Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-12-24 / 52. szám
4. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 52. sz. — Elismerés egy tanítónak. Bitter Péter, A p a r község érdemes tanítója, ki hosszú sikeres működése után most vonult nyugalomba, miniszteri elismerésben részesült. Bitter Péter különösen kiváló érdemeket szerzett a magyarosítás terén és iskolája valóságos mintaiskola volt. Nyugdíjaztatása alkalmából Tihanyi Domokos kir. tanfelügyelő is elismerését és köszönetét fejezte ki neki. Bitter Péter évi nyugdija 1346 K. és 25 fillér. Bitter Péter, apari tanító nyugdíjba vonulása alkalmából Somlyay József, a «Magyarországi Tanítók Országos Bizottságának* elnöke következő búcsúzó sorokat intézte a veterán tanítóhoz: «Isten áldja meg Ont, szeretett Pályatársam! — Jól kiérdemelt nyugdiját élvezze háborítatlan nyugalomban igen-igen sokáig I Kitüntetést ne várjon; ne is vágyjék utána I Elégedjék meg azzal, ha én, ki ez idő szerint a hazai tanítóság élén állok, meghajtom ön előtt vezéii zászlómat, elismeréséül annak, hogy évtizedeken át becsülettel, hűséggel szolgálta ön velünk együt t azt az ügyet, melyhez a haza összes tanítóinak érdekei fűződnek. Isten tartsa meg önt — Molnár Mór nyomdája. A nagyobb városokban sem találunk olyan szakszerűen és gazdagon berendezett nyomdai intézetet, mint a milyen Molnár Mór nyomdája, a ki pár évvel ezelőtt a hírneves Ujfalussy-féle nyomdát vette át és azt a modern kivánalmaknak megfelelőleg kibővítve régi helyiségéből a Garay-térén levő Müller-féle uj emeletes épület földszinjén levő tágas és világos helyiségbe tette át. A kiváló ké- szültségü tulajdonos nyomdai intézetét egy nagy motorerőre berendezett géppel, uj betűkkel és más egyébb felszereléssel gyarapította, továbbá a személyzetet is meg- szaporitotta. Ebben a nyomdában készül jövőben is a -»lolnamegyei Közlönye, melynek kiállítása Molnár Mór szakavatottságát dicséri. Lapunkon kivül ebből a nyomdából kerül ki a másik helyi lap is és itt nyomják a Molnár Mór kiadásában és szerkesztésében megjelenő »Nyomdaipar Magyar- országon« czimü szaklapot is. Az újonnan felszerelt nyomdai intézetben papirkereskedés és könyvkötészet is van. nekünk és szeretteinek hosszú időkön át! Kartársi üdvözlettel rnandok mindvégig szerető tanirótársa Somlyay József. — Jogtudományi szigorlat. Dr. Bitter Károly ügyvédjelölt folyó hó 17-én a kolozsvári tud. egyetemen a kiegészítő jogtudományi szigorlatot kitűnő sikerrel letette. — A pécsi kereskedelmi és iparkamara folyó hó 17 én tartotta meg Pécsett közg) ülését, mely alkalommal megválasztották a törvényhatósági ipar- tanácsokba a tagokat. Tolnavármegyéből ipartanácsosokká megválasztattak : W olf Henrik, Grósz- b a u e r Ferenc/, Sto ckinger János és S c h i s z1 e r Károly. — Tánczestély a kaszinóban. A szekszárdi kaszinótan folyó hó 27-én tánczestélyt rendeznek, melyet n egeüóz R. Kovács Laura, ismert szavaló, énekművésznő és recitátornő előadása. — Belépődíj személyénkint 2 korona, családjegy 4 személyig 5 korona. Az estély pontban 9 órakor kezdődik. — Disztornázás a főgimnáziumban. Múlt vasárnap délután 4 órakor szépszámú előkelő közönséget vonzott a főgimnázium tornatermébe a lapunk múlt számában közölt híradás, hogy Miklóssy János tornatanár által rendezendő disztornázást R. Kovács Laura, az országszerte ismert kiváló magyar recitátornő előadása fogja megelőzni. A művésznő nagy sikert és teljes elismerést aratott művészi tökély magaslatán álló előadásával és remek énekével. R. Kovács Laura disztingvált előadásban adta elő Gvadányi »Anya« czimü monológját és elragadta szép énekével a lelkes közönséget. Jámbori Károly, a Szabadhegyi Aladár színtársulatának titkára tetszesse! szavalta el a »Honvágy« czimü költeményt. — A disztornázás is fényesen sikerült. Különösen tetszett a közönségnek a csillagfüzér, melyet Garay bandája kisért, továbbá a nyuftógyakorlatok, a piramis létrán, piramis gyűrűn és a kor lát gyakorlatok. Végül az ifjúság a lelkes közönséggel, Garay Lajos zenekarának közreműködése mellett, elénekelte a Hymnust. Az előadás 82 K. és 90 fillért eredményezett, s ezen összeg a tornaterem villanyvilágítására for- dittatik. — Bezerédj István szobrára újabban adakoztak: Dr. Drágíts Imre 10 koronát, Háry Ede 2 koronát, a szedresi polgári olvasókör 5 koronát. A szeb.iralap főösszegé 22,466 korona 78 fillér. —■ A szobotbizottság eiuüke, Simontsits Elemér vármegyei főjegyző lapunk ú ján is felkéri mindazokat, kiknek gyiij őivet küldőit, hogy vagy a gyűjtött összeget, vagy pedig adományaikat hozzá beküldeni szíveskedjenek. Jogászból pap. Kussinszky Sándor paksi végzett joghallgató, a ki múlt évben tette le Pé- c eit kitúnietesset az államtudományi vizsgát, régi vágyát követve felvitt tte magát a kalocsai egyházmegyébe theoLgusnak. — Karácsrnyi szünidő. Tegnap állott be a karácsonyi szünidő az összes szekszárdi isko'ákban, mely 1904. év< január 3-ig tar; bezáró'ag. A karácsonyi szünnapok alatt nem lesz ifjúsági szent mise sem a belvárosi r. templomban, mert Szabó Géza hittanár szüleinek látogatására utazott. — A kurdi kántortanitói állás. Kurd on Bene Lajos kántortanitó nyugdíjaztatása által megüresedett a kántoitanító állás, melyre az iskolaszék pályázatot hirdet 1904. évi január hó 6-ig terjedő határidővel. A választás 1904. évi január hó 12-én leend, a mely napon a pályázók próbaéneklésre tartoznak megjelenni. — A megválasztott köteles állomását elfoglalni. A kérvények a kurdi r. kath. iskolaszék elnökéhez küldendők. A javadalmazás 2166 K. 22 fillér. — A népkonyha megnyitása, a szekszárdi népkonyhát 1904. évi január hó 4-én nyitják meg a szekszárdi róm. kath. óvodában. A főzést most is a kedves testvérek vállaltak el, a kik ezen nemes cselekedetekkel nagyban hozzájárulnak a jótékonyság gyakorlásához. — Nyugdíjigény felemelés. A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter Hamburger József bátai rk. tanító nyugdíjigényét 884 koronáról 1098 koronára, Horváth János nagykónyii rk. tanítóét 1492 koronára, Moussong Gyula hőgyészi r. kath. tanítóét 1030 koronára, Strobel Zsigmond bor- jádi községi tanitóét 1000 koronára, Polacsek Sámuel paksi izr. tanítóét pedig 1000 koronára emelte fel. — Halálozás. Egy tősgyökeres, becsületben megöregedett magyar ember hunyt el folyó hó 21-én Sztkszárdon. Szűcs József makói építész, ki csak pár hónappal előbb jött Szekszárdra leányához, halt meg életének 78-ik évében, kiben Szűcs József volt szekszárdi, jelenleg nagyváradi állami végrehajtó édes atyját vesztette el. A megboldogult temetése múlt kedden d. u. 3 órakor ment végbe általános részvét mellett. Koporsója felett B 0 r z s á k Endre ev. ref. lelkész tartott gyászbeszédet és imát. A gyászoló család az alábbi jelentést adta ki : Alulírottak a legmélyebb fájdalommal jelentjük, hogy édes jó apánk Szűcs József építész folyó évi deczember hó 21-én reggel negyed 7 órakor életének 78 ik évében meghalt. A boldoguljak hült tetemei f. é. deczember hó 22-én délulán 3 érakor az ev. ref. hitvallás szertar ásai szerint lesznek átadva az anyaföldnek. A legjobb apa sirhaptja felett zokogva sírnak mindazok, akik szeretettel s tisztelettel megbecsülték azt a szent eiényt, mely az elhunytnak minden léptein megnyilatkozott. Szekszárd, 1903. évi deczember hó 21-én. Özv. Károlyi Sáudorné, Szűcs Lajos, Szűcs Julianna, Gronay lmréné Szűcs Mari, Szűcs József, Szűcs Dániel gyermekei. Szűcs Józsefné Molnár Irén menye, valamint számos unoka és dédunoka. — Adomány. A szekszárdi népbank 20 koronát adományozott a szekszárdi önkéntes tűzoltó egyletnek. Ezen nemes-ztvü adományáért ez utón is köszönetét mond a parauc nokság. 1903. deczember 24. — Időszaki megye bizottsági tagválasztásolc Tolnavármegyében. Deczember 30-an részint elhalálozás, részint eltávozás miatt Tolnavármegye következő helyein lesznek megyebizottsági tagválasztások : Bölcskén; választási elnök: Vajay István; TunafÖldváron' választási elnök: Rassovszky Ju- lián; Duna szt. Györgyön; választási elnök: ifj, Eötvös Károly ; Tolnán; választási elnök: Bajó Pál ; Nagy-Doroghon; választási elnök; Perczel József; Nakon; válasziási elnök: Nagy István. — Karácsonyfa a kath. olvasókörben. A szekszárdi kath. olvasókörben leiekemelo karácsonyi ünnepélyt rendeztek műit vasárnap délu.án, melyen. Szabó Géza hiitanár tartott ünnepi beszédet a szent karácsonyról és a Jézuska születéséről. Az egyesület termében, melyet a közönség teljesen megtöltött, gazdagon megrakott karácsonyfát állítottak és a szorgalmas jómagaviseletü tanulók között alkalmas ajándékokat osztottak ki. Az egyesület énekkara szépén enekelt és többen alka.mi költeményeket szavaltak. — Adományok a szekszárdi népkonyhára, A népkonyhára adakoztak: Dr. Drágíts Imre 5 K, Gróf Apponyi Sándor Lengyel 2 zsák babot, 2 zsák burgonyát, 1 zsák káposztát, 1 zsák sárgarépát és-, egy láda befőitet. — Ezen kegyes adományokat számos szegényeink nevében ezennel hálás köszönettel njugtatom. Szekszárd, 1903. deczember 22, Bezerédj Bál s. k. — Adventi felolvasó-estély. A szekszárdi r. k. legényegylet e hó 20-an este 8 órakor tartotta, ez idén utolsó adventi felolvasó estélyét következő programmal: »Magyarok karácsonya«. Rosty Kálmántól, szavaFa Bajomi Ferencz p. t. «Két koldus«. Sujánszky Antaltól, szavalta Honorics- Erzsiké k. a. »Tetemre hívás.« Arany Jánostól, szavalta Koncz Károly p. t. »A sztrájkról,« Irta ésfelolvasta Kálmán Ferencz tanító. »A szórakozott kisasszony«. Gabányitól, szavalta Lá-szló Katicza k. a, »Az obsitos látogatása Ferencz császárnál«. Garay Jánostól, szavalta Gaál István r. t. »A férj vadász«, szavalta Búzás Ferenczné. »A fülemile« Arany Jánostól, Szavalta Läufer Béla r. tag, A programm minden egyes pontját élvezettel hálT- gatta a jelen volt nagyszámú közönség és zajos tapssal honorálta a közreműködők fáradtságát. Az estély végén’Wölfer Ferencz egyleti elnök szép szavakban köszönte meg a hallgató közönség meleg érdeklődését, egyszersmind kérte szives pártfogásukat a rendezendő műkedvelői előadásra. — Ugyanis a legényegylet buzgó tagjai január 1-én előfogják adni: »Ami fenn tart minket« ez. karácsonyi életképet az iparos világból. Irta Erdőssy Károly. A próbák már serényen folynak s hogy kitünően fog sikerülni, elég biztosítékot nyújt az,, hogy Rá ez József ur, szakértő fogja rendezni. — A szekszárdi első magyar asztaltársaság karácsony szent estéjén egyleti helyisége, az Obernig-féle vendéglőben 18 szegénysorsu iskolás gyermeket lát el teljes öltözet téli ruhával, mely ünnepélyre a nagyközönséget tisztelettel meghívjuk. — Egyúttal hálás szívvel meleg köszöne- tünket fejezzük ki azon nemes lelkű emberbarátoknak, kik kegyes adományaikkal az egyletet humánus czélja elérésében támogatni szíveskedtek, A választmány. — Megjutalmazott tanító. A Magyar Földhitelintézet 200 korona jutalomban részesítette S c h á d János sárszentlőrinczi ág. hitv. ev. tanítót a faiskola okszerű kezeléséért. ill tei azé; Alac elkö\ bírja. ség h egy st színész. gyesi szenvvel maradnal időt azért ben része: magyarosítás. K raján János paksi orom lakos vezetéknevét belügyminisz- yel «Kárpáti»-ra voltoztatta. áz. Érdemleges kritikát nem Írunk, nossógbanszólunk Szabadhegyi színtársulatáról. Az igazgató mindent közönségünket színházlátogatásra t darabokat csak közepes közön- ílmult héten és telt ház egyetlenig ezt nagyon is megérdemelnék társulat jó erőt nyert Med- 1 kit a közönség nagy rokou- — Még csak rövid ideig •rék színészeink s a hátralevá agadni, hogy élvezetes e^tok-