Tolnamegyei Közlöny, 1904 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1904-06-09 / 23. szám

XXXII. évfolyam. 23. szám. Szekszárd, 1904. junius 9. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei általános tanitó-egyesülc tnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szekszárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre................................12 kor. — fill, Fél <vre .....................6 „ - „ Ne gyed évre ..... 3 „ — „ Számonként 24 fill, e lap nyomdájában Sze rke szt A ségs Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények int'ézendök. ! Kiadóhivatalt Molnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére minden­nemű hirdetések és pénzkűldemények intézendök Megjelent Hetenként egyszer, csütörtökön. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . ... . 3 kor. 74 fii, 100—200 ..........................5 „ 74 „ 200—300 .,.......................... 7 ,, 74 „ minden további 100 szó 2 koronával több. Vasutasaink. Az ország fővárosában az illetékes bí­róság már napok óta tárgyalja s mire e sorok napvilágot látnak, tán már ítélet- mondással be is fejezi a sajnálatos büntető pert, melyet kötelességéből kifolyólag a köz­vádló azok ellen tétetett folyamatba, kik társaik megbízásából a magyar államvas­utak alkalmazottainak munkabeszüntetése alkalmával a mozgalom vezetőiként és inté­zőiként szerepeltek. A magyar bíróságok függetlensége tör­vény által van biztosítva s hogy semmiféle befolyásnak nem engedve, tisztán az igaz­ság felderítését és a törvény alkalmazását tekintik feladatuknak, annak már nem egy Ízben fényes, tanujelét szolgáltatták; bele kell tehát itéletmondásukba nyugodni min­denkinek, akár lesz a vádlottakra lesújtó, akár felmentő. Bátran napirendre lehetne tehát térni az egés^ nagy port felvert, kellemetlen, ká­ros és következményeiben úgy az egyesekre, mind az összeségre nézve végzetessé válható iigy fölött és pedig annyival inkább, mert az ország törvényhozása is immár kiküldött bi­zottsága utján tüzetesen foglalkozik a vas­utasok anyagi helyzetének javítását czélzó fizetés rendezési törvényjavaslattal, azzal a világos czélzattal és törekvéssel, hogy min­den sérelem lehetőleg orvosoltassék s az igények, természetszerűleg, mindég tekin­tetbe véve az ország pénzerejét és teher­viselési képességét, kielégítést nyerjenek. S igy az ügy végleges elintézése min­den irányban küszöbön lévén, a sajtónak nem volna feladata és kötelessége fölötte fejtegetésekbe bocsájtkozni, hanem merülne fel több olyan jelenség, mely azt látszik igazolni, hogy a vasúti mozgalom korántsem fog hamarosan befejezést nyerni s úgy az államnak, mint egyeseknek még sokáig fog kelleni* vele foglalkozni. A vasutasok egy jelentékeny részének viselkedése a komoly megfigyelő előtt azt mutatja, mint az elégett zsarátnok. Felül hamu takarja ugyan, de belül csupa tűz és parázs, mely csak azt várja, hogy a szellő takaróját elsodorja, hogy ismét a maga pusztító erejében jelentkezzék. Különösen az ország fővárosában vannak erre nézve meglepő híresztelések elterjedve. Ezek meg­bízhatóságát nem lehet ugyan ellenőrizni, mert súgva-búgva adják tovább s szájról- szájra terjed. Lehet, hogy nincs semmi alap­juk, de az is lehet, hogy titokban valami készül s meglepetésként fog rajtunk keresz­tül viharzani. Szó van arról, hogy a vas­utasok egy része a szoczialistákkal közös cselekvésben egyesül s egy nagy, általános munkabeszüntetés fog bekövetkezni; az egye­sültek még attól sem riadnának vissza — a szállongó hírek szerint — hogy a robogó vonatok alatt a hidakat felrobbantsák. Hát mi nem hiszünk ezeknek a híreknek komolyságában, mert nem tételezzük fel sem a vasúti alkalmazottakról, sem a szoczialis- tákról, hogy a vad őrjöngés oly neme száll­hatná meg leikeiket, mely őket ártatlan emberek tömeges elpusztítására indítaná. Mert hisz a napnál világosabb, hogy az ily embertelen, az őrültséggel határos cselek­mény nem járhatna egyéb következménynyel, minthogy úgy a társadalom nagy számával, mint az államhatalom, a maga nagy kato­nai hatalmával megkísérelné és pedig nem válogatva az eszközökben, hogy ennek a vad kitörésnek gátat vessen s a megbocsát - hatlan bűnt a törvény szigorú alkalmazásá­val megtorolja. Hogy ennek a létért, életért s a tör­vényes rend és szabadságért folytatott harcz- ban melyik fél lenne a győztes és melyik az áldozat, azt fejtegetni is fölösleges. Ha erőmérkőzésre kerül a dolog, ott mindég az erősebbé a győzelem. Már pedig ebben az esetben az egyik fél, nem is kell mon­danunk melyik, hasonlithatlanul erősebb a másiknál s igy az is világos, melyik lenne a legyőzött. Az egészben pedig az lenne a leg- szomorubb, hogy ismétlődnék az a sajnos, történelmünkben gyakran előforduló eset, hogy ismét magyar pusztítaná a magyart. Mikor, ha már pusztítani van kedvünk, válogathatunk számtalan vagy számos ellen­ségeink között. b. TÁRCZA. Pásztor élet. — A régi jó időkből. — — A »Tolnamegyei Közlöny« eredeti tárczája. — »Danold pajtás, én meg fúvóm: Ha megkészül bográcsos ebédem, Mellé ülök én, meg a cselédem, S úgy ellakom túrós tarhonyával, Mint a gróf rosszparádlijával. S ha látom az idő fergetegét, Begyüröm a kalapom tetejét, S csak úgy nézem az időt alóla: Még a jég is visszapattog róla. így ni! Na, most meg nézzünk körül, mert Mt valamelyik atyámfia a >Betekints«-ből erre veheti útját. Alkonyat lesz ide—oda s nem szeret­ném, ha ott is fizetnék vámot, a hol nincs híd, ott is porcziót adnék, a hol nem kell. Ha jó helyre tereltük a nyájat, elővesszük az Örzse főztyét s oly édesden diákunké hogy nó. Te Bandi, amott la, szakíts ki egy csikót, itt a csutorám, hozz egy pár itczét a javából, tudod, de el ne felejtsd, az én rovásomra, majd megk pja az árendás ur búcsú előtt a pénzit. Élire verem az asztalára, ha két annyi lesz is. Te se henyélj ám, Gyuri 1 A tilosból hozhatnál egy kis fát a bögre alá, hadd meleged­jék az a hajdukása. Az örvös kutya lesi a farkast, meg a czi- gányt, Bandi borírt ment, Gyuri fát kajtat, maga az öreg hű Bodrijavai tereli a nyájat. Addig, mig mindez kész lesz, mi se maradjunk veszteg, hanem mondjuk el egymásnak, milyen szép volt hajdaná­ban az a pásztor élet. A pásztor a természet édes emlőjén nőtt tel, nem érzett irigységet, sem haragot. Távol volt tőle az önzés és álnokság. Ha hibája volt, csak az volt, hogy jobban esett neki a lopott birka, mint a mit maga nevelt s hogy mindegyik sze­relmes volt a bolondulásig. Hány szép bojtár lett szegény legénynyé s oda valóvá, »a hol a tarisz­nyát felakasztják«, csak azért, mert elhagyta csil­lagokkal kivitézkötésezett piros ajkú babája. Úgy el voltak egymás iránt barátsággal telve, hogy a vérét is oda adta egyik a másiknak. Ha fényes baltája, kökény szemű szeretője, jó ebe volt, sohasem találkozott nála becsületesebb ember. Nem tanult az iskolában, az édes anyjától hallotta el a »miatyánk«-ot, felnőtt korában sem volt más imádsága, mégis boldog volt. Felkelt a (iastyukkal, lenyugodott a gönczöllel. Végig he­vert pásztortüze mellett, szívta makráját, melynél ő maga rendesen hamarább elaludt. Mig nyugodott, kutyája volt ébren, ha lelkeit, kutyája nyugodott el, de egyik sem aludt mélyebben, mint a nyúl esős időben. De im megjött a bor, a fa is, a nyáj is össze van terelve. Elkel a jó vacsora. Beszélgetnek. »Bárcsak vízért jönne Julcsa, Örzse, meg a többi 1«. Rákezdik újból: »Már én addig furulyátok, dudálok, Mig egy szép szeretőre nem találok. Van a pusztán sok szép szőke, barna lány; Belém szeret egy talán 1«. Azután leteküsznek a harmatos pázsitra; kalapjukról leveszik a még vasárnap kapott bok­rétát; betakaródznak a csillagos éggel s ájmodnak boldogságról, szép szeretőről, huszár életről. »Pásztor élet a világon Legboldogabb élet, Csikós, gulyás, juhász, kanász — Irigyellek téged! Erdő-mező a szállásod, — Végtelen a szabadságog.« Az igaz, hogy a magyar pusztai legénynél, pásztornál boldogabbnak senkise érezheti magát. Hajnalhasadtakor látta a nap arany tányérját: végig nézett a messzeségen s látta, mint csókolja az ég a földet a távolban. Alkonyatkor gyönyör­ködött a vörös fényben, mely nyugat felé elönté az eget és elgondolkodott, ha látta, mint hal el a nap lassan-lassan. El-elgyönyörködött a buzatenger szép hullámzásán s elballagott a tanyai kúthoz, ha jött a szürkület. Tudta, hogy ott lesz az, a kit ő babájának nevez, tudta, hogy legalább vize húzhat neki s kap egy tüzes csókot. Ezért a kis

Next

/
Thumbnails
Contents