Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-22 / 51. szám
XXXII. évfolyam. 51. szám. Szekszárd, 1904. deczeinber 22. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY ‘ . KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Ax országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei általános tanitó-egyesülc tnék, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szekszárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: I SierkeutRaé«. I — Hit, hirdetések: Egész évre. • .....................IS kor. — fill. Fél é tre . . v . . . 6 „ — „ NÍgyed étre ..... 3 „ — „ Számonként 24 AH. e Up nyomdájában Szerkeszttiség i Bsnrédj István-atexa 1 n., hová a up szellemi részét illatő minden közlemények intérendűk. Kiadóhivatal i ■otnir Bőr könywycmdája, hovái lap részére mindennemű hirdetések ét pénzküldemények intéeendők Megjelen: Hetenként egyszer, csütörtökön. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Hirdetések jutányosán számíttatnak. 100 szóig ..... S kor. 74 fii. 100—200 „ . .... 5 ,, 14* pi 200—300 ..... 7 w 74 N minden további 100 szó 2 koronásai több. élhetés, amint egyre ijesztő mérvben szaporodnak a gondok, ugyanígy női a gyámoltalanok, a sorstól elhagyottak száma is. Az emberszeretet mulhatlan kötelességünkké teszi, hogy ne feledkezzünk meg róluk. Sok gazdag ember megvendégelhetné őket azzal, a mi karácsonykor dúsan megrakott asztalukról lekerül s abból a feleslegből, melyre gyermekeik oly hamar ráunnak, nem egy szegény gyermeket tehetnének boldoggá. Vagy nem-e öröm: hirtelen belépni egy szegény család szobájába, ott meggyujtani a magával hozott karácsonyfát és látni a gyermekszívek előre nem sejtett, határtalan boldogságát? Nem öröm-e: megvigasztalni egy anyát, a ki oly szegény, hogy gyermekeit még karácsonykor se ajándékozhatja meg? Igen, a gazdagság kérget von a szivekre, különben karácsonykor egyetlen gyermekszív se maradna szomorú. Kevés kell hozzá, — csak egy melegen érző szív, — hogy örömet szerezzünk. Sok függ attól, hogyan adunk. Hiszen most is juttatnak a gazdagok szegény gyermekeknek adományokat; közömbösen, talán kelletlenül is teszik. A begyült adományokat aztán nyilvánosan szétosztják, a rászorult gyermekek közt; nyilvánosan kell örvendezniük, nyilvánosan megköszönniük a jótéteményeket. Igazán örömnek nevezhető-e ez ? Ha igazi örömet akartok szerezni és megismerni, úgy váratlanul toppanjatok be, kivilágított karácsonyfával, egy szegénynek lakásába, engedjétek a gyermekeket zavartalanul és megfigyelés nélkül örvendezni és vonuljatok t yorsan vissza, hogy a hála kötelezettsége alól feloldhassátok őket. Hiszen hallhatjátok hálájukat a kitörő ujjongásból és láthatjátok örömüket. Aki keveset ád, is szerezhet boldogságot, ha okosan tapintatosan ád. Ne csak erszényeiteket, de sziveiteket is nyissátok ki karácsony szent ünnepén, hogy az egyenetlenség, a háborúskodás és marakodás helyébe igaz emberszeretet lépjen és a Megváltó születése napján boldog legyen minden emberfia! Kérelem Szekszárd polgáraihoz. Vármegyénk múzeuma i't van a megye székhelyén Szekszárdim; a szekszárdi földmi velő polgárok közt talán alig van egy is, aki még ne lett volna benne és ne gyönyörködött volna azokban a sok érdekes és tanulságos tárgyakban, melyek ott összegyűjtve vannak. Micsoda nagy tanulság van abban, hogyha a régészeti osztályt végig nézik és látják, hogy a régi népeknek milyenek voltak a gazdasági szerszámaik, házieszköteik, edényeik, díszítő tárgyaik, amiket úgy kell a földből kiásni nagy költséggel, nagy nehézséggel I Ezekről láthatjuk, hogy a régi, az ősi időben is már az embereknek milyen sokféle ügyes és szép használati tárgyaik voltak, amiket ők maguk készítettek és ezekről láthatjuk, hogy milyen lehetett valamikor a régi emberek életmódja. Pedig ami igy a föld- álul vé ellenül előkerül, milyen kevés ahhoz képest, ami meg a föld alatt elrejtve van és úgy is marad örök időkre. Ehhez járul még az i*-, hogy TÁR CZ A Egy kőszívű ember története. — Karácsonyi elbeszélés. — — A «TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY* eredeti tárcsája. — Irta: Koritsánszky Ottó. Szép téli délután v>lt . . . A hó nagy pely- hekben, csendesen hullt alá. Kedves képet nyújtott a domb alatt elnyúló kis falu ; az alacsony viskók hóval terhelt tetőkkel s az ezek fölé emelkedő sudár templomtorony, amelynek tetején lévő réz- csillag még megcsillant; amikor ráesett a gyenge fényű napnak egy-egy eltévedt sugara . . . Az utczán kevés ember volt található. Mind behúzódnak ilyenkor a meleg kuczkóba s ott beszélik meg a nap eseményeit, vagy az uj kalendáriumban lapoznak és abból felolvasnak a fonással elfoglalt asszonynépnek . . . Csak a virgoncz gyerekek vannak a házon kivűl. Azok nem fáznak. Elfelejti velük a nagy hideget az a sok bohóság, ami a szánkózással jár. Most is ott van a falu összes fiugyereke a falucska dombos alján . . . Vígan csúsznak alá kis szánkóikon . . . Öröm teli ksczagásuk lehal- latszik a faluba. De az est homálya sebes szárnyain közeledve elborítja a kis falu apró házait ... A toronyóra ötöt ütött . . . A papék Ákoskája megindul hazafelé, mert a kitűzött idő elérkezett. ót követik a többi fiuk is . . . Hogy is ne ; hiszen úgy illik, ha az öregek az Ákoska meg a Gyuricza apukája u'án indulnak, ők a tiszteletes atya gyermekeit vegyék példának . . . Ott ballagnak hazafelé egy csoportba, maguk után huzva szánkóikat . . . ArC'ukra szép piros rózsákat festett a hideg, avagy az öröm . . . A holnap utáni estről beszélgetnek, hogy kinek mit hoz a jézuska . . . — Én azt hiszem, hogy nekem egy uj 'áskát hoz majd — mondja Ako-tka. — Há neked mit hoz Palika ? — Nekem alighanem egy hinta lovat. — Hát neked Jancsi ? — Nekem ?! . . . nekem nem tóm hoz-e, mert eddig még soha sem hozott, mondja a nála megszokott szerény hangon Takarcs Jancsi, a falu legszegényebb lakójának fia. — Nem?) Hát miért nem? A szegényeknek nem hoz a Jézuska semmit? — Azt én nem tudom, hogy mi:rt nem. — De hát mit csinálsz majd karácsony este, ha hozzátok nem visz karácsonyfát, meg ajándékokat ? — Nem tudom. — Tavaly mit csináltál ? — Az édes apám, amikor este későn haza jött az erdőről a favágásból, aztán leült az asztalhoz, azt mondta: »No asszony, meg Jánoskám, ma ünnep van, hoztam nektek szalonnát a városból. Itt van. Egyél édös fijam, ma nagy ünnep van, hát jóllakhatsz.« Én örültem, hogy innep volt, legalább szalonnát ettünk, nem csak kenyeret. Mert mi szeoénvek vagyunk ám, nagyon . . . Ekkorra a papiak elé értik. A gyerekek el köszöntek Ákoskától, meg Gyuriczától, akiket egész a kapuig kisérni kötelességüknek tartották minden { nap Aztán tovább mentek, kiki haza felé. Ákoskáék helyére húzták szánkóikat, aztán j a szobába mentek. Édes apukájukat nem találták a nagy fekete karosszékben, csak jó anyjuk volt a szobában. Kötött. — Hol van apuska? — kérdezte Ákoska, az okosabbik a két testvér közül. — A hátsó szobában . . . — Akkor gyerünk oda Gyuricza, köszönni I neki . . . — Ne merjetek gyerekek, egy szegény embernek csinál apuka éjjeli szállást, most nincs ideje, | de majd mindjárt bejön. Nem i« mentek be a hátsó szobába, mert j s•’ófogadó gyerekek voltak, hanem Ákoska kiment az udvarra, igy legalább az ablakon át lássa azt i a bácsit, hogy olyan-e az is, mint a Takarcsék í Janikája . . . Lassan odament hát az ablakhoz s bekandikált. Látta, hogy egy gyér világosságot szóró gyertya lénye mellett édes apukája nagyon beszél valamit egy torzonborz szakállu, össze- ] vissza kuszáit hajú bácsinak, akinek nagyon ron- j gyos ruhája czafatokban lógott a testéről . . . Nyakában egy tarisznya volt. igen fáradt lehetett, | mert ülni is alig tudott . . . Egész teste görnyedt volt. — Ni, hát ilyen egy szegény ember — gondol a magában Ákoska. De aztán bement a szobába, mert fázni kezdett . . . Nemsokára jött az öreg tiszteletes ur is. T .apunk inai szama lO oldalra terjed.. Karácsony, Millió és millió gyermek örvendező szívvel tekint, karácsony estéie elé; hiszen magasztos ünnepe a gyermekeknek ez az est; a melyen ifjúvá válnak az öreg szivek is, látván a fiatalok örömét, kik ujjongva ugrándoznak a mécsjekkel és gyermekeknek kedves dolgokkal'teleaggatott karácsonyfa körül. Kinek kedélyén ne vonulna át az emlékezés azokra a szép időkre, mikor még maga is gyermek volt és szentül meggyőződve, hogy a karácsonyfát a kis Jézuska hozta, elragadtatással bámulta sok szép ajándékát? Hetekkel, hónapokkal a nagy este előtt epedve reméltünk s mikor aztán legszebb reményeink teljesültek, a megtestesült mese lekötötte egész lelkünket. A fénylő zöld fa jelképezi örömünket, hitünket, szeretetünket. A gyermek öntudatlanul, a meglett ember érett észszel érzi, hogy fent, a menyekben és alant, a földön van, a ki szereti, van, a ki gondol reá. Nemcsak a karácsonyfán, hanem a szivekben is világosság támad. Eszünkbe jutnak azok, kiknek a sors nem juttatott meleg ruhát, meleg szobát, gazdag vacsorát, még ezen a szent napon se, akiknek a mindenható Istenben, a megváltó Jézus Krisztusban vetett rendíthetlen bizalom az egyedüli mentsváruk nyomor, szükség, nélkülözések és siny- lődések ellen. Sokan vannak, szegények, nagyon sokan. Amint évról-évre nehezebb lesz a meg-
