Tolnamegyei Közlöny, 1905 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-18 / 20. szám
4. — Az Antal-féle sikasztás. A m. kir. belügyminiszter — mint már megírtuk — megengedte, hogy az öngyilkossá lett Antal Fejen ez által elsikkasztott 68.000 korona a vármegye tartalék alapjából megtéríttessék. Ennek alapján a közigazgatási bizottság felmentette mindazokat a vármegyei tisztviselőket a vagyoni felelősség. . alól, akikre előzőleg a miniszter a vagyoni felelősséget kimondotta. Antal Ferencz azonban nemcsak az árvák pénzét sikkasztotta el, hanem elköltötte a szekszárdi polgári iskola pénzét is. Erre nézve azonban a vallás- és közokt. miniszter kimondotta a fokozatos vagyoni felelősséget az iskolaszéki tagokra. Az ilyen rafinirozott sikkasztóval szemben, mint amilyen Antal volt, ki nemcsak a megye pénzét, hanem a kaszinóét is elsikkasztotta, vagyoni felelősséget iskolaszékre hárítani, nagy méltánytalanság és reméljük is, hogy a vagyoni felelősség alól ezek is fel lesznek mentve. — Megjutalmazott katholikus írók. A budapesti kir. magyar tudományos egyetem hittudományi köre a napokban tartott rendes ülésében a Horváth-fele alapból oly magyar nyelven írott jeles műveket jutalmazott, melyek a kath. hit- és erkölcsi elveket szolgálják s 1901. év elejétől 1904. év végéig jelentek meg. A pécsi egyházmegye következő írói nyertek jutalmat: Frev János némedmároki plébános «A természetjog és észjog léte» című munkáját 300, — dr. Hanuy Ferenc pécsi theologiai tanár «Katholikus egyetem», «A vegyes házasságokra vonatkozó tételes jog és gyakorlati eljárás» és «A vegyes házasságok jogtörténete, különös tekintettel Magyarországra című munkáit 500, — dr. Rézbányái József pécsi theologiai tanár «Az egyházi szónoklat kézi könyve» és «Az egyházi szónoklat egyetemes története» című műveit 600 koronával jutalmazták. — Uj tagok. Mozsgai Sándor szekszárdi róm. kath. segédlelkész 50 korona tagdíjjal belépett a szekszárdi róm. kath. ovóda és gyer- mekmenhely-egyesület alapitó tagjai közé. — A szekszárdi kaszinó választmánya az egyesület rendes tagjai sorába újabban felvette : Gyük Ferenc kir. törvényszéki bírót, dr. Hagymássy Zoltán tb. szolgabirót és Tóth Mihályt. — A szekszárdi polgári olvasókör választmánya a napokban tartott ülésében 15 uj tagot vett föl. Gazdasági választmányi ülés. A I Tolnamegyei gazdasági egyesület igazgató vá- ! lasztmánya Jeszenszky Andor elnöklete alatt folyó évi május hó 20-án délelőtt 9 órakor, Szekszárdon, a vármegye székházában gyűlést tart. A választmányi ülés tárgysorozata a következő : 1. Jegyzőkönyv-hitelesítők kijelölése. 2. A folyó évi tehén- és üsződíjazások előkészítése. 3. Az O. M. G. E. felhívása, a szerb állategészségügyi egyezmény ellen való állás- foglalásra. 4. Az O. M. G. E. átirata, a katonai vonatosztályok kisorsolt lóanyagának tenyésztésre alkalmazása ellen. 5. Az O. M. G. E. átirata, peres ügyekben eljárásra hivatott mező- gazdasági szakerők kijelölése tárgyában. 6. A vasmegyei gazd. egyesület átirata, az oltó anyagot termelő intézetek állami felügyelet alá helyezése iránt. 7. A földmivelésíigyi minisztérium az «Állategészségügyi törvények, rendeletek és elvi határozatok» cimü könyvet ajánlja. 8. A M. kir. statisztikai hivatal előfizetési; felhívása, az 1905. évi kiadványaira. 9. Az «Agraria» gépforgalmi r. t. fogatos ekét ajánl kipróbálásra. 10. Konoid Frigyes kérvénye, a gazdatiszti alaki képesítés hiánya alól leendő felmentés ügyében. 11. Gerjen község anyagi támogatás iránti kérvénye. 12. Győry János kérvénye, szövetkezeti jutalomdíjért. 13. Tagok sorában beálló változás. 14. Időközben felmerülő ügyek és indítványok. — Uj ügyvéd Bonyhádon A pécsi ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr. Fancier Antal ügyvéd Bonyhád székhelylyel az ügyvédek lajstromába folytatólag felvétetett. Dr. Fancier Antal pár évig dr. Steiner Lajos szekszárdi ügyvéd irodájában dolgozott. — A vármegyék takarékpénztári betétei. A belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyet- értőleg elrendelte, hogy a vármegyék kezelése és felügyelete alatt álló alapok és alapítványok pénzintézetei betétkönyveit oly értelmű kikötéssel kell ellátni, hogy a pénzintézetből való pénzfelvétel csak a számvevőség ellenjegyzésével ellátott alispánt rendelet alapján és annak felmutatása mellett legyen teljesíthető. í'ULNAMEGYEI KÖZLÖNY 2Ö. sz. ______________________ 1905. május 18. j — Országos tornaverseny. Ezelőtt négy 1 évvel volt a középiskolai tanulók országos tornaversenye, az idén megismétlik ezt az oi szág fővárosában íolyó hó 26., 27. és 28-án s az előkészületek arra mutatnak, hogy a mostani jóval nagyobb szabású lesz az eddigieknél. Több mint ötezer diák vonul fel a küzdőtérre a millenáris versenypályán, hogy az ország színe előtt bemutassa testi- erejét, fejlett voltát, jártasságát és ügyességét az ifjúsághoz illő tornajátékokban. A versenyek előkészítésén három nagy bizottság fáradozik, a melyek élén Bér- zevíczy Albert közoktatásügyi miniszter és a végrehajtó-bizottság elnöke : Teleki Géza gróf áll. Velük munkálkodik a verseny sikerén Erdődi Béla dr. tankerületi főigazgató, Fun Gyula és Bárcy István dr. fővárosi tanácsosok, továbbá a tulajdonképpeni szakértők: dr. Ottó József versenyrendező, Bély Mihály tanár és a szertornászat vezetője : Colland Ferenc tanár. A versenyen 103 vidéki intézet 3613 növendékkel vesz részt, akiket 350 tanár kisér, azonkívül 20 fővárosi intézet 1500 tanulóval. A versenynek hat főcsoportja lesz. — A szekszárdi állami főgimnázium felsőbb osztályú növendékei közül 26-an szintén részt vesznek a tornaversenyen Brebovszky Ádám tornatanáruk vezetése mellett. Megelőzőleg e hó 20-án d. u. fél 5 órakor az intézet udvarán tornaünnepélyt rendeznek 60 fillér belépő-dij mellett, melynek jövedelme a versenyen résztvevő szegénysorsu tanulók segélyezésére lesz- fordítva. Őszintén kívánjuk, hogy a versenyzők jó hirt és dicsőséget szerezzenek a szekszárdi főgimnáziumnak. — A szekszárdi telefon. Igazán csodálatos, hogy a szekszárdi telefon előfizetői nem akarnak szaporodni. Mig nem volt, addig óhajtottuk, most hogy meg van, nem vesszük igénybe. Oly kevés előfizetője talán egy vidéki telefonnak sincs, mint a szekszárdinak. Különösen az csodálandó, hogy még a közhivatalok némelyike sem veszi igénybe a telefonhálózatot. Némelyek azt hozzák fel okul, hogy a telefon használata még drága és azt várják, mig olcsóbb lesz. Lapunk kiadóhivatalának telefonszáma 11. — Halálozások. Súlyos csapás érte Végess János tolnavármegyei árvaszéki jegyzőt és dr. Végess Ferenc szekszárdi kir. törvényszéki aljegyzőt, kiknek édes anyjuk: özv. Végess Ferencné szül. Wéber Franciska hosszas szenvedés után folyó hó 11-én életének 70-ik évében elhunyt. Ä megboldogult temetésén, mely múlt pénteken d. u. 4 órakor ment végbe, nagy részvét nyilvánult. A temetést Wosinsky Mór apát-plébános segédlettel végezte. Az elhunyt úrasszony haláláról az alábbi gyászjelentést vettük : «Végess János, Ferenc és László mint fiuk fájdalomtól megtört szívvel jelentik a szerető jó édesanyának : özv. Végess Ferencné, született Wéber Franciskának élete 70-ik évében fotyó évi május hó 11-én reggeli 2 órakor hosszas szenvedés után és a halotti szentségek ájtatos felvétele után történt gyászos elhunytát. A megboldogult hült teteme folyó évi május hó 12-én délután 4 órakor fog a szekszárdi róm. kath. alsó sírkertben örök nyugalomra helyeztetni s az engesztelő szent mise-áldozat e hó 13-án délelőtt 8 órakor leend az egek Urának a belvárosi róm. kath. templomban bemutatva. Szek- szárd, 1905 május hó 11-én. Áldás és béke lengjen porai felett! — Folyó hó 8-án hunyt el néhai Csuthy Zsigmond volt kajdacsi ev. ref. lelkész és iró özvegye szül. Hegedűs Julianna 78 éves korában. A megboldogult úrasszonyt általános részvét közt helyezték örök nyugalomra, akit gyermekei, unokái és rokonai gyászolnak. Áldás emlékére ! — Uj lélekharang. így nevezik a r. k. templomok legkisebb harangját, melyet rendesen csak akkor csendítenek meg, ha valamelyik hivőbői már kiszállt a lélek, hogy lelke üdvéért a hívek imádkozzanak. A szekszárd-belvárosi rk. templom lélekharangja már régóta repedt hangon adta tudtára egy-egy jobb világra költözött hívőnek elhunytát; most végre e célra egy uj lélekharangot állítottak a toronyba, melyet özv. Pauer Józsefné szül. Mer félsz Anna kegyes adományából Vágner Károly szekszárdi harangöntő készitelt. M£g eddig sen- j kire sem csendítettek vele, váljon melyik hálán- | dóra szól először ? — Nyugalomba helyezés. A m. kir. igaz- j ságügyminiszter Csapó Mihály paksi kir járás- i bírósági hivatalszolgát junius hó 1-étől kezdve I nyugalomba helyezte. ' — Ajándék. Pápay G. B. a bátaszéki iparos- j tanonciskola igazgatója kérésére a pécsi keres- I kedelmi és iparkamara elnöksége 30 K.-t küldött a tanoncoknak a vizsgái munkakiállitáson kitüntetendők megjutalmazására. A kérelem avval indokoltatok, hogy az intézet állami segélyben nem részesül. Ugyancsak a f. tanévben a bátaszéki takarékpénztár is 20 K.-t ajánlott és küldött az intézet fölsegélyezésére. Az adományozókat hálás köszönet illeti meg az intézet részéről. i — A pócs—bátaszéki vasút. Most tartották meg a tervezett pécs—bátaszéki vasút ügyében a szakértői vizsgálatot és a kiküldött bizottság arra a tapasztalatra jutott, hogy a Dunaszekcső és Báta közötti ut elkerülésével 7 kilométerrel rövidíthető meg a traszt, hogyha a vonalon egy alagutat és 3 völgyáthidalást építenek. A terv kivitelé attól függ, hogy az érdekelt községek mennyivel járulnak a költségekhez, ha kevéssel, akkor az utat okvetlenül megrövidítik. — Magyar név. Szugfíl Gyula lengyeli illetőségű, bpesti lakos vezeték nevét Szántó-ra változtatta. Izraelita hitközségi elnökök gyűlése. bolyó hó 15-én tartották Budapesten az izr. hitközségkerületi elnökök közgyűlésüket, mely különösen a magyar zsidóság helyzetével foglalkozott. A közgyűlésen az országos iroda elnökhelyettesévé Leopold Sándor szekszárdi hitközségi elnököt választották meg. A bonyhádi 48-as függetlenségi pártkör folyó hó 14-én gyűlést tartott, melyen a jóváhagyás végett felterjesztendő alapszabályokat olvasták föl. A tagok száma eddig 70 Uj bútorok a szekszárdi kaszinóban. A szekszárdi kaszinó termeit uj bútorzattal rendezik be és a régi bútorokat a nyári pavillon- ban helyezik el. A kaszinó választmánya az uj bútorokra és a szükséges átalakításokra 10,000 koronát szavazott meg. Az ügyvezető-igazgató, Simontsits Elemér azon van, hogy a kaszinó a legnagyobb igényeknek is mindenben megfeleljen., — Esküvök Garay Lajos szekszárdi cigányprímás múlt kedden d. e. esküdött Szekszárdon örök hűséget Vajda Mária kisasszonynak. — Ugyanezen napon vezette oltár elé Garay György gordonkás, Jani Erzsébet kisasszonyt. — Menetié'ház vezetőnők. Pap Mária Iz- mény és Vörös Erzsébet Várdombra választatott meg nyári menedékház vezetőnővé. — Tanitó urak figyelmébe. Vizsgái szépirási lapok magyar, német és diktandó vonalozással csinos kivitelben jóminőségü fehér papírra nyomva 100 drb. 1 kor. 10 fillér. Beszerezhető Molnár Mór iskola- és irodaszerek áruraktárában Szekszárdon. Mindennemű iskola iró- és rajzszerek a legolcsóbb árban lesznek számítva. — Felvételek a kaposvári siketnéma intézetbe. A kaposvári siketnémák intézetének I. osztályába az 1905'6-ik tanévben tizenkét siketnéma növendéket vesznek fel. Pályázhatnak elsősorban Somogy-, Baranya- és Tolna- megyei illetőségű 11—23 éves siketnéma gyermekek. A kérvények folyó évi junius hó 20-ig a kaposvári siketnéma intézet igazgatóságához küldendők be. Egyéb felvilágosítással az intézet igazgatósága szívesen szolgál. — Tettenért halászok. A csendőrség nagy éberséggel őrködik a felett, hogy senki se sértse meg a halászati tilalmi időre vonatkozó szigorú miniszteri rendeletet. Ezt tudják jól a halászok, de azért mégis megkísérlik, hátha sikerül nekik a tilosban halászniok. A merész halászok mostanában többnyire szerencsétlenül járnak, ameny- nyiben a csendőrség éberségét nem képesek ki• kerülni. így folyó hó 14-én Oblesz Mátyás, Pruzsina Ándrás, Lemler József, Sopper Mihály és Pim Mátyás mözsi lakosokat fogta meg a tilosban a csendőrség, akiktől elkobozta a fogott halakat és a halászati eszközöket. — Folyó hó 13-án pedig a hátai nagy Dunában Lámbert Mihály, Mersile Ferenc és Mersile József halásztak, de ezek is rajta vesztettek. Tőlük is elkobozták a csendőrök a halakat és a hálókat. Tóth István bátai halász pedig, amint halászás közben a csendőröket észrevette, ingben és alsónadrágban elmenekült, hátrahagyva ladikját, metyben 7 kilogramm hal és a ruhája volt. A tettenért halászokat a csendőrség büntetés végett feljelentette. — Halál a lakodalomban. Vígan mulattak Döbröközön Vindics Mihály lakodalmán a meghívott vendégek. A nagy vigságot azonban egy szomorú eset megzavarta. Áz egyik násznagy : Balázs János ugyanis boros üveggel a kezében hirtelen rosszul lett és szivéhez kapva, a násznép szemeláttára meghalt. A szerencsétlen ember halálát, mint a vizsgálat megállapította, szivszélhüdés okozta. Á hirtelelen halálesetről a döbröközi elöljáróság táviratilag értesítette folyó hó 9-én a dombóvári főszolgabiró- ságot. A jelentésre, mely azt tartalmazta, hogy Balázs János döbröközi lakos hirtelen és gyanús körülmények közt meghalt, Dombóvárról a helyszínére utaztak : Nagy István főszolgabíró, dr. Fertész Lipót járási orvos és Gábriel Alajos járásőrmester, hogy a vizsgálatot megejtsék.