Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-03-24 / 12. szám
12. szám, XXXII. évfolyam. Szekszárd, 1904. márczius 24. KÖZIGAZGATASI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei általános tanító-egyesületnek, Szerkesztőség s Mesjelen: Bezerédj István-utcza 6. sz., hová, a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendök. Hetenként egyszer, csötörtökön. Kiadóhivatal': Nyilttérhen 3 hasábos petitsor 30 fillér. Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére minden- 1 nemű hirdetések és pénzküldemények intézendök. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Előfizetési ár: Egész évre..............................12 kor. — fill. Fél évre................................6 „ — „ Negyed évre ..... 3 „ — „ számonként 24 fill, e lap nyomdájában Hiv. hirdetések: 100 szóig ....................3 kor. 74 fii, 10 0—200 „ ..... 5 „ 74 , 200—300 ., . . . .. . 7 . „ 74 minden további 100 szó 2 koronával több. Előfizetőink figyelmébe. természettudósok állítják, hogy a mindig 1904. évi április 1-én uj előfizetést nyitunk a „Tolnamegyei Közlöny“-re, mely a megye legrégibb lapja. Felkérjük tisztelettel azon előfizetőinket, a kiknek előfizetése lejár, bogy azt mielőbb megnjitani szíveskedjenek. Előfizetési díjak: Egész évre 12 kor. Fél évre 6 kor. Negyed évre 3 korona. A „Tolnamegyei Közlöny“-t, mely 1904. jan. 1-én a XXXII. évfolyamába lép, ajánljuk olvasóink támogatásába. Lapunkat a t. megyei tanitóknak és tanítónőknek fél árért vagyunk hajlandók megküldeni, mivel a „Tolnamegyei Közlöny“ a „Tolnamegyei Általános Tanitó-egyesület“-nék hivatalos közlönye. Hazafias tisztelettel: A „Tolnamegyei Közlöny“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Az adó. A világon minden, szerves lény ép úgy, mint elvont fogalom, alá van vetve a fejlődés és hanyatlás törvényeinek. Az ember, a legtehetségesebb élő lény is, lassan, fokozatosan fejlődik s midőn elérte emelkedése tetőpontját, hanyatlásnak indul egész a — — megsemmisülésig. Nagytekintélyű egyforma alakzatban mutatkozó kősziklák is éppen usy alá vannak vetve ennek az öröktörvénynek, mint a kis gyenge állat, melyet lábunk a porban észrevétlenül eltipor. A kőszikla is porlódik, térmértékben fogy és megsemmisül; csak egy van a világon, mely fittyet hány a hanyatlás törvényeinek ; amely oly régi, mint az élő világ s mégis duzzadó, fiatal erőben vígan fejlő- I dik; amely sohasem fogy, hanem mindig emelkedik és ez az — — — adó! Álljon elő az az ember, már élő lény nem tud erről tanúskodni, aki azt tapasztalta volna Magyarországon, hogy az adója hanyatlásnak indul, ha csak vagyona és vele együtt maga is tönkre nem ment. A képzelet szülte angol regényekben fordul ugyan elő olyan közlemény, hogy az állam jövedelmei többre rúgtak, mint a kiadásai s a kormány komolyan foglalkozott valamely terhes adónem megszüntetésének kérdésével; nálunk még a regényekben is megbotránkózva olvasná a közönség az ilyen híradást, mert az adó lesz állítás előtte olyan fogalom, mely még a képzelet világában is tünemény számba megy. Na dehát tudjuk, hogy a közmondás szerint: «még a Krisztus koporsóját sem őrzik ingyen,» - az állam is nekünk védelmet, személyi és vagyoni biztonságot nyújt, igazságot szolgáltát és sok más teendőt végez, mely pénzbe kerül és melyet meg kell fizetni. Adó tehát örökké volt, folytonosan van és mindég lesz. Csak a múlt esztendőben nem kellett adót fizetni, mert hát az országgyűlés nem adta meg erre a felhatalmazást. Ez a szokatlan és feltűnő körülmény az adófizető polgárokat három csoportra osztotta: voltak, akik azért nem fizettek adót, mert hát, ha nem kap az osztrák pénzt, majd kénytelen lesz a magyarnak nemzeti engedményeket adni; csakhogy ez a számítás nem vált be, mert Lukács László pénzügyminiszter ur évenként legalább 40—60.000,000, mond hatvan millió koronával több bevételt tudott előállítani, mint mennyibe az államháztartás került s ily módon nyolczszáz millió korona felesleggel, vagy mint hivatalosan mondani szokták pénztári készletekkel rendelkezett, mindőn az ország törvényenkivüli állapotba került; fizette tehát törvényes felhatalmazás nélkül a közös hányadot, az udvartartás költségeit s minden rendű és rangú állami alkalmazottakat s oda sem hederitett azok működésére, kik az állam pénzügyi zavaraira számítottak. A második csoport azért nem fizetett adót, mert fizetni egyáltalán nem szeret s eddig is csak azért fizetett, mert végrehajtókkal kényszeritették rá ; most megszaTÁRCZA. Japán. A »Tolnamegyei Közlöny« eredeti tárczája. Tudjuk, hogy Japán c?ivilizáczója az utolsó évtizedekben keresztül rohamosan haladt. Az összehasonlítás kedvéért közöljük az alábbi megfigyeléseket, melyeket egy Japánba szakadt honfitársunk a múlt század hetvenes éveinek elején, tehát több mint harmincz éve, feljegyzett. Japánban két személy uralkodott, egyikük a világi fejedelem volt: Taikun néven és lakott Yeddó városában, a másik az egyházi fejedelem : Mikádó néven, Kioto városában. Ez utóbbit szentnek tartották; egész esztendőben, azaz, hogy egész élete folytán nem láthatta őt egyetlen alattvalója sem, csak egyszer esztendőben mutatta meg lábait a népnek, mely őt félisten gyanánt imádta; nevét nem volt szabad senkinek kimondania, különben a halál fia lett. A világi fejedelem : a Taikun vagy Siogoru vagy Dzsugon teljhatalommal uralkodott népén: azaz, hogy nem is annyira a népen, mint azon teméntelen sok apró-cseprő fejedelmen van főnemesen, akik egy vagy több szigetecskén uralkodtak. Olyannyira korlátlan volt a Taikun hatalma, hogy ha valmelyik hűbéres alattvalója nem engedelmeskedett, hát csak ráparáncsolta a harakirit. Ez a harakiri pedig furcsa egy portéka volt, akire ráméretett: összegyűjtötte jó barátait, rokonait és búcsút vévén tőlük, felhasitotta hasát, mig ugyanakkor valamelyik jó barátja leütötte fejét. Mindemellett is az a kétszáz hűbéres fejedelem sokszor megkeserítette a Taikun életét és polgár háború nem egyszer vitte lángoló üszkét az ország egyik végétől a másikig; végre azután oly törvényeket hoztak, hogy ily villongások kitörése csaknem lehetetlenné vált. A két császár és ezeknek hűbéresei után következtek a nemesek, azután a papok, katonák, tisztviselők, tűdósok, kereskedők, szatócsok, művészek, kézművesek, föld mivelők, végül a cselédek és napszámosok, kik csak valamivel tekintettek jobbnak a barmoknál. Az egyes tartományok és városok úgy tekintettek, mint a korona uradalmai és minden ily tartomány vagy város élén két helytartó állott; ezek egyike félévig Yeddóban tartozott lakni a világi császár oldala mellett, félév múlva hazament felváltani társát, de mig ez megérkezett: addig családját e fővárosbankelle túzul hagynia, kezességéül tudniillik annak, hogy a csere ideje alatt az illető tartomány vagy város nem fog fellázadni, Ehhez hasonlólag minden főbb állomásra két személy volt helyezve és ezenkívül mindegyikre még különös megbízottak ügyeltek fel. A helységekben minden öt háznak volt elöljárója, aki az utcza elöljárójának tett jelentést, ez pedig a járás elöljárójának, utóbbi végre a község elöljárójának. Ekként a nép egyik fele szüntelenül bakter- kodván a másik fele fölött, nem igen volt könnyű a törvényszabta térről lelépni és pedig annyival kevésbbé, mivel a törvények lehető szigorral alkalmaztattak s nem csak az azok ellen vétőt, hanem annak még egész családját is érték. Ugyanazért, ha már látta valaki, hogy a büntetést nem kerülheti el, csakhogy családját kimen hesse alóla: maga jószántából alkalmazta magára a harakirit, vagyis felmetszette a hasát. Külünben a japánaik elzárkozottságukban sem maradtak műveletlenek csak a mi szokásainktól és műveltségeinktől különböznek az övéik. Tanúskodik erről az a körülmény, hogy megírva levő történetök felér Krisztus születése előtt 660 évvel, tehát 2533 esztendőről számot tudnak adni és egy részét most böngészgetjük ki a sötétségből. De bizonyítja műveltségüket az is, hogy a földmivelés oly virágzásban van, hogy azzal csak a kinaike hasonlitható össze, iparuk pedig némely czikkekben eddigelé még utolérhetlen; bizonyságot tesznek erről a magyar nemzeti múzeum számára Xántus János által keletázsiai útja alkalmával hozott tárgyak. A világ teremtéséről furcsa fogalmaik vannak ; azt tartják ugyanis, hogy kezdetben az egész világ minden része és anyaga úgy össze volt keverve, mintha tojásban a sárgáját a fehérjével ösz- szeraznak. Lassanként kezdtek a nehezebb részek alákerülni, a könnyebbek meg a földszinre kerülni. Az igy támadó világ fölött egy legfőbb lény. —
