Tolnamegyei Közlöny, 1905 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1905-03-16 / 11. szám
landolt végrehajtani s most is egyedüli törekvés az, hogy ez meg ne történjék. Pedig hát az a láthatatlan testület körültekinthetne egy kissé a nagy világban s megfigyelhetné a legnagyobb autokrata állam összeroppanásának kinos színjáték.)t. A kielégített és nemzeti fejlődésében nem akadályozott Magyarország hathatós és egyedüli támogatója lenne a kettős Monarchiának, inig az üldözött és coljai követelésében rendszeresen gátolt Magyarország jövő viselkedését egészen más érzelmek fogják vezérelni. b. 2. Egyházi beszéd-vázlat. (Márcz. 15. 1905.) Alapige: II. Móz. XX.—12. »Tiszteljed a te atyádat és anyádat, hogy hosszú életű légy e földön«. * Kedves Atyámfiái ! — Szép a virág faka- dása, — szebb a hajnal hasadása, — de legszebb a népeknek és nemzeteknek szabadságra fellángolása, mikor a szivekben hajnalhasadást szül a honszeretet napja s a honpolgárok arczára piros rózsát fest a szent lelkesedésnek a szikrázó szemekben felragyogó mennyei tüze! Ily nagy és dicső napnak boldogitó emlékezete hozott össze most bennünket Istenünknek sz. házába, — hogy örömmel, lelkesedéssel és kegyelettel megemlékezzünk arról az 57 év előtti első, nagy márczius 15-ikéről, mely e napon ki- nyitá a nemzeti ujraébredés tavaszi szép virágait a magyar szivekben, mely a jogaiknak tudatára ébredt igaz magyaroknak arczára oda- festé a szent lelkesedés vérpiros rózsáit s csinált olyan virágnyilást, olyan hajnalhasadást, minő talán csak a nagy mindenség teremtésének kezdetén lehetett! Ezt is, azt is, a hatalmas Isten szent keze müveié! . . . * Szeretteim! Nem akarok én most bővebben kiterjeszkedni az 1848 márczius 15-ikének ismertetésére és méltatására. Hiszen a történelmi nagy esemény hőven ismeretes már réges — régen minden jó magyar ember előtt. A mi pedig illeti különösen szeretett prot. egyházunkat, mi jól tudjuk, hogy az 1848 : XX. t.-czikk egyik pontjában ezt mondja: »A törvényesen bevett minden vallásfelekezetre nézve különbség nélkül tökéletes egyenlőség és viszonosság álla- pittatik meg.« (2. p.) »Minden vallásfelekezet egyházi és iskolai szükségei közálladalmi költségek által fedeztessenek.« (3. p.) Igaz, hogy e törvény 1848 április 11-én királyilag szentesit- tetett; igaz, hogy ennek gyakorlati életbeléptetése — a felmerült akadálypk folytán — még mindig késik az éji homályban, de a homály Most a szép Zelma egyedül maradt. Képzeletben ott állott előtte a szép, deli ifjú ember. Lelkében egymást kergették az izgató jelenségek. Arczát kezeibe temetve igyekezett gondolatait más irányba terelni. De hiába, nem lehetett. Átkos volt az az első pillantás, melyet először váltottak : megszerette. Aztán kifutott a verandára, de itt is csak kergették emez árnyképek : folyton Halászt látta maga előtt s szeretni vágyó szive, lelke nem tudott szabadulni Halász alakjától . . . Mért is jöttél ide . . . menj, szépen kérlek, menj ! Távozzál közelemből . . . szeretlek ... Oh ! hogy szédül a fejem . . . Jaj, mi ez, mi van velem . . . hisz én hitves vagyok már, kinek örök eskü alatti kötelességei vannak. Ily gondolatok gyötörték a szép Zelmát; aztán leroskadt egy székbe s csábos kék szemei a nagy mindenségbe révedeztek. Kinn az ablak alatti körtefán két pintyőke üldögélt, édesdeden simulva egymáshoz, csicseregtek szerelemről, boldogságról. A veranda oldalán futó repkény húsos levelei között beszökött a kiváncsi napsugár s incselkedve csókolgatta körül Zelma halvány arczát. — — De Halász Othmárnak se jutott más osztályrészül. Őt is érzékeny helyen találta Ámor nyila: a szivén. Lelke tele volt háborgó gondolatokkal, folyton csak ő járt az eszébe. .Soha még igy megsemmisülve nem érezte magát. Első találkozás, első pillanat és halálosan szerelmes lett Zelmába. már nem tarthat sokáig. A folyó évi január 26-án újra életreébredt magyar nemzetnek a királyi felhívó szózatra megadott. ítélete egy perczig sem enged kételkednünk abban, hogy az 848 ; XX. t.-cz. minden pontjának — ránk nézve előnyös és üdvös intézkedése — lehető közeljövőben effektuáltatni, vagyis gyakorlatilag érvenyesittetni fog. Mert mint- az Úr Jézus-Kr. mondja: »Nem rejtethetik el a hegyen épült város 1« Nem lehet az, hogy a jog, törvény és igazság« korszakában az igazságosan meghozott törvény jogtalanul örökre félredob.assék 1 Hát csak legyünk türelemmel ! Isten segítségével s a nemzeti nap a kitartó lelkesedés melegével, az érett gyümölcs kellő időben ölünkbe fog hullani ! . . . * Dehát beszéljünk most más egyébről. Ne ütközzetek meg rajta, kedves atyámfiai, hogy mostani rövid ünnepi beszédem textusául ezt vevém : »Tiszteljed atyádat és anyádat !« Az Isten által adott Mózesi 10 parancsolatnak e nevezetes szavai nemcsak a gyermekeknek szólnak, hanem a felnőtteknek is — és pedig minden nép és nemzet fiainak. íme II. Vilmos, a hatalmas német császár, mint buzgó protestáns keresztyén uralkodó, a legutóbb lefolyt napokban egy tengerészezred ujonczait esketvén fel, ezen 1Ö parancsolati igéket választá az ezredhez tartott beszéde magvául, kiinduló pontjául : »Tiszteljed a te atyádat és anyádat !« S azt fejtegette ki, hogy a jó katonának édes atyja a király, édes anyja a haza ! Tehát a népek boldogsága abban áll s akkor lesznek ők hosszéi éltüek, ha tisztelik és szeretik az édes atyát és az édes anyát. Én sem mondhatok mást nektek, szer. Hallgatóim! az öröm ünnepén, e szent emlékezésnek nagy napján, mint hogy : I. Tiszteld atyádat! Itt most nem a földi atya iránti tisztelet és szeretetről akarok szólni, hanem a — világ — atya, az Isten iránti tisztelet és szeretetről. Magyar hazánk több, mint 1000 éves fennállásának kétségtelenül egyik legfőbb oka, hogy mindenkor tisztelte és szerette a világ — atyát, a hatalmas, bölcs és jó Istent, hogy vallásos és erkölcsös volt, mert tudta és igaznak tartotta a költő szavát: »Minden ország támasza, talpköve, a tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledől s rabigába görnyed«. A mig más népek — ennek ellenkezője miatt — vallástalanságuk és erkölcstelenségük rut bűne miatt hamar leléptek a világ színpadáról : a magyar népet mindenkor erős vallásos érzelme és a tiszta erkölcs-szeretet megóvta és fenntartotta — ezer bajok közt is — egy ezredéven át. A világ-atya, az Isten tisztelete és szere- tete mellett, a jó magyar nép mindenkor kitti- ■ nőén tudta tisztelni, igazi hűséggel és odaadó ragaszkodással tudta szeretni az ő földi fejedelmeit is, jó és rossz napokban egyaránt még akkor is, ha a király ellenségéül szegődött a nemzetnek. Bámulatos az a királyhoz való hűség, az a lojális alattvalói szeretet és ragaszkodás, mellyel nemzetünk a királyhoz mindig viTOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 11. sz. Hja! Ilyen az igaz szerelem; úgy terem, mint virágon a harmat, melyet enyelegve csókol fel a kelő napsugár. Lassan, keservesen ment Halásznál a ki- pakkolás és szobáinak rendezgetése ; alig várta a szép asszonnyal való találkozást, de Zelma is. Aztán mikor a vacsoránál- találkoztak, mégis oly keveset beszéltek. Mintha féltek volna egymástól, pedig tudták, hogy szeretik egymást, hisz a tekintetűk elárulta. ' Múltak hetek, hónapok s bár Zelma és Othmár kerülték az egymással való találkozást, i= erős szándékuk volt minden szenvedélyüket leküzdeni : hasztalan volt. A szerelem hatalmát megtörni képtelenek voltak. Vágyaik egymásra halmozódtak, sziveik epedve óhajtottak egymáshoz közeledni. Aztán találkoztak egyszer-kétszer, mintha véletlen hozta volna őket össze. Később sokszor, majd naponkint. S elmerengtek soká, édesen ... A hold ezüst fényénél, a csillagok szerelemre intő világánál suttogtak egymásnak virágfeslésről, szellősuttogásról, szerelemről, boldogságról . . . Az esti langy arcza szelíden csapódott arczukhoz s apró Koboldok szilaj tánczot jártak körülöttük. És minderről a férj semmit sem tudott, mert oly ügyesen tudták palástolni érzelmeiket, hogy még a legügyesebben kutató szem is vak maradt előttük. S mikor aztán a nyár a vége felé közele1905. márczius 16. . seltetett. Mert a magyar nemzet nemcsak tudta, a mi a közjogban meg van írva, hogy : »a király, mint Isten földi képmásának személye szent és sérthetetlen« hanem, hogy- igy van, azt érezze szivében is, mert beírta oda a törvényt az Isten keze és a haza szeretet, mit tőlünk el nem vitathatnak még legádázabb ellenségeink sem ! Nemzetünk most is ékeskedik e ragyogó erénnyel s nincs kétségünk benne, hogy mostani (január 26-dika óta félig örvendetes, félig pedig a lassú kibontakozás miatt aggodalmas) állapotunk, éppen ezen király-hűségünk miatt, éppen azért, mert igazán tudjuk tisztelni és szeretni jó öreg királyunkat, mint nemzetünk bölcs atyját, mint »a legelső magyar embert« — tehát testvérünket, — mondom nincs kétségünk benne hogy mostani örvendetes és szomorú állapotunk — mint tavaszi napsugárral váltakozó felhős időjárású állapot — mihamar a tartós nemzeti boldogság szép nyarává változik. Isten adja, hogy úgy legyen ! . . . II. Tiszteljed atyádat ősanyádat! így hangzik az ótestamentumi parancs Isten nevében Mózes ajkairól, — igy hangzik Vilmos császár ajkairól is, az ő hű vitézeihez. Hát én mi egyebet mondjak tinéktek kedves atyámfiai ! — az Istennek és a Jézus Krisztusnak jó vitézei ?! . . . A magyar nemzet — mint föntebb röviden kifejtém — mindenkor ragyogott a királyhűség szent erényével s tisztelte, szerette földi uralkodóját, megtartván a nagy apostol sz. Pál intését: »minden lélek a felsőbb hatalmasságnak engedelmes legyen, mert nincsenek hatalmasságok, hanem csak az Istentől, — és a mely hatalmasságok vágynak, az Istentől rendeltettek 1« — hát vájjon az igaz, a törhetetlen honszeretet erényével nem ragyogtál volna-e te én édes magyar nemzetem?!.... Nem szeretted volna-e: mindenkor, igazán, még az édes anyánál is jobban ezt a mi jó, drága, közös édes anyánkat, a Magyar hazát ?! . . . De igenis ! Nagyon szeretett! — Ezt mondja a történelem, — ezt beszéli szivünk édes dobogásban, ha csak a sz. haza neve megcsendül is fülünkben, — ezt beszéli a kikelet langy szellője, kis virág illatozó nyílása, kis madár danája, ezt viszi a felhő széles e világra, hogy nincsen oly ország, mint a magyarok hazája és nincs az Istennek oly békés polgára, oly hős katonája, oly anyját szerető hű fia, hű lánya, mint a kiket megszült: magyarok hazája! : . . Nos tehát, tiszteld és szeresd anyádat, az édes anyát, a magyar hazát továbbra is, mindörökké, én édes jó magyar népem! hogy hosz- szuéletü légy e földön ! S mint a költő mondja : »Hazádnak rendületlenül légy hive óh magyar !« »Szeresd hazádat — és ne mond ! — A néma szeretet Szűz, mint a lélek, melynek a Nyelv még nem véthetett. Tégy érte mindent! — Éltedet Ha kell csekélybe vedd, De a hazát könnyelműen Koczkára ki ne tedd !« * dett, a rózsák levelei lehullottak és a fecskemadár is tollászkodva ült az eresz alatt: Zelma mindinkább lehangolttá lett. Arczán a.szenvedés nyomai voltak láthatók, a magát rabláncaitól megszabadítani vágyó, de tehetetlen nő sorsára jutott. Aztán gondolt egyet s hamar határozott. Este még Othmárral enyelgett, az igaz, nagyon szomorúan. Sirt, zokogott szive mélyéből, majd ajk-ajkhoz forrott, hosszú édes csókokban olvadt össze és . . . elfutott. Reggelre halva találták ágyában. Megmérgezte magát. Midőn Halész Othmár Zelma halálának hírét vette, elhalványodott, hátratántorodott, aztán bement szobájába és forgópisztolyával fejbe lőtte magát; szörnyet halt. Harmadnapon két halottat temettek egyszerre ; két egymásért dobogó és síró szivet hántolták el a temetőben. A temető kápolna kis harangja melancholikusan zongott-bongott, — mintha siratná a szerelem halottait. A pihenni vágyó öreg nap pedig haránt szórá sugarát az újonnan hantolt két sirhalomra, mintha ezeket akarná oda Írni: Éltetek borús egéről eltűntek a felhők, Mint fáradt utasok, pihenni tértek, Hő szerelmeteket bűn nem érte itt a földön, Pihenjetek hát! Szeretni nem vétek.
