Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-11-19 / 47. szám
1903. november 19. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 47. sz. Szinre kerültek: «Az egyetlen kabát«. (Bohózat 1 felvonásban.) j Lutzenburger József Pontos Gedeon szerepét jól felfogva, kitünően volt maszkírozva. Döméi Vilmos Fűzfái Arthur költői szerepét kitünően alakította, ügyes mozdulatai, gesztusai által a hallgató közönséget folyton vig hangulatban tartotta. Feszült figyelemmel és élvezettel hallgatták minden szavát, mely lágyan gördült le ajkairól. Különben Döméi ur nem uj jelenség ezen a téren, a bonyhádi publikum már ismeri őt előbbi szerepléséről, midőn tavaly a »Völgységi jótékony-egylet« által rendezett előadáson először mutatta be alakitó képességét. A bohózatban közreműködő összes tagok dicséretes eredménnyel állták meg helyüket. A darab végével kitörő tapsvihart méltán megérdemelték. Ezután színre került; »Kasper Lárifári als Wunderdoctor« (Luisspiel in 2 acten). A kitűnő humorral megirt vígjátékban kitűntek; ifj. Egermann Lipót, mint Bast nevű orvos, ki jól volt maszkírozva. A czimszerepet, Kasper Lárifárit, Pfajfenbuchler Ignácz fi ital iparos feltűnő ügyességgel adta elő. A deszkákon való otthonossága, testének minden mozdulata, ügyesen alkalmazott mimikája és gesztusai a néző közönséget folyton hangos vig hahotára késztette. Pfaffenkuchler Ignácz kitűnő műkedvelőnek mutatta be magát és a többi közreműködőkkel oly szép eredményt ért el, mely ritkítja párját. Előadás után táncz. reggelig. A róm. kath. kör első bemutatója nagyon jól sikerült. :»;; vfcTftl. _ Í.V.15J« l Lu tíóti o Adja az Isten, hogy a kör erős maradjon és felvirágozzék! TÖRVÉNYSZÉK. A szekszárdi kir. törvényszéknél főtárgyalásra kitűzött bűnügyek: 1903. évi november hó 24-én. Sipos Balázs és lársa ellen, lopás miatt. Szabó istván ellen, súlyos testi sértés miatt. Mühl Henrik ellen, hatóság elleni erőszak miatt. 1903. évi november hó 26-án. Kiss József Béri ellen, súlyos testi sértés mia,t. Róth Ádám ellen, lopás miatt. Kövesdi József ellen, sikkasztás miatt. Ifj, Szili Vendel és társa ellen, magánlak megsértése' miatt. _____KÖZGAZDASÁG. Fe lhívás. Magyaroszág bortermelői, borkereskedői és borbizományosaihoz ! A legsúlyosabb viszonyok közt sínylődő magyar borgazdaság fejlesztésére, a borértékesítés előmozdítására alakult a múlt évben a Magyarországi Bortermelők és Borkereskedők Országos Sző- vétségé! Ezen szövetségnek alig egy évi fennállása óta kifejtett működését ecsetelnünk, szükségtelen. Köztudomású, hogy Országos Szövetségünk czéltudatos, lankadatlan és önzetlen tevékenysége máris mily eredményeket ért el. Megvetetiük a borgazdaság és bor forgalom egészséges fejlődésének egészséges alapján Egy közös táborba gyűjtöttük Magyarország bortermt lő nek és borkereskedőinek legtekintélyesebbjeit és ezt-n két egymásra utalt tényezőnek érdekeit összeegyeztetve, szüntelenül dolgosunk a magyar bor és magyar borkereskedelem régi jó hírnevének helyreállításán, a bőrfogyasztás emelésén, a magyar borhoz való bizalomnak visszanyerésén, régi piaczamk visszahóditásán és ujabbi piaczok megszerzésén. Az eddig elért eredmények serkentenek á további munkásságra és tudatában, vagyunk annak, hogy vá'amint az általunk felmutatandó eredmények aranyában nőni fog a Szövetségünkbe belépő-tagok ■ száma, ép úgy fog e tagszám szaporodásának arányával lépést tartani működésünk sikere is. A forgalom élénkítésére és a borértékesítés megkönnyítésére igen czélszerii eszköznek tartjuk a bortőzsde Intézményeit, melyet oly formán óhajtunk létesitüni és kifejleszteni, hogy eleinte, minden hónapban borvásárt rendezünk, melyen Szövetségünk bortermelő tagjai eladó borkészleteiknek mintáit bemutatják a vásáron megjelenő borkereskedőknek és borbizományosoknak, kik az egész országból beküldött bormintákból egy I helyen válogathatnak és igy bevásárlásaikat sokkal egyszerűbben és könnyebben végezhetik. A bortőzsde megnyitásával egybekötött első borvásárt 1903 évi november hó 28-án rendezzük a Magyar Kereskedelmi Csarnok helyiségében (Budapesten, V. Szabadság-tér 12.) V Országos Szövetségünk csak a saját tagjai részére rendezi ugyan a rendes borvásárokat, de hogy intézményünk és működésünk helyességéről személyes meggyőződést szerezhessenek, elhatároztuk, hogy az első nagy borvásáron — kivételesen — az ország minden termelője részt vehet. Felhívjuk tehát Magyarország bortermelőit, borkereskedőit és bizományosait, hogy a borértékesítés fejlesztésére hivatott és a magyar kormány j által is támogatott első kísérletünk sikerét és ez által saját jól felfogott érdekeiket is előmozdítani és a borvásáron m nél számosabban résztvenni szíveskedjenek. Hazafias tisztelettel Budapesten, 1903 november hó 10 én. VI., Bajza-utcza 26. A Magrarországi Bortermelők és Borkereskedők Országos Szövetsége. «• f ., I - • » * .- 4 • I Tudnivalók: 1. A borvásár ipoj. évi november hó 28-án délelőtt 10 órakor lesz megnyitva. A vásár egész ! napon át tart. (Szükség esetén meghosszabbittatik a vásár tartama még egy nappal.) 2. A borvásáron mint eladó részt vehet minden magyarországi bortermelő, aki abbeli szándé- j kát az Országos Szövetség központi irodájában legkésőbb f. é. november hó 20-áig bejelenti. A magyarországi borkereskedők és borbizományosok közül azonban csakis azok vehetnek részt a vásáron, akik az Országos Szövetség tagjai. 3. Minden résztvevő köteles az eladásra szánt borainak, minders fajtájából 3—3 darab félliteres i minta üveget, bérmentesítve beküldeni és eladó bo- rának mennyiségét, árát és raktározási helyét beje- I lenteni, valamint azon szőllőfajokat megnevezni, 1 melyből bora készült. A minták a tulajdonosnak pe- J csétjével ellátandók és legkésőbb f. é. november hó 23-áig beküldendők. 4. A beküldött mintákból az érdeklődő vevők ] részére a vásáron egy-egy üveg lesz kibontva. Ha I a bor vevőre talál, úgy ennek is kiadatik egy lepecsételt minta, mig a 3-ik üveg a szövetség iro- J dájában visszatartatik mindaddig, mig a vevő a megvett bort rendben átvette. Az el nem adott borok mintái a beküldők rendelkezésére állanak. 5. Minthogy a borvásáron történő vételek és eladások azon kikötés mellett köttetnek, hogy a minta az eladó bornak teljesen megfelel, — figyelmeztetjük a tisztelt eladókat, hogy csakis oly mintákat küldjenek, melyek az eladó borkészletüknek hü átlagát képviseli. 6. A mintát beküldő termelő, személyes meg- 1 jelenésében való megakadályozása esetére akárkit s igy a Szövetség központi irodáját is megbízhatja borainak eladásával. 7. A borvásáron kötött üzlefek után a sző- 1 vétségét semminemű közvetítési dij nem illeti. 8. Az összeg vételelek és eladások a szövetség irodája által nyilvántartatnak és közzététetnek. 9. A bortözsde ünnepélyes megnyitásának Programm ja az utosó héten lesz hirlapilag közzétéve. 1Ö. Az összes bejelentések, mintaküldemények, tudakozódások, stb. magyarországi Bortermelők és Borkereskedők Országos Szövetsége Központi Irodája* Budapest, VI. kerület, Bajza-utcza 26. szí czimre küldendők, t : ' "" sA'fi&.átí . A központi iroda mindenkinek szívesen-aael- gál felvilágosítással és útbaigazítással. V . , ___________5. A szekszárdi anyakönyvi hivatal értesítése 1903. évi november 11-től 18-ig. Született: 23 gyermek, 14 fiú, 9 leány. Házasságot kötött: Döry Sándor — Studer Rozáliával. Réti János — özv. Lukács Jánosné Zsigmond Lenkével. Zavislts Milos — Malicsek Jolánnal. Meghaltak: Petri Jakab, Hahn Alajos, Kovács János, Takács Terézia, Csötönyi Ádám. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. — Gutfreond Adolf Budapest. szeri közlési dija 1 korona 20 fillér. klrdetés egyfasuti mi itta. 822 300 Ind. drk. gxs w Budapest L 100 755 6'5 1122 11°* 451 érk. Ind. ll36 IC 00 0 152 5Ü UK 510 1 Sárbogárd ' Ind. érk. 10*° 41* Ili® 6“ 2°í 6Í* Nagy-Dorogh 918 915 9*1 7*i 2*3 710 Kölesd-Tengelic g«5 l38 912 7« 313 730 Hidja-Apáthi 82* 1°* 85» go* 3*8 750 Tolna-Mözs goi 12*8 822 8-° 407 822 érk. Ind. 7*0 ll56 81$ 830 4*2 8?i F, . Szegzárd Ind. , érk. 7* ll36 75* 8*®' 822 Ocséjiy 7.'* 1 íl 8 65 450 8*2 Decs HrOÖ ÍV* 730 9ii 509 921 Pilis-Berek 650 10BI ^712 9*5 5*3 922 Bátaszék 6:lu 1036 700 11** — 1122 Bonyhád A 522 — 501 1*0 — 1222 Dombóvár 322 — 030 iá 8oo — 8*° 1 1 Budapest pj 822 — goo érk. lm .1 Az este 6 órától reggeli 6 óráig érkezdés induló vonatoknál az idő percei fekete vonattal vannak aláhúzva. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: BODA VILMOS. NYILTThR.* Kapható Salamon Testvéreknél Szekszárdon. *) Ezen rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. _____Hirdetések._____ Tolna vármegye központi járás főszolgabirája. 6531. SZ./1903. Pályázati hirdetmény. Tolnavármegye központi járásához tartozó Bátaszék községben újonnan rendszeresített írnok-végrehajtói állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalmazása évi 800 kor. készpénzfizetés. A képesitést igazoló okmányokkal felszerelt pályázati kérvények folyó évi de- czember hó 15-ig nyújtandók be. Szekszárd, 1903. november 11-én. Főszolgabíró szabadságon: Bajó Pál, 1—1. szolgabirő.