Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-28 / 26. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1906. junius 28 _2 _____________________________________ sé t, azon egyszerű nyilatkozatára, hogy az ellene emelt vádak alaposságához kétség fér, nagy többséggel megszavazták, azt ők tudják jobban, mint mi, mert a politika szövevényei előttük ismeretesebbek. De hogy azután, mi szükség volt arra, hogy holmi illemszabályokra hivatkozva, a külügyminiszter ebédjén tüntetőleg megjelenjenek, az talány, melyre felelet nincs. Én legalább sohasem mennék el, pedig az illemszabályokat ismerem s szeretem is alkalmazni, olyan egyénnek asztalához, kit az ország ellenségének tartok, hogy vele, habár a fehér asztalnál, barátságosan érintkezzem s másnap vele harcot folytassak. Ez már azután tisztán Ízlés dolga. Boda Vilmos. Az ifjúság pályaválasztása és a „Tulipánkert“. A t. olvasó önkéntelenül is ama kérdést veti fel: «ugyan mi köze e két dolognak egymáshoz ?» Pedig fontos viszonyban áll e kettő egymással, s most mikor úgyis közéig ama idő, midőn sok szülő dönt gyermekének úgyszólván jövője felett, helyénvalónak találtam e dolgokról kissé elmélkedni. Köztudomású, hogy korunk egyik legnagyobb hibája — legalább nálunk — miszerint az ifjúság csakúgy özönlik a hivatalnoki pályára ; nem keresve a rátermettséget, nem kérdve a hivatás érzetét, nem tekintve az anyagiakat sem, a szülők túlnyomó százaléka «urat» akar képeztetni fiából. Az ilynemű tanintézetek túlzsúfolva vannak az egész országban s ha a lelkiismeretes tanári kar a kellő szigorral jár el a nem odavalókkal szemben, igen sokszor nagyobb kellemetlenségeknek van kitéve, melyet megtörtént események egész sorozata bizonyít. De tegyük fel, az ifjú ahogyan-ugy, a középiskolán átcsúszik s küzdés és szenvedések árán utóbb oklevélhez jut, ne higyjük, hogy már boldog ember; mert a legtöbbjére nézve még csak most kezdődik az igaz nyomor; értem azokat, kik állás nélkül kénytelenek mégis az urat játszani. Egy elszomorító kimutatás akadt nemrég kezembe, állás nélküli hivatalnokokról. Ismerek hivatalnokot, ki már 5 év óta előjegyzésben van a minisztériumban. Kérdem: mit ér az ilyenek élete, ha a legszebb, ambícióval telt éveit kénytelen, mint valamely szerény javadalmazásu dijnok eltölteni ? nem hiszem, hogy itt megelégedettségről szó lehet. Azután pedig ne higyje ám el len, soha nem hallott dallam, szférák zenéje, azt hallja egyre nyugtalanabbul a beteg. — Kicsi leányom, szaladj el a tisztelendő űrért, mond, hogy kéretem, beteg vagyok. Jolánka siet máris, nagy az öröme, hogy beszélni fog a pap bácsival, sőt ő szól hozzá először kérdezés nélkül. Babuka végre kitolta a baba mozgó szemét s ilyen körülmények között ráun. El is hajtja magától s megy az ágy felé. Hízelgő cica módjára odadörzsöli arcát a lelógó apai kézhez s negédesen az ágy szélére dőlve dorombol. — Apukám, szedén apukám. Könyek lepik el a fáradt arcot, talán az utolsók. Ez is dörzsöli hamarosan, de a fogékony apróság már észrevette, bánatos lesz a hangja is. — Apuka szír, ne szijon apuka. S hogy nem lát az arcból semmit, ártatlan senki, hogy oly rózsás egy rendes tisztviselő élete, tudjuk, hogy nem lehet mindenki miniszteri tanácsos, hanem a túlnyomó többség, még ha államhivatalnok is, kénytelen beérni 1500—2000 korona fizetéssel. Hogy mily igényei vannak a társadalomnak ily tisztviselővel szemben, különösen városi helyen, arról jobb hallgatni, hátha még a család kissé többes számú. Uton-utfélen halljuk, hogy a tisztviselői kar mélyen el van merülve az adósságokban; ezek után úgy hiszem nincs oka senkinek e fölött csodálkozni. Ha már most egy tisztviselő ilyen helyzetű kérdem : miért a mohó vágy eme helyzet bírása? Midőn a magyar embert valamely baj éri, saját hibája, vagy mondjuk tapasztalatlansága folytán, igy fakad ki: «Ezután jobban meggondolom a dolgot.» De természetes a bajt meg nem történtté tenni nem lehet már. Azért ajánlható, hogy a szülők a pályaválasztás előtt mig nem késő, alaposan gondolják meg a dolgot s vessenek bepillantást a jövőbe is s akkor nem hiszem, hogy oly tömegesen küldenék gyermekeiket a hivatalnoki pályára. Hova menjen tehát az ifjú ? Hol nincs túlzsúfoltság ? Hol boldogulhat tehát legjobban ? Erre úgyszólván csak egy helyes feleletet adhatunk: Az ipari pálya az, mélyé a jövő, legyen az ifjú iparos, még pedig értelmes és szakképzett iparos. Miért tesszük hozzá, hogy: értelmes és szakképzett ? Iparosainknak főhibája, hogy általában igen kevés képzettséggel birnak, soknak még az összes elemi iskolai ismeretei sincsenek s elvétve találunk iparost, ki mondjuk négy középiskolai osztállyal dicsekedhetnék: hisz természetes is, mert; ha már addig vitte — tartja a köznép — tanuljon tovább s legyen belőle «úr». Alkalmas ipariskolák felállítását kérjük, hol a leendő iparos alapos ismereteket nyerjen s csak az ipariskola elvégzése után legyen iparostanonccá. Nézzük a németországiakat: ott az iparosok nagy része elvégzi a középiskolát vagy az ipari szakiskolát s csak azután tanulja szakmunkáját. Ami a szakképzettséget illeti, iparosaink egyik hibája az, hogy alig pár évi segédeskedés után önállóvá akar lenni, üzletet nyit, pedig szakképzettségről itt még szó sem lehet; mert tanoncaink évei úgy elteltek, hogy alig tanult valamit s csak most volna még alkalma tanulni. Tekintettel arra, miszerint a magyar ipar még igen alacsony fokon álí, ajánlhatók ily segédeknek a külföldi ipar tanulmányozása. S most végre bejutottam a cim második részébe a «Tulipánkertbe.» angyali lelke azt hiszi, hogy a régi játék elevenedik meg. — Kuk., apuka, kuk! Az ember egy végső erőfeszitéssel lehajol, odatapasztja száraz ajakát a göndör fejecskére, aztán visszaesik a párnákra s mozdulatlanná válik. — Apuka, apuka! — kiabál a gyerek, de az nem felel. Simogatja lelogó karjait, föl szeretne mászni melléje az ágyba, de egyedül képtelen rá, édes ügyefogyottsággal tipeg s keres valamit, hogy miként érhetné el a célját, közben megismétli a hivó szót: — Apuka, apuka! A tisztelendő ur érkezik meg, kezében a feszülettel. A gyerek ott támaszkodik még mindig az ágyon s halk hangon inti, édes kis ujjacs- káját feltartva: — Apuka csicsis, csicsis apuka. Az e névhez fűződő társadalmi mozgalom mindnyájunk előtt ismeretes. Lényege, mint tudjuk a magyar nemzet önállóságának fejlesztése, kivált az ipar és kereskedés térén. A jelszó: «Követeljünk hazai ipartermékeket!» Természetes, hogy ezt tehessük, hazai iparnak kell lenni. Hogy eme tekintetben mily hátra vagyunk, most látjuk csak tisztán; több 100 millióra rúg évi behozatalunk csak osztrák ipái termékekből, hát a többi országokból? Általános óhaj az önálló vámterület törvénybe iktatása s most már nem sokáig késhet a gazdasági különválás Ausztriától. Már pedig akkor igen kemény próbának leszünk kitéve iparunkat tekintve; készüljünk tehát előre s az egész vonalon karoljuk lel iparunkat. A szülőkre azonkívül még ama hazafias kötelezettség is járul, hogy gyermekeik pálya- választásánál az ipari pályát ezután nagyobb figyelemre méltassák; mert viszont mit ér a hazai ipar pártolása, ha nincs hozzá erő és akarat, mely rendes magyar ipart teremtene. Károlyi Károly. TÖVISEK. Péter és Pál. Oly tisztelt cimek, melyeknek ősi képviselői dicskoszoruzva trónolnak a jó kér. ember szivének szentélyében s vörös betűs ünneplő ruhát öltvén magukra még a naptárban is, mutatják, hogy nem oly közönséges alakok, mint teszem azt: Üszögös Péter vagy Thá'bai Pál, hanem jóval magasabb sarzsik, apostolgenerálisok! . . . (Képzelem is, hogy holnapi magas megjelenésük ünnepélye alkalmával feszes haptákban szalutálják őket a többi szürke napok, mint hitvány közlegények! . . .) A naptárban mint iker-testvérek jelentkeznek, pedig az életben, a gondolkozásban óriási különbség volt közöttük kezdetben, egész a damaszkusi hires útig. Ekkor aztán egy igazán szent koalícióra léptek a krisztusi szeretet üdvözítő boldogságának létesítése végett. Ekkor történt, hogy Kossuth Ferenc (a pünkösdi lelket nyert 48-as lángszavu Péter apostol) odaszólt a még mindig 67-es katakombák közt bolyongó Apponyi Albertnek (a damaszkusi ut égi lángjától megvilágosodott Pál apostolnak)—: «Gyere ide közénk! Nehéz neked az ösztön ellen rugódozni! Csapj fel pajtás, adj kezet, állj be katonának, halld meg gyönyörű szavát az Isten- fiának !» És Pál apostol markába csapott Péternek, — az elvi ellentétek szépen elsimultak köztük — koalizáltak. Péter apostol aztán mint öregebb, de meg a pünkösdi sz. lelket nyertség és a tanítványok közti prematurás bizonyítványa alapján és jogcímén megtartotta magának krisztus egyháza kormányában a miniszter- elnöki és kultusz-miniszteri tárcát, Pál apostol pedig nyerte a kereskedelmi s egyúttal a külügyi tárcát. Lett kizárólag a pogányok hatalmas, — nagy apostola, ki az utazásban soha ki nem fáradt (akár csak gr. Apponyi Albert, vagy a «Reisende Vili» == 2-ik Vilmos.) Oly lángoló lelkesedéssel szónokolt, akárcsak egy Kossuth- Apponyi összetét, akárcsak egy Cicero-Demost- henes-kevert, oly sok 48-as párti, vagyis világos- fejű, erős lelkű, minden küzdelemre bátor kér. hadsereget teremtett, hogy e lelkes vitézek erős harca folytán csakhamar romokban hevert az ősi hit sötét vára. Igen, rövid idő alatt maga az akkori -romái császár Dr. Nagy Konstantin ur is kitűzte várfalára a kér. 48-as lobogót, a lelki világosság, igazság és szabadság nemzetiEmeli az étvágyat éa a testsúlyt, megszfla- teti a köhögést, váladékot, éjjeli izzadást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roehe“ eredeti c*o magolást. F. Hoffmanu-La fitoche & Co. Kaséi (Stíjcl. Kaphitó orvosi rendeletre a gyógyszertárak Ara Uvegenkint 4.— korona;
