Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1904-06-09 / 23. szám
1904. junius 9. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 23. sz. 5. — Lelkészi bevonulás- Molnár Sándor, az elköltözött Szabó Karoly helyébe megválasztott paksi ev. ref. lelkész vasárnap, junius 5-én foglalta el uj állomáshelyét. Délután 5 órakor érkezett meg. Hivei ünnepélyesen fogadták; a város végén lovasbandérium s díszes kocsisor várta. Lakásához ve zető utcza torkotatánál gályákkal és virággal bori-t tott diadalkaput emeltek e virágfelirással: Isten hozott. Itt az iskolás gyermekek s nagy közönség várta; Itt intézett hozzá üdvözlő beszédet Erdős rektor. — Juniális. A kedvező előjelekből Ítélve, előre megjósolhatjuk, hogy a szekszárdi általános ipartestület által jövő vasárnap tartandó juniális fénye' en fog sikerülnii mely többféle szórakoztatáson kívül tombolával is össze lesz kötve. Az áldozatkész közönség már eddig is igen sok szép tárgyat ajándékozott a tombolára. — Évzáró vizsgák. A szekszárdi polgári fiúiskolában a f. évi záróvizsgák következő sorrendben fognak megtartatni - junius hó 13-án d. e. 8—12-ig r. k. hittani vizsga, 10—12-ig izr. hittani vizsga, d. u. 3—4-ig protestáns hittani vizsga, 14—15-én magánvizsgálatok. 16-án d. e. 8—12-ig az í, 17-én d. e. 8—12-ig a II., 18-án délelőtt 8—12-ig a W. osztály vizsgája, d. u. 6—7-ig tornavizsga. 20 án d. e. 8—12-ig a IV., 21-én d. e. 8—12-ig az V., 22-én d. e. 8—12-ig a Yb osztály vizsgája. 26 án d. e. 9—11-ig záróünnep. — A polgári leányiskolában pedig következő rendben lesznek a vizsgák: junius hó 15-én délelőtt 8 órától 12-ig rom. kath.., junius hó 16-án d. e. 8—10-ig izr., és 9—10 ig protestáns hittani vizsga. 17 én d. e. 8—12-ig az I., 18-án d. e. 8—12-ig a II., 20-án d. e. 8—12-ig a III. osztály vizsgája. 21-én d. 8—10-ig vizsga a franczia nyelvből 22 éu 8—12-ig a IV. oszt. vizsgája. 25-én d. e. 9—11-ig záróünnep. — A szekszárdi róm. kath. iskolák 1903—1904. tanévi vizsgálatainak az iskolaszék által megállapított sorrendje. A belvárosban: Szerdán, junius 15-én d. e. IV—-V—VI. fiúosztály. Elnök: Döry Pál. Vizsgabiztosok : dr. Htrling Ádám és Uj János. Szerdán 15-én d. e. I. fiúosztály. Jilnök : dr. Fent Ferencz. Vizsgabiztosok: Nagy György és Grószbauer Ferencz, délután II. fiúosztály. Elnök: Wosinsky Mór. Vizsgabiztosok ; Fóglein Márton és Nagy János. d. u. ÜL fiúosztály. Elnök : Tomcsányi Lajos. Vizsgabiztosok : Frei János és Prantner Antal. Csütörtökön junius 16 án d. e. IV., V., VI. leányosztály. Elnök: Wo- sinsky Mór. Vizsgabiztosok: Nagy János és Dittrich Ferencz, d. e. I. lejínyqsztály. Elnök: dr. Steijner Lajos. Vizsgabiztosok: Vesztergombi György és Doroghi István, d. u. II. leányosztály. Elnök: Mehrwerth Ferencz. Vizsgabiztosok: Großbauer Ferencz és nagy György, d. u. a III. leányosztály. Elnök: Kiss Károly. Vizsgabiz'osok; Uj János és Prantner Antal. Az Újvárosban : szerdán junius hó 15 én d. u. II. fiúosztály. Elnök: dr. Fent Ferencz. .Vizsgabiztosok: Sípos Márton és Mészáros Károly. Csütörtökön 16 án d. e. IV—V—VI. fiúosztály. Elnök: dr. Fent Ferencz. Vizsgabiztosok: Főglein Márton és Doroghi István. 16 án d. u. I. osztály. Elnök dr. Fent Ferencz. Vizsgabiztosok: Sípos Mánon és Mészáros Károly. Pénteken, 16-án d. e. XV—V—VI. fiúosztály. Elnök: dr. Fe t Ferencz, Vi/spabiztosok: Sipos Márton és Mészáros Károly. A bátaszék-utczai iskolában: Pénteken, junius 17 én d. e. I. osztály. Elnök; Wosinsky Mór, Vizsga- biztosok: Frei János Takler és^ Vesztergombi György. 17-én d. e. II—III. osztály. Elnök: Kiinger Ferencz. Vizsgabiztosok: Ujj János és Frei János. 19-én Te Deum a belvárosi és újvárosi templomban. Szekszárd, 1904. junius hó 7-én. Horváth Ignácz, isk. Jegyző. Wosinsky Mór, isk. elnök. — Bedőlt fal. Múlt kedden éjjel Szekszárdon bedőlt Sándor György pékmesternek a házfala, mely a szobában levő drága bútorokban nagy kárt tett. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a bedőlt szobában senki sem volt, mert különben emberélet is eshetett volna áldozatul. A szerencsétlenség abból származott, hogy a szomszédban épülő Koszorú- féle ház alapzása végett mélyen aláásták a Sándor- féle ház falát és miután a kőmives sztrájk miatt az alapozás elmaradt, a meglazitott fal a szobába dőlt. A hatóság megindította a vizsgálatot annak kiderítése végett, hogy kit terhel a felelősség. — Passió játék Tolnán. Kuhl József tolnai káplán bámulatos türelemmel és óriási fáradsággal tanította be az iskolás gyermekeket egy passió játék előadására. Az egyes szereplők annyira be voltak tanitva, hogy betegség vagy egyéb okból elmaradt társaikat bármely irányban helyettesíthették. Szóval minden gyermek nemcsak a maga szerepét, hanem az egész darabot kívülről tudta. Ezen kitartó szorgalommal begyakorolt és nagy költséggel kiállított játék erkölcsileg igen sikerült; de — sajnos — anyagilag nem vált be, mert a közönség részéről a kellő pártolás hiányzott. Pedig sajnálhatja mindenki, hogy e 40—50 gyermek által előadott tanulságos szép játékot megnézni elmulasztották. — A darabot 4-szer adták s még a kiadás sem térült meg. A fölösleg a szegény gyermekek felruházása volt szánva s most ezen nemes szándék is dugába dőlt. Ez igazán sivár világításban mutatja be Tolna községének híressé vált áldozatkészségét. — Halálozás. Hosszas, kínos szenvedés után folyó hó 4 én hunyt el Hőgyészen Fent Lajos nyugalmazott kántortanitó életének 57-ik évében. Temetése nagy részvét mellett folyó hó 5-én d. u. 5 órakor ment végbe. Haláláról a következő gyász- jelentést vettük: Özv. Fent Lajosné, szül. Petro- vicz Teréz úgy saját, mint Irma, Gyula, Blanca, Ell^, Lajos, József é^ Aurél gyermekei: valamint FfOt I^rcjly posta §S táyi^d^-elUipőr sógora, pzv. Felingerné szül. Fent Josefa sógornője, és az egész rokonság nevében íájdalomtól megtört szívvel tudatja felejthetetlen férjének Fent Lajos hőgyészi f. k. kantot és nypgaliqazott főtanitónak f. évi junius hó 4-én életének 57-ik, boldog házasságának 26-ik évében bámulandó türelemmel viselt súlyos betegség és a halotti szentségeknek ismételt ájta- tos fölvétele után történt gyászos elhunytát. A boldogulnak földi maradványai junius hó 6-án délután 5 órakor fognak a hőgyészi sirkertben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő sz. mise áldozat pedig junius hó 6-án fél nyolcz órakor fog a Mindenhatónak bemutattatni. Hőgyész 1904. junius hó 4-én. Az ö. v. f. n. — Tűz Szakoson. Folyó hó 3-án, éppen országos vásár volt Szakcson, midőn déli fél 12 órakor tüzet jeleztek. A nép künn volt a vásártéren, képzelhető az a pánik, ami a vészjel hallatára a népet elfogta. Mire a segély a vész színhelyére ért, már 4 ház állott lángokban. Právits István szakcsi lakos háza gyulladt ki eddig még ismeretlen okból s a nagy szárazságban gyorsan tova harapódzott a tűz úgy, hogy pár pillanat műve volt s már Falika Mihály, Vincze Mihály és Gadányi György zsuppfedelü hajlékai is tüzet fogtak az összes gazdasági melléképületekkel együtt. A szakcsi tűzoltóság Fetter Gyula elnökkel élükön — mivel a főparancsnok a jegyző lévén a vásár miatt akadályozva volt a megjelenésben — az összes fecskendőkkel kivonultak s a tüzet lokali- zálandók, a legnagyobb veszélyben forgó Ambusils Mátyás házát védelmezték tőkép s félórai erős munka után sikerült is úgy e házat megmenteni, valamint a tűz továbbterjedését megakadályozni. — Tanuló ifjúság kirándulása. F. hó 1-én a paksi polg. isk. ifjúság tanárai vezetése alatt egész napra tervezett kirándulást tett az imsósi erdőbe. Útközben megtekintették a gőztéglagyárat, mely egy részvénytársaság tulajdona. A gyár éppen a nyers tégla előállításával foglalkozott s a gép munkáját szakszerűen magy rázattal kisérték a gyár vezetője s gépésze. A gyár megtekintése után tovább folytatták útjukat s katonás rendben dobpergés mellett nemzeti szinű zászlók alatt vonultak át Dunakömlődön az, imsósi erdőbe. Itt az időt növényezéssel majd kellemesen szórakoztató játékokkal töltötték, közben-közben nem feledkezve meg a hazulról hozott batyuk tartalmáról. — A gyermekek ezen kirándulása alkalmául szolgált néhány családnak a kirándulásra s este felé szép kis társaság verődöttj össze Paksról és Kömlődről, s mikor a fiuk dobszó mellett katonás rendben elhagyták a kedves, árnyas helyet s néhány tanár vezetése mellett haza indultak, már is ott termett az egyik paksi czigány zenekar és csakhamar megkezdődött a táncz, a nótázás is.-------A jóke dvű társaság terített asztal, jó bor s czigány mellett a legvidámabb hangulatban volt együtt, kijutott a tánczból az asszonyoknak, leányoknak egyaránt s csak a hajnalpir megjelenése zavarta meg az addig zavartalanul folyt mulatozást s indította útnak a vig erdei társaságot. — Főgimnáziumi tornaverseny. A főgimnáziumban a szokásos évvégi tornavizsga versenyekkel egybekötve f. hó 13-án, hétfőn d. u. 4 órakor lesz megtartva a főgimnázium játékt erén. Az igen jól összeállított versenyre ez által hívja meg a szülőket és az érdeklődőket az igazgatóság. A sorrend a következő: 1. Felvonulás a játék térre, oszlopba állás. 2. Szabadgyakorlatok, végzi az egész tanuló ifjúság. 3. I. és II, osztály verseny- futása (döntő mérkőzés) I. dij : kis bronz érem. 4. Sulydobás összetett verseny az V—VIII. osztály számára, I. dij ezüst, II. dij nagy bronz, III. dij kis bronz érem. 5. Gátverseny futás a III. és IV. osztály számára, (döntő mérkőzés). I. dij kis bronz érem. 6. Versenyfutás az V—VII. osztály számára. I. dij ezüst, II. nagy bronz, III. kis bronz érem. 7. Árbócz mászás az I—IV. osztály számára. I. dij kis ezüst érem. 8. Füzér szabadgyakorlat ének ütemeire. 9. Hármas távolugrás összetett verseny, mint a 4. pontban. 10. Magasugrás a III—IV. osztály számára, I. dij kis bronz érem. 11. Rúdugrás az V—Vili. o. számára, I. dij nagy bronzérem, II. dij kis bronz érem. 12. Kötélhúzás a III.—IV. o. számára. 13. Csapattornázás az összes tanszereken. 14. Nyujtó-versenytornázás V—VIII. osztály számára. I. dij ezüst, II. dij nagy bronz, III. dij kis bronz érem. 15. játékok. 16. Felvonulás, dijak kiosztása, ssózat és elvonulás. A dijak a verseny- piróság által lesznek odaítélve a győzteseknek. A versenyfutások előmérkőzései a legutolsó tornaórán lettek megtartva. — A tolnai iparosok olvasó-egylete folyó hó 12-étt saját helyiségeben tréfás enek- és szavalatokkal egybekötött szinielőadást rendez. Belépti-díj; áz első három sorban 80 fillér, a többi sorokban 40 fillér. Kezdete este 8 és fél órakor. A tiezta övedelem fele részben a szegény gyermekek javára fog fordittatni. Az előadás után táncz következik. — A tolna-baranya somogyi ág. hitv. ev. somogyi egyházmegyei áll. segélyezett bonyhádi algimnáziumban az 1904. évi junius hó 9-én és a következő napokon tartatnak a vizsgálatok és az évzáró ünnepély. Vizsgálatok sorrendje: junius fió 9-én csütörtökön d. e. 9 ódakor tornavizsga. 11-én szombaton d. e. 8 órakor vallásvizsgák. 13-án hétfőn d. e. latin nyelv I., rajz. geometria III., számtan IV. oszt., d. u. földrajz II., számtan III, rajz geometria IV. oszt. 14-én kedden d. e. számtan I., rajz geometria II, d. u. fizikai földrajz III., német nyelv IV. oszt. 15-én szerdán d. e. rajz. geometria I., természetrajz II., d. u. latinnyelv III., magyarnyelv IV. oszt. 16 án csütörtökön d. e. magyarnyelv I., latin nyelv II,. d. u. német nyelv III. , természetrajz IV. oszt. 17-én pénteken d. e. természetrajz I., számtan ü„ d. u. magyar nyelv Hl., latin nyelv IV. oszt. 18-án szombaton délelőtt földrajz I., magyar II., d. u. történet (M igyarorsz.) III., történet u. a. IV. osztályban. 21-én kedden d. e. 9 órakor záróünnepély. — Leütötte a gémfa. Folyó hó 1 én Baglyos nevű dunatöldvári gulyáslegény delelőre hajtotta a marhákat a »Tilosc-i kúthoz. Midőn a rozoga kúton vizet akart meríteni gémfa kettétörött s vége a legényt nagy erővel fejbe ötötte. E szédült s a mély kútba zuhant. A friss viz eszméletre hozta s felmászott az ostor fára. Mivel azonban közelben segítség nem volt, a kapaszkodásban kimerült s belefuladt a vízbe. Holttestét csáklyával vették ki a kút fenekéről. A hanyagságot ékessen jellemzi az, hogy az uj gémfa már rég ott feküdt a kút mellett, de nem tették fel. A vizsgálat folyik. — Orvtámadás. Vértesi Mhályt a Vértesi Mórné és fia dunaföldvári ezég beltagját 5 én este 11 és háromn gyed óra tájban még eddig ismeretlen egyén lakása előtt orvul megtámadta s súlyosan megsebesítette. Megdámadóját felismerni nem tudta, mert nagy sötétség volt az egész utczában. A megtámadott atyja a tettes kézre keltőjének 200 jjorona jutalmat biztositt, mely valószinüleg sikerre s fog vezetni. — Tanuló felvétetik Molnár Mór könyvnyomdái intézetében Szekszárdon. — Egy szépen bútorozott szoba kerestetik. — Czim a kiadóhivatalban.