlanul felcsillannak, erősen tapsol, élénken beszél jobbra, balra, szüntelen vidám, csintalan, pajkos, mig csak az utolsó felvonás is e' nem múlik . . . S mig otthon az aggódó anya buzgón ad hálát, hogy egyetlen gyermeke gyógyulásnak indul, addig Camilla megelégedetten suttogja maga elé: Rettenetes volt! ... De én is jól játszottam . . . ő nem vett észre semmit . . . Aztán kimerültén dőlt ágyába, hogy párnái közé fojtsa görcsös zokogását. Kertész Karolin. A tulipán a családi körben. A hol a zsenge gyermeki lélek fejlődik, a hol az egyéniség csirái életre kelnek, a hol a kisded anyatejjel szívja magába az anyanyelv szeretetét, ott kell a munkát kezdeni, mert a veszedelem ott a legnagyobb ; ha az idegen szellem mérge ott elpusztította a gyönge csirákat, azok többé nem élednek fel. A közöny, a nemzet iránt való elhide- gülés itt fészkel, mert családi körünk szentélyébe beeresztettük az idegent. A magyar mama boldogan dicsekszik azzal, hogy kis leánya jobban tud franciául, mint magyarul; nevelését aztán német guvernántra bízza, aki a »barbár magyart« lenézi, becsmérel mindent, ami magyar és persze, magasztal mindent, ami az ő hazájából való — mert ő jó német. A magyar házhoz a »Gartenlaube» jár és a magyar kis lány lelke megtelik német ideálokkal és kicsinyli azt, a mi hazai. Német a jatéka; német verset gagyog ; német dalban tör ki jókedve ; német költő a kedvence; a német szellem, a német ipar alkotásait csodálja. Németországnak tudja minden tizedrangu városát; magyar hazáját, magyar népe lelkét alig ismeri. S belőle váljék hazáját forrón szerető, lelkes magyar asszony ? Ezt az idegen szellemet ki kell Űznünk családi köreink szentélyéből és helyette magyar szellemet kell ültetnünk oda. Magyar dajka magyar népmesére, magyar pesztonka magyar játékra, magyar cseléd magyar dalra tanítsa a magyar gyereket és szerettesse meg vele a magyar viseletét. E részben példát vehetnénk románjainkról, tótjainkról. Azok bezzeg a családi körben mást, mint román vagy tót szót meg nem tűrnek s asszonyaik az ő mozgalmaiknak az éltető leikei. Megbecsülik népünk viseletét is s azt ünneplőnek hordják; Brassóban nem volt oláh uri- asszony, akinek cifra, aranyos hímzésű román díszruhája ne lett volna és azt a román bálon büszkén viselte. Én pedig volt magyar minister feleségének szájából hallottam, mikor egy fehérhajú, lelkes matróna azt ajánlotta, hogy valami ünnepélyen a hölgyek magyar népviseletben jelenjenek meg : «Csak nem fogunk magunkból maskarát csinálni!» Hát neki a magyar viselet: maskara! Magyarossá kell tenni újra a magyar családi kört. Kiss Áron összegyűjtötte a magyar népies gyermekjátékokat, mondókákat, megkapni azt minden könyvesboltban; a magyar nóták össze vannak gyűjtve s van gazdag gyermek- irodalmunk, hivatott költők gyönyörű alkotásai; az »Én Újságom «-ban pedig van egy olyan gyermeklapunk, amelyet irigyel tőlünk az egész nyugat; ezekkel tápláljuk gyermekeink lelkét. S később, ha serdülnek, ott a fiatal lányok magyar szellemben tartott lapja, a »Magyar Lányok« és ott a »Magyar Költők Kincsesháza«, amelybe a kuruc nóták költője válogatta össze gondos kézzel nemzeti költészetünk gyöngyeit; és ott vannak a népszerűén Írott nemzeti történelmi munkák. Ézekből merítse a magyar fiatal lányka eszményeit, ne a » Gartenlaube «- ból. Nyilvános iskoláink a hazafias szellemnek buzgó ápolói; ám ez nem elég, hazafiassá kell tenni a házi nevelést is. Hiszen épen előkelő, vezetésre hivatott családjaink tartanak nevelőnőt ; hogy készítse elő az az idegen guvernánt a kezére bízott fiatal leányt a reá váró nemzeti feladatra ? így, de csakis igy remélhetjük, hogy a magyar családi kör igazán magyarrá fog válni és a nemzeti érzésnek egy-egy gyújtópontja lesz. TÖVISEK. A névnap. A magyar tudományos akadémia történelmi okmánytára arról tesz bizonyságot, hogy a mi kedves jámbor őseink (már t. i. azok, akiknek tellett reá 1) a születés-napjaikat ünnepelték meg nagy cécóval, nagy dáridóval . — |fecerunt magnum áldomás/« De, az idő ma: más! Mosta névnaptartás divatos — már ahol! — azon oknál fogva, hogy igy nem keresik : ki hány éves ? (mely különösen a modern hölgyeknél igen kényes diszkrét dolog!) hanem elmennek és felköszöntik (vagy fel se köszöntik; minek az a sok beszéd ? . . .) a gazdát, a gazda- asszonyt, vagy a házbéli kisasszonyt az üdvözlők nyájas arccal, mosolygó szemekkel, forró kézszoritásokkal és a tálalt ételek és italok s finom szivarok szives elfogyasztásának leereszkedő kegyességével — s punktum! . . . Egy szó sem hangzik arról, hogy az ünnepelt hány éves ? Fődolog, hogy : ó-e, jó-e, sok-e a bora s finom-e az ebéd, vacsora ? . . . Ez a modern kor tisztult felfogása. Akceptálom s aláírom: helyes! — azon szemérmetességi okból hogyhát: inkább szeret a gyarló ember sok pénzével, mint a sok évével dicsekedni: sőt — sajnos! — sokan szégyenük becsületes vén- ségük érett, édes gyümölcsét, — többen meg kérkednek fiatal koruk hitvány, hervatag virágaival, — övéké a világ, — s azt hiszik, hogy övéké — örökre — a hatalom és dicsőség is !... Ezért jobb a névnaptartás a születésnaptartásnál (mely csak bensőleges, intim, családi lehet!) — Ámbár, ha jól meggondoljuk a dolgot, az is nagy balgatagság, hogy amikorra az a naptárcsináló ur a nevünk-napját odabigyeszti abszolút hatalommal a kalendáriumja egyik fő helyére, vagy félreeső zugába: hát akkor mi úgy táncoljunk, ahogy ő akarja s köteles névnaptartás erkölcsi és társadalmi obligójának lárma alatt nyögjünk ! Node, ez igy divat. Hadd maradjon meg őseinkről átöröklött igen szép társadalmi szokásul ! Csak az a fő, hogy a balga divatot követve, névnapjaink tartásánál ne nyújtózkodjunk túl a takarónkon, ne csináljunk lukullusi kéj-lakomákat (mint ma már mindjobban terjed e bűnös, de divatos, koldusbot-faragó szokás a szegényebb sorsuak között is !) hanem a biblia szerint »köszöntsük egymást — ilyenkor — testvéri sz. csókolással, szives jó kívánótokkal * s maradjunk meg az egyszerű, szegényes bár, de szives vendéglátás korlátái között!------így a modern ur ak és asszonyságok, no meg a sokatváró telhetetlenek elmaradnak jámbor szivünk s egyszerű asztalunktól, de akik jönnek: bizonyosan testvérekként érzik magukat velünk s ha jót kívánnak, szívből, nem divatos szólamból kívánják. Boldog örömmel jelenthetem, hogy e testvéries együttérzés magasztos gyönyöre enyém volt a lefolyt András napon, mikor engem — kik szeretnek — oly szívesen felkerestek ! Bizony ezek legtöbbnyire fiatalok — koromhoz illőleg! dehát mit tehetek róla, ha régi jó barátaim vagy elhaltak, vagy hütlenül elpártoltak ?! . . . No jó ! — — Egyik este Kenézy Bandi keresztfiam igazán művészi hegedüjátéka, — másik este Pazár Dezső fiatal barátom ismert zongora virtuozitása ringatott zenei gyönyörben és igy — hála István ! — igen jól éreztem magamat. Más kérdés, hogy kedves vendégeim ugyanígy érezték-e ? . . . Szeretem hinni: igen! — Mert hiszen én nem az ételemet és italomat, hanem a szerető szivemet tálalom fel a kedves vendégeimnek! — S minden vendégeim igen kedves volt (szokás szerint erről névsort nem adok !) és jól érezte magát nálam. Egy a botját is itt felejtette, dij nélkül kiadom. Általában véve pedig minden személyesen, vagy . levéüleg és táviratilag történt szives jó kivánatokért szabadjon itt egy summában mondani igen hálás köszönetét. Isten éltesse a gratulánsaimat — és minden jóakarómat? . ! . Palást. A „Tolnamegyei Közlöny“ kiadó- hivatala kéri mind zon tisztelt előfizetőit, kiknek előfizetése lejárt, hogy azt mielőbb megújítani szíveskedjenek. üdöbetegsógek, hurutok, számár- köhöges, skrofulozis,'influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajanlva. iogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Koche“ eredeti csomagolást. W* fl«ffmann-La Reche & C*. KSasel (Svájc), Kapható orvosi rendel ban. — Ára iiveg
