Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-11-05 / 45. szám
XXXI. évfolyam. 45. szám. ' Szekszárd, 1903. november 5. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központl tanító-egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületaek hivatalos értesítője^ Előfizetési ár: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Megjelen: Egész évre ............................. 12 kor. — fill. Bezerédj István-utcza 6. szám, hová a lap Hetenként egyszer, csötörtökön. Fél évre............................. 6 ) . — »> szellemi és anyagi részét illető minden közieméNyilttérben, 3 hasábos petitsor 30 fillér. Negyed évre.......................6 „ ■ ■— „ Sz ámonként 24 fill, e lap nyomdájában nyék, hirdetések és felszólamlások intézendők. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hív. hirdetések: 100 szóig ........................3 kor. 74 fii. 10 0—200 ................................. 5 „ 74 „ 200—300 .,........................ 7 I 74 „ minden további 100 szó 2 koronával töb'. Kontingentálás. A nemzeti küzdelem nagy hullámverése annyira igénybe veszi közéletünk minden pillanatát, hogy a hétköznapi szükségletek iránti érdeklődésünk nagyon .megcsappant; pedig, ha a nagy népverseny forgatagában élni, sőt tényezőként szerepelni akarunk, akkor hozzá kell látnunk anyagi érdekeink gondozásához is, mert csak vagyonilag jól álló nép képes' nagy eszményeit nemcsak kiküzdeni, hanem hosszú időre biztosítani is. Nekünk bortermelőknek, kik egy botorul kötött kereskedelmi szerződés káros hatása alatt nyögünk, más ügyekkel való foglalkozásunk közepette sem szabad megfeledkeznünk. hogy a mostani áldatlan helyzetünk fentartása vagy megváltoztatása küszöbön van s nekünk annak alakulásaival foglalkoznunk kell, még ha az egyhangúság vádjával illethetőkké válnánk is. Még két hónap és az Olaszországgal kötött kereskedelmi szerződés, mely vérkönnyeket sajtolt sok tönkrement magyar gazda szemeiből, minthogy felmondatott, megszűnt létezni. Csak az a kérdés, mit akarnak helyébe tenni. Kisérletet tesz-e a kormány, hogy annak meghosszabbítását a magyar törvényhozásnál kieszközölje, vagy pedig bekövetkezik Olaszországgal szemben a szerződés nélküli állapot ? Meghosszabbításról nem lehet szó, mert a magyar parlament tagjai, kik igen jól vannak tájékozva azon pusztító hatásról, melyet a megkötött szerződés a magyar bortermelésnél előidézett, abba nem fognak belemenni, s igy, ha erre idő lesz, uj szerződés megkötéséről lehet szó ; vagy ha ez nem lehetséges, akkor csak szerződés nélküli állapot következhetik csak. Nem kell hinni, hogy az olaszok összetett kézzel nézik a helyzet alakulásait s nem törődnek vele, hogy mi történik azzal a közel négymillió métermázsa borral, melyet 1897., 1898. és 1899. években, úgyszólván, vám nélkül zúdítottak a kettős monarchia bortermelőinek, különösen a magyarországiaknak nyakába. Legújabban nagyon foglalkoznak az olasz bortermelők azzal az eszmével s ez teljesen ki is elégítené őket, ha legalább azt a 600.000 m. m. bort, melyet az utolsó években hoztak be, továbbra is nálunk helyezhetnék el. Reménységüket Luzzati volt miniszter működéséhez fűzik, kit az olasz kormány a borkérdés tanulmányozásával bízott meg s ki állítólag megtalálta- azt a csodálatos módot, mely a függőben levő kérdést általános megelégedésre (?) oldja meg. Luzzati, mint a lapok közük, az olasz kormányhoz intézett emlékiratában elfogadja a monarchiáitak (?) azt a. tervét, hogy jövőre az olasz borbehozatalt kontingentálja, a bor minőségét a szesztartalom egy bizonyos fokához köti és a behozatalt csakis házasitási czélokból engedi meg ; sőt tovább megy és azt az ajánlatot teszi, hogy ő, illetve az olasz kormány kiviszi Francziaországnál azt, hogy a záradék eddig hangoztatott értelmezéséről s ezzel arról is lemond, hogy 1904 januártól kezdve borai részére szintén kedvezményes eljárást követeljen. Luzzati számításai szerint, ezekkel az engedményekkel kivihetik azt, hogy a kontingens mennyisége legalább 600.000 hektoliter fehér és 100.000 h. vörösborban állapittastik meg s annak behozatali vámja nem lesz nagyobb 10—11 koronánál. Köszönjük szépen! Ha a magyar közvélemény nem tiltakozik kellő időben és pedig teljes erővel ezen pokoli terv ellen, az azt eredményezhetné, hogy a hármas szövetségi dédelgetett eszme kedvéért Magyar- ország bortermelőit újabb 10 évre feláldozzák. Mert ismerjük a kontingentálás gyakorlati eredményeit, ismerjük annak a laza ellenőrzés és visszaélésekre mutatkozó nagy hajlandóság folytáni következményeit. Arra, hogy a behozott olasz bor házasitási czé- lokrä használtatik, mindenki kapna és tudna magának kieszközölni bizonyítványt sa következmény az lenne, hogy az olasz bor éppen úgy tódulna hozzánk alacsony vám mellett, mint a lefolyt 13 esztendő alatt. Azért magyar bortermelők egyesüljünk abban a hangos kiáltásban, mely a kormány füleihez is eljut s igy hangzik : nem türjük további sanyargattatásunkat. — Elhatározásunk, melynek minden lehető módon érvényt akarunk és fogunk szerezni, ebben a három szóban foglalható össze : le a kon- tingentálással! J). TÁRCZA. Ősszel. Hanyatlik á szép természet, Sárgul, námúl erdő mező- Nem vágyom ki a szabadba, Haldoklása oly leverő. Nem csicsereg madár sereg. Gólya, fecske nincs a tájon,; Lelkem is utánok szárnyal, Derült, szebb időkért vágyom. Kis falucskám szép határod Virulása oly jól esett . . . Nekem sincs most derült napom ügy fájlalom enyészeted. Ha kimegyek néha-néha Hervadásod búsan nézem, S úgy érzem, hogy bús lelkemmel Ott a dombon legjobb nékem. Temetőnk dombjára megyek, Innét nézem hervadásod,' Itt a kegyetlen enyészet Nékem is már egy sirt ásott. Te isteni szép természet Haldoklásod úgy megindít, Pedig eljő derült napod, Sírodból új élet nyílik! Óh, — de e hantokat nézve Bús örökké e világom . . . Az én tavaszom világát Jó anyámat — só’se látom. HAEBERLE SÁNDOR. A fogorvosnál. Rajz. — Irta: Mártonffy Imre. — — A «TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY» eredeti tárczája. — — Az a kövér asszony már háromnegyed órája benn van, moudá egv sovány nő, kinek arcza félelmetesen meg volt dagadva, — ilyen sokáig még senki sem maradt benn, nemde Mészáros ur ? Mészáros, kit az asszony megszólított, kicsiny, száraz emberke, parókát hord a fején s vattát a fülében. Egyik hibás fogát akarja a fogorvossal plom- báltatni, azért várakozik oly türelmetlenül. — Azt hiszem, hogy az a nő talán teljes fogsort rakat a szájába, felelte a férfi, persze, hogy ez időbe és fájdalomba kerül. — Mama, úgy szaggat a fogam, hazamegyek, sipit egy hatéves gyermek. — Nem Gusztikám, épp azért jöttünk ide, hogy megszüntessék a fogfájásodat, a doktor bácsi a csúnya fogat ki fogja huzni. — Fáj az mama ? — Dehogy fiacskám, inkább nagyon jól esik! — Én haza akarok menni, nem huzatom ki a fogamat. — Bizonyosan uem egészséges a foga, jegyzé meg Mészáros ur. — Hát maga miért jött ide, kérdé a fiúcska. Csak nincs magának kihúzatni való foga ? — Oh fiacskám, felelte Mészáros ur nehezen nyitva ki száját, sok rossz fogam van nekem. — Mind rossz ? — Nem éppen! — Mutassa bácsi! mondja a nagyreményű Mészáros urnák esze ágában sincs, hogy megmutassa fogait, ekkor -nyílik az ajtó és egy hatalmas termetű férfi tör a váróterembe, mint bőszült tigris. Az újonnan érkezett, kit nevezziink Babának, nagyon érzékeny ember. A legkisebb fájdalomtól már jajgat. Itt van Bátori ur, a hires fogorvos ? kiáltja az ajtónál. Hol van ? Benn van szobájában és valaki van nála, felel a többiek helyett Mészáros.
