Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-02-11 / 6. szám
XXXII. évfolyam 6/ szám. Szekszárd, 1904 február 11. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei általános tanító-egyesületnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének ég a szekszárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre .........................12 kor. — fill. Fél évre ...... 6 „ — Negyed évre ..... 3 „ — „ Számonként 24 fill, e lap nyomdájában Szerkesztőség: Megjelen: Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők. Hetenként egyszer, csütörtökön. Kiadóhivatal s Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindenHirdetések jutányosán számíttatnak. nemű hirdetések és pénzküldemények intézendők. Hiv. hirdetések: 100 szóig ..... 3 kor. 74 öl 100—200 ....................S „ 74 „ 200— 300 .,.................... 7 „ 74 „ mi nden további 100 szó 2 koronával több. A mentő tanfolyam. A mint a polgárosodás és műveltség mind szélesebb körökre terjed ki, — azon arányban fejlődnek és szaporodnak az intézmények, melyek az emberszeretet gyakorlását tekintik feladatuknak s ma már egész hadsereget alkot azok száma, kik önkéntesen, mindén anyagi haszon nélkül vállalkoznak arra, hogy anyagi javaiban, testi épségében vagy életében megtámadott embertársuknak minden időben segítségére siessenek. Újabban a fejlődő korral lépést tartó haladási vágy arra indította a magyar kormányt, hogy a mentő intézményt, mely a székes fővárosban évek óta oly áldásosán működik, kiterjeszsze a vidékre is és mintegy lökést adjon annak a törekvésnek, mely hason czélu, az emberi élet mentésére törekvő egyesületek és társulatok keletkezését előmozdítja s működésüket biztosítja. Mindenek előtt a nemes eszme terjesztése s a közérdeklődés felkeltése vált az intéző körök feladatává s ennek, igen helyesen, oly módon véltek megfelelni, hogy a többféle hasznos ügyben szolgálatot tett vándorló tanítás alkalmazásával tesznek kísérletet. A törekvés sikere annyival inkább biztosítottnak tekinthető, mert uj, a működésre vállalkozó egyesületek létesítése teljesen feleslegessé válik az által, hogy hazánkban a tűzoltóság intézménye nagyon el van terjedve, (Tolnavármegye területén 24 tűzoltó testület van szervezve és felszerelve) s a már begyakorolt és fegyelmezett tűzoltókban megtalálja a nemes eszme a teljesen alkalmas végrehajtó közeget. A legnehezebb része az ügynek ily módon megoldást nyervén, még csak két irányban szükséges tevékenységet kifejteni. A mentés ma már nem az egyszerű segélynyújtás tényéből áll, hanem bizonyos fokú szakképzettséget követel meg; mert mit használ az életmentés terén az, ha a súlyosan sebesültet kocsira rakják s a sokszor nagyobb távolságra lakó orvoshoz, vagy kórházba szállítják; az alatt az idő alatt a sebesült életével adózhat a szükséges kezelés hiányának. A mentésnek tehát oly módon kell végrehajtatnia, hogy az életében fenyegetett ember a lehető legrövidebb idő alatt az első segélynyújtásban részesüljön ; szükséges tehát, hogy minden tűzoltó elméleti kioktatásban részesüljön a segélynyújtás minden ágazatában, hogy a mint a helyszínén megjelenik, képes legyen mindjárt azon mentő intézkedéseket végre is hajtani, melyek szükségesek, hogy az életmentés a maga későbbi rendes folyamába terelhető legyen. De az elméleti és gyakorlati kiképzésen kívül, a tűzoltóságoknak, ha a mentés feladatának meg akarnak felelni, szükséges lesz felszerelésüket is kibővíteni. Nevezetesen elengedhetlen legalább egy, — melyet később a szükséghez képest szaporítani kell, — sebesültek szállítására teljesen berendezett és felszerelt mentőkocsi beszerzése, mely néhány mentőn kívül, orvost is képes legyen felvenni s a segélynyújtás helyére szállítani. Most ha valahol valami nagyobb fokú sebesülés történik, sok esetben biztosra lehet venni a halálozás bekövetkezését, éppen azért, mert a gyors segélynyújtásnak nincsenek meg a szükséges eszközei. Mig a sebesülésről a rendőrség hirt vesz, mig arról kellő helyen jelentés tétetik, mig a segélynyújtás iránt intézkednek s a helyszínén megjelennek, addig órák múlnak el s a sebesült addig vérében fetrengve vívódik a halállal, mely gyors segélynyújtás esetében tán elhárítható lett volna. Az emberszeretet szent érzéséből kifolyólag tehát a legmelegebben üdvözöljük a kezdeményezést, mely a rendszeres mentés eszközeit a vidéken is megteremteni és alkalmazásba venni kívánja. Természetesen a mentéshez szükséges felszerelések beszerzése egyelőre csak a nagyobb és népesebb városokban vihető keresztül, mert ezek rendelkeznek az ahhoz szükséges anyagi erővel ; de ha tekintetbe vesszük, hogy a tömeges sebesülések leginkább városokban szoktak előfordulni, úgy egyelőre megelégedhetünk azzal, hogy minden vármegyében legalább egy, a székhelyen alakitandó mentő intézmény szerveztessék, hogy az követendő példakép szerepeljen a többi helyekre nézve. A szekszárdi tűzoltóság, hála Istennek, oly anyagi helyzetben van, hogy azonnal hozzáfoghat az üdvös eszme megvalósításához. b. TAR CZ A, A Mikulás. — A «TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY» eredeti tárczája. — Közli: Sió. — Hápszi . . . — Egészségére váljék! — Köszönöm. Ez a bizonyos »hápszi« alakban elzengett prüsszentés az én náthás orromból eredt; az a még bizonyosabb »Egészségére váljék« pedig Pa- czal Gergő ur — Garaboncz város érdemeket hajhászó — halottkémjének torkából originálódott. Paczal ur, mint »köztisztviselő« innen-ónnan már a negyedszázados jubileumát fogja megünnepelni, föltéve, ha valamelyes átkozott nyavalya el nem tereli őt e hitvány sárgömböczről: lépén ő a »szeszélyes« italoknak tiagy kedvelője, s mintVilyen a »Geberdusz« és »Pier- Klasli«-kát utánozhatlan pre- czizitással kezeli. Hogy »hivatalának« is némi tekintélyt szerezzen : bizonyságot tesz erről azzal, hogy. a jámborul elhunytak porhüvelyének megvizsgálása alkalmával jockey sapka- és szalonkabátban jelenik meg, melyek még a régi gentry-élet reliquiáiként szerepelnek. íme bemutattam Paczal urat az ő szokásaival; rendkívül sajnálom, hogy fotográfiáját nem pingál- hattam ide, azonban igyekeztem e helyütt is őt szellemileg lefotografálni; hozzáfűzvén még azt is, hogy rendkívüli módon szeret a magasabb állású egyénekkel társalogni. Ilyenkor szellemes megjegyzéseit dúsan ^ziporkáztatja, melyekből azonban ravaszul kirí, hogy Paczal ur — valamikor — a kaptafa és dikics ügyes kezelője volt. Egy alkalommal Garaboncz városában volt dolgom. Egyidejűleg ezzel az alkalommal megtekintettem a »városház«-át, melyről a fáma azt beszéli, hogy a nemes tanács az építkezéskor e feliratot tétette a homlokzatra: »Helyben épült«. Bor Ivó barátom, ki kalauzolt, velem jött, s letelepedvén az irodába, ott egy érdemekben megőszült öreg úrral találkoztunk. Az öreg, kiérdemült 48-as honvéd és még sok minden; azonkívül igen jól lát, sokat beszél, de ezudarül nagyot hall, vagy helyesebben kifejezve a nagyból kicsit. Elkezdtem vele beszélgetni, ezt azonban olyan féle tónusban kellett, tennem, mint amilyenben az ezredparancsnok a Szent-István-napi ünnepen kommandóját osztogatja a legénységnek. Az irodaablak nyitva volt, kellemes őszi szellő surrant be rajta. Bor Ivó barátom egyszerre csak figyelmeztet, s én kitekintek az ablakon: ott látván Paczal Gergő halottkém urat, agyarába szorítva viharedzett makrapipáját, ravasz flegmával funigálta a nagy világot. Jobb téma hiányában az irodában az öreg ur a deczémberi Mikulásról kezdett beszélgetni. Sok szépet és jót mesélt, szinte élvezettel hallgattam. Végre felkért, nem tudnám-e megmondani a Mikulás történetét. Homályosan visszaemlékezvén Röszlernek egy régibb kiadású meséskönyvére, melyben a Mikulásról is beszél, igyekeztem az öreget felvilágosítani: — Hallotta-e már urambátyám hírét Röszlernek ? — Akinek a 48-as években a Csömöry-uton kvárglis boltja volt? — Dehogy; jeles iró 1 — Miféle nyíró? Láttam, hogy az öreggel nem tudok boldogulni, abban hagytam a témát a Mikulásról és másról kezdtem beszélgetni. Ezenközben hangzott el a jelen tárczaczik- kem elején mondott »hápszi« és »egészségére váljék« épületes diolog, mely után csakhamar megnyílott az ajtó' és Paczal halottkém ur ravasz fordulattal belejtett rajta. — No, mi jót hozott? kérdéztem. — Hát az ég szerelmére kérem a tekintetes urat, ha már el is beszélte, de másnak el n e
