Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-30 / 35. szám
35 szám XXXIV évfolyam Szekszárd, 1906 augusztus 30 Függetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Szerkesztőség Bezeréij István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Felelős szerkesztő BODA VILMOS F őmunkatars HORVÁTH IGNÁCZ Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők Laptulajdonos GRÜNWALD LAJOS Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, */, évre 6 K, 1li évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fiilé A függetlenségi párt, Közel negyven évig folyt az ádáz harc, egyrészről a Magyarországon mindig nagy számban létező s a bécsi érdekeket támogató aulikus párt s másrészről azon magyar érzésű s leginkább a nép által támogatott tábor között, mely hazánk külön államiságát kidomborítani s az ország függetlenségét és önnállóságát biztosítani törekedett. Az osztrák párt rendelkezésére álló hivatalos hatalom s óriási anyagi erő azonban mindég az előbb említett pártnak híveit juttatta az országgyűlésen többségre, de a magyar rész, hol megfogyva, hol megszaporodva, sohasem lankadó küzdelmet folytatott azon elvek mellett, melyeket zászlajára irt s melyek megvalósítását tekintette egyedüli feladatának, úgy gondolkozva, hogy ha már nem sikerül is a hatalmat kézrekeritenie, legalább folyton ott lobogtatja a magyarság előtt a végcélt, melyre változatlanul törekednie kell! Egyszerre azonban felocsúdott hosszas álmából a magyarság s az aulikusok pártját cselben hagyva, a függetlenségi pártot juttatta többségre a nemzetgyűlésben. A többségre jutott függetlenségi pártnak, hogy nézetei megvalósítása érdekében a talajt előkészítse, súlyos áldozatra kellett vállalkoznia s meg kellett szavaznia mindazon közös intézményék fentartására szolgáló anyagi e-zközöket, melyeket mindenkoron eltörölni iparkodott. Ezen a kaudiumi igán áthatolva, bekövetkezni látszott az az időpont, mikor végre valahára, ha nem is egyszerre, de fokozatosan haladva, a nemzeti önnállóság alapjainak lerakásához foghat; bízva abban, hogy az a párt, mely végre is magyar, ha nem támogatja is a többséget céljai elérésében, legalább vele szemben, tekintve a hazafias irányt, jóakarata semlegességet fog tanúsítani. Hiú ábránd ! Az osztrák párt, mely a fején kapott súlyos csapás után tehetetlennek és megsemmisültnek látszott, csakhamar összeszedte magát s a hatalom elvesztése miatti mély fájdalmában, elkeseredetten megkezdte az aknamunkát. Minden rendelkezésére álló sajtóközegében elkezdődött egyes kiváló embereink gyanúsítása s pellengérre állítása iránti törekvés. Nap-nap után felhangzott a vád, hogy a függetlenségi párt elveit feláldozta, hogy a hátalom birtokába jusson s azt megtarthassa. Beszéltek, Írtak a párt túlnyomó nagy részének a viszonyokkal való elégedetlenségéről, titkos összejövetelekről, melyeknek célja a pártból történendő kilépések megbeszélése volt. Mi azonban nem hiszünk e híresztelésekben. Nem hiszünk pedig azért, mert tudjuk, hogy a függetlenségi párt át- érzi a felelősség azon óriási súlyát, melyet egy esetleges pártbontás okvetlen maga után vonna s mely minden káros következményekért egyenesen ezen, most országos bizalommal kitüntetett pártot tenné felelőssé. Azzal tisztában van a függetlenségi tábor, sőt azt hisszük az egész ország, hogy a pártbontásnak egyenesen az lenne a következménye, a mi előállott akkor, midőn a nemzeti jogokért való küzdelem kapcsán az országgyűlés munkaképtelenné vált. Békés tárgyalás s üdvös törvényjavaslatok elintézése helyett nyugtalanság, örökös szóharc és a szenvedélyek uralma kerülne ismét felszínre, ez pedig maga után vonná a képviselőház ujjotagos feloszlatását. Hogy azután egy ily előzmények után megejtett választás ismét megszülné-e azt az üdvös eredményt, melyet a legutóbbi nagy átalakulás mindenki meglepetésére felmutatott, az a kérdések kérdése. Azért a függetlenségi párt ne hallgasson azok bujtogatására, kik egy ilyen pártbontástól azt várják, hogy újra az eljátszott hatalom birtokába kerülnek. Nyomja el egyelőre azon vágyát, hogy elvei megvalósítását rohamosan keresztül vihesse. Legyen nyugodt és türelmes s ne engedje magát semmiféle bántalmazásokkal céltudatos irányától eltereltetni Bizzék a vezető kormányférfiakban, kik bizonyára sem elvtagadók, sem hazaellenesek nem lesznek. Legalább mi tőlünk távol áll, hogy mig az ellenkezőről meg nem győződünk, ezt róluk csak egy percre is feltételezzük. Legyen a függetlenségi pártnak ezután is az a jelszava, a mi eddig volt: előre és mindig csak előre s sohasem hátrafelé. Boda Vilmos. A szociáldemokraták és az utbiztosok. Vármegyénkben a szociáldemokraták főfészke tudvalevőleg Tolna nagyközség. Ennek tulajdonítandó, hogy a tőszomszédságában fekvő Mözsön is, melynek egyszerű népe pedig általában becsületes és istenfélő, a szegényebb munkásosztály már-már inficiálva van annak az utcai szociálizmusnak a maszlagjától, mely minden isteni s emberi tekintélyen keresztülgázolni s a fennálló társadalmi rendet alaposan felforgatni mindenkor kész. A napokban egy mözsi szegény napszámosasszony elpanaszolta előttem, hogy férje alig győzi bokros családja számára a mindennapi kenyeret megteremteni, mert csak polgáremberekhez jár napszámba s ezek sokkal kevesebbet fizetnek, mint a mennyit a kőtörők naponkint megkeresnek. Kö örö pedig az ő ura azért nem lehet, mert vonakodik «szucilista-könyvecskét» váltani ; s a kötörők munkavezetői (kaparás) csupán oly munkásokat fogadnak fél, kik ilyen könyvecskét fél tudnak mutatni s tehát rendesen befizetik Bokányi s Izrael Jakabék részére a megállapított heti jutalékot. Nem gálád arculcsapása-e ez az erőszak éppen annak a szabadságnak, melyet a szociáldemokraták főkolomposai uton-utfélen oly teli torokkal hirdetnek és a szegény néposztály részére is követelnek ? A dolgok ily állásában Önöktől kérdem, tisztelt utbiztos urak, nem lehetne-e itt valamiképpen megfordítani a sort olyformán, hogy Önök a munkavezetőktől — felebbvalóifc nyílt vagy hallgatag beleegyezésével — a fenti kikötéssel ellenkezőleg csupán oly munkásokat fogadnának el, kik nem szociáldemokraták ? valamint például némelyik építési vállalkozó munkásai között tolnai szociálista-kőmivest meg nem tiir. Majd megválnék akkor, vájjon a mözsi kőtörők mind otthagynák-e jól fizető foglalkozásukat csak azért, hogy továbbra is nagy hiábavalósággal kidobhassák az ablakon a reájuk kirótt heti vér-pénzt — ámitóiknak pezsgőre és pántlikás szivarra! — s ekként mártírjai lehessenek a szociáldemokrácia szent (?) ügyének (?!) Dehogy is hagynák ott. — Ellenkezőleg mind visszaadnák «szucilista-könyvecskéiket» és megtagadnák azt is, hogy valaha volt nekik ilyen! Hát ennek a próbának talán valahogyan módját ejthetnék az utbiztos urak, kivéve persze azokat, — ha ugyan vannak köztük ilyenek; én állítani nem merem — kik a kaparásaikkal túlságosan jól értik egymást, vagyis velük együtt eszik az országúti követ, akár olyik jáger — a görbe fát... Azonban azt mondhatná ezekre valaki, hogy ha az utbiztosok azt kivánnák, hogy a kőtörők ne legyenek szociáldemokraták, hiszen akkor ők is ugyanabba a hibába esnének, mint a kapások, kik viszont azt követelik, hogy igenis azok legyenek, vagyis ők is korlátoznák a munkásokat személyes szabadságukban. Hát ez nagyjában állhat elméletben, de a gyakorlatban még is igen nagy különbség van a kettő között. Ugyanis minden okos és higgadtan gondolkozó ember előtt tisztán áll az, hogy a szociáldemokraták oly eszközökkel s oly alapon, ahogyan ők dolgoznak (lásd Csapiár Benedek esetét!) — célt nem érhetnek, a munkásnép baján nem segíthetnek s éppen azért lelketlen eljárás tőlük a szegény, értelmetlen munkásokat lelki nyugalmukban megzavarni, kedélyüket felizgatni s előttük mindenféle délibábszerü légvárakat festeni és mindezekért a haszontalan- ságokért őket hegyibe még meg is ádóztatni. Ellenben, ha mi — tiltakozó fellépéssel — elvonjuk az egyszerű nép fiát a szociáldemokrácia eme veszedelmes handabandáitól — bár ez által némiképp korlátozzuk is személyes szabadságát — kétségtelenül jót teszünk vele; mert bizonyos tisztességes irányú — mondjuk akár Bánffy Dezsővel — «szelid nyomás» s atyai gyámkodás, a tanulatlan, ítéletében gyenge s azért könnyen félrevezethető tömeggel szemben alkalmazva: az én lelkiismeretem sugalma szerint sohasem bűn, sőt mindig erkölcsileg jó s dicséretes cselekedet. s A Kath. Legény Egyesületek. Igaz, hogy Legény egyesületünk tagjai ötfélék : alapitó, tiszteletbeli, pártoló, rendes és rendkívüli tagok. A szorosan vett és tényleg működő tagokat azonban a rendes és rendkívüli tagok képezik. Ők az Egyesület munkás, működő tagjai, ők képezik azt a féltett kincset, melyet megőrizni, értékessé tenni akar az Egyesület elöljárósága. Igen, az Egyesület elöljárósága vezeti, neveli és oktatja kiválóan a rendes és rendkívüli tagokat. Családot képez a Kath. Legény Egyesület. És amint minden családnak megvan a maga feje, intézője, parancsolója, úgy Kath. Legény egyesületünk alapszabályai is gondoskodnak oly tisztviselőről, aki az atyai, az intéző szerepet betöltse és ez — az egyesület elnöke.
