Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-02-04 / 5. szám
XXXII. évfolyam. 5. szám, Szekszárd, 1904. febraár 4. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei általános tanító-egyesületnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szekszárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre .........................12 kor. — fill. Fé l évre ...... 6 _ Neg yed évre ..... 3 „ — „ Számonként 24 fill, e lap nyomdájában Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Molnár Mór könyvnyúmdájay hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők. Megjelen: Hetenként egyszer, csötörtökön. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig ..... 3 kor. 74 fii. 100—200 „ ' . . . . 5 „ 74 ... 200—300 ., ..... 7 ó 74 , minden további 100 szó 2 koronával több. kinek, ki már átélte, hogy minő fenségesen szép a nép akarátának megnyilatkozása, ott, hol, mint nálunk is, úgy a vezetők, mint maguk a szavazók is, komolyan fogják fel hivatásukat s évtizedeken keresztül híven megőrzött elvi álláspontjuk mellett kitartva, nem bántanak, nem üldöznek senkit, hanem valósággal nemzeti ünnepet ülvén, emelkedett hangulatban, tömör sorokban, vonulnak a szavazóküldöttségek elé, hogy változhatatlanságukról, állhatatosságukról újra tanúbizonyságot tegyenek. Milyen lélekemelő, festői szép jelenet volt az, midőn nálunk a mindig többségben levő párt, mintegy rendezett csatasort alakítva s községenként csatlakozva, a választás székhelyén végnélküli kocsisorával megjelent s kocsitábort rögtönözve, tömött sorokban, vig zeneszó mellett, lobogó nemzeti szinü zászlótengerrel, felvonult a választás szinterére, nem aggódva, nem türelmetlenkedve — mert hát győzelme biztosítva volt. Ha a tervezett uj rend, a községenként! szavazással, csakugyan megvalósul, akkor vége lesz a képviselőválasztások romantikájának. Az a tömeges összejövetel, mely eddig a szenvedelmek forgatagában mint utolsó felvonás szerepelt s mely a maga páratlan, szép külsőségeivel lelkesitő- leg hatott, örökre el lesz temetve. A képviselőválasztás ténye összezsugorodik egy biróválasztás jellegére s nagy zavarba hozza a habozókat, kik bukni semmi körülmények között nem akarván, mindig a nyilvánvaló többséghez csatlakozni szoktak. Azután az újítás keresztülvitele is sok nehézségekbe fog ütközni. Ott van mindjárt a fontos kérdés, hogy kikből fogják a helyi szavazatszedő küldöttségeket összeállítani, ha a hivatalos közegeket: elöljáróságot, jegyzőt, alkalmazni nem akarják. Van olyan választókerület az országban, mely hati/an községből áll s minthogy a küldöttségek tagjainak a választási törvény intézkedéseit, ha kifogástalanul akarnak eljárni, alaposan ismernie kell, hol veszik a községekben a törvényismerőket megfelelő mennyiségben. Végre miként alkalmazzák az elnöki nagy hatalmat, mely az nap élet-halál ura, ha az 10—20 vagy harmincz helyen jön alkalmazásba. Ezek mind olyan megoldandó nehéz kérdések, melyek alapos reményt nyújtanak nekünk arra, hogy egy jó ideig még nem kell féltenünk a képviselőválasztások romantikáját. Lesz ezután is vig zene, Kossuth-nóta elég; lesznek felszalagozott, vígan poroszkáló deli legények a lóháton, megdobogA választások romantikája. Egy országgyűlési képviselőkből s a választási törvény minden részletét alaposan ismerő szakemberekből összeállított tanácskozó testület azzal foglalkozik most az ország fővárosában, hogy uj képviselőválasztási törvényt állítson össze, vagy legalább annak elavult s a mostani viszonyokba már be nem illeszthető rendelkezéseit kiküszöbölje s a területi beosztás nagy aránytalanságait megszüntesse. Hát mi ennek az ügynek politikai részével nem foglalkozunk, majd elvégzik azt az arra hivatott sajtóközegek, de a képviselőválasztások romantikája is veszedelemben forogván, annak érdekében emeljük fel szavunkat, hogy amennyire lehetséges, megmentéséhez hozzájáruljunk. Azt tervezik ugyanis a szaktan ácskoz- mány férfiai, .hogy jövőben ne a választó- kerület székhelyén történjék a választás, hanem minden választó a saját községében összeülő küldöttség előtt adja le szavazatát arra nézve, hogy kit óhajt országgyűlési képviselőnek megválasztani. Ha ez a terv, — amint valószínű, — csakugyan megvalósul, akkor elbúcsúzhatunk attól a szingazdag szép képtől, mely nálunk minden képviselőválasztás alkalmával kifejlődött. Emlékezetébe idézzük mindenTAR CZ A. Jégvirágok. Zúzmara virággal Tele a fa ága, Hamis szemű bakfis Udvarlóját várja. Korcsolya kezében. Nézegeti egyre, Szive választottja, Mint ígérte, jön-e ? És hogy a gavallér Megérkezik, nyomban A szerelmes bakfis Szive nagyot dobban ; Kéz a kézben tartva Korcsolyáznak szépen : (Vigyázz kis lány, mert hát Sikos van a jégen !) Stubenwohl Gyula. IjPichie^GyozóJ Bécs, 1904. január 29. Egy őszi nap délelőttjén valami érdekes dolgot tárgyalhattak a Sándor főherczeg-utczai képviselőházban, mert a Tisztelt Ház előtt nagy tömeg verődött össze. Én, ki mint diák éppen átutazóban voltam, valahogyan szintén odakerültem a Muzeum-kert Sándor utczai kijárójához. Néztem a nagy tömeget, ami nekem — falusinak — igen szokatlan valami volt. Egyszerre élénk mozgás keletkezett . . . Utat engedtek egy nyitott hintónak, melyben egy hosszú, bozontos, vöröshaju, igen érdekes arczu, szikár termetű alak ült . . . A kocsi megállt a képviselőház íőkapujánál, a szikár alak kiszállt s könnyed léptekkel felsietett a lépcsőn s a tömeg szűnni nem akaró éljenzése kisérte. — Éljen Pichler Győző ! Éljen Pichleí Győző ! Ekkor láttam először a mi képviselőnket. Hat éve már ennek . .■> A múlt nyáron újra láttam a képviselőházban... Járása már nem volt oly fürge, mint hat évvel azelőtt. Inkább imbolygásnak lehetett mondani . . . Vontatott lépésekkel igyekezett helyére, ahonnét oly sokszor felszólalt, lebilincselvén szónoklataival nemcsak pártjának figyelmét, de az ellenfelét is. Ekkor már látszott, hogy beesett, pergament arczárói lecsókolta a halál angyala az élet utolsó rózsáit is . . . S hogy óriási teherrel nehezedik görnyedő vállaira élete . . . Felállt és beszélt . . . Nem a régi hang volt az, ami a vézna, összeesett emberből szólt, . Nem a régi mendörgésszerü, hatalmas hang, hanem csendes suttogás » . . S attól lehetett tartani, hogy minden pillanatban el áll ez a. tompa hang, a mely eszünkbe juttatta azt a zörejt, amit a hant okoz, ha rá hull a koporsóra... Szemeiből bágyadt fény derengett; csak egyegy pillanatra lobbant fel a régi tűz, amikor a haza függetlenségéről, a magyar nemzet boldogságáról szólott . . . Aztán lankadtan, bágyadtan kivánszorgott. a teremből. Ekkor láttam utoljára — életében. Négy hónap pergett le azóta. Négy hónap! Micsoda kis idő ez az idő végtelenségében ? Négy hónap után tegnap láttam megint. Mennyivel más volt most, mint négy hónap előtt... Arczán nem voltak láthatók a fájdalom okozta vonások . . . Homlokáról eltűntek a sok küzkÖdés s munka okozta barázdák. Ajkán mosoly ült . . . Arczárói a megelégedést lehetett leolvasni . . . Csodálatosan mosolygott. így soh’sem láttam. Mintha az mondaná: '— No te nyomorult Élet, mely oly sok küzdést raktál vállamra, legyőztelek . . . Hiába feszítetted meg erőidet, győztem — meghaltam ! Mert Pichler Győző — halott immár! Pichler Győző! Ez az ember, aki a hétköznapiság sürü ködéből emelkedett fel a magas polezra a saját maga munkássága, szorgalma, komoly igyekezetével, amelyekhez eszközül csatlakozott elméssége és humora . . . Hiszen ennek révén ismerte meg az ország. Ennek és jellemző rútsága utján. Róla lett szálló igévé e mondás: «olyan csúnya, hogy már szinte — szép !» Az egész országnak élénk emlékezeteben élnek még azok az elmés apróságok, amikkel első
