Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1906-02-01 / 5. szám
XXXIV. évfolyam 5. szám Szekszárd, 1906 február 1 Függetlenig’! és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Felelős szerkesztő BODA VILMOS Főmunkatárs HORVÁTH IGNÁCZ Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők Laptulajdonos GRÜNWALD LAJOS Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, */„ évre 6 K, lU évre 3 K Számonként 24 fillér e Jap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soionkint 30 fillér A MII hatat lan nemzet. Sokan hitték az országban, hogy van magyar alkotmány. Bölcs ember műve volt, Deák Ferencé, a ki egymagában felélesztette a régi görög fogalmat., mikor még voltak ország bölcsei. Az országos bölcseség azonban nem terjed odáig, hogy belássa azt, hogy csak annyit ér a jog, a mennyi erő van azt érvényesíteni. A nemzetnek minden anyagi erejét pedig az ország bölcse, lekötötte az uralkodó kezébe. A nemzet anyagi erő nélkül marad; erkölcsi erejét pedig lenyűgözte az évtizedekig tartó párturalom, melyet nem tisztított meg soha a pártok váltakozása a hatalmon. Lassankint érdekszövetséggé lett ezen örökös párturalom. Annyira mentek, hogy végre nagyon is nagyot mentek; többet mint a mennyi jó volt nekik; az ütés nagysága felébresztette a nemzetet; ez lerázta őket elzsibbadt testéről; és az alkotmányosság álarcát viselő autokracia majd hanyatt esett csodálkozásában a váratlan változáson. íme a gépnek hitt nemzet egyszerre lelket kapott, a gép mozgása azonnal megakadt s helyette a lélek sugárzott ki, magyar hegyen, magyar völgyön; a nemzet hozzá nyúlt a tilalom fájához ; akarni mert valamit a mi természetes volt s a mihez törvényes joga is van, ha magyarul és nem osztrákul olvassuk az Írott törvényt. Miből áll az alkotmányosság alapfogalma? abból, hogy a nemzet kormányozza önmagát, többségének akarata szerint, felelős kormányok utján. Nálunk nem a nemzet kormányozta önmagát, hanem egy bizonyos számú bársonyszékben ülő ember kormányozta a nemzetet a király akarata szerint. A többség akarata egy ismeretlen fogalom volt; a többség állandóan azt akarta, amit a kormány, a kormány pedig azt, amit a király. A kormány felelőssége üres szó volt; mert a kormány azt cselekedte mindenben, amit a király parancsolt, a király pedig természetesen nem felelős. Ilyen volt a magyar alkotmány; s ez az alkotmány van most összedülő félben. Sokan megpróbálták e sárból készült alapozásra ráépíteni valami erőset, igazit, magyart. Hiábavaló törekvés volt. Kevesen vannak már, akik ezt nem látják, de még is vannak. Ezeknek kiábrándítására vállalkoznak egy év 'óta azok, kik az ország sorsát intézik oda fent. Bámulva látták ott azt a hallatlan tényt, hogy akad egy csomó magyar ember, akik miniszterek lehettek volna s e. helyett elvekről, programmról, nemzeti akaratról, a képviselőház-többségének akaratáról beszéltek és mert nem értekék meg szavukat, nem nyúltak kapzsi kézzel a hatalom után. Eddig a hatalom volt a cél, a többi semmi; most egyszerre a többi lett mindenné s a hatalom csak egy eszköz, egy teher, melynek elvállalása nem gyönyör, hanem terhes kötelesség. Az ilyen emberek számára nincs hatalom; mindössze csak szidalom van, hogy miképpen merészelnek mást akarni, mint magát a hatalmat a hatalom kedvéért. Úgy látszik, hogy annak a sárépületnek, melyet a proverbiális bölcsesség emelt és szépszinü malterrel húzott be kívülről, még aranyozást is pazarolva egyik-másik részére . . . egészen össze kell dőlnie. Nem engedik meg, hogy gondos és becsületes kezeknek, darabonként helyettesítsék igazi, erős épitménynyel a sártéglákat; a sárház összedöntött falai alá akarnak előbb temetni sok becses kincset, a mit a gondos és becsületes kezek meg akartak volna menteni. De ezt sem engedik. Rombolás lesz tehát csak, és építeni nem engednek. A rombolás kárt okoz, az építés áldozatba kerül; ezt is, azt is el fogja azonban viselni a nemzet; mert a nemzet élete túl éli azokat, kik e nemzeti életet korlátozni akarják. A nemzet hallhatatlan, s a leghatalmasabb ember halandó! Kossuth Ferenc. Mese. Valamikor, réges-régen, talán még a történelem előtti időkben, vészes vihartól hajtva, kisded jármű ütődött a nagy tengeren egy kiálló magas szikla oldalához s az összeütközés ereje a benne ülőket a szárazföldre hajította. A két családból álló, hajótörött menekültek, a mint kábulatokból magukhoz tértek, szemlét tartottak uj hazájuk fölött s tapasztalták, hogy a háborgó tenger szeszélye őket egy nagy szigetre dobta, mely két részből áll s csak vékony vizszalag által választatik el egymástól. A két család a szigetországot maga között megosztotta s századokon keresztül élt ott nyugodtan, idők múltán néppé, nemzetté fejlődve. De az uj haza terméketlensége, vihardulta éghajlata fentartotta a néphagyomány száján a régi, paradicsomi otthon emlékét s a nép mindég vágyódva gondolt az ismeretlen szép földre, melytől a sors szeszélye őseit, elődeit megfosztotta. A néprege, mely apáról fiúra és unokára szállt, feldíszítette a régi hazát a kívánatosság minden kellékeivel s az utódok tündérországnak hitték azt, hol a nap sohasem áldozik le s rügyfakasztó májusi szellőben reng a magától kikelt s éretté fejlődött buzatenger. A szigetország két nemzete, vezetőinek befolyása következtében, két jellemben, indulataiban, szokásaiban egymástól nagyon eltérő néppé fejlődött; az egyik megmaradt bátornak, önfeláldozónak, elszántnak, szilaj- nak; a másik visszafejlődött, elgyöngült, bátortalanná lett. Az egyikben fentmaradt a törekvés, sőt ellentállhatlan vágygyá lett a régi hazát felkeresni 1 újra birtokba venni; mely célból, a néphit szerint, egy éppen .„olyan viharos éjszaka kell útra kellni, mint minő volt az, melyen őseik a mostani lakóhelyükre vetődtek. A másikat megszállta a szeszélyes tengertől való iszonyat s úgy gondolkozott: jobb itt terméketlen földön szegényen élni, mint a tenger hullámaira bízni magukat. Egy szűk esztendő, midőn a nép a megélhetés nehézségeivel küzdött, végre megérlelte a vezetőkben az elhatározást, hogy a kiküldöttek két hajón útra kelnek régi hazájuk felkeresése céljából. A testvéri viszonynál fogva, mely köztük mindenha fennállott, felszólították a szomszéd sziget lakosságát a csatlakozásra, de azok kereken visszautasították a felhívást, kijelentve, hogy ilyen nyaktörő tervvel nem foglalkoznak. Erre megszakadt a két sziget lakossága közti barátságos összeköttetés s soká nem érintkeztek egymással. Hosszú idő múlva, a kíváncsiságtól sarkalva, a bátor vállalkozásra hajlammal nem biró nép elhatározta, hogy látogatást tesz a szomszédoknál, megtudandó, mire mentek elszánt tervükkel s a látogatók nagy bámulatukra a szigetet teljesen elhagyatottan, néptelennek találták. Az történt ugyanis időközben, hogy a küldöttek, életük veszélyeztetésével, csakugyan útra keltek, eljutottak a régi, viruló szép hazába s az otthon maradottaknak hirt adva, azok apródonként mind utánnuk szállinkóztak s a termékeny uj földet ismét birtokba vették. Nagy volt erre a riadalom a szigeten maradottak körében s most már ők is vállalkoztak arra, hogy testvéreiket felkeressék. Küldötteik el is értek rendeltetésük helyére, de onnét az áttelepedésre nézve azon válasszal tértek vissza, hogy a vész pillanatában magunkra hagytatok bennünket, nincs jogotok most már az elért eredményből osztályt követelni. Ha most már ennek a mesének tanulságát a mi vármegyénkre alkalmazzuk, úgy találjuk, h-»gy jelenlegi szereplése bir némi hasonlatossággal azon szigetlakok viselkedésével, kik testvéreik bátor, elszánt tervét tőlük telhetőleg támogatni nem. voltak hajlandók s akkor jelentek csak meg az ütközet színhelyén, midőn már az örökség felosztására került a sor. Két év óta foly a legdicsőbb, a legmagasztosabb, a legönfeláldozóbb küzdelem a magyar nemzet elévülhetlen jogaiért. Naponta szaporodik azok száma, kik egyéni szabadságukat, anyagi létüket dobják a mérlegbe, hogy imádott hazájuk oltárán áldozhassanak, csak Tolnavármegyében csendes minden, csak itt nem folyik semmiféle küzdelem, csak itt örvend mindenki annak a kétségen kívül jól eső csendes nyugalomnak, melyet a felsőbb parancsra nyomort és szenvedést osztogató kormány, azok számára tartott fenn, kik vele szemben ellenséges viseletét nem tanúsítottak. így tett Tolnavármegye törvényhatósági bizottságának többsége, midőn az elleninditvány leszavazásával, kimondotta, hogy az önkéntesen fizetett adókat beszolgáltatja az állampénztárba s a jelentkező újoncok besorozásánál közreműködik. Akik a többséget erre összetoborozták, azok bizonyára jól tudták, hogy a hatalom erőszaka s a nemzeti védelem között ez lesz az ütköző pont s igy a kormány felfogását magukévá tevén, biztosították, hogy békében, nyugodtan, a tüz- vonaltól s a harc mezejétől távol szemlélhetik annak esélyeit.^
