Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-15 / 50. szám
KKKILéyfol y a in. 50. szám. Szekszárd, 1904. deczember 15. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei általános tanító-egyesületnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szekszárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre................................12 kor. — fill Fél évre ...... 6 __ Ne gyed évre..........................3 „ — „ Számonként 24 fill, e lap nyomdájában Szerkesztőség: Bezerédi UrvA n-'utcz* fi. sz., hová a lap szellemi | részét illető nmideii jcöxIf?ni»»ri:yek intezend&k Kiadóhivatal s Molnár Mór könyvnyomdája, ti va a lap rószére minden- ! nemii hinleteM.'k es pénzküldemények mte/eiiUök I Megjelen: Hetenként egryszer, csötörtökön. Nyílttérhfii 3 hasábos petitsnr 3ii fillér. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig.....................3 kor. 74 11. 100200 „.................5 „ 74 „ 20 0'—300 ............................. 7 „ 74 „ min den további 100 szó 2 koronával tfibb. A borértékesítés kérdéséhez. Sok szó esett már ezen kérdésben, de még jóval több szó fér hozzá. A borértékesítés ugyanis a legfontosabb momentuma a bortermelésnek és ép ezen fontosságánál fogva kívánatos, hogy minden irányban foglalkozzunk ezen kérdéssel. Belátta ezen kérdés fontosságát maga a kormány is és úgy vélte ezt megoldhatónak, hogy az úgynevezett borértékesitési szövetkezetek alakítását tűzte ki czélul és pedig oly módon, hogy ezen szövetkezeteket egy központból Budapestről irányítaná és minden nagyobb borvidéki városban fiókokat létesítene. Mint már előző közleményemben is megírtam, ezen szövetkezeteknek gya orlati értéke aligha lesz, mert, mint tudom, oly módon alakulnának meg ezen szövetkezetek, hogy minden termelő produktiójához képest, j egy, vagy több részjegyet tartoznék je: gyezni, azonkívül köteles lenne borát a szövetkezeti pirczében elhelyezni, mely bo- j rókát 1 szövetkezet külön-külön raktározná be, a borokra mérsékelt kamat mellett a ; tulajdonosoknak előlegeket nyuitana és a , tulajdonos kezelési költségeket tartoznék fizetni. Jóllehet, hogy ezen szövetkezetek köz- J vetítése által egyes nagytermelők valamelyes czélt elérnének, mert nagyobb meny nyiségü, egyöntetű bor könnyebben találna vevőre, de hol marad a kistermelő megvédése, a ki csak kevés bort képes a szövetkezetnek rendelkezésére bocsájtana és előfordulhat az az eset is, hogy egy kistermelőnek van háromféle bora is, vöröSj fehér és siller, ezek már igy alig értékesíthetők a szövetkezet közvetítésével, mert végre is a szövetkezeteknek nem az a czélja, hogy korcsmárosoknak adjanak el 8—10 hektó bort, hanem, hogy a bor- kereskedők vásárolják me- ezen beraktározott borokat. A borke eskedők pedig erős riválist látnak ezen szövetkezetekben és alig hiszem, hogy akadna egy borkereskedő is, ki borértékesitési szövetkezettől vásárolna bort- Én a magam részéről nem akarok ebben a kérdésben prejudikálni és bevárom a jövőt, mely a gyakorlatban fogja bebizonyitni szavaim igaz voltát. Nekem ezúttal egy olyan indítványom volna a bortermelőkhöz, borkereskedőkhöz és a borügynökökhöz, mely, ha nem is oldaná meg a borértékesítés kérdését abban a formában, mint a mely bizony édes mindnyájunk leghőbb óhaja lenne, de legalább könnyítene, úgy az eladónak, mint a vevőnek egyaránt. Indítványomat a következőkben foglalom össze: Nyissunk Szekszárdon egy »Borbejelentési irodát«, vagy »Bornyilvántartási irodát«, vagy legyen ezen irodának bárminő az elnevezése és ezen irodát a szekszárdi bortermelők, borkereskedők és borügynökök tartsák fenn közös költségen. Ezen irodának, mely nyilvános jellegű lenne, az volna a hivatása, hogy összehozza a bortermelőket a borkereskedőkkel és borügynökökkel. Őszkor, a mikor már mindenki rendben volna a szürettel, minden egyes termelő, legyen az akár kistermelő, akár nagytermelő, már a saját jól felfogott érdekében is az erre szolgáló űrlapokon bejelentené ezen irodában és pedig a bor tulajdonosának meg- i nevezésével a bor mennyiségét; minőségét (vörös, fehér, vagy siller, közönséges, vagy fajbor stb.), továbbá a hegyet vagy dűlőt, ahol a bor termett és a megközelítő árat, ez utóbbi pontnál azonban meg kell jegyeznem, hogy a bejelentett árnak összhangban kell lennie a bor minőségével. Természetes dolog, hogy ezen bejelentett ár nem lenne kötelező a termelőre nézve és a végleges árt az eladó és vevő egymás között állapítanák meg. Az iroda megnyitását hírlapokban és egyéb publikális. utján adná a vezetőség a közönségnek tudomására és bizton hiszem, hogy alig maradna egy termelő is el, ki borkészletét ezen irodának be nem jelentené, mert hiszen a saját érdekéről van szó. Ezen iroda egyúttal kizárná azt, a mivel mi borügynökök és borkereskedők nap nap után találkozunk, hogy uton-utfélen megszólítanak bennünket, »kérem vegye meg a boromat, nagyon kellene a pénz«, továbbá »van eladó borom, nem lenne szives megnézni«, az előbbi eset még egy veszedelmes pieczedensre is szolgáltat alkalmat, mert vannak lelketlen borkereskedők — tisztelet a kivételeknek — kik különösen kisebb termelők szorult anyagi helyzetét kihasználva, megveszik annak a szegény embernek a borát potom áron, az illető kap' is valamit, nem is boráért, csakhogy télviz idején el ne vigyék adóba a vánkost feje alóf. A mi ezen irodának fontosságát a borügynökre nézve illeti, meg lenne is a gyakorlati értéke, mert ezen iroda nyilvános jellegű lévén, csekély díj lefizetése ellenében az összes nyilvántartási könyvek rendelkezésükre állanának, onnét esetleg egyes szükségelt adatokat kijegyezhetnének és ha bármily fajta bort óhajtanának vásárolni azok tulajdonosai és a borok minőségei, valamint a borok körülbelüli árai ott megtudható lenne és nem kellene az érdeklődőknek gyakran napokig tartó fáradságos munkát végezniök, mig ezen adatoknak birtokába juthatnak. A termelőknek kötelességéve tétetnék, hogy az időközben eladott bormennyiséget az irodának bejelentsék, hogy az eladott borokat ne kelljen feleslegesen nyilvántartani és a vevő esetleg ez által időt ne veszítsen, hogy olyan borosgazdát fel ne keressen, ki borát már eladta. Egyúttal kimondandó lenne, hogy mindazon termelő, a ki tudva hamis adatokat mond be nyilvántartásra, vagy az eladott bormennyiséget idejekorán be nem jelenti, ezen bejelentési kedvezmény élvezéséből egyszers- mindenkorra kizáratik. A bejelentések alapján, mely nyomtatott és rovatozott iveken történnék külön- külön könyvekben tartatnának nyilván, úgy a fehér, mint a siller és vörös borok és a jegyzet rovatban az esetleges szőlőfajok, melyekből a bor készült és igy rögtön megtalálná a vevő, a mit keres, ki jegyzésé után érintkezésbe lépheine a termelővel és a vételi feltételeit azzal beszelhetné meg bővebben. A fizetendő dijak tekintetében a helybeliek és pedig a borkereskedők és iparigazolványnya! bíró borügynökök kisebb, a vidéki borkereskedők és vidéki borügynökök magasabb díjak lefizetése ellenében tekinthetnének be a nyilvántartási könyvekbe és csakis személyesen jelentkező érdeklődők, levélbeli megkeresések figyelmen kívül hagyatnának. Be sem kellene várni az őszt, hanem azonnal aktióba kellene lépnünk, mert hiszen még rengeteg mennyiségű bor vár eladásra. Eszmém keresztülvitelére legmelegebben ajánlanám köztiszteletben álló és köz- becsülésnek örvendő országos képviselőnket Nagyságos B o d a Vilmos urat, ki minden remenyem szerint szívesen kezébe fogja venni a dolgot és igy annak eredményességében senkinek sem volna oka kételkedni. Szekszárd, 1904. deczember 5-én. Kramer József. Mély megilletődéssel és szomorú szívvel vette T<<n-j vármegye egész közönsége tudomásul a megrendítő gyászhirt, hogy egykori igazságszerető, erélyes és nagytehetségü alispánja: Simontsits Be a az ország fővárosában hosszas szenvedés után elhunyt. Szekszárdon a megdöbbentő hír gyorsan terjedt el és mindenütt mély részvétet keltett az emberek szivében. Bár tíz éve, hogy vármegyénk alispáni székét eihagyva körünkből eltávozott, de azért emléke mindig kö/tünk élt; mert olyan maradandó alkotásokat hagyo't maga után, a melyek időtlen időkig hirdetni fogják az ő áldásos működését. Az ő nevéhez sok intézmény fűződik, melyek közül különösen kiemelkedik a szekszárdi állami főgimnázium létesitése. Simontsits Béla egy negyedszázadot töltött Tolnavármegye közszolgálatában és annyit alkotott ez idő alatt, a mennyit csak kevesen tettek és tesznek a közügy és a közjó érdekében; azért temetésén olyan óriási részvét nyilvánult, melyhez hasonlót csak ritkán láttunk. Simontsits Béla Budapesten született 1846, évi márczius hó 8-án. Alig volt két éves, midőn édes anyját elvesztette, 14 éves korában pedig édes atyja is meghalt s Zuber József Komárom- vármegye főispánja lett a fiatal Simontsits gondnoka. A gimnáziumi osztályokat a piaristák intézetében végezte, az érettségit azonban már Győrött a benczések gimnáziumában tette le. Mivel kora fejlettségénél fogva a tanulást nagyon fiatalon kezdte, 20 éves korában már a jogot is elvégezte kitűnő sikerrel Pozsonyban. Tanulmányai befejezése után Tolnavármegyébe költözött s átvette az anyai ágról reá maradt bölcskei birtokot s csakhamar nőül vette a ritka szépségű és nagy műveltségű Kurtz Emmát, Kurtz György paksi birtokos leányát. A Simontsitsok apai ágon rokonságban vannak a Jankó és Miskey családokkal, anyai ágon pedig a Daróczyak-, Justhok-, Pákozdyak- és Pon- grátzokkal. _________________________________ ]X ja.pia.zxlc mai szAzzxa. lO oldalra, terjed-
