Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-03-26 / 13. szám
Közigazgatási ülés. Tolnavármegye közigazgatási bizottsága folyó hó 23-án tartotta meg gróf Széchenyi Sándor főispán elnöklete alatt szokásos havi ülését. Dőry Pál alispán jelentése szerint a múlt hó folyamán beérkezett 1366 drb, az előző hóról hátralékként áthozatott 891, elintézendő volt tehát összesen 2251 ; ebből elintéz etett 1334, közgyűlési tárgyalásra fenhagyatott 87, elintezetlenül maradt 923 ügydarab. A csendőrkerületi parancsnokság esemény jelentésének kivonata szerint a közbiztonság állapota a múlt hóban kielégítő volt. Fegyelmi eljárás a múlt hó folyamán egy esetben rendeltetett el, rendbirságolás pedig két esetben alkalmaztatott. Dr. Hangéi Ignácz főorvos jelentette, hogy a közegészségügyi állapot az elmúlt hó alatt nem volt kedvező. A rosszabbodást ezúttal is a légzőszervi bajok nagyobb számú fellépte okozta, továbbá a kanyaró s vörheny újabb esetei. Ezekhez, járultak végre az influenza, mint kórok által előidézett különféle hurutos és lobos megbetegedések. Súlyosabb volt a betegségek lefolyása is, az influenza tüdőlób esetek legtöbbnyire halálos kimenetelűek voltak. A hevenyfertőző betegségek közül előfordult difteritis 29, kanyaró 165, vörheny 34, hagymáz 9, hökhurut 21, gyermeké yi láz 2 esetben. Törvényszéki bonczolás 3, csendőri hullavizsgálat 2 teljesittetett. A közegészségi hatóságok működése főkép a folyton terjedő fertőzőbetegségek elleni óvintézkedéseken kívül a következőkben nyilvánult: élelmiszerek és italok 62 esetben, közhelyiségek 54 esetben, iskolák és ovodák 24 esetben lettek az illető községi és körorvosok által megvizsgálva, ragályos betegség után 27 lakás lett fertőtelenitve, valamint minden újból megnyitott iskola és ovoda- terem is. Szárazd községben 3 egyén lett veszett eb által megmarva, mindhárman a budapesti Pasteur- intézetbe küldettek. A védhimlőoltás szünetelt. A Ferencz kórházban január hóról - maradt 379, februárban felvétetett 219, összesen ápoltatott 598; elbocsájtatott gyógyultan 137, javultan 55, gyógyulatlan 9, meghalt 1 egyén. Tihanyi Domokos kir. tanfelügyelő jelentette, hogy az elmúlt hóban 18 iskolát, 3 ovodát és 8 menedékkázat látogatott meg 62 tanteremben. A meglátogatott iskolákban az elért eredményt kielégítőnek minősítette. Örömmel jelentette a kir. tanfelügyelő, hogy a magyar nyelv tanítása gyorsan halad előre, a most meglátogatott iskolák közül ezen a téren különösen nagy sikert ért el az apari, a kisdoroghi _2_________________________________ po rt. Szorosan átkarolva egymást, óvatos lassú lépésekben haladnak. Az ifjú szerelemittasau néz imádotijára, mig az lelke szerelmét löveli égő szemeivel szerettének arcába. Majd közel érnek hozzám. Én észrevétlenül visszahúzódom az odvas fa mellé s onnan nézem sóváran mozdulataikat. Édesen suttognak valamit egymásnak, e Suttogás később hangossá, kivehetővé válik. Az ifjú átkarolja imádottját s reszkető hangon rebegi: szeretlek. A leányka átérzi mi rejlik e hangban, lovagjának nyaka köré fonja karjait s szívhez szólóan viszonozza : szeretlek 1 Majd szerelemittasan néznek egymás szemeibe s ajk-ajkhoz forr, hosszú édes csókban olvadván össze . . . Most az erdőn • keresztül vezető utón kocsi zörej hallatszik; a szerelmes pár ijedten illan tova. Mindig messzebb tűnnek . . , a leánykának csak világos-kék ruhácskája látszik vissza néha-néha, mig végre egészen eltűnnek. Én meg csak bámulok magam elé, hosszan — mereven. Eszembe jut egy régi emlék, egy szőke kis babaarcz, kék szemekkel, szűz tiszta vonásokkal. Oh mi sokszor gyönyörködtem e szép szemekben. Most azonban, mint .boldog álom él lelkemben régi remények, események emlékeképen. Ilyen a kezdődő szerelem. Akkor tud a szív leghevesebben szeretni, mikor még a leányoknak azt mondják: bakfis, az ifjút pedig kamasznak esuTOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 13. sz. 1903. márczius 26. és a lengyelé róm. kath. iskola. Továbbá jelentette, hogy Ő Felsége a király Prehauser János bikácsi ev. tanítót az ezüstérdemkereszttei tüntette ki, melyet f. hó 2 án gróf Széchenyi Sándor főispán személyesen tűzött az érdemes tanító mellére. A kitüntetett tanító 53 évet töltött a tanítói pályán és különösen a magyarosítás terén szerzett érdemeket. Fink Kálmán pénzügyigazgató jelentése szerint az elmúlt hóban a közadókból és hadmentességi dijakból befolyt 694.644 K. 61 f„ mely bevételt összehasonlitv.a a múlt év ugyanezen időszakban elért 641.742 K. 05 fillér bevétellel, kedvezőbb 52.902 K. 56 finérrel. Jelentette még, hogy Győr- biró Benő pénzügyi titkár és beregszászi pénzügy- igazgató helyettes hasonminőségben a szegzárdi pénzügyigazgatósághoz helyeztetett át. IRODALMI CSARNOK. Elhagyott... Beteg vagyok, nagyon beteg . . . Szenvedek, mint soha még. Elhagyott... és megcsalt engem . . . — Segíts rajtam óh nagy ég! Add vissza őt — életemet — ’Sz ha most mennybe szállanák, Szerelem és Lili nélkül Még ma ott is meghalnék. IFJ. LÁSZLÓ LAJOS. S z áj ról-sz áj ra. Visszatérek szülőföldem mesemondóihoz, kik annyi szép regét, adomát és mesét beszélnek el a régi szomorú és derült napokról. — Hiába, nincs oly merész költő, mint a nép ! — Merész állítás ez, — jól tudom, — de álljon bizonyságául itt egy mese, melyet úgy mondok el, amint én hallottam, se nem veszek belőle, se nem teszek hozzá. * * * Valamikor^-réges-régen, mikor még a törökök itt laktak Sárk^den, élt Nyéken egy Tóth Pál Miklós nevű jómódú gazdaember. — De, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, meg kell i még mondanom, hogy nem volt ám minden török pasa vagy beglerbég, — bizony volt azok között is nem egy szegény. Egy szegényebb török járt napszámba Tóth Pál Miklós uramhoz, kivel csakhamar összebarátkoztak és jó magyar szokás szerint komázták egymást. Persze azt tudjátok, hogy a legszegényebb török is legalább két-három feleséget tart. Ezt nagyon jól tudta Tóth Pál Miklós uram is, azért egyszer igy szólt török komájához : «Te komám, az még sincs rendjén, hogy te mindig látod az én feleségemet, én meg a tiedet , még sohasem láttam. Vagy nincs is?» — «Van komám, van,» — mondta a török, — «de azt rajtam kivül másnak nem szabad látni. Különben három van.» 4- Tóth Pál Miklós uramnak sehogyse ment a fejébe ez a szokás, egyre unszolta komáját, hogy legalább egyet mutasson meg neki. — «No ! jó komám !» — mondta a török, — «gyere el pénteken hozzám, akkor úgyis ünnepem I van. Majd egyet megmutatok.» Ez a pénteki üm I nép is olyan dolog volt, mit sehogyse értett meg I Tóth Pál Miklós uram, mert ő azt hitte, hogy . minden ember vasárnap jár templomba; pedig hát a török pénteken. A kijelölt mégis elment komajá- hoz, ki meglehetős szívesen fogadta. Kevés szó után előhozakodott: «Komám, szeretném látni a feleséged !» — «Várj egy kicsit!» — válaszolt a török, — s azzal elment, de csakhamar visszatért egy lefátyolyozott arczu, zokogó nővel. Megparancsolta a nőnek, hogy arczárói vegye le a fátyolt s ki sirva bár, de mégis engedelmeskedett. Tóth Pál Miklós uramnak elállt szeme-szája, mert olyan szép asszonyt még világi életében nem látott. Mégis, kérdezte komáját: «Te komám, miért hordja feleséged ábrázatja azt a ruhát ? Hiszen oly szép, hogy az Isten már szebbet nem teremthet. Ha az én feleségem volna büszke lennék rá, nemhogy eltakarnám. S miért sir, — «mint a csiklébe esett madár,» hogy levetetted vele ? — «Megtudod mindjárt Miklós komám! Csak nézd meg jól 1 Ez az én egyik feleségem. Megnézted ? — «Meg.» Mikor kimondta a «meg»-et, a török elővet övéből egy töltött pisztolyt és puff! — a szép asszonyt agyonlőtte. Most már világos lett Tóth Pál Miklós uram előtt is, hogy miért sirt a nő r tudta sorsát. Roppant megharagudott a törökre s ott nyomban ki is fejezte : «Azt az ilyen meg, amolyan pogány erre meg amarra ! Át ne merd lépni többet a házam' küszöbét, mert mindjárt agyonütlek !»- Csakugyan nem is mert a török többet hozzá menni, hanem suttyomban hordogatta a «hegyről» a körtéjét, mert kérni nem mert. A dézs- mát csakhamar észre vette Tóth Pál Miklós uram, elhatározta hát, hogy meglesi a törököt, mert éppen arra esett gyanúja. Még világossal kiment a «hegyre» s befeküdt «tanyájába». Mikor besötétedett, meg is jött a török és egyenesen mászott fel a fára. Egy darabig várva még, a fa alá ment Tóth Pál Miklós uram egy kapával a kezében: — «Hát mit keresel, komám, ott fenn a fán ?- Gyere csak le !» folják. Hogyha látok egy ilyen bakfist, a kit egy ifjú kisér, megállók s örömtelt szemekkel nézem őket. Tekintetükből, szavaikból kiolvasom, hogy szerelmesek egymásba — titkon. Ezek a feslő bimbók, ébredő szerelmek. Ha lelkem mégegyszer megifjuhodnék, mindenemet feláldoznám annak a leánynak, ki szivemet rabul ejti. Ma azonban csak a múlt ábrándjaira ébredek s a puszta való fogalma áll előttem. Édes emlékek ezek, melyeket drága talizmánként rejtegetek öreg napjaimra. Érzelmeim tömkelegé hasonló a hervadó őszhöz, midőn sárga felevelek pergedezése elérkezik újra. Zörgő, hervadó haraszt, bágyadt napsugár melanehóliát hoz a szívbe, mely izzó nyáráról álmodozik. De szétfoszlik lassan a napsugár, megtörik ereje s vele együtt foszlanak szét az édes álmok, melyek kikeletről álmodoznak . . . Úgy érzem magam, mint aki az Azrák nemzetségéből született, a szerelmet tisztelni igen, de azt lelkemben megteremteni már nem tudom. Lan- kadtan, elmélázva heverek ifjúságom virágos kertjének a sors által letáposott foszlányain, melege- dgm a régi érzelmek kialvó szikrájánál, s ábrándozom egy szebb jövőről, mely a vén lelket is iljuvá varázsolja. — «Nem megyek, mert megversz, Miklós.» — «Nem verlek meg, csak gyere le!» — «Igazán nem bántasz ?» — «Nem, nem! Csak gyere le!» A török kezdett leereszkedni, de alig ért le a derekára, a lennálló jókorát ütött a kapával a fejére, úgy, hogy halva bukott le. A halott láttára eszéhez kapott Tóth Pál Miklós uram is. No ! most mit csináljak ? — gondolta magába. — Ha a bátaszéki «szandza» fülébe megy, karóba huzat. Fel vette hát hátára a holt törököt és-elczipelte a pasa dinnyés kertjéig; ott egy jó gerezd dinnyét tömött szájába: hogy attól fulladt meg. Azután bejárta sógorait, komáit, ismerőseit s elmondta nekik esetét, kérte őket, hogy segítsék ki a hínárból. — Jó is volt, mert a török két felesége és az ütés ellene vallottak; de ő igazolta, magát, hogy akkor este tiz óráig a sógoránál volt, onnan együtt mentek a komájához és igy tovább. A vége az lett, hogy kilábbalt a sárból, de többet sohse fogadott török napszámost. * , * * Eddig tart a mese, mely a török mesék közt legismeretesebb. Mikor hallottam, még a fát is mutatták a «Gubacz» tetején. Persze hallottam Decsen is, de ott a «Gubacz» nevű hegyrész más néven fordul elő Tóth Pál Miklós urammal együtt. Ebből az következik, hogy a mese némi csekély változással azonos, de mindegyik hely csupán sajátjának tartja. Dávid Pál.
