Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-03-19 / 12. szám
1903. márczius 19. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 12. sz. dolgozással adta elő Arany János »Rodostói temetői czimü remek költeményét. A szavalat hatása forró könny alakjában csillogott a hallgatók szemeiben. Utánna Illés Mihály róm. kath. tanitó szavalta ei nemes pathoszszal s ifjúi láng lelkesedéssel Petőfi * Nemzeti dalát* , a melynek oly gyújtó hatása volt a közönségre, hogy utánna egy szívvel — egy lélekkel, kalaplevéve énekelték el közösen a Szózatot. Este 6 órakor kereskedők és iparosok egylete is méltóképen megülte a szabadság évfordulati napját. A község főbb utcáin lampionos menetet rendeztek, lobogók elölvitelével cigányzene mellett s a Kossuth nóta éneklésével járták be az utcákat, helylyel- közel meg-megállottak, beszédeket intéztek a néphez $ hazafias verseket szavaltak. Szóval az idén a szakcsiak is megmutatták külsőleg is, hogy magyaros szív dobog a keblükben, hogy tudnak lelkesülni a nemzeti eszmékért és ideálokért ! Pécsén. A magyar szabadság születése napját, márczius 15 ikét hálás'kegyelettel a decsi róm. kath. iskola, a polgári olvasókör, az elöljáróság szokásos módon ünnepelték meg. Reggel 8 óra után a rkath. iskolában az ima elhangzása után az összes növendékek elénekelték a »Hymnusztc, mely után Becsei Rezső helyettes tanitó buzdító szavakban ecsetelte a nap jelentőségét, mit a szülők és növendékek figyelemmel hallgattak. A Hymnusz eléneklése után hazafias szavalatok hangzottak el a növendékek ajkairól »Petőfiből«. Végre több ének és záradékul a Szózat eléneklése után a növendékek párosával nemzeti zászlók lengetése mellett tanítójukkal a község főutczáin vonultak fel, kiket a szülők és a nép kisért, menetközben reá gyújtva egy-egy hazafias énekre. Tíz órakor az ev. ref. templomban ünnepi zsolozsma volt, a hol a decsi dalárda először a Hymnuszt, azután a Szózatot énekelte el. A zsolozsma elhangzása után az ünneplő közönség a nagy vendéglőben gyűlt össze, a hol — habár nem oly számmal is — mint az elmúlt években gyűltek egybe, de vig hangulatban dicsőítették a múlt hagyományainak szent emlékét. Ez alkalommal számos pohár- és hazafias felköszöntők hangzottak el úgy Boda Vilmos a 48-as s függetlenségi párt országgyűlési követre, valamint Kossuth Ferenczre és más jeles 48-as férfiakra. A jó kedv újra fokozódott, a midőn Boda Vilmos, a 48-as s függetlenségi párt országgyűlési képviselője, A. Nyékről az esti 7 órai vonattal ide érkezett, kit választói fáklyafény mellett fogadtak és éljeneztek. Néhány hazafias dikczió után az idő előre haladottsága miatt, Boda az őcsényi választóit is megszándékozván látogatni, a decsiektől búcsút vett és éjjel 11 órakor kocsira ült és elhajtatott Őcsénybe. Az ünnepély a késő éjjeli órákban fejeződött be. — Azt nem tudom miért, de egyedül csak önt imádom. — Keresztury Irmának szánt udvarlását távolléte miatt nekem szánta s nálam gyakorolja magát! hogy a kedves pillanatokat el ne felejtse.-V Boldoggá tenne, ha megengedné, hogy egész életemen át igy gyakorolhassam magam. — Más nem hiányzanék boldogságához ? — Szikemből mondom, nem. — Ne motrdjíu__»szivemből,« mert az most Irma nagysámnál van, kisérve őt magányos utain. — Szivem itt maradt. — A Keresztury lugasban, hogy Irmácskával naponkint olyan boldogok voltak? — Ont néztem onnan is. — Regényes szint kezd ölteni szerelme. — Legyen ennek a regénynek hősnője. — Nem tél, hogy szaván fogom? — Epedve várom a pillanatot! — Hogy a regényt folytassam ? — A regénynek vége csak úgy lehetne . . . — Ha megnősülne, ugy-e ? — Szabad esedeznem a kezéért — Mariska ? — Már távozni akar? Szívesen adtam barátaimnak egy kézszoritást mindig. — Megjött a mama. — A legjobb pillanatban. — Kedves néni, Mariska már nekem adta szivével kezét is, szabad kérnem, áfdja meg frigyünket. — Hát maga Árpád komolyan beszélt ? — Persze, hogy komolyan, tele boldogsággal. — Az már más, szeretem, mikor komoly. — Gyermekek, legyetek boldogok 1 — fejezte be a mama. Franczia János. Zombán. Zomban a kaszinó és polgári olvasókör márczius 15-en ünnepelt együtt. Razgha Lajos plébános, a kaszinó elnöke, lendületes szavakban emlékezett megnyitó beszédében a szabadságharczról. Megnyitás előtt az iskolás gyermekek énekelték el a kettős szólamra betanított Himnuszt. Utána Franczia János tanitó felolvasást tartott. Schlechta Károly tanitó nagy hatással szavalta a »Talpra magyarc-t. A felolvasás végén pedig meghatva adta elő Rózsavölgyi halálára című költeményt. Az ünnepélyt bezáró beszédben elnök a királyt éltette; a jelenlévők szívből ismételték. Végén pedig kitűnő halpaprikás vacsora volt. Döbrököz. A döbröközi »Polgári Olvasókör* folyó hó 15-én az egész község részvétele mellett ünnepelte a szabadságharcz évfordulóját. Este ezrekre menő közönség kísérete mellett fáklyás menetet rendezett, visszaérkezve a »Polgári Olvasókör* helyisége elé, a diszgyülést a nagyszámú közöuség miatt az utczán kellett megtartani. Vicze János elnök a gyűlést hazafias beszéd kíséretében nyitotta meg, utána az 55 év előtti napi eseményeket fejtegette Vellisch Izidor, hazafias költeményeket szavaltak : Klein József, Pragli János, Szita Imre, Gtlltch Lajos és Vicze Gyula — A beszédek hatása alatt a közönség a Kossuth-nóta éneklése mellett oszlott szét. Nagy-Doroghon. A nagydoroghi polgári olvasókör is szépen ülte meg a szabadság ünnepét. Délután 1 órakor a körből nagy körmenet indult ki zászlókkal és zenével, melynek élén lurcsányi és Dezső László néptanítók haladtak, s a mint az István-térre ért a körmenet, itt megállapodtak és elszavalta nagy hatással Dezső László »Kossuth sírjánál* czimü szép költeményt. A körmenet ezután szép rendben visszament az olvasókörbe, a hol délután 5 órakor társas vacsora volt, melyben 130-an vettek részt. A kedélyes mulatság és táncz ezután vette kezdetét s ez ki világos kivirradtig tartott. Kölesden. Hazafiasán ülték meg márczius 15-ikét Kölesden is. Ez alkalommal Koritsánszky Ottó a következő beszédet tartotta: Ünneplő Magyarok! A magyar nemzetnek mai szent napján templommá változik minden gazdag palota és minden nádfödelü viskó. — Minden magyar szív templomi oltárra emelkedik, melyen a hála, a köszönet és a hazaszeretet magasan lobogó tüze lángol. De hát mit is ünnepel ma a magyar haza és annak minden egyes fia? A nemzet karácsonyát, a szabadság születését! Halljátok-e ezt az eget rázó, földet megingató szót: szabadság ? Látjátok-e minő világosság jár ennek a szent szónak nyomában és hogy tátong az utána maradt nagy sötétség ? Érzitek-e sziveteket, lelketeket, amint felragadja ez a lángoló szó és viszi messze el a sáros földről, el oda, ahol a csillagok ragyognak? Halljátok-e, látjátok-e, érzitek-e? Ez a szó, amely a világ teremtése óta tettre buzdítja az embert, amely egy szebb, igazabb életet tár az érte küzdők elé, emlékünkbe idézi a dübörgő ágyudörejt, a puskák fülsiketítő moraját, a babér- koszorús, de szétrongyolt zászlót, a harczmezők zivatarját és a véráztatta földből kinőtt akasztófákat, meg az utána következő hóhér uralmat, de amely után tavasz lett, mint a tenger viharja után beáll a csend. ... Ez a szó, amelytől kinyílnak a mező virágai, megszólalnak az égnek madarai, de visszareng a százéves tölgy és lázba jő egy ezeréves haza minden gyermeke.. . . Tudjátok-e, hogy ez a szó volt a zsarnok hatalom megtörője; a zsarnok uralom sírja? — Ez a szó a mi éltető sugarunk! Hogy ne ünnepelnénk hát a napot, amelyen ez a fogalom megvalósult a mi árva nemzetünknél. ft * * A múlt század első évtizedeiben, mikor Ausztria lábbal tiporta a magyar nemzet alkotmányát, mikor jogainktól önkényüleg megfosztott bennünket és anyagi erőnket kiszívta, kiszipolyozta a legutolsó cseppig, mikor megvonták tőlünk még a szólás- szabadságot is, hogy fájdalmunkban föl ne kiálthassunk; s a nemzet, mely századokon keresztül oly sokat tűrt és szenvedett, a küzdelmekben kifáradva, nyugodtan tűrte az égre kiáltó jogtalanságokat és mikor Ausztria azt hitte, hogy a magyar nemzet ki van törülve az élő nemzetek sorából — akkor előálltak a költők, dalokat zengettek a magyarnak dicső múltjáról és ébresztgették az alvó nemzetet; »Rázd le óh nép a vasbilincseket már! Elég volt a rabságból, éledj 1 Nemzet, te, akinek volt egy Árpádja, egy Hunyadyja, nézd mivé fajultál! Éledj hát!« 3. És a nemzet elpirult szégyenében, de azért csak lassan mozgott a nép, mint a folyók habja milyen méltóságteljes lassúsággal hömpölyög tova... . Aztán az urak közül sokan, akiknek szive vért könnyezett, amikor látta a szegény leigázott, robotoló jobbágyat: »Menj, többet nem kell robotolnod. Te is ember vagy, mint én. És az ember szereti a szabadságot, mint a madár. Légy szabad!« És megyénk örök emlékű, dicső nagyjának, Bezerédj Istvánnak példája lelkesített. Megértették szavát és tovább adták azt.... A pozsonyi országgyűlésen meg feltűnt egy lánglelkü ifjú, akit azért küldött a magyar nemzetre őrködő hatalmas Isten, hogy szavára lepattanjon a bilincs a nemzet kezéről, hogy szózataira a nép szive megteljék forró szeretettel, rajongással a haza szabadsága iránt, hogy ne csak álmodjon egy szebb jövőt, hanem meg is szeresse azt... — Volt egy Kossuth Lajosunk. Volt nemzetünknek atyja, aki szivének minden dobbanásával csak jót akart, csat áldást kért ránk, magyarokra. És aztán az a néhány ifjú, - ott a Pilvax kávéházban, azok is mind irók és költők, megértették, hogy mit jelent a sötét felhő, mely mindinkább eltakarja az amúgy is csak gyengén sütő napot. — Megértették és kiolvasták a csillagok járásából, hogy közeledik a végveszély és azért kimondták, hogy; »Talpra magyar! Vond ki hüvelyében megrozsdásodott kardodat és rázd le a rabigát!* És ezeket az ifjakat megértették. Csörömpölve hullt alá a rabláncz. A magyar szív feldobbant és újra virult, mint a rét virágja, mert a zsarnokság keze meg volt kötve, nem emelhette az fel ujját, hogy magyar szív, te ne dobogj! Szép ébredés vólt, ha csak pillanatig tartott is. A jobbágy szabad polgár lett, a dézsmát eltörölték, a robot megszűnt. A gondolatot szavakba lehetett önteni és a szózatok szálltak sebesebben a kőszáli sasnál. De aztán elhalt az örömdala . . . Egy szomorúbb nóta hangjait hozta a szél: . . Mindnyájunknak el kell menni I“ Igen el kellett menni, mert a haza szabadsága, a mi függetlenségünk ezt követelte tőlünk. És apáink kardja le került a szegről, újra piros lett az ember vértől . . . De a gonosz túlerő, az otromba sokaság j és a gaz árulás diadalt aratott. Ismét porba hullott, I vérben ázott, könnyben fürösztött szent zászlónk, 1 de csak kis időre, mert a sokaság diadal táncza I nem tartott soká. Újból feljött a nap a magyarság , egére és annak izzó sugarai szét olvasztottak mindent, ami nem volt igazán magyar. Félisteneink az égbe jutva elpanaszolták az árva magyar nép sorsát a magyarok Istenének. Az megszánta népét, elküldte béke angyalát; a nap kisütött, a csillagok ragyogókká váltak, de a függetlenség, az igazi függetlenség csak álom maradt, álom az most is, de nem maradhat soká állomnak csupán. Kell jönni időnek, a mikor a kormány is ott lesz, a hol a magyar nép ünnepel! Mert most még elhúzódik onnét ! Látott e már valaki is egy kormány főt, vagy kormány tagot nemzeti nagypéntekünkkor, vagy karácsonyunkkor az ünneplők sorában ? Ugy-e nem ?! De a helyet megtették ünnepnek április 11-két akkor ünnépel a hivatalos világ, csak a magyar nép milliói nem! Ne a kevés várja, hogy utána induljon a többség, hanem jöjjenek ők a nép közé! Szivünk ne csak titokban .érezze a függetlenség szükségét, hanem hassanak oda, hogy eljöjjön az a márczius 15-ike, melyen a magyar népe által szeretett király is megjelen az ünnepen és bebizonyítsa: «íme én népem, én független, szabad magyarom veled érzek, veled örülök és veled sírok!» Akkor lesz igazán független és szabad a magyar, amikor a király vezeti a népet ami Golgotánkra — ott Aradon — és elöl térdelve imád kozik a magyar nemzetnek 1849 október 6-án elhullt nagy és dicső fiaiért! Magyarok! Polgárok! Szítsuk ezt a szent tüzet, mely keblünkben lángolva ég s akkor megérik unokáink, a miről most édesdeden álmodunk . . . Áldjon is meg ezzel a Magyarok Istene!
