Tolnamegyei Közlöny, 1905 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1905-03-09 / 10. szám
1905. márczius 9. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 10. sz. nek kertjei közvetlenül a sétányra szolgálnak és kertajtójuk kinyitásával a sétatérre jutnak, szintén fognak 100—-100 koronát áldozni. Am eh számítás szerint 7000—8000 k. befolyna az 1200 hH öl kiterjedésű sétány és utczák terület árára. A város arra kötelezné magát, hogy a sétányt befásitaná és gondozná, úgy a sétány mellett elvonuló kocsiutat tiz év alatt (évenként 80 m. h.) kikoveztetné és a sétány mellett fekvő házak után 10 éven keresztül községi adót nem szedne. Ezáltal városunk fejlődése óriási lendületét venne. A Korbonics-féle útnak létesítése loh tán a városi tűzoltósági őrtorony a kalváiiai heg} tetején (esetleg a Miskolczy-féle akáczás területen) volna elhelyezhető. A sétatérnek déli végén a Krcsmarik most Menverth-féle szőlő alatt kifolyó vízzel alagcsövezéssel egy 2—3 méterre ugró díszes szökőkút volna létesíthető. Olyan szökőkutat értek azonban, amely nemcsak díszt, hanem ivóvizet is szolgáltat. Szekszárd, 1905. márczius 6-án. Dr. Hilbert István. Kaszárnyát városunknak! Szekszárd az utolsó évtizedben óriási haladást tett. Kényelmi, közbiztonsági, hygeniai, közhasznú intézmények egész raja létesült; díszes és czélszerü középületek emeltettek: villanytelep, gőzfürdő, aszfalt, gymnasium, muzeum, izr. templom, »Szekszárd Szálló«, »Szekszárdi Takarék«, »Népbank«, »Közkórház«, igazságügyipalota, mind-mind az utolsó évtizedben létesítettek, daczára, hogy éppen ezen időben nehezedett rá a phyloxera által okozott gazdasági válság. Az ezen időben felépült magánházak is nagyobbára a technikának valóságos remekei, kényelmesek, diszesek. Fejlődünk, haladunk és szépülünk. Csakhogy városunk ezen fejlődése nem természetes, olyan mint a mai kor társadalmának életmódja, hódol az általános divatnak, nem szabad a többiektől visszamaradni. A mai korban mindenki nagyobb igényekkel él, mint a milyent a viszonyai megengednek; a fő a külső disz, a látszat; meg nem gondolva, hogy ezt gyakran belső kétségbeesés kiséri. Csak a jövedelem nagyobbodása teszi jogosulttá a fényesebb életmódot. A városoknak fejlődését is csak a jövedelmi források szaporodása teszi természetessé. Hogy városunk az utolsó évtizedben gazdaságilag emelkedett volna legádázabb ellenségünk sem állíthatja, hisz, mint már említettem, ezen időre esik a phyloxera pusztítása által beállt gazdasági válság, melyből mai napig sem gázoltunk még ki egészen, még óriási azon terület, mely határunkban a szőllőhegyekben kopáron fehéredik a szemlélő elé ! Hogy kereskedelmünk, iparunk szökött volna oly hirtelen fel ; annak alapfeltétele hiányzik, »a nép, a fogyasztó közönség szaporodása« ; ez pedig sajna, mint azt az 1900. évi népszámlálás kimutatta fogyott, tehát még visszafejlődtünk. Hogy ezen hirtelen fejlődést, haladást, városunknak valahogy ne kelljen megsinylenie, nehogy erős reakczió megrázkódtassa, hosszú évekre nemcsak megakasztva a fejlődést, de visszavetve azt behozhatatlan időkre, gondos kodni kell a múltak kipótlásáról és a jövőnek biztosabb alap megszerzéséről. . Városunk szerencsétlen földrajzi fekvése kizárja a szükséges és kívánatos természetes szaporodását, gazdasági fejlődését; amit tehát a természet tőle megtagadott, azt mesterségesen kell előidézni. Ennek egyik legalkalmasabb módja a katonaság. Hatóságaink kövessenek el minden tőlük telhetőt, hogy' városunk katonaságot kapjon, lehetőleg gyalogságot, mennél többet annál jobb ; ezáltal fogyasztó közönségünk tetemesen megszaporodik ; ez felvirágoztatja majd kereskedelmünket, iparunkat és igy emelni fogja városunk jólétét, jövedelmi forrását; sőt az idegen forgalomnak is hatalmas tényezőjévé válik ; a társadalmi életet élénkítik ; uj jövedelmi forrásokat nyit. Csak igy kerülhetjük el a káros visszahatást. Most itt az idő, mikor városunknak ezen óhaja könnyebb szerrel megvalósulhat. Tudjuk, hogy a politikai válságból való kibontakozást épp a katonai kérdés nehezíti meg. Katonáék a létszám emeléshez ragaszkodnak; a régi ujonczszámot az egyesült ellenzék már megszavazná, csak a felemelt létszámot nem akarja megadni. Tapasztalatból tudjuk, amit katonáék akarnak, azt keresztül is viszik, akár igy, vagy akár amúgy alakuljon ki a politikai helyzet. A felemelt létszámnak pedig hely is kell, miért is egy csomó uj kaszárnya fog építtetni az országban, tehát most »kérjétek és megadatik«. Törekednünk kell, hogy azoknak egyike városunkban építtessék fel, ha ezen alkalmat elmulasztjuk, Isten a megmondhatója, mikor kínálkozik ismét alkalom arra, hogy ebbeli kívánságunk megvalósulhasson. Minél előbb meg kell a lépéseket eziránt tenni, nehogy elkésve, midőn már más városoknak lettek odaígérve, érkezzék fel kérésünk ; de meg különben is kívánatos volna, hogy mennél elébb telepítenének hozzánk katonaságot, mert városunknak forgalma azért minimális, mert nincs környéke, a csekély Sárközön kívül semmi és ha sejtésem nem csal, úgy ha az általunk is oly" nagyon óhajtott Baja- Bátaszéki dunai áthidalás meglesz, ezt is nagy részben elfogjuk veszíteni; hisz természeti törvény »a tömeg nagyságával egyenes arányban áll, annak vonzó ereje« mennél nagyobb a tömeg, annál jobban vonzza magához a kisebb tömegeket. Ezt ellensúlyozni volna hivatva a katonaság, ha addigra már megvolna. És ne engedjük magunkat rémitgetni, a jó régi időkből fenma- radt szólás módjával, hogy városunk erkölcsét védjük akkor, mikor a katonaságot távol tartjuk. Hasonlítsuk össze városunknak Pécs, Fehérvár, Szombathely városoknak erkölcseivel és megvagyok győződve, hogy' városunk nem nyeri el az erény-dijat, ha nem is rosszabb amazoknál, de jobb sem. Nézzük férfiaink erkölcsét: hát több duhajkodás, késelés, bicskázás bizonyára ama városokban sem fordul elé, mint nálunk katonaság nélkül. Avagy, tán asszonyaink, leányaink erkölcsét féltjük ? Ne sértegessük őket ily fekete gyanúval ; ne fessük őket úgy magunk, mint mások előtt, oly könnyüvérűeknek, megbízhatatlanoknak. A női erény furcsa portéka, az vagy van, vagy nincs. Ott ahol van nem kell azt félteni, egy kis katonai flirteléstől, de még erősebb ostromtól sem ; ott pedig ahol nincs, hát akad még városunkban elég Don-Juan azok szórakoztatására katonáék nélkül is. Szóvá kell még tennem azon hiedelmet, hogy a katonaság megdrágítja az élelmet, ezen félelem alaptalan; tapasztalásból tudjuk, hogy mennél nagyobb a fogyasztás, annál nagyobb a hozatal, ép az volt hazánknak örökös átka, hogy saját zsírjába fül. Hisz még élénken emlékezünk a 6 frtos búzára, .bizony 6 frt. volt annak a búzának az ára Pécset is, egyebütt is; katonasággal csak úgy mint a katonság nélkül. De emlékezünk mi még arra is, hogy 6—8 évvel ezelőtt a piaczi élelmi czikkek 50 százalékkal olcsóbbak voltak, mint ma, tehát megdrágult még pedig nagyon is érezhetően a piacz katonaság nélkül is. A belső fogyasztás még sohasem drágított meg semmiféle élelmiczikket, annak áralakulását kizárólag a termés mennyisége és az export irányítja ; nem bújhatunk a föld bármely zugába, hová ezeknek hatása el nem ér. Tehát csak előny, de soha hátrány a katonasággal nem jár. Rajta hát! Kreuzer. TÖVISEK. A református műkedvelők. Igaza van a közmondásnak, mikor a szak- avatottságnak a kontárság feletti előnyét igazolni akarva, igy szól a dologról.: »Annyit ért ez a dologhoz, mint a tyuk az abc-hez 1 — mint a hajdú a harangöntéshez!« — S van iíyféle közmondása a magyarnak ezer. E közmondások igazságára támaszkodva, én mindig azt vallottam, hogy pénzemért százszorinkább meghallgassak egy szak-művészt, mondjuk a jelenesetre vonatkoztatva, egy praktikus, képzett színészt, vagy színtársulatot, mint a dilettánsok, a kontárok egész seregét. Persze, '— mert ha az abc-ből akarok vizsgáztatni — mint iskolaszéki elnök gyermekeket az iskolában : *nem vitetek oda tyúkokat az ólakból, hogy azokat exami- náljam. Ha harangot akarok öntetni — mint lelkész — a ref. toronyba: nem szerződöm a hajdúkkal. Mégis, a közel múltban lefolyt évek e téreni kellemes tapasztalata arról győzött meg, hogy nagy kedvvel, kitartó lelkesedéssel, odaadással, bátorsággal, ez a mi jó magyar népünk mindenre alkalmatos, — s egy kis csiszolás mellett a durva kőből is értékes gyémánt áll elő, — a kontárból — sok rátermettséggel kevés tanítással, majdnem szakavatott művész leszen. Most szóljunk csak a református műkedvelőkről, kik már az idén kétszer adták elő — telt ház mellett, szép anyagi és erkölcsi sikerrel — a »Télen« czimű jó népszínművet. Azt hiszem, hogy á kik e darab előadásain jelen lenni s ezt végig gyönyörködni szerencsések voltak : nem fogják rám a vádat, hogy »Cicero pro domo sua« beszélek, hogy megveszteget engem az én kedves híveim iránti elfogult szeretet az ítélet kimondásában, mikor kinyilvánítom, hogy kitűnően megállták a helyüket s úgy játszottak úgy élveztettek, mintha szakértő színészek, régi művészek, Thália avatott papjai lettek volna. Pedig dehogy ! — A főérdem (Rácz József és Nemes Győző urak mellett, kik az alakítás rutinját és a zenei-részt dirigálták) Török Pálé, ez értelmes, jómódú, becsületes lelkű s a szinügy iránt nemesen lelkesülő egyszerű polgáré, ki a kezdet nehézségeivel való megbirkózást magára vállalva, tanította, vezette beoktatta a műkedvelőket. Nemcsak, hanem Budapesten járván (elszokott járni oda az újdonságok premiere- jére !) magával hozta a neki megtetszett »Télen« TÁRCZA Tudja Isten Tudja Isten, oly régóta Hallgat ajkamon a nóta. A módját is elfelejtem, Dalolásra nincsen kedvem. A sebesült. — A »Tolnamegyei Közlöny« eredeti tárczája. — Az eső már megállt, a felhők eloszlottak és isten szép kék szemével letekintett a földre. De úgy látszik, nem tetszett neki, amit odaF látott, mert bevonta szemét és ismét bo- legek takarták el az égboltot. Lenn a földön elszabad1-' volna . . . Szivében a reménynek egy halvány sugara ébred, szemei megcsillannak, (ah 1 bennük ég a pokol minden tüze) keble erősen hu1' ik. Gyorsan lehajol és megfordítja. Nem ■ebegi halkan. Szép feje újra leha- egész teste vonaglik. Leveti magát a izé, szép rózsaszínű körmeit bemé- „ a földbe, korálpiros ajkait már véresre ^rapja. Értem, ha a kis madárka — Vadvirágos rónán járva — Enyhe lombok hüs árnyában Elhallgat a boldogságban. De a jólét távol tőlem nyerítése, egy-egy elkésett sebesültek jajgatása töltötte be a „iiik már hangzott az éhes keselyük >. ozomjas vijjogása. Szegény sebesül tudod magad ellenök védelmezni ! Az elhagyott csatamez ép fiatal Pista . . . nyögi fuldokolva. Pista ... és szivét a fájdalom megfásitja. Szinte durván fordítja már meg a halottat. Pista . . . sikolt fel, Pista ... és elborítja csókjaival. A szemét, a száját, a tátongó sebet a homlokán, mindent, mindent. Szivéhez illeszti Nem az zsibbasztja el lelkem. Te vagy, —- szivem hajnalálma, — Te vagy oka, szőke lányka. Jer —, mint egykor a bérc tövén — Dalolj vigán, busán majd én, S ha elfárad dalos ajkam Csókjaidba Túl a dallam. FENYVESI GYULA. leány sorba nézegette a h Kedvesét kereste. Szép, hamvas arc mit, szemei,.azok a szép kék szf ttek és a sírástól vörösek. Koromfe kuszái tan omlott le hófehér vállára. F csüng dá. Már este óta kutat igy és eggel felé jár, nemsokára jönnek, elv lkat és . . . ekkor Pista nem lesz töb . És még jobban zokog. De most. , s ry a halotta fülét és hallgatódzik. Belülről lassú ütés hallatszott. . . . Többé nem tétovázik. Lekapja a sebesült sapkáját, telemeriti a mellettük csörgedező kis patakból, és egy keveset a sebesült szájába önt. Azután gondosan kimosta sebét és bekötözte hófehér zsebkendőjével. Szorongva várt tovább. Fölötte a saskeselyük vijjogása már tűrhetetlenné vált. Ha ezek a szemtelen madarak annyira merészhoz. Háttal van neki fo ha Pista kednének . . .
