Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1906-08-09 / 32. szám

9­Az előmunkálatokat elvégezve, a követke­zőkben állapítottuk meg találkozásunk prog­ramját : A folyó évi szeptember havának 3-ilc nap­ján (hétfőn) folyik le az áltálunk rendezett talál­kozás ünnepélye Érkezés szeptember 2-án este legkésőbb 3-án kora reggel. A fogadást, illetve elszállásolást Eibach Kornél (gyógyszerész Bony- hád) társunk intézi. Nagyon természetes, hogy az érkezés pontos idejének ismerése szüksdges, mert szállásról mindenki részére már előre kell gondoskodnunk. 1. Folyó évi szeptember hó 2-án este, a már akkor Bonyhádon levő társak, az «Arany Oroszlán »-ban együtt vacsorázunk. 2. Találkozás, illetve gyülekezés szeptem­ber hó 3-án reggel pont 8 órakor az «Arany Oroszlán» szállóban. 3. Innen testületileg megyünk boldogult Kirchner Károly volt tanárunk sírjához s arra koszorút helzezünk. 4. A temetőből ugyancsak testületileg vo­nulunk a gimnáziumba, hol is egyik megfelelő teremben Fáik Henrik gimnáziumi tanár, volt tanárunk hálaadó imát mond. 5. Ezután a tanári karnál tisztelgünk, ho* az üdvözlő beszédet — az intézet számára készült nagy csoportkép átadása mellett — Koritsánszky Ottó társunk tartja. 6. Közebéd déli egy órakor az «Arany Oroszlán »-ban, a tanári kart Eibach Kornél társunk üdvözli. ' Ez a mi programmunk. Szeptember hó 3-án este a 100 éves fenn­állási és a 25 éves tanári jubileum alkalmából hangverseny lesz, melyen természetszerűleg mi is résztveszünk. Másnap 4-én lesz a gimnázium fennállá­sának 100 éves, Gyalog István igazgató 25 jubileuma és a főgimnázium megnyitása, melyek­nek programmját az azt intéző bizottság álla­pítja meg. _4 ________•• • ■ ••• - ■......;......................... Az i ntézet, a tanári kar és mindnyájunk számára készítendő nagy csoporkép elkészít­tetéséért kérünk benneteket, küldjétek Várkonyi István (közs. aljegyző, Gindlicsalád u. p. Kölesd) címére legkésőbb f. évi julius hó 20-ig egy «visit» nagyságú fényezett fényképet. Az előleges és későbbi költségek (koszorú, rendezkedés és összehívás költségei, a tanári kar és minden egyes társunk számára készült fénykép ára, stb.) fejében, illetve fedezésére, ugyancsak Várkonyi István címére 10—10 (tiz) koronát, mellyel majd elszámolunk s az esetleg meg­maradó részt visszaszármaztatjuk. — Minthogy pedig csak a költségek fedezésére egyjegyűit összeg és fénykép beküldése után intézkedhetünk végleg, újból kérünk benneteket a fentiek szives beküldé­sére. — Az esetleg meg nem jelenő társak ré­szére a csoportképet postán küldjük el. Tudjuk, hogy a leghatalmasabb kötelék, mely a sziveket egybeköti, a láthatatlan arany­lánc : a jó baráti őszinte együttérzés összehoz bennünket, hogy szeretetben, jókedvűen együtt töltve egy napot, — elfeledve néhány órára a reális élet gondjait — boldogan emlékezzünk vissza majd kedves, elfelejthetetlen gyermek­korunkra, együtt töltött szép diák időnkre. Szives válaszotokat, az intézkedések pon­tos végrehajtása érdekében mielőbbre kérjük, baráti kézszoritással üdvözölnek régi jó társaitok : Koritsánszky Ottó Várkonyi István gyógyszerész Kölesd. közs. aljegyző Gindlicsalád u. p. Kölesd. Eibach Kornél Kollár Elek gyógyszerész Bonyhád. postatiszt Budapest, IX. Társaink névsora a kővetkező : Balázs Béla (Pécsvárad) f, Balog János községi II. jegyző (Gyönk), Báthory József fő- gimn. tanár (Hódmezővásárhely), Beöthy Kál­mán oki. mérnök (Szekszárd), Dächert Jakab tanító (Bikács), Eibach Kornél oki. gyógyszerész (Bonyhád), Eicher György oki. mérnök (Tevel), Erményi János városi tisztviselő (Budapest), Fehérváry Antal (ismeretlen), Felber Béla kántor- tanitó (Miszla), Fischer Frigyes (Tolna), Fördős Lajos gazdász (Űzd), Füzy Sándor sjegyző (Teleki, Somogy m.), Gállos Aladár gazd. s. tanár (Csíkszereda), Garzó Gyula oki. gyógy­szerész (Budapest), Haász János kántortanito (Hant), Haffner Lajos gyári tisztviselő (Buda­pest), Hamulyák Kálmán f, Kánzler Ottmár gyári tisztviselő (Budapest), Kirchknopf Béla (Bonyhád), Kiss Béla fürészgyári tiszt (Gjurg- jenovác, Horvátország), Kollár Elek postatiszt (Budapest-Kőbánya), Koritsánszky Ottó gyógy­szerész (Kölesd), Kreschka János (Bonyhád), Marosy J. Zoltán ügyvédjelölt (Kolozsvár), Mittvég Sándor f, Nagy Pongrác vasúti tiszt (Fonyód), Nyúlás János áll. kertész (Temesvár), Ohidy Rezső f, Rihmer János jogszigorló (Ko­• 'ju,. ■ _ •; lozsvár), - Rüil- Gyula (K&posszekeső), Safary László oki. mérnök (Kiskőrös), 'ápos János sjegyző (Helesfa, Baranya m.), Szarvas (Steuer­mann) Miksa ügyvédjelölt (Tamási). Szániel Gyula (Bátaszék), Szedrest Andor sjegyző (F.- Ábrány, Bihar m.), Tóth Zoltán (Szekszárd), Muterlánder-Róna Ferenc kántortanito (Kassa, Baranya m.), V. Varjas Elemér oki. jegyző (Ercsi), Várkonyi István aljző (Gindlicsalád). Médike születésnapjára. Van nekem egy szép virágom, Forro nyárban nyílott, Szivárványos, hüs berekben, Mesebeli tündérkertben Látsz csak ilyet itt-ott. Tűndérkertben aranyrózsa, Édes tündérlányka: ' A virágom, a világom. Minden szépség e világon Őt irigyli, bántja. Tolvaj volt a védangyala, Meglopta a napot, Mikor lánykám szép fejére, Napsugárból összetéve, Királyi díszt rakott. Szeme kékje, mint az égé, Éppen oly tündöklő, Area, mint a piros hajnal, Szava csupa költészet, dal, Csengő, csilingelő. Tizenhét nyár minden bája Lerótta adóját: Feldíszítve, ékesítve, Gyöngyharmatban fürösztgetve Isteni alakját. Viruljon az én kis Médim, Mint a tündérrózsa 1 Óh! mert enyém a szerelme, Pici keze, szive-lelke, Nyájas szava, csókja. Sehulteisz R. Béla. KÜLÖNFÉLÉK. — Személyi hír. Gróf Apponyi Géza fő­ispán múlt kedden Szekszárdra érkezett és el­nökölt a tegnap tartott közigazgatási ülésen. — A kormányelnök köszöneté. Wekerle Sándor dr. miniszterelnök köszönő leiratot in­tézett Tolnavármegye közönségéhez, amiért ez feliratilag üdvözölte az alkotmányos kormányt kormányra lépése alkalmából. A miniszterelnök köszönő leiratát fel fogják olvasni a vármegyei közgyűlésben. — Egyházmegyei kinevezések. Gr. Zichy Gyula pécsi püspök a következő kinevezéseket eszközölte: Marton Sándor pécsi hitoktatót pécs budai-külvárosi segédlelkésznek nevezte ki és felmentette a pécsi katholikus legényegylet másodelnöki tisztétől. — Nunkovics Gábor szebényi és Müller Károly paksi segédlelkészek Pécs szab. kir. város községi iskoláihoz kerül­nek, mint hitoktatók. — Jakab theologiai he­lyettes tanár a tanitóintézethez tanárnak, Sipos István dr. székesegyházi karkáplán theologiai helyettes tanárnak és tanulmányi felügyelőnek, Gyömörey Zsigmonö dr. tanítóképző intézeti tanár ezen intézet igazgatójává neveztetett ki. — Áthelyezés. A vallás- és közoktatás- ügyi m. kir. miniszter Kun Kálmán szigetvári állami polgári iskolai rendes tanárt — jelenlegi minőségében — a paksi állami polgári iskolá­hoz helyezte át. — Vasutonk ügye. Főispánunk, gr. Apponyi Géza melegen érdeklődik megyénk és városunk érdekeibe vágó dolgok iránt. Legújabban fel­kérte dr. Hirling Ádám polgármestert, hogy a tarthatatlan vasúti közlekedési viszonyok meg­javítása iránt Szekszárd város kívánságait kö­zölje vele. A'polgármes*­/ hivott össze, melyen kívüle résztvettek : őrffy Lajos, Török-Bele, Boda Vilmos, Mehrwerth Ferenc, dr. Kramolin Gyula és dr. Török Ottó városi ügyész. Az értekezlet hosszas eszmecsere után a város kívánalmait a következőkben álla­pította meg : A Sárbogárd felé este induló vonat, miután ott 5 órán át vesztegelnie kell, beszünte­tendő. Ehelyett reggel 4 órakor egy személyvonat indulna, mely — csatlakozva a fiumei gyors­vonathoz — reggeli 8 óra 50 perckor érkeznék Budapestre. Viszont a Budapestről Fiume felé este 6 óra 50 perckor induló gyorsvonattal való csatlakozással este 11 órakor érkezik Szék- szárdra. így tehát Budapest 4—5 óra alatt volna elérhető. A délben induló és személy­szállítással egybekötött tehervonat megmaradna a mai alkalmazásban s menetsebessége sem volna fokozandó, mig a többi összes vonatjáratok óránkénti menetsebessége legalább 40 kilométerre emelendő. Ezek városunk kívánalmai. És pedig jogos kívánalmai. Olyanok azonban, melyből a vasútnak is csak haszna lehet, városunk fejlő­désének pedig első és legfontosabb előfeltételei. Reméljük, hogy ez mielőbb megvalósul, mert főispánunk határozott ígéretet tett, hogy a város kívánalmait a kormánynál erélyesen szorgalmazni fogja. — Negyvenéves papi jubileum. Most töl­tötte be Szandtner Antal dunaszekcsői esperes­plébános. volt szekszárdi káplán, 40 éves pap­ságának évfordulóját, mely alkalomból szép ünnepély keretében adtak kifejezést mindazok, iránta érzett tiszteletőknek és szeretetöknek, akik vele közelebbi viszonyban állanak. A kerü­leti papság nevében Keresics Ferenc mohácsi apát-plébános, a járás nevében pedig Szinkovich Károly főszolgabíró üdvözölte a köztiszteletben álló esperes-plébánost. Személyesen tisztelegtek a jubilánsnál: a tanítói kar Kiszély Andor veze­tése alatt, az elöljáróság pedig Freytag Lajos körjegyző vezetése alatt. Az Első Iparos Olvasó­kör Bokor Imre elnökkel élén, a görög keleti hitközség Veszin Péter vezetésével, a Kath. Legényegylet Hortobágyi József másodelnökkel, a Jankovics Bésán-féle uradalom képviseletében Bátsmegyei Rezső, a rk. hitközség és iskolaszék TJngár Géza kántortanito vezetésével. Az ünne­pelt a küldöttségeknek meghatva mondott kö­szönetét a megtiszteltetésért. — UJ UŐegyletl tagok. Triebler Ilma, a szekszárdi nőegylet agilis alelnöke, ki minden nemes agitációban élénk szerepet szokott vinni, a következő uj tagokat gyűjtötte a nemes célokért küzdő egylet részére: Gróf Apponyi Géza, vármegyénk népszerű főispánja, 100 ko ronás alapitványnyal alapitó tag lett. Rendes tagok lettek : György Györgyné, Vitt Józsefné, B ajó Jánosné, Franek Jánosné, Sinkovics Gézáné, Alacs Zoltánná, Horváth Mariska, Barakovicsné. — Eljegyzés. Róth Sándor szekszárdi gépügynök, a «Singer et Comp» varrógép tár­sulat megbízottja eljegyezte Erdélyi Juliskát. — Lelkészválasztás. A keszőhidegkuti ág. hitv. evang. egyházközség folyó hó 5-én Tomka Gusztáv alesperes elnöklete mellett tartott lel­készválasztó közgyűlésén, a néhai Bauer Adolf tb. fcesperes elhalálozása fo ytán megüresedett lelkészi állásra egyhangúlag és lelkes közfel­kiáltással Perl János lelkészt választotta meg. A választás után szeretett lelkipásztorukat a hívek számosán felkeresték lakásán és szívélye­sen üdvözölték. Az ünnepelt meleg szavakban mondott köszönetét az osztatlan bizalomért. — A székesfehérvári iparfelügyelőség hi­vat alos helyiségei. A székesfehérvári m. kir. kerületi iparfelügyelőség, melyhez Tolnavár­megye is tartozik, átiratban felkérte lapunkat annak közlésére, hogy az iparfelügyelőség hiva­talos helyiségei augusztus 1-től József-(Zöldfa)- utca 3. sz. a. házban van. — Uradalmi kasznár kinevezése. A Jan­kovics Bésán uradalom tulajdonosa Johannides Géza dunaszekcsői ispánt a hidjaapáthi urada- om kasznárjává nevezte ki. — Tolnai vásár. E hó 6-án tartatott meg a tolnai országos vásár, mely; elég forgalmas­nak bizonyult. Különösen sok szarvasmarhát hajtottak föl, de — a magas ár miatt— csak kelt el.

Next

/
Thumbnails
Contents