Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-08-11 / 32. szám
4. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 32. sz. — Főgimnázium Bonyhádon. Bonyhád saját erejéből nagy aktióra készül. Ugyanis nem kevesebbről van szó, mint arról a nagy mozgalomról, mely Bonyhád minden tényezőjét fokozott lázban tartja. A bonyhádi algimnáziumot — nagy áldozatok árán — főgimnáziummá akarják átalakítani. Múlt hó 30-án nagy értekezlet volt e tárgyban az algimnázium rajztermében, melyen mintegy 100-an vettek részt. Gyalog István gimnáziumi igazgató, ki e nemes mozgalomnak éltető lelke, fáradsággal gyűjtött adatok alapján a lelkesedés tüzétől áthatott szép és meggyőző beszédben kifejtette, mikép 8000 korona évi hozzájárulással, az állam kész volna az illető segélyt megadni. A város, — ha a főgimnázium létesül, — nagy szellemi és anyagi előnyben részesül, merta szülők gyermekeiket olcsón nevelhetik. Ezután dr. Schweiz Antal ügyvéd szólalt fel a tárgy mellett és oly lelkesítő és buzdító beszédet mondott, mely a jelenlevők lelkében mély benyomást gyakorolt. 0 a maga részéről 4000 koronát ajánlott fel, mely lelkes »éljen «-t idézett elő. Most pedig Perczel Dezső, a kerület képviselője szólalt fel, ki a nemes eszmét üdvözli, pártolja és keresztülviteléhez minden lehetőt el fog követni. 0 a maga részéről 2000 koronát és Marhauser Imre tanár 3000 koronát ajánlott fel. Végül egy 23 tagból álló bizottságot választottak, mely a gyűjtéseket nemsokára megkezdi. A jelenlevők nagy reményekkel hagyták el az algimnáziumot, s meg vannak győződve, hogy nemsokára főgimnáziummá fog átalakulni. Adja Isten, hogy úgy legyen! — Megfelebbezett Iskolaszék! határozat A szekszárdi rum. kath. iskolaszék és hitközségi tanács folyó hó 6 ált tartott ülést dr. Fent Ferencz újvárosi plébános elnöklete alatt, hogy az Éber Márton szekszárdi belvárosi urad. lanitó nyugdíjaztatása által megüresedett állásra az előléptetést megtegye és a szükséges pályázati hirdetményt kiírta. Dr. Fent Ferencz elnök ugyanis azt indiiványoz'a hogy a megüresedett férfi tanítói urodalmi állás az edd gi szokás szerint fokozatos előléptetés utján töltessék be és az ez által megüresedett legki-ebb javadalmazási! férfi tanítói állápra írja ki az iskolaszék a pályázatot. Az előléptetésre — úgymond — étdemessé tette magát Bal a Sándor tanitó, aki 2 év alatt jeles tanítónak bizonyult. — A tanítónőknek az előléptetése érdekében már múltkor beadott kérvényére vonatkozólag pedig megjegyezte, hogy az iskolaszék ezúttal ebben a kérdésben ne hozzon határozatot. — Totncsányi Lajos, az uradalom képviselőié Balta Sándor tanítót illetőleg hozzá tárult az elnök indítványához, de kívánta hogy már most mondja ki az iskolaszék, miszerint jövőben a tantónőket is elő fogja léptetni az urodJmi férfi t initók fizetésébe. Dr. Steiner Lajos isksz. és hitk. tag ellenben indítványozza, hogy a legidőiebb tanítónő már most lépjen a megüresedett urodalmi férfi tanitó javadalmazásába Ezzel szemben Horváth Ignácz, a tanítói kar képviselője az évtizedek óta szokásban levő gyakorlathoz képest azt kívánta, hogy a meg' üresedő férfi tanítói állásokra és javadalmakra a a tanítók, a tanítónői állásokra és javadalmakra pedig a tanítónők lépjenek elő és csatlakozott az elnök indítványához. Végül névszerinti szavazással 8 szóval 3 ellenében az iskolaszék kimondotta, hogy elfogadja Dr. Fent Ferencz elnök indítvá nyát és ehhez képest a megüresedett uradalmi tanítói állást az eddigi szokás szerint fokozatos előléptetés utján tölti be, Bállá Sándor tanitó állására pedig kiírja a pályázatot. Ezt a határozatot azonban Dr. Steiner Lajos a kisebbség nevében az egyházmegyei hatósághoz megfelebbezte és igy mindaddig betöltetlen marad a megüresedett uradalmi férfi tanitói állás, mig a felebbezésre meg nem érkezik az egyházmegyei ítélet. — Eljegyzések. Grosch József dr. gyönki ügyvéd eljegyezte Muraközy Lenke urhölgyet, Muraközy László gyönki kir. járásbiró leányát. — Képviselő-testületi ülés. Szekszárd nagyközség képviselö-testülete folyó hó 8-án d. u. 2 (ra- kor tartott ülést, melyben Dr. Hirltvy Ádám főjegyző bemutatta és megismertette a közigazgatási bizottság határozatát a Szekszárdon felállítandó szak- tanitásos gazdasági ismétlő iskola tárgyában. A kép- viselő-testület szükségesnek tart,a ugyan a szak- tanitásos gazdasági ismétlő iskola felállítását; de addig érdemleges határozatát nem hozhat, mig a község hozzájárulásáról tájékozva nem lesz, s mig nem tudja, hogy a takarékos gazdálkodást illetőleg | mily befolyás és ellenőrzés fogja megilietui a köz- 1 séget. Elfogadta a gyűlés az iparos tanoncziskola múlt évi számadásait és a jövő évi költségvetését. A pécsi kir. járásbíróság végzése alapján megbiza- tott az elöljáróság, hogy készítse el néhai Dr. Sze- redy József volt pécsi kanonok 4500 koronás alapítványáról az alapító-levelet, melyet a szekszárdi áll. főgimnázium részére hagyományozott ösztöndíj czéljaira. Még több apróbb ügy is került elintézésre. — Rajzkiállitás. Ács Lipót szekszárdi főgimnáziumi rajztanár folyó hó 17-én d. u. 1lt6 órakor magyarázat kíséretében bemutatja a főgimnázium tornacsarnokában a helybeli és vidéki tanítóknak és az érdeklődő nagyközönségnek Györgyi Kálmán fővárosi rajzfelügyelő vezetése alatt a fővárosi elemi iskolákban a legújabb reform szerint készített rajzokat. E kollekc/ió egyik része azon rajzcsoportnak, melyet Györgyi az idén lefolyt országos tanitói gyűlésén a legnagyobb érdeklődés mellett bemutatott Tekintettel arra, hogy az Orsz. Közokr. Tanács által kidolgozott uj rajztanitási tanterv teljesen Györgyi tervezete alapján készült és e tanterv valószínűleg már a legrövidebb idő alatt az egész vonalon éleibe lép, ennek szemléltető alapun való megismerése a tanítóságra általában nagy fontossággal bir. Kívánatos tehát, ha a kiállítást a fent jelzett időben minél számosabban megtekintik. A nagy közönség is szívesen látott vendég. Külön meghivó nincs. — Fogorvos. Kovács J. értesíti a n. é. közönséget, hogy haza érkezett. Lakása : Vásártér-utcza 1086. (A gimnáziummal szemben.) — Színészet Dombóvárott. A szinpároló egyesület a napokban döntött a Dombóvárra meghívandó szintársulat választási fölött. — Döry Hugó, a szinpártoló egyesü et elnöke fáradságot nem kímélve egyik érdemesebb pályázó elő ufá-ának megtekintésére Kispestre utazott és referádja alapján az egyesület egyhangúlag Szilágyi Dezső, jelenleg Kispesten működő társulata meghívását határozta el. Értesülésünk szerint a megválasztott . zintátsulat játéka oly magas nivoju, milyennek élvezetében vidéki színpadról — még nagy városban is — ritkán részesül a kö önseg. Előreláthatólag tehát igen kellemes színi évadnak nézünk elébe. A 34 tagból álló társulat jövetelének napja még nincs határozottsággal megállapítva, de annak valószínű idejét Szt. István utáni hétre teszik. — Műkedvelői előadás és tánczmulatság. A tolna ozorai r. kath egényegyiet folyó évi au gusztus hó 15 en fennállásának tizedik évfordulója alkalmából a nagyvendéglő helyiségében diszünne- pélylyel és táncmulatsággal egybekötött zártkörű műkedvelői előadást rendez. Színre kerül Géczy Istvánnak : »Amit az erdő mesél« ez. 3 felvonások népszínműve. Helyarak: 1. ülőhely (zártszék) 2 kor. — II. ülőhely (körszék) 1 K. 40 f. állóhely I korona. Jegyek előre vá thatók: Fábián Antal és R a i s z Károly nagyvendéklős uraknál. Felül- fizetéseket köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz az egyleti elnökség A talp alá valót egyik környékbeli jó hírnevű zenekar szolgáltatja. A disz- ünnepély műsora: 1 Hymnus. Erkeltől. Énekli az egyleti dalarda. 2. Elnöki megnyitó. Tartja Pintér Károly plébános egyl, , elnök 3. Concilia Ü népi óda. Szavalja Kovács J mos egyl. tag. 4. Visszapillantás az egylet tíz éves múltjára. Irta s felolvassa Krézler Árnál egyl. titkár. 5. Szent az érzet. Wimraertől. Énekli a dalárda. 6. Az orr. Vig monolog. Szavalta Kemer József egyl. tag. 7, Elnöki zárszó. Tartja: Fodor J >zsef káplán, egyl. II od elnöke. 8. Szózat. Egresitől Énekli a dalárda. Kezdete déle őtt 10V3 órakor. — Gyilkosság avagy védelem. Nakon, julius hó 31-én estefelé a korcsmából részegen ment haza Pál János c/tpész s iit.s állapotban feleségét: Hemli Terézt leitleg bántalmazta, majd felkapta S a szobából az udvarra akarta kivinni. Az asszony megkapaszkodott a konyhaajtóba s igy ittas ura feloldalt dőlvén, az asszony teljes erejével 2—2 szór mellbe lökte úgy, hogy az hanyatt esett s fejét egy va^edenybe vágta. — Az asszony erre ijedtében hazafutoit szüleihez s másnap hajnalban (ért csak vissza s az urát a konyhaajtó előtt holtan feküdve találta. Kihallgatása után a szakcsi csendőrség a tamásii kir. járásbíróságnak átadta, hol fogva van Ez ügyben Gábriel Alajos dombóvári jarásőrmester és Bolevács Janos szakcsi csendőr- őrsvezető Nakon künn járván, ugyanez alkalommal elcsíptek egy Bayer M hály nevű henteslegényt, ki Deutschhauslauban (Ausztria) született s akt palatáblákra bevésett hamis pecséteket gyártott s avval igazolta csavargását. így egy a Kecskemét városi rendőrkapitányi hamis pecsetet találtak nála. —- Nyilvános számadás. A »Bonyhádi önk. tűzoltó egylet« által 1904. évi julius hó 24-én rendezett juliálisról. Jegyekből befolyt 166 korona. Felűlfizettek • Ihrig Károly, Bruckmann János 4—4, dr. Szilvásy Mihály, Mirhauser Imre 3—3i Kovács Gyula, Érmei Adolf, S ern Miksa, dr. Schwetz Antal, Halász Géza, Kesztyűs István 2—2, Prisetzky Henrik, Péter Dániel, Novotny Rezső, Weber Jakab, Reinwald Henrik, Péter Ádám, dr. Müller János, Koschvitz Antal, Schwartzkopf szemlész, Schwartz Gyula, Virág Ferencz, Fleischmann Lipót. Erdős Zsigmond 1—1 koronát. Müller János, Hartung Ferencz, Hera 40—40, dr. Rákos Miksa 50, Haidinger Jakab, Haidinger N. 60—60, Henk Péter, Wenhárdt Péter 29—20 fillért. Összesen 209 kor. 30 fillért. — Vaklárma — valóság. Pénteken, folyó hó 5-én Dnnaföldvárott alig hogy a déli harangszó elhangzott, tüzilárma verte fel a várost, mely csak vaklármának bizonyult. Azonban délután 4 órakor a telefon csilingelőse mar valódi tüzet jelzett. Ki- gyuladt Oszuska rozoga istállója, melytől szomszédjának Dér Istvánnak háza is tüzet fogott. A tűz oly rohamosan terjedt, hogy mire a tűzoltók kiértek, mentésről szó sem lehetett. — Hogy mily rohamosan terjedt a veszély, annak bizonytái- sára felhozzuk, hogy a jelzés a kigyulladás pillanatában lett jelezve, mivel a tűzjelző állomás közvetlen az égő épület szomszédságában volt, igy a tűzoltóság már az első 5 perezi en a vész helyére ért. Alig, hogy ezután a tűz lokalizálva leit, jött a központból értesítés, hogy a város végén levő úgynevezett fokban is tűz van. A hírre Schober László dr. főparancsnok 3 emberrel és egy géppel a tűz helyszínére ment. Itt azonban nagy baj nem volt, amennyiben csak Kovács János csizmazia mester egy kazal szalmája égett el. — Adományok. A szekszárdi tűzoltó-egylet által múlt vasárnap rendezett népünnepély alkalmából a tombola-játékra a következők adakoztak : (Folytatás). Fischhof Mór 1 üveg rum. Mayer János 1 vas fazék, Füller Jenő 1 pipa, 1 szappan, Tóth Ignácz 2 bajuszkenőc, Fusz Ferencz 2 váza, 2 szobor, 2 persely, Singer Viktor 1 húsverő, Vág- ner Karoly 1 töltény készítő, Sternfeld Mór 1 kis nadrág, Barakovics Ferencz 2 klgr. liszt. Salamon Jakab 1 pipa szárral és dohányzacskó, Hellebrandt Ferencz 2 doboz kávé pótlék, Adrovicz Ágoston 2 brb. szappan, Herman Béla, 1 fésű, Schwarcz Sándor 1 gyermek szoptató, Ékes József 1 pár harisnya, Portás Gáborné 1/i klgr. koczka ezukor, Inselt Henrik 1 doboz frank kávé, Barabás György 1 üveg meggyszem/, Simonberger Péter 1 üveg bajuszpedrő, Mehrwerth Ferencz 1 gyufatartó, 1 dot'oz szardínia, 1 serpenyő, Böhm Ármin 1 kis zsebtükör és 1 doboz éjjeli lámpabél, Salamon Miksa 12 drb. szappan, Glancz Áron 1 pip i, Tarlós János 1 üveg bor, Seiner Lipót 2 nyakkendőtű és hajtők, Molnár Gyula 1 vasaló, 1 dugóhúzó, 1 éjjeli lámpa, 1 szivar szipka, 1 dohány zacskó, 6 kanál, Prozbik József 1 kötény, Bicsérdi Lajos 1 kanc-ó, l tál, Wolf Henrik 2 üveg pálinka, Petries Gottfried 2 csomag mézeskalács, Strasser Mór I tolltartó, Hradek Gusztáv 3 kefe, Licfren- berg Miksa 12 notes, 1 baba, id. Glancz Miksa 1 pipa, Löwy Károly 1 baba, Debulay Imre 1 lakat, Hispel József 1 üveg pezsgő, Ferencz Gyula 1 doboz levélpapír, Sárközi Etta 1 virág váza, Schulcz Gusztáv 1 tájt pipa, Eszterbauer Mihály 2 óralánc/, Grószbauer Ferencz 1 dohány szita, Bakán András 1 hámkötél, Schulczer Oszkár 1 bögre, Holler Sándor 1 nyűgöző kötél, Baksai János 1 kenyér kosár, Nikitics Antal 1 kenyer, Kreskay Ferencz 1 nyári szalámi, Vitkovics Béla 1 sertéssajt, Oibán 1 tván 1 sertéssajt, Rogozsán Gábor 1 üveg czipokenőcs, N. N. 1 pipa szarral, Börcsök József 1 zsebkés, Taus/ig Ignácz 5 üveg sör, Herman Ferencz 1 sa tár, Mirth Gyula 2 üveg bor, Hornok József 1 üveg bor, Simontakács Ferencz 1 üveg pálinka, Nagy Sándor 1 üveg pálinka, Vesztergoinbi István 1 üveg pálinka,. Zsigmond Ferencz 2 üveg bor, N N. 2 aczél óra- láncz, Veisz Lajos 1 üveg kékitő, Tóth Károly 4 üveg bor, Guzmits Zsigmondné 1 üveg bor, Obernik Károly 2 üveg bor, Uglár János 1 üveg bor, Nagy György 1 üveg bor, Panta János 1 üveg bor, Horváth Ignácz 2 üveg vörösbor, Hiverth Ignác/. 1 babaágy, Müller Imre 2 pár kalbász, Kazamér Ferencz 1 vágó deszka, Almási Károlyué 2 doboz ezukorka, Albert Mátyás 1 pár kész czipő, Dr. P.rnitzer Béla 1 korona, Matzon Béla 60 fillér, N. N. 1 korona, Dr. K Gy 1 K., Dr. Heidekker Béla 1 K., Török Béla 1 K., Dr. Albe^sz Rezső 1 K., Fischl Lajos 40 f., Vilczek Sándor 1 K., Mojzes Karoly 50 f., Marth János 60 f., Prantner István 40 f„ N. N. 1 K., Fülöp Lajos 1 K., Frei János 60 f., ó/v. Nitsner Palné 1 K., Strasser Béla 1 korona. — Dráma a bordélyházban. Hemer Gyula tolnamegyei illető >égü kékfestő-segéd reménytelen szerelmében Dunatöldvárott Gabona Mária nevű bubapesti illetőségű leányra háromszor is reálőtt. M ndhárom lövés talált, de életveszélyes sebet nem ejtett. A lövések zajára sokan összefutottak, de segíteni nem tudtak, mert egy igen jól irányzott lövéssel Herner magát még a helyszínén agyonlőtte. 1904. augusztus 11 .