Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-01-22 / 4. szám
4. szám. XXXI. évfolyam. Szegzárd, 1903. január 22. KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi Előfizetési ár: Egész évre.............................13 kor. — fill. Fél évre ...... 6 „ — „ Negyed évre ..... 3 „ — „ Számonként 24 fill, e lap nyomdájában. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Megjelen: Hiv Bezerédj István-utcza 6. szám, hová a lap Hetenként egyszer, csötörtökön. 100 szóig szellemi és anyagi részét illető minden közieméNyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. 100—200 1 nyék, hirdetések és felszólamlások intézendők. Hirdetések jutányosán számíttatnak. 200—300 minden további 74 74 A kultur-alap. A székhelyhez közel fekvő Mözs községben, melynek lakossága magyarokból, németekből és tótokból áll, feljegyzésre méltó eset adta elő magát a legközelebb lezajlott községi elöljárói választás alkalmával. — A választó közönség egyhangú elhatározással Czank Mátyás német ajkú lakóstársukat óhajtotta a bírói székben látni, ki azonban semminemű rábeszélésnek, tanácsnak, sőt hatósági szelíd nyomásnak sem engedve, határozottan vonakodott a közbizalom megnyilatkozásának magát alávetni s a bírói állást elfogadni. E sorok írója, kinél a megválasztott hiró lemondási szándokának támogatása czél- jából, több ízben látogatást tett, kiváncsi volt a ritkán előforduló vonakodás okait megtudni s ily irányban bizalmasan kérdést intézett hozzá S“ nagy meglepetésére a következő választ nyerte: »Uram! az én gyermek koromban nem fordítottak gondot a magyar nyelv tanítására s igy én azt sajnálatomra meg nem tanulhattam; most azonbanlátom, hogy az állam nyelvének ismerete nélkül a bírói tisztet én sikerrel be nem tölthetem s igy szilárd elhatározásom azt el nem fogadni.« E nyílt, becsületes, őszinte nyilatkozatban erős megvádolása van a lefolyt korszaknak, mert nyilvánvaló, hogy a mi derék német ajkú honfitársaink túlnyomó részben szívesen elsajátítanák az állam nyelvét, ha erre a kellő gond fordittatnék s nekik ily irányban mód és alkalom nyujtatnék. Helyes utón járt tehát Tolnavármegye közönsége, midőn az ezredéves ünnepség alkalmával 100.000 koronás alapítványt tett, oly czélból, hogy annak» kamataiból azon tanítókat, kik a magyar nyelv szorgalmas tanításában kitűnnek s a^on tanulókat, kik abban kellő előmenetelt ; tanúsítanak, megjutalmazza. Csakhogy ennek azl alapnak kezelése dolgában volna nehány kívánságunk, melyet a felmerült eset alkalmából el nem hallgatni hazafias kötelességünknek ismerünk. így például nagyon indokolt lenne, ha a vármegyei közgyűlés elé, évenként, nem csak általánossághán7^hánem tüzetes vizsgálat alapján, minden idegen ajkú községre kiterjedőleg statisztikai adatok terjesztetnének, melyekből tájékozást meríthetne minden érdeklődő, hogy hány az. idegen ajkú? hány sajátította el az állam nyelvéi s hány maradt meg a régi állapotban? Nézetünk szerint csak ily módon lehetne azután megállapodásra jutni arra nézve, hogy a rendelkezésünkre álló anyagi eszközök hol használhatók fel legczélszerübben a hazafias czél érdekében. Lehet, hogy igazuk van azoknak, kik ezen a téren inkább a csendes, zajtalan munkának a barátai, nincs azonban semmivel sem igazolva, hogy az ellenkező eljárás, mely mégis gyorsabb és eredményesebb, veszélyt rejtene méhében. Hiszen nincs arról szó, hogy mi idegen ajkú honfitársaink bármelyikét anyanyelvétől erőszakkal mngfosztani akarnók ; csak saját jól felfogott érdekükben arra törekszünk, hogy az állam nyelvét, a mi édes magyar nyelvünket, e hazának minden lakója értse és beszélje s ily módon ne legyen kénytelen a nyelv nem tudása miatt a közélet teréről talán duzzogva és ellenséges indulattal visszavonulni, hanem ellenkezőleg abban részt véve s velünk összeolvadva igazi szeretettel, a nyelv egység által is buzdítva, tanulja meg szeretni a földet, melyen kívül nincs számunkra hely. Ha azután jónak látja, senki sem tiltakozik ellene, hogy anyanyelvét is családi körében, vagy máshol tetszése szerint használja és ahhoz ragaszkodjék. A magyar államnak most módjában és hatalmában áll teljes erővel a nyelvegység megteremtésének nagy munkájával foglalkozni ; használja fel a békés időt, mert jöhet korszak, midőn más dolgok veszik igénybe erejét és tevékenységét. S ezen körülményből kifolyólag a vármegyei kultur alapra nézve még az is óhajunk, hogy egy kissé több lelkesedéssel, nagyobb ügyszeretettel lássunk feladatunk megoldásához. TARCZA. Hej be szokszor ... Hej be szokszor gondolok rád, Olyan sokszor felidézlek És az emlékek ilyenkor: Feltámadnak, újra élnek .. . S könny jő mindig a szemembe: Mert szeretlek, megsajnállak ... S úgy gondolom a szivembe Yan számodra még bocsánat ... Ifj. MUTSCHENBACHER ÖDÖN. Utazás egy házasság körül. (Kép a népéletből.) — A '«TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY» eredeti tárczája. — Irta: KORITSÁNSZKY OTTÓ. Éjszaka van . . . sötét, fagyos éjszaka . . . Minden hallgat ... Mindenütt csendesség honol ... Ejfél körül a csendesség valósággal félelmetes lesz • ■ . A fák kopasz ágai zördülnek meg csupán a feltámadt hideg szél fuvallatától. Aztán egy-egy hosszút sóhajt a düledező vén törzs ... és ismét beáll a csend, a néma csend . . . De ni! Amott az ég alján; ott-ott messze ls®ét . . . Arra, ahol talán szintén olyan halotti csend van, ott vége szakad az égbolt haragos feketeségének . . . Ott kékbe és vörösbe megy az át. És lám, hogy száll mindig magasabb és magasabbra az a gyönyörű, leírhatatlan szin . . . Nézzétek csak ! Látjátok ? Már látható egy kissé az a tüzes golyó, amelyet úgy hivünk, hogy nap, amely sugaraival megmelegiti a földet, a léget . . . Amely sugarak szétfoszlatják a csendet és helyébe az általuk felébresztett kedves dalosok reggeli imája hallszik .. . Látjátok-e ? Halljátok-e a madárkák kedves hálaadó danáját ? — Pirkad már! Pirkad már! Aztán sebes vágtatásáal siet a nap a meny hatalmas boltján, mintha kárpótolni akarná magát gyors haladásával kései felkeléséért . . . Halad, halad, sebesen vágtat és mindenütt beragyogja jóltevő, felmelegitő sugaraival a tájat . . . És aztán ? Azután letűnik — de nem örökre. Rövidke időre csupán; csak azért, hogy más'nap újra pir- kadhasson 1 Ezt úgy hívják a tudományos emberek, hogy «természeti tünemény». Hej! de sok minden történik a szegény emberek közt, mig egy-egy ilyen «természeti tünemény» foglalkoztatja a tudós elméket,. . . é * . * Pénteki nap volt ... Az öreg Kata néni a tyúkokkal feküdt, hogy másnap, amikor verrad fölkelhessen, mert nagy dologra vállalkozott. Még a nagy taréju kokas meg se szólalt, Kata néninek már nem volt nyugsága az ágyban. Fölkelt hát . . . Kiment nagy csendben, hogy a többieket föl ne ébressze, a hátsó házból az udvarra körülnézni, hogy elindulhat-e már útjára. Az éj nehéz fátyola borult még a földre. Az övezte körül a csendes kis házakat ... A nagy csendesség egészen ijesztős volt. A bozontos Bún* dás sem végezte valami nagy lelkiismerettel házőrzői kötelességét; — az is elfeküdt valahová a rőzse rakás mögé . . . így hát nem kellett tartani a Kata néninek attól, hogy neszit veszik a házbeliek távozásának. Igaz, hogy egész testében reszketett, de hát utóvégre is, ha ő megtudja menteni a Taligásék derék szál legény fiát a haláltól, mért ne álljon ki egy kis félelmet. Mert bizony nagy beteg volt a Pista gyerek. Sorvadásban volt. Már doktort is hivattak hozzá egyszer, de bizony nem használt semmit annak a tudománya se, meg az a sárga liliom levével kevert bagó szive, vére se, akit az öreg Habarics Lukács kommendált néki. Pedig hát ennek sokkal nagyobb ám a talentuma, mint a doktorrá, mivel ő akasztott ember kötelét hordja a derekára tekerve, azután ennélfogva megengedték néki, minden uj hold előtti három éjszaka, pontban éjfélkor
