Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-09-17 / 38. szám
2. TOLNAME©YEI KÖZLÖNY 38. sz. 1903. szeptember 17. mostani káros kereskedelmi szerződésnek meghosszabbítását fogja eredményezni; nem fogja eredményezni, mert ez, mint fentebb kimutattuk, egyszerűen lehetetlen. Különben sem ártana, nekünk legalább nem- oly mértékben, mint nekik, ha Olaszországgal egy 'kis egészséges vámháboruba keverednénk; legalább boszut állhatnánk azért a sok ezer magyar ekszisztencziáért, mely az olasz boroknak 13 éven át majdnem vámmentesen történt beözönlése folytán, tönkrement. ■Majd meglátjuk akkor, hogy »Triesztnek« legújabb ura és felszabadítója kopár hegyekből álló országának felszaporodott adóterheit kiktől fogja behajtani. ^ Nemzeti kérdés megoldása. Nem akarják hinni, hogy a nyelv és hazai közérzület tekintetében visszaesés van, pedig sajnos ez úgy van, hiába minden tagadás. A Felvidéken 2 millió tót van egy tömegben, le egészen a Dunáig. A szepesi stb. városok a legteljesebb eitótosodás utján vaunak. Régen magyar föliratu községi pecsétnyomóik voltak, s a Kerekes, Budai, Molnár stb. nevek tőzsgyökeres magyar eredetre vallanak, ma azonban egy szót sem tudnak és beszélnek magyarul, tehát tótoso- dunk. Sáros az Árpádok alatt magyar volt, ma nincs egyetlen magyar községe, épen úgy mint Szepesnek. Legrosszabbul, sőt kétségbeesetten áll ügyünk Erdélyben s az ezzel határos tiszai megyékben s a Bánátban, hol 3 millió oláh lakik. Legszomorubb, hogy az oláhok száma a magyarság rovására folyton szaporodik. Igazán, ilyenek fölött méltán elborul a hazafi kebel. 1870-ben 1.820,922 német volt, 1890 ben 2.107,577, tót 1870-ben 1.817,228, I890ben 1.910,279, oláh 1870-ben 2.470,069, 1890 ben 2.591,905, horvát, szerb 1870-ben 473,995, 1890 ben 611,264. Íme a számok mutatják a német, tót, oláh és horvát szaporodását. Szép nyelvünk nehezen sajátítható el, de meg senkisem foglalkozott oláh- és tótjainkkal, azzal nem gondolt senki sem, hogy mint hódítanak tért, igy aztán elszaporodtak és nem magya- rosodtak. Igaz, hogy derék tanítóink sokat tesznek a magyarosítás érdekében, e nagy munkálkodásukban segítségükre van a hazafias és derék kir. tanfelügyelői kar, buzditja és jutalmaztatja a tanítókat, az állam, a vármegyék pénzt osztanak szét a tanítók között, de amint látjuk, ez mégsem elég, tovább kell mennünk. Nagy baj az, miszerint beházasodás esetén is a család anyanyelve mégis tót marad, a bevándorlónak nemcsak egymás közt, de a gazda, munkaadó, szóval mindenkivel tótul beszélnek s a magyarul tanulás szükségét nem látják, az iskola nem képes többé ellensúlyozni a hatást, s- az uj nemzedéket megmagyarositani. A magyar ember a tóttal, bár törve, de mégis tótul beszél, de a tót valódi önérzettel feleli: ne znam po mad- jarszki, A magyar ember ahelyett, hogy azt mondaná cselédjének, megfogadtalak, kenyeret adok, de tanulj magyarul, ő m iga beszél és tanul meg a kedvéért tótul. A büszke magyar tótul beszél cselédjével, munkásaival. A hivatalokban németül, tótul, oláhul beszélnek velük. A kinevezéseknél is kezdik már a megyében lévő idegen anyanyelvet tekintetbe venni s a hivatalokba olyan állami tisztviselőt neveznek ki, aki bírja azon vármegye nyelvét. Ez szerény véleményem szerint helytelen. Magyar embert nevezzenek ki mindenhova s ha nem tud az a fel magyarul, hozzon vele tolmácsot, vagy tanuljon meg magyarul, igy kellene őket kényszeriteni édes hazánk szép nyelvének megtanulására. Nem kell nekik kedvezni. Magyar tanító, magyar kir. tanfelügyelő kell, akkor aztán várhatunk jó eredményt. Bárcsak államosítani lehetne az összes iskolákat s az alföldi magyar tanítókat Erdélybe és a Felvidékre kergetni, akkor lenne Magyarország! De mi lovagias nemzet vagyunk. Engedünk és kedvezünk. Ha német és tót kerül össze, azt vesszük hetek múlva észre, högy tótul beszélnek. A magyar és német is tótul beszél, Erdélyben is igy van a dolog. A besztercze-vidéki a nagyszebenivel s a Brassó-vidékivel s ismét ezek egymás közt, oláhul beszélnek. Az erdélyieket Romániából pénzzel is segítik. A szász városokban a föliratok, czimtáblák oláhok. A tót megyék, azelőtt magyarok voltak. Fogyunk tehát, sőt a nemzetiségi fanatizmus s a magyarság elleni gyűlölet sok helyen ma nagyobb, mint azelőtt. Az egypár egyesület mindent nem tehet, nekünk, minden embernek, a társada- dalomnak kell tehát akczióba lépni és csak az-kell, hogy fogadjuk meg, miszerint nem beszélünk senkivel sem más nyelven Magyarországban, mint magyarul, másként tótul, németül és oláhul ne beszéljünk senkivel sem, aki nem tud, tanuljon meg, vagy hozzon vele tolmácsot. Mmden hivatalba csakis magyar embereket nevezzen ki az állam. Mert ket-égtelen, hogy a nemzetiségek bámulatos és tiszteletreméltó szívóssága ellenében tanúsított közönye egyedüli oka a jelen szomorú állapotoknak. Ne beszéljünk tehát senkivel sem máskép, csak magyarul. Ha tót mondja, nem tudok magya- rul, feleljük rá: nem tudok tótul. Hasonlóan tegyük ezt az oláhokkal és németekkel is. tettel szolgáljuk a hazat. Ne mondhassak el rólunk, miszerint léhaságunk és bűneink miatt pusztult el hazánk. H*dd szóljon mindenütt édes csengésű magyar szavunk. Azon legyünk, hogy édes hazánk nyelvben és érzelemben magyar legyen! Tartsuk meg ez országot. (Bővebbet olvashatunk erről Hámos Gyulának Rozsnjón megjelent Jövőnk kitűnő könyvéből.) Nagy Béla, kir. tanf. tollnok. Előfizetőink figyelmébe! — Hátralékos előfizetőinket egész tisztelettel kérjük, hogy a hátralékos összegeket a kiadóhivatalhoz mielőbb beküldeni szíveskedjenek. ^ kiadóhivatal. IRODALMI CSARNOK. Édes atyád oldalán... r Édes atyád oldalán Gyakran látlak, szép leány. Delczeg, sudár termeted Ragadja a képzetet, S mintha bimbó nyílás volna, Mintha madár dala szólna, Úgy érzem én, úgy gondolom, Úgy mondja azt minden dalom. Szeretlek-e ? E kérdés Nyomába jő a féltés. Ne kérdezzed! A napot Nem gyengítik csillagok ... Napom vagy te s a feljötted Bizonyítsam én előtted?! Előtted, ki oly hidegen Világítod borús egem ?! A Tiszába 9 kilométert kell megtenni, hogy Titelhez érjünk. Hajónk orrán lévő egymás felett álló három lámpásnak egyikét elvették, mert a három lámpa a lefelé haladó hajók jele, mig ha a hajó a vízfolyásával ellentett irányba, tehát felfelé halad, csak két lámpát szabad jelzőnek hagyni. Mind ez azért van, hogy a szembe jövő hajó tisztába legyen azzal, hogy merre kell elkerülnie. Titel előtt a hajó járástól balra van a három szigetecskéből álló csoport, az u. n. „Három sziget“. Ezekről azt tartják, hogy itt vau a hatalmas hun király, Atilla eltemetve. A Tisza torkolatával szemben a jobb parton Slankamen község van. Látható még a várrom, amely a római időbeli Rittium helyén épült volt. Itt győzte le badeni Lajos 1691-ben a török sereget, amelynek vezére Mustafa Kjöprili nagyvezér elis esett e helyen. Jó két órai hajózás után, három órai késéssel Zimonyba érkeztünk. Már messzire ellátszott Belgrád ragyogó iv- lámpáinak fénye, amely áttörte a korom sötétséget. A Száva egész jobbpartja fényben úszót*. A sugarakkal pedig vígan játszottak a pajzán hullámok. A várost nem lehetett látni. A szép vidéknek nézésébe egészen belefáradtam. Ereztem is már ekkor. Belevágtam magamat egy kocsiba, amely elvitt a „Ceniral-szállodába". Rögtön nyugalomra tértem, hogy fáradalmaimat kipihenve másnap ujult erővel, éberen megtekinthessem Zimonyt. S ha ezt megtettem még átme- hessek Belgrádba is. III. Zimony és Belgrád. Jóllehet későn feküdhettem csak le, az ekké- pen elmulasztott alvást reggel nem pótoltam. Inkább megtekintettem a város nevezetességeit, hogy ezzel korán végezvén átkelhessek még e napon Belgrádba. Zimony a Duna jobb partján fekszik, éppen a határ szélen. Igen élénk kereskedő város. Mint tudjuk régen magyar város volt, most azonban teljesen elhorvátosodott és tapasztalataim alapján mondhatnám, hogy magyar ellenes érzelmű. Az utczák nevei minden sarkon három nyelven olvashatók: 1. horvátul, 2. szerbül, 3-szor németül. Tehát csak magyarul nem. Ha az utczán valaki magyarul beszél, végig néznek rajt a. Az üzletekben pedig német feleleteket adnak. A törvényszéki palotán egy óriási, kőből való kétfejű sas gubbaszkodik. (Úgy látszik ez a Zimonyiak védő madárkája!) Az egyedüli fő-utczán vannak rendes, mondhatni csinos épületek. Az egész városnak az az egyedüli rendes tiszta utczája. Lakói legnagyobb részt tunyák. Minden üzlej ajtó előtt, különösen a pálinka és kávémérések előtt egész rakás ember heverész, lustálkodik, csak akkor ülnek fel, ha arra jön a „kafanás“. Fiatal suhanczok ezek. Egyik kezükben egy bádog kannában vizet, a másikban egy fa kannában kávét visznek. Mindig futnak, is végig kiabál-1 ják az utczát: — Kafanna, kafanna! Ha vesz valaki, a sörös poharat kiöblíti vízzel, aztán megtölti kávéval, aminek minden másize van, csak nem kávé ize. Négy fillér egy ilyen pohárral. Azt hiszem az ár mindent megmagyaráz. Körülbelül a város közepén van a Czigány- hegy, amelyen Hunyadi János vár kastélya állott. Még láthatók a kastély falainak maradványai. Két bástya is áll még. Ezen kastélyában halt meg a hatalmas Szibinyányi Jank 1456. augusztus 11 -én, a Belgrádnál Mohamed és 150.000 főnyi seregéi aratott diadal után 21 nappal. A romban heverő, dicső múltról regélő falak, között, az 53 m. magas hegyen büszkén áll és mereszkedik az égnek a zimonyi 36. m. magas milleniumi emlékmű. Gyönyörű emlékmű ez. Tetejében a Turullal, amely büszkén hirdeti, hogy 1000 éve él e nemzet e hazán! Leirhatatlan kilátás nyílik ennek tetejéből: Belátni az egész vidéket. Éjszak nyugatnak csaknem a Tisza torkolatáig, kelet felé látni Pancso- vát, délen Belgrádot. A fő templom karcsú tornya magasan kiemelkedik a házak tömbkelegéből. Látható a Nádorfehérvári vár, aztán a Konaknak magas tornya, a kadét iskola és több épület. Belgrád alatt szakad a Száva a Dunába óriási felületű viz tükröt képezvén itt, amelyben Nádorfehérvárnak komor falai vígan fürösztik árnyékukat. Alig tudtam eltávozni innét,. olyan szép volt ^ vidéknek a képe.
