Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-11-19 / 47. szám
XXXI. évfolyam. 47. szám. Szekszárd, 1903. november 19. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATASI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító - egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője Előfizetési ár: Egész évre.............................12 kor. — fill. évre ..................6 „ - „ Ne gyed évre.......................3 „ — „ Sz ámonként 24 fill, e lap nyomdájában Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám, hová a lap szellemi és anyagi részét illető minden közlemények, hirdetések és felszólamlások intézendők. Megjelen: Hetenként egyszer, csötőrtökön. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig ..... 3 kor. 74 fii. 1Ó0—200 .......................S „ 74 „ 200— 300 ............................ 7 „ 74 ,, minden további 100 szó 2 koronával több. A szekszárdi csigavasut. Hadd szóljon ismét egyszer róla is az ének, itt a nagy nyilvánosság előtt; hisz úgy is naponként ezer rossz indulatnak, elkeseredett kifakadásoknak és a rossz kívánságok egész özönének a szülő anyja. Megindul Szekszárdról reggel 7 óra 40 perczkor s gomolygó füstfellegeket eregetve, 10 óra 40 perczkor az ottan unatkozó utasoknak, kik a gyors vonatra várakoznak, nem kis bámulatára, méltóság teljesen, berobog a sárbogárdi állomásra, mintha legalább is Maczedoniából jönne és felkelőket szállítana. Pedig a teljes három órát, mely indulása és érkezése közt letelt, tologatások és itatások között, csupán arra használta fel, hogy a 65 kilométernyi óriási távolságot befussa. S ez a szekszárdi csiga- vasutnak a személyvonata; minő lehet a többi, azt olvasóink képzelő tehetsége köny- nyen megalkothatja magának, mi nem pazaroljuk reá a tintát. S a magyar államvasutak tulajdonát képező ezen helyi érdekű vasút az, mely az ország összes helyi érdekű vasutai közt a legjövedelmezőbb. Közel három évtized óta tűri' az utazó közönség ezt az áldatlan állapotot, de nem hallgatagon. A közélet minden tényezője már latba vetette befolyását, hogy tűrhetőbb viszonyok létesítését elősegitse. Megfordult az ügy több Ízben a magyar országgyűlés képviselőházában; a vármegyei közigazgatási bizottság pedig évenként többször él előterjesztési jogával, mindég eredménytelenül, mert minden okszerű indítvány, vagy kérelem illetékes helyen állandóan süket fülekre talál. Már néhányszor felvillant a remény, hogy uj vasúti vonalak létesítése talán alkalmas lesz arra, hogy a türhetlen állapotokon segítsen, de ez a kisegítő eszköz is a bizonytalan jövő ködös világába vész. Mindenki azt hitte, hogy ha a beruházási törvényjavaslat törvényerőre emelkedik s a vidék régi óhaja: a baja-bátaszéki dunai áthidalás létesül, tán ez majd befolyással lesz a helyzet megváltoztatására, de ez a remény is 4 beállott kormányváltozás folytán teljesen bizonytalanná lett. Majd a boszniai vasutak létesitésébe kapaszkodott a közvélemény, mely a kormányterv szerint maga után vonta volna a mi csigavasutunknakÁis elsőrendű pályává leendő átalakítását, cié ez a vasúti terv előnyeit is talán majd csak unokáink élvezhetik. Szóval teljesen reménytelen lenne most is a jövő, ha egy véletlen esemény közbe nem jön, mely esetleg még is hivatva lesz, ha nem is a vérmesebb kilátások megvalósítására, de arra igen, hogy tűrhetőbb viszonyok következzenek be. Hónapokkal ezelőtt az történt ugyanis, hogy az államvasutak mindenható igazgatója : Ludvigh miniszteri tanácsos ur, vadászkirándulásra vállalkozván, a mi csigavasutunkat volt kénytelen használni s Tolnáig az utazást végigszenvedni, természetesen fővárosi utitársai gúnyolódása közben s ő maga adta azt a tanácsot, hogy az érdekeltség írjon alá minél számosabban egy kérvényt oly irányban, hogy a vonatsebesség óránként 40 kilométerre emeltessék, melynek engedélyezése esetében lehető volna az utat Sárbogárdig 2 óra alatt megtenni. Úgy tudjuk, ez a kérvény el is készült, de az aláírás mai napig sem lett eszközölve s egy fénymázos, keményfa íróasztal rejtegeti méhében ; nagyon kérjük az Íróasztalt, sziveskedjék becses terhét a nyilvánosságnak átadni, hogy a kínálkozó alkalmat felhasználva, megkísértsük újra csigavasutunk országos hirre vergődött nevezetességét, melyre az áldogálás, a tologatás és a mélységes és folytonos szomjúság folytán szükségesnek mutatkozó gyakori itatás következtében vergődött, végre valahára megszüntethessük. Mert a jó vasútnak is, mint az erényes hölgynek az az ismertető tulajdonsága, hogy keveset beszélnek róla s nem forog közszájon. Hogy pedig a mi csigavasutunk is immár belépjen a jó vasutak sorozatába, arra törekedni teljes jogosultságunk van. Közel harmincz évi türelem, epéskedés, szidalom és szenvedés megadja nekünk ezt a jogot; ha már az a világ sorsa is, hogy mindig a jó szenved és az érdemetlen jutal- maztatik. b. TÁR CZ A. Őszi napfény. — A «TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY» eredeti tárczája. — ’ Irta: Stubenwohl Gyula. Kelényi Ervin festőművész hanyagul hátradőlve üldögél zsöllé’ében. Fejét a zsölle támlájára hajtva elmélázik, gondolatainak szabad utat enged, miközben hatalmas karikákat ereget szivarjának lüstjéből. Gondolatai, ábrándjai messze szárnyalnak, hogy hol, annak csak egyedül ő megmondhatója. A kandallóban vígan pattog a tűz, kellemes meleget árasztva a szobában, melyet lámpeernyőn átszü- rődő biborpiros fény még kellemesebbé tesz. A másik szobából a két kis Kelényi fiú élénk hangjai hallatszanak be, egy nagy képes könyvből mesélnek egymásnak valamit. Kelényiné, a gondos anya, a szerető hitves örömtelt arczczal nézegeti gyermekeit. Hogy no, mikor olyan szépek?! Ezen közben Kelényi a belső szobában még mindig mereng; gondolatai lebilincselték őt, ábrándozik egy boldog, édes multrót, mely mint őszi napfény tükröződik vissza lelkében. Majd aztán keze aláhanyatlik és csendes, raámoritó álomba merül... Álmában egy régi kedves emlék elevenedik fel előtte, mintha az most történt volna, mintha fel- Jülnának a szunynyadó érzelmek büvüs-bájos emlékei. — Visszaálmodja a kedves múltat, érzelmeinek legédesebb visszhangját: első szerelmét! Hogy is volt csak? . . . Midőn Kelényit ifjú éveinek azon szakában, melyet a költők aranyifjuságnak neveznek, végzete a Dunántúl egyik regényes fekvésű kis városkájába vezette, akkor repült ki saját szárnyain a nagyvilági zajos életbe. Szerető szülők, jó akaró emberbarátok intő szavai hiányában, zabolázatlan vágy- gyal szívta magába az ifjú élet bűnös kéjeit, elátkozott tivornyáit. Határt nem ismerő vágygyal rohant a veszélybe, a nélkül, hogy fiatal eszével fel tudta volna togni annak káros következményeit. Ekkor ismert meg egy leányt, egy szőke szépséget. A leány a megtestesült jóság volt a szerénység és kedvesség netovábbja. Erkölcsi életéhez a gyanúnak még csak legcsekélyebb árnya sem fért. Ábrándos szemeinek varázstekintete erősen megigézte Kelényit. Aztán bevallotta neki szerelmét, s szűzi tiszta szerelemmel csüngtek egymásán. Kelényi imádta a leányt, mint szűz bálványát, óhaja parancs volt előtte s az ég csillagait képes lett volna lábaihoz rakni egyetlen szavára. A leány egy félreeső kis szűk utczában lakott, egy földszintes fehér házikóban, melynek futó rózsával benőtt falain enyelegve játszott a napsugár. Ide jött el gyakran Kelényi, itt látogatta mag sokszor szerelme bálványát. Boldog volt, ha egy szál virágot nyújthatott neki, mert viszonzásul tiszta szerelmét birta zálogul. Boldog volt, ha kezét ajkaihoz emelhette, bűvös-bájos tekintetében gyönyörködhetett. Kinos gondolatok gyötörték, ha társaságát nélkülöznie kellett; órákon át ábrándozott felőle, éjjel pedig álmai ő róla szövődtek. Ilyen volt Kelényi Ervin első, boldog szerelme. Tervezgetett, gondolatainak várakat épített a jövőre nézve. Boldogságuk netovábbját varázsolta lelki szemei elé. És mindez — nem teljesült 1 A szép tervek meghiúsultak, a légvárak rom- badőltek, s maradt a puszta való az ő keserű jelenségeivel, Elvesztette a leányt, kit szive egész hevével szeretett, imádott. Miért? A szomorú való eseményei örök titokként maradtak életkönyvében. Aztán múlott az idő. Hónapok, évek múltak el. A szép szőke leány férjhez ment s boldog volt családja körében. Kelényit is messze elsodorta a sors, mert hát: ember tervez, Isten végez, a gonviselés szervez. Aztán Kelényi is megnősült, most már neki is van családja, békés otthona. A belső szobában levő aranyozott keretű ingaóra mélabus kopogással kílenczet üt. Kelényiné a szerető hitves bemegy férjéhez, szelíden ráhajol,
