Tolnamegyei Közlöny, 1906 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-21 / 25. szám
XXXIV úvfoivam 25. szám Szekszárd, 1906 junius 21 T9 • : I és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap 'Í$»P8* Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű ________hirdetések és pénzküldemények intézendők Fe lelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Laptulajdonos GRÜNWALD LAJOS Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, 1jt évre 6 K, */« évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér Magyar iparállam. Vadnay Andor az egykori csongrádi főispán 24 éves volt, hogy átvette apai örökét a zalarnegyei Zánkán. A pápai kollégium, a budapesti egyetem és a bécsi önkénteskedés után csakhamar kicsinynek találta pátriáját a hullámzó Balaton mellett. Szép szál legény volt, jó dikciózó volt, diplomája nem volt — föllépett hát képviselőjelöltnek antiszemita programmal. Akkor ez volt a legkiadósabb. Elsült. Vadnay a pártja harsogó tagjává lett. Az eszlári védelemért is ő intézte az utolsó attakot Eötvös Károly ellen, amikor ez újra helyet foglalt a parlamentben, amelynek az ezer éves pór miatt éveken át tagja nem volt. Pedig ekkor már a közvélemény az egész fölött napirendre tért. A vajda nem honorálta, csak elraktározta ezt az otrombaságot; de csőstül visszafizetett később Budán, a néhai Fortunában, Vadnay saját sajtópörében, amiben az ellenfelét képviselte. Vadnay akkor már nem volt örökös, csak képviselő. Mi pedig — mondotta Eötvös — nemcsak képviselők vagyunk, minden vagyunk valamik, ki gazdálkodó, ki ügyvéd, ki hírlapíró s igy tovább : mert aki csak képviselő és más semmi — az semmi. Távol áll tőlem a szerénytelenség, hogy a nagy stilisztának, a nagy védőnek a küzdelem hevében használt ezen kegyetlenül kemény s Wekerle szavait idézve: a politikai és a társadalmi életet vivő középosztáty által nem akceptált riposztját, a hatalmas agynak e tán jövő zenéjét a jelenre, a mára hirdessem. Kétségtelen azonban, hogy pusztán a képviselőséggel nem jár ma már az a tekintély, amivel birt a hatvanas, a hetvenes években és még inkább, amivel birt negyvennyolc előtt a követ. A halálos bűn ebben a dicstelenül le- vitézlett, magát liberálisnak nevezett, de a valódi szabadelvüséggel, mint ördög a tömjénnel, olyan viszonyban volt hatvanhetes pártot terheli. Ez szállította le a képviselőt mandátum-tulajdonossá; ez tette az elnyerés legfőbb eszközévé az érdem helyett a bankót; és ez szülte a tisztelt papájukat, vagy kedves mamájukat jól megválasztott pelyhedző legénykék után kopott módra kapkodó kerületeket,’ Ezért van, a szégyengazdag múltnál fogva, hogy országos képviselőnek meg nem hívása egy nagy • önkormányzati kör társadalmi rétegének képviselői összehozására hivatott ünnepi lakomára, — a nagy közönséget hidegen hagyja. Mig azt ellenben, hogy az iparosság, egy egész osztály — választott képviselői meghívásával meg nem tiszteltetett — minden modern gondolkozásu ember elitélte. Országos érdek az önálló gazdasági berendezkedés és hogy ez a par excellence őstermelő ország iparos, koreskedő állammá legyen. Nincsen országos politikai párt, a mely ezt nem vallaná, nem követelne. A gazdasági és a vele járó társadalmi átalakulás elől kitérni nem lehet. Az ellenkező meghaladott dolog; bezárt, a koalíció áltál leszögezett koporsó. A Közép-Dunán, Európa szivében egy ,csak főldmivelo állam mindenkor tejelő provinciája marad és lesz a szomszéd iparos államnak. A minek pedig csak tragikus vége lehet, mint mindenkinek a ki többet költ, mint bevssz. Millió magyar van az uj hazában, mert nem tud eleget és illőt keresni az ősiben: nincsen gyáripar és a drága bankokon kívül nincs vállalat. Őrület, hogy potom áron kiviszik mondjuk a bakonyi botot és méregdrágán hozzák vissza pl. mint amerikai sétapálcát; a magyar gyapjút, mint morva vagy angol posztót; a tolnai gubót, mint lioni selymet. Az ipari átdolgozás millióknak ad kenyeret, nem szárazát, de bőven tejfölöset; és nem megy ki, nem lesz osztráké, csehé, másé, idegené a kárpáti ezüst, az erdélyi arany. — Létkérdés az iparosállammá tétel. Ámde van-e iparos-állam iparos nélkül? És a mi fő: lehet e magyar iparos állam magyar iparos nélkül? A leendő gazdag, erős, hatalmas és ezt elérve, a politikailag is független magyar állam alapjait igen, lerakja Kossuth és a koalizált pártok bölcs mérséklete, miként lerak; a a nemesség hazafisága 48-ban az elavult rendi szervezet helyébe a modem Magyarországét: — de fölépíteni és betetőzni azt, a produktiv dologban megacélo- sodott, az attól megkérgesedett magyar munkáskezek fogják. A negyvennyolcadiki törvények határozottan demokratikusak. Hogy valójában egységes nemzetté legyünk, — az összehozó, a nivelláló, az asszimiláló demokrácia ösvényére lépett a magyar. Az állam igen, — de a társadalom nem. Ötvennyolc év, tehát annyi idő után sem, a mennyinél kevesebb idő alatt nem egy elvet, hanem egy egész civilizációt befogadott, magáévá tett a japán. A magyar társadalom ma is rendi, ma arisztokratikus; annyira pedig, hogy nálánál is arisztokratikusabb, velleitásokkal nagyobb méretben szaturált társadalom egész Európában csak egy van: a spanyol. A hanyatló spanyol. Az őrült spanyol. Úri társadalmunk ezen szellemével szemben, oly erős az, háttérbe szorul még elismert faji jellegünk is: a kifejlett politikai érzés. Amely bizonyára azt hozná magával, hogy legyünk okosan előrelátók, hogy karoljuk föl, becsüljük meg, pártáljuk, emeljük azt az osztályt, a melyre a gazdasági téren majd tényleg is, nemcsak jogilag önállóvá lett Magyarországnak szüksége leend, — ha csak nem akar idegen inváziót. Komoly érdeklődés helyett azonban szuverén közömbösséggel találkozunk; ha ugyan nem kicsinyléssel, lenézéssel, semmibevevéssel. Legjobb meghajlásomat a kivételeknek s köztük első sorban Apponyi Géza grófnak : mi gyönkiek a közelből tudjuk, hogyan érez és viselkedik a nemes gróf a hőgyészi iparosok iránt. Azonban nemcsak a társadalom hibás, hanem maga az iparosság is. Nincs meg benne a szoros összetartás, mint megvan a segédmunkásokban, azok szakszervezeteiben. Nincsen az ipartestületekben élénk, igazi testületi élet; az iparos osztály azokat nem használja föl eléggé sem önképzésre, sem az anyagiakban, miként nem használja föl a szövetkezeti törvény kedvezményeit sem. A német iparos-hitelszövetkezetek milliárdot forgatnak olcsó kamatra, nálunk ellenben fizetnek a nagy tőkének 8—12°/0-ot, mig szövetkezet létében fizetnének hatodfelet önmaguknak. Kinálva-kinálkozik a központ, még sincs a-ki nyúljon érte. Már Baross, a vasminiszter fölülemelkedett a törvény betűjén s engedte, hogy több község, több jegyzőség iparosai egy testületbe tömörülhessenek. Tudok testületet, amely öt jegyzőségre terjed és tudok esetet, hogy tizenegy jegyzőség 600 iparosa kapott közös testület létesítésére elvi engedélyt. Vármegyénk iparosai, akiknek 40 százaléka testületi köteléken kívül él, miért nem használják föl ezt is ? 1 . . . Anyagilag, erkölcsileg oly szükséges volna nekik, mint elhagyatottnak az anyai gondozás. Ne kis gyönge helyi, hanem nagy, erős vidéki testületeket alakítsanak és kössék azokat össze hitelszövetkezetekkel. A vidéki testületek pedig lépjenek kapcsolatba, szövetségbe a központi szekszárdival. Alakuljanak, szervezkedjenek. A maguk érdekében, és a közjó érdekében. A nagy szám, ha szervezve van, mindig nagy erő, mindig hat, mindig imponál. Előre tehát! Félre a tétlenséggel, a nembánomsággal, a csüggedéssel, a lemondással. For ever ! tudaces fortuna iuvat. Mányoky Gyula dr. Legyünk a „Tulipánkert Szövetség“ tagjai! A hazafias felbuzdulás, amely a «Tulipán- kert» mozgalom nyomában országszerte támadt, megérlelte a mozgalom intézőiben azon tudatot, hogy az öntudatra ébredés megnyilvánulásában rejlő nagy erőket gyűjteni, a szent cél érdekében egyesíteni, hazafias kötelesség. Ez a tudat teremtette a «Tulipánkert-Szövetség»-et, mely a magyar nemzetgazdaság és a kultúra érdekében csak úgy tud hathatós működést kifejteni, ha e gyűjtőnév alatt minden hazafiasán érző kebel dobog. Alkotó-, teremtő erő a «Tulipán- kert-Szövetség» csak úgy lehet, erkölcsi és anyagi sikert csak úgy érhet el, ha zászlaja alatt a sok kis erő egy nagy, hatalmas erővé tömöríthető. A tökéletes szervezés az egyedüli biztosíték arra nézve, hogy a «Tulipánkert- Szövetség» hivatásának, céljának megfelelhessen. Mit láttunk a közelmúlt napokban ? Ausztriában rögtön egyesültek az összes politikai ellenségek, midőn arról volt szó, hogy a magyar — tartományt, — az osztráknak gyarmatát elszakadni ne engedjék. Nos hát, egyesüljünk mi is mindannyian abban az egy gondolatban, hogy szűnjünk meg végre Ausztria fejőstehene lenni s tömörüljünk egy nagy cél érdekében: a gazdasági önállóságra való törekvésben. A «Tulipánkert-Szövetség» alapszabályainak itt következő rövid kivonata teljes felvilágosítást ad ennek törekvéséről, céljairól, szervezetéről. Néhány nap múlva megalakul a «Tulipánkert-Szövetség» szekszárdi fiókja is. Lépjünk be minél tömegesebben s legyünk e virágos kert minél gondosabb kertészei. A «Tulipánkert-Szövetség» célja : a) állásfoglalás minden nemzeti eszme, mozgalom és törekvés mellett s minél hathatósabb közreműködés arra, hogy semmi, ezzel ellenkező irányzat a társadalomban érvényesülni ne tudjon. b) Egyrészt példaadással, másrészt minél szélesebb körű agitációval való közreműködés arra, hogy mag> ar euiooi lehetőleg minden
