Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-08 / 45. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1906 november 8 — Reformáció emlékünnepe. Szekszándon a reformáció emlékünnepe alkalmából az ev. ref. templomban Borzsák Endre ev. ref. lelkész, az áll. főgimnázium tornatermében pedig Reichert Gyula kistormási ág. ev. lelkész tartott ünnepi egyházi beszédet. Reichert Gyula istentisztelet Után kiosztotta a hívek között az úrvacsorát. A tornaterem bejáratánál perselyt állítottak fel, melyben a templomi szent edények beszerzésére adományokat gyűjtöttek. Mint halljuk, legközelebb mozgalmat és gyűjtést indítanak a szekszárdi ág. ev. vallásuak, hogy templomot építhessenek. — A kaposvári tisztviselőtelep. Á szekszárdi tisztviselőtelep mintájára Kaposvárott is létesítenek tisztviselőtelepet. A megindult mozgalom élén Kulin Sándor kir. ügyész áll, aki felhívást intézett az érdekelt tisztviselőkhöz, hogy minél számosa óban jelentkezzenek nála — Köszönetnyilvánítás Krammer János szekszárdi polg. iskolai igazgató 18 koronát adományozott a «Szekszárdi Rabsegélyző Egyletének, mely szives adományért lapunk utján mond a nevezett egyesület elnöksége hálás köszönetét. — Elektromotor-klállitás és tanfolyam. A pécsi kereskedelmi és iparkamara a következő sorok közlésére kérte fel szerkesztőségünket: A technológiai iparmuzeum gépcsarnokában külömböző áramrendszerü, kisipari célokra szolgáló elektromotorok vannak kiállítva és Ugyanott az elektromotor-tulajdonosok és kezelők megfelelő tájékoztatása céljából 6 napig tartó tanfolyam rendeztetik. A vidéki résztvevők á tn. kir. államvasutak vonalain féláru harmad- osztályú jegyet kapnak. A tanfolyamba való felvételre szóval, vagy írásban jelentkezhetni á pécsi kereskedelmi és iparkamaránál. — Nem szerződnek az aratók. Tolna, Somogy, Veszprém, Fehér, Komárom és Pestvármegye földmunkásai október 28-án Székesfehérvárott értekezletet tartottak az aratási szerződések ügyében. Ötvenöt község, százhuszonhárom küldöttel volt képviselve. Az értekezleten elhatározták, hogy karácsony előtt szerződéseket nem kötnek és akkor is olyat, amelynek alapját a megállapított minta képezi és e szerint ingyen munkát nem végeznek, tizeden aratnak és a pálinkát, mint szervezetükre ártalmasat, a megála- pitott kommencióbol kihagyják. Azután a cselédszerződést és a napszámbéreket állapították tneg, melyek szerint a földmunkásság gazdasági helyzete tetemesen javulna. Az értekezlet elhatározta, hogy agitációját a földmunkások között nagyobb erővel folytatja, hogy előre jól megkötött szerződésekkel a sztrájkot és az ebből folyó börtönbüntetést elkerüljék. — Megismételt műkedvelői előadás. A szekszárdi kath. olvasókörben múlt vasárnap közkívánatra megismételték a derék műkedvelők >a »Rodostó« című szinínüvet. Az élért anyagi siker meghaladja a 301 koronát. — A közönség ezúttal is megtöltötte a tágas nagytermet és szívesen tapsolt a szereplőknek, kik mindannyian derekasan oldották meg feladatukat. — Vasárnap, november 11-én ismét mégisíhétlik az előadást. — Gyűjtés a tüdőbetegeknek. A József kir, herceg szanatórium egyesület felhívása folytán Döry Pálné és Rác» József halottak nápján gyűjtést eszközöltek a temetőkben és a helybeli róm. kath. templomokban. A felálliíott perselyekben 80 korona és 60 fillér gyűlt egybe, melyet a kiadások levonása után a szanatórium egyesületnek küldöttek fel. — A jószivű adakozóknak, valamint Vaczek László, Vida József, Albert István, Bukovinszky József, Ghrimféld Ignác és Molnár Mór uraknak is kegyes jó indulatukért hálás köszönetét mond lapunk utján Döry Pálné. — A Garay naptár iránt oly nagy az érdeklődés a közönség körében, hogy a kiadó éz utón is kénytelen az érdeklő közönséget az iránt tájékozni, hogy a Garay naptár c hó végével megjelenik, még pedig oly tartalommal, mely a halhatatlan emlékű költő nevéhez méltó lesz. Vármegyénk és a főváros nevesebb irói közül a többek között: dr. Várady Antal, dr. Hajdú Miklós, Thaly Kálmán, Bodnár István, Krámmer János, Petrich Ferenc, Sántha Károly, Kálmán, Dezső, Bosnyák Endre, Koritsánszky Ottó stb. jeles dolgozataikat fogja tartalmazni. Ára 1 korona. -- Megrendelhető Molnár Mór nyomdai intézetében Szekszárdon. — Vörheuy járvány. A hatóság megállapította, hogy Szekszárd város területén a vör- heny járványszerüen lépett fel, minek folytán elrendelte az összes elemi népiskolák és óvodák bezárását, ezen intézetekben a tanítás a további intézkedésig tehát szünetel. A járványbizottság nyomban összeült és megtette a szükséges intézkedéseket a járvány megszüntetésére. Az orvosok, mint járványbizottsági tagok készséggel vállalkoztak az egész várost, házról-házra járva, megvizsgálni, hogy az orvosi gyógykezelést mellőző eseteket is kipuhatolják. Folyó hó 5-én számoltak be az orvosok eljárásuk eredményéről s itt sietünk a közönség megnyugtatására kiemelni, hogy a járvány nagy mérvben nem terjed, tehát félelemre semmi ok nincs, csak tartsa be a közönség pontosan a járványbizottság szigorú rendelkezéseit, akkor bizonyára rövid időn belül teljesen meg fog szűnni. Különben az utca-biztosok és a csendőrség erősen ellenőrzi a vörös cédulás házakat, hogy a betegség szét ne hurcoltassék. Megjegyezzük, hogy az újvárosban egyetlen egy fertőző betegségi esetet sem találtak, a járvány a város déli részén terjedt el. Különben az egész város területén 42 betegen konstatáltatok; a fertőző betegség, részben vörheny, részben difteritisz, ezek közül is 24 régibb keletű, kik már bejelentve voltak és csak 14 oly beteg találtatott, kikről él hatóság még értesítve nem volt, de ezek is már 3 — 8 nap óta voltak betegek. Megemlítésre méltó, hogy ezek közül többet az utca porában, a többi gyermekekkel játszva, néhányat a szomszédban trécselve találtak. Ezenkívül 4—5 gyanús beteget észleltek az orvosok, kiknél azonban a fertőző baj megállapítható még nem volt, ezeket szintén figyelemmel kisérik, minden megtörténik a járvány mielőbbi megszüntetésére. A járványbizottság ma ismét ösz- szeül, hogy tapasztalataik alapján a járvány fölött tanácskozzanak. — Az újvárosban, ahol eddig megbetegedés nem fordult elő, ma halálozás történt. — üj hegyközség. Múlt vasárnap Szekszárdon a városháza tanácstermében a bartini- hődői hegyközséget alakítottak dr. Hirling Ádám polgármester elnöklete alatt. Az ülés jegyzőkönyvének, valamint a rendtartási szabályok hitelesítésére felkérettek : Ágoston István, Ribling Ferenc, Föglein János és Körösztös János. A hegyközség tisztviselőit is megválasztották. Hegyközségi biró lett: Eaydt Ferenc, helyettes biró: Körösztös János,, jegyző.?\Beöthy Károly dr., pénztárnok: Kancer János. Választmányi tagok: Ágoston István, Fekete János Gyimóthy, Ribling Ferenc, Föglein János Horváth Pál Herman, Klieber György, Keplinger Géza, Csötönyi István Bálind, Vass József, Simon Takács Ferenc, Vég József és Horváth József. — Jótékonyság. A szakadáthi ifjúsági és népkönyvtár javára Zichy Gyula gróf püspök 100 koronát, Wajdits Gyula, prépost kanonok szintén 100 koronát adományozott. Ezen nagylelkű adományokért lapunk utján mondanak hálás köszönetét az érdekeltek. — Halálozások. Élete tavaszán törte le a fagyoskezű halál Szecskás Vilmát 20 éves korában. Korai elmúlását bánatos szülői és testvérei gyászolják. A megboldogultnak temetése, melyet Wosinsky Mór apát-plébános segédlettel végzett, óriási részvéttel folyó hó 1-én ment végbe. A gyászesetről a megszomorodott szülők az alábbi jelentést adták ki: Szecskás Mihály posta- és távirda segédellenőr és neje szül. Béky Borbála mint szülők, Gyula, Gizella, Margit, Lalika, mint testvérei és nagyszámú rokonság nevében mély fájdalommal, megtört szívvel tudatják szeretett leányuknak, illetve kedves testvérüknek Vilmának, f. évi október hó 31-én d. e. 11 órakor, 20 éves korában, a halotti szentségek áj- tatos felvétele után történt gyászos elhunytát. A boldogult földi maradványai november hó 1-én d. u. 4 órakor fognak a gyászházban a róm. kath. egyház szertartása szerint beszenteltetni és az újvárosi uj temetőben lévő családi sírboltba örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent mise-áldozat november hó 3-án reggel 8 órakor fog a belvárosi róm. kath. templomban a Mindenhatónak bemutattatni. Szekszárd, 1906. október 31. Áldás és béke lengjen drága porai felett! — Dr. Hevesi Gyula dunaföldvári orvost súlyos csapás érte nejének, szül. Surgóth Kornéliának elhunyta által, kinek haláláról az alábbi jelentést vettük: Alulírottak fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy dr. Hevesi Gyüláné sz. Surgóth Kornélia boldog megelégedésben lefolyt házasságának 17-ik évében hosszas szenvedés után az Ur akarata szerint folyó hó 1-én csendesen elhunyt. A drága elhunyt tetemei az evangélikus egyház szertartása szerint folyó hó 3-án, szombaton d. u. 3 órakor fognak a felső temetőben örök nyugalomra tétetni. Dunaföldvár, 1906. november 1. Béke poraira, áldás emlékére ! Dr, Hevesi Gyula mint férje, Mészáros Aurél mint veje, Surgóth Miksa mint fivére, Surgóth Miksáné sz. Takács mint sógornője, Mészáros Aurelné sz. Kubányi Melánie mint leánya, Mészáros Adrienne, Mészáros Melánie, Mészáros Aurélia, Mészáros Szeréna, Mészáros Gyula mint unokái. — Súlyos csapás érte Herold Lajosnét szül. Kálmán Idát, Kálmán Károly szekszárd-belvárosi rk. tanító leányát, akinek férje, Heróld Lajos m. kir. postatiszt folyó hó 3-án életének 35-ik, boldog házasságának 3-ik évében Hódmezővásárhelyen elhunyt'. Özvegyén kívül két kis árvája és rokonsága gyászolja* — Hosszas szenvedés után Kölesden elhunyt Szabó György ág. ev. tanító. — Lemondás. Kiss István sárszentlőrinci közáégi bíró megrongált egészségére való hivatkozással állásáról lemondott. — Rákóczi ünnep Kölesden. A «Köiesdi Polgári Olvasókör» Rákóczi hamvainak haza- szállitási napját következőképen ünnepelte meg: október 28-án d. e. 9 órakor Koritsánszky Dénes elnök vezetésével az ev. templomba vonult, hol Lágler Sándor imát mondott, majd utána az ev. ref. templomban Kálmán Dezső ünnepi beszédet tartott. , Délután 3 órakor , díszközgyűlés volt, melyet Koritsánszky Dénes, elnök nyitott meg és melyen II. Rákóczi Ferenc és Thököly Imre fejedelmek, valamint bujdosó társaik emlékét jegyzőkönyvileg megörökítették. Azután Lágler Sándor és. Tan tó Imre méltatták a Rákóczi korszakot s Rákóczi és Thököly életét és emlékét, Kálmán Dezső pedig ódáját adta elő. A díszközgyűlésen jelen volt a «Földmivelő Polgárok Olvasóköre», az «Iparos Asztaltársaság» és a községi elöljáróság számos taggal képviselve. Október 29-én pedig az Olvasókör a róm. kath. templomban gyászmisét hallgatott, me yet Hetényi Alajos kajdacsi lelkész celebrált. AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES' HASHAJTÓSZER.