Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-09-29 / 39. szám
1904. szeptember 29. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 39. sz. 5. — Megmarta a veszett kutya. Múlt kedden a szekszárdi szőlőhegyek között egy veszett kutya megharapta öreg Szakály Józsefet, Klieber György szekszárdi kántor vinczellérjét. A veszett állatot le- bunkóz*ák és az állatorvos konstatálta rajta a veszettséget. Öreg Szakály Józsefet gyógykezelés végett a budapesti Pasteur-féle intézetbe vitték. — Szilágyi Diskánt, miskolczi gépgyáros czég kitűnő borsajtóira, valamint legifjabb »Villám« centrifugális bogyozó és zúzógépére felhívjuk olvasóink figyelmét. Kiemelendő k különösen a czég által feltalált és készitett »Kincsem» és »Hegyalja« borsajtók, nemkülönben a nagy üzemü préseléshez készitett »kettős kosaru« sajtók, a melyeknél a régi világ fából készitett prése genialisan egyesítve van a modern technika vívmányaival. A sajtó felső' része aczél, alsó része faszerkezet. Ennéllogva a must sehol sem érintkezik va'-részekkel, hanem csak a fával, ami a must színét, zamatját nem befolyásolja. A torkolt sem kell összevagdalni, hanem kisebb darabokban is könnyen ki lehet venni. Az 1901. évi temesvári, az 1902. évi egri és a pozsonyi II. mezőgazdasági országos kiállításon a czég borsajtói első dijjal, aranyéremmel lettek kitüntetve. A czég ízléses árjegyzékét kívánatra minden érdeklődőnek megküldi. IRODALMI CSARNOK. Őszi harmat után... — Történelmi elbeszélés. — Irta: SCHULTHEISZ REZSŐ. Szép augusztusi reggel van. A felkelő nap fényében millió s millió harmatcsepp csillog; de mintha valami közelgő veszély elöl minden élő lény biztos menedékhelyre sietett volna, oly csendes a természet s oly kihalt. Madárszó n m hallatszik sehol; a dalos pacsirta nem üdvözli hangos énekével a felkelő napot, mint máskor, a sárga rigó, ez a jó torkú rikkancs sem hirdeti ma, hogy «hun- czut a biró.« Csak a fecskék, ezek a viharedzett kis szárnyasok emelkednek fel a magasba és hangos csicsergés közt kergetődznek a levegőben. A lég csendes és már kora ‘ reggel tikkasztó; nem üdíti az álmukból ébredőket. Az égbolt nyugati felén nehéz fellegek tor- nyosuloak ; távoli lompa dübörgés hallatszik, vihar közeledik. Egy megkésett bagoly siet gyors szárny- c attogatással a Nyitra völgyén fölfelé, hogy még a zivatar kitörése előtt odújába jusson. A viharfelhők egyre magasabbra emelkednek s az időnként felvillanó villámok tüzes barázdákat hasogatnak a sötét komor fellegekben. Mély, tompa dübörgés, hangosabb csattinás, majd ismét el-elnémuló titokzatos zűgás zavarja a csendet. Nemsokára felkerekedik a szél is és egy egy erősebb szélroham alázatos meghajlásra kényszeríti a Nyitra mocsaraiból kiemelkedő nádas-erdőt, magasra felkavarja a port az országúton s a fellegekig nyúló portornyok őrült tánczot járva száguldanak végig Érsek-Újvár utczáin. A szél zúgásába Érsek Újvár utczáiról szokatlan lárma vegyül. A császári helyőrség néhány katonája és érsek újvári polgárok valami fölött összekülönbözve heves szóvitába elegyednek, s már tettlegességtől lehet tartani, mert mindig hevesebb és fenyegetőbb állást foglal el. Az érsek-újvári polgárok közül különössen egy óriás termetű bognár tűnik ki, aki mély, dörgő hangjával ugyancsak szapulja a katonákat s szidalmait heves taglejtésekkel kiséri Magában véve jelentéktelen dplog okozta az összeütközést a polgárság és katonák közt. Korcsmából jőve a katonák, kissé csipős megjegyzést tettek Markos mesterre, a bognárra, aki ezen igen fölháborodott és szidalmakkal illette őket. Eleinte kötődésből sértegették Markos mestert, később azonban, mikor ennek a polgárok közül többen védelmére keltek és őket ócsárolták, megharagudtak és fenyegető magatartást kezdtek venni. A korcsmahelyiség külön szobájában a várőrség néhány tisztje mulatozott vig pohárcsengés közt,, kik i gyancsak korán fogtak a dáridóhoz. A keletkezett zajra ők is figyelmesek lettek, az ablakokból nézték a lármázó csoportot s jól mulattak rajtuk. Különösen egy vereshaju ifjúnak tetszhetett nagyon ez a czivakodás, legalább vigyorgó arczárói azt lehetett leolvasni. Rajta nem egyenruha volt, mint a többi tiszteken, magyar ruhát viselt. Darutollas kalapját hetykén félszemére húzta, mellét zöld dolmány fedte arany paszománttal, nadrágja meggyvörös volt s jól illett hozzá a sárga sarkantyus csizma. A vállán átvetett könnyű, világoszöld palást elég méltóságot kölcsönzött a különben nem valami daliás termetű ifjúnak. Mélyen bentfekvő, mintegy ide-odajáró kémlelődő, szürke szemei, het- venkedő magatartása, gúnyosan felbigyesztett ajka a gondos szt miélőben már az első pillanatra kétséget támaszthattak az ifjú becsületes jellemére vonatkozólag. Hidvéghi Sárkány Dánielnek hívják az ifjút. Elszegényedett nemes családból származik. Őseinek valamikor a Vág völgyében Volt egy sziklaváruk, a honnan ki-kicsaptak a védtelen kereskedőkre" s kifosztva őket ismét visszahúzódtak sziklafészkükbe hol nem egy könnyen háborgatták őket. II. Lajos alatt két Sárkány testvér lakott együtt a várban az idősebbik már házas ember volt Ocscse azonban elcsábította tőle nejét s az idősebbik Sárkányt egy vadászat után véresen találták meg az erdőben «vadállatok tépték szét» ... A menyecske öcscsé- nek neje lett. A gaztett azonban nem maradt büntetés nélkül. A meggyilkolt testyér véres árnya kisérteni járt a várba s nem hagyta nyugton a bűnösöket, kik a várból egy kisebb birtokukra menekültek és soha nem tértek vissza többé. A vár elhagyatva pusztulásnak indult; a cselédség részint elhalt, részint megszökött. Egy tüzveszedelem befejezte a romlást és ma már csak füstös romokat sem lehet látni. Az ifjabb Sárkány fölött mindig ott lebeg a meggyilko It testvér átka, nem volt semmiben szerencséjük, elszegényedtek, eladósodtak. A család utolsó sarja, az az ifjú, akit most a császári tisztek között látunk, szintén romlott jellemű. Kis birtokának jövedelme nem elég neki, mert meglehetős fényűző életet él s azért felhasznál mindent arra, hogy hasznot húzzon, s hogy szorongató hitelezőit legalább egy időre nyakáról lerázza. Amint látjuk, most a császári seregben szolgál s hitvány zsoldért hazája ellen harczol. Hurrá Burschen I kiált oda biztatólag a lármázó katonákhoz. Igen furcsa egy darutollas, ku- ruczos viseletű jfju szájából ezt a csúnya labancz szót hallani. De hát <jsak a ruhája magyar, a lelke, a szive nem az, az elfásult, gonosz, labancz. Csak azért viseli tán a magyar ruhát is, mert hiú s tudja, hogy a darutolías kalpag szebb a három-; szögű kalapnál s a sarkantyus csizma szebb a csa- tos czipőnél. A mig a palgárok a katonákkal igy cziva- kodnak és egyre fenyegetőbb állást foglalnak, vágtató paripán közeledik Érsek-Újvár felé egy délczeg ifjú. Domború mellén megfeszül az égszínkék dolmány, fehér selyem nadrágja oly szorosan simul erős végtagja ra, hogy már egy szúnyognak sem volna helye. Karcsú derekát baglárokkal ékesített öv veszi körül, melyről díszes kard csüng alá; vállaira párduczbőrből készült kaczagányvan vetve. Kalpagja mellett a fehér kócsagtollat és vállaira omló holló fekete fürtjeit ugyancsak lobogtatja az erős légáram, mert az amúgy is erős .szél ellen sebesen viszi jóvérű, bársonyszőrü, fekete paripája, a Tatár. Az egyenes, magas homlok, a szép szénfekete bajusz, a szabályos sas orr férfias szépséget kölcsönöz az ifjú arczának; tüzes, bogarlekete szemeiből pedig őszinteség és becsületesség sugárzik. Kapuváry Tihamér, mert ő a siető ifjú, feltekint a komor fellegekre, megsarkantyúzza a jó Tatárt. Látszik, hogy szeretne még a vihar kitörése előtt fedél alá kerülni. Hagyjuk most egy ideig magára, talán sikerül neki. Sárkány szavait, aki egyre tüzelni igyekszik a katonákat, meghallja Markos mester is és odafordul feléje : — Az a czifrálkodó urfi is jobban tenné, ha nem innék annyit, amitől máris vörös az orra, hanem inkább rendre és becsületre tanítaná ezeket a lurkókat! Sárkányt ezen szavak hallatára elfutotta a harag, melyet tiszttársainak gúnyos nevetése még csak fokozott s rekedt hangon kiáltotta oda a katonáknak: . — Kötözzétek meg a gaz kutyát, ezt a sem- mirevalót 1 kössetek szájkosarat a szájára, kötelet a nyakára 1 Mars a hűvösre vele! A tiz katona meg is indult, hogy eleget tegyen a parancsnak. Markos mester pedig mikor látta, hogy szorul a. világ és hogy alighanem egy verekedésre kerül a sor, a műhelye előtt épen javítás alatt álló szekér rudját, mely szabadon volt, felkapta jobbjával, megsuhogtatta feje fölött, — nem hiába hívták Markosnak — és úgy várta a tiz labanczot. Ezek látva, hogy Markos mesterrel nem egy könnyen bánhatnak el s becses koponyájukat sem akarták érintkezésbe hozni a szekér-rúddal, ami nélkül pedig nem férhettek volna Markos uramhoz, hirtelen megállották mind a tizen. Ebben a pillanatban irtóztató csattanással csapott le a villám az ut mellett álló jegenyefába és a hatalmas törzset tövig ketté hasította, mely recsegve, ropogva dőlt épen az utón keresztül. — így harap a földbe az is, aki hozzám közelebb jön 1 — mennydörögte most az óriás erejű bognár, amit kétségbevonni senki sem mert. Amint a rudat felemelte, a felcsúszott ingujj látni engedte az iszonyú kart a feszülő aczélizmokkal, melyek mindenkit meggyőzhettek arról, hogy puszta ököllel képes volna egy ökröt leütni, nemhogy a hatalmas rúd segítségével az ellene küldött tiz la- banczczal meg ne kóstol'atná az ut köveit. Sárkány, hogy elégtételt szerezzen megbán- tásáért, felköté kardját és a katonák közé ment. Káromkodott veszettül, de az egymást váltogató égdörgések elnyelték hangját, Markos mester pedig csak nevette. A zápor is megeredt és nem kímélte a hetyke Sárkányt sem, hanem alaposan mosdatta, mintha arról akarna meggyőződni, hogy annak tüzvörös üstökét nem lehet-e egy kissé sze- lidebb színűre mosni. Legényeit Sárkány hiába biztatta Markos ellen, közelébe egy sem mert menni. Rálövetni nem akart, mert a gazembert elevenen akarta elfogatni, csakhogy nem volt, aki megfogja. A.vihar meg csak zúgott, villám villámlást ért, zengett az ég csattogott, Sárkány ázott, káromkodott, futott ide, futott oda tehetetlen dühében. Tiszttársai csak nevették az ablakból, de nem siettek, hogy a polgárok és katonák közt támadt viszályt elsimítsák, ami pedig háborús időben egy erősségre nézve nagyon kívánatos dolog, hogy a várőrség és polgárság jó egyetértésben légyen. Markos mester közé egyre többen csoportosul-, tak az érsek-újvári polgárok. Mindenik kezében volt valami fegyver, vagy szerszám és sötét tekintetükből ki lehetett olvasni, hogy el vaunak szánva egy kis vérontásra a derék Markos mester védelmében, kit mindnyájan tiszteltek, becsültek józan életmódjáért és becsületességéért. Halálos csend állt be mindkét félen; csak a vihar zúgott, a zápor zuhogott, villámlott, meny- dörgött folytonosan. a Garay János Nagy Képes Naptára részére felvétetnek: Molnár Mór könyvnyomdájában Szekszárdon, Garay-tér.
