Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-07-09 / 28. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 28. sz. felügyelője ; továbbá a törvényhatósági bizottság által saját kebeléből választandó 6 — járásonként 1 — és a közigazgatási bizottság választott tagjai közöl kijelölendő 3 tagból. A kir. tanfelügyelőnek fontos szerep jut a jutalmak kiosztásánál, mert annak miként történendő eszközlését elősegíti az által, hogy a bizottság elé javaslatot terjeszt. Még ha felemlítjük, hogy a bizottságnak évenként a 100.000 koronás alapítványnak kamatai állnak rendelkezésére, mely elég tekintélyes összeg, nagyjában vázoltuk uj intézményünk szervezetét és czélját. Isten áldását kérjük le reá, midőn hasznos és hazafias működését ebben az évben megkezdette. Reméljük és hisszük, hogy ötven év múlva utódainknak nagy fejtörést fog okozni a körülmény, hogy hol találjanak olyan idegen ajkú községet Tolna vármegyén, melyben a magyar nyelv elsajátítását jutalmakkal kell előmozdítani. Közgyűlés után. Folyó évi junius hó 18-án folyt le programm- szerüen Tolnavármegye Általános Tanitó-eigyesüle- tének nagy közgyűlése Tolnán, a tagok impozáns számú iésztvétele mellett, Tihanyi Domokos vár megyénk köztisztelet- és szeretet ben álló tanfelügyelőjének bölcs és tapintatos vezetése alatt. Szándékostn nevezem »nagy«-nak, mert nem csupán a vármegye tanítóságának osztály-, nem- és szolgálati jellegének külömbsége nélkül megjelentek nagy száma, de az értelmi nívónak magas megnyilatkozása is, mely mindvégig uralta a tanácskozást, valóban »nagygyá« és emlékezetessé tették azt. — Hallottuk az elnöki megnyitó magvas és ritka szónoki »rutin«-nal való interpretálását; az egyesület múlt évi, sikerekben gazdag és nagyszabású fáradozásainak mesterien irt jegyzőkönyvét, valamint kissé később az egyesület vagyoni állapotáról szóló pénztárnoki jelentést; — tanúi voltunk vármegyénk tanfelügyelőjének nevéről elnevezett »Tihanyi«-alap múlt évi kamatait tevő 20 frankos arany kiadatásinak és szívesen konstatáltuk, hogy e jutalom kartársunk szorgalmas tanuló gyermekének, egyszersmind tanfelügyelőnk sok évi tanügyi sikereinek és fáradozásainak is jutalma és, bár szerénynek látszó, de erkö'csileg nagy horderejű, mert a vármegye tanítói karának jelenlegi, fenkölt szellemű tenfelügyelőjéhez való ragaszkodásának és gyengéd szeretetének évenként meg megújuló és örök időkre szóló gyümölcse záloga; — gyönyörködtünk Schafltr Teréz igen kedves előadásában, melylyel viharos lelkesedést keltett úgy előadásának tárgya, mint maga iránt is, s — mint ezt, az előadást követő ovácziókból következtetnünk lehete — az előadásának tárgyátképező »fonomimikai« módszernek egy egész tábort nyert meg ; — élvezettel hallgattuk »Diebold« — a gyermekek figyelmét sokoldalulag lekötő, tehát igen praktikus — számgépének gyakorlati bemutatását Máté Károlytól, — »a népiskolai szakfelügyeletről« szóló értekezés szintén talpraesett és heves hozzászólásokra vezetett, Gyenis Antal volt előadója; — és a midőn egy érdemes kartársunk azoknak a késlekedő, de hisszük, a közel jövőben okvetlen megtestesülendő »járási tanfelügyelőségeknek« felállítását sürgette, — mint ezen megvalósításra váró intézmény hívei, igen szívesen osztottuk Máté Károlynak, az egyesület ezen agilis tagjának, ama helyes nézetét, hogy egy-egy életet követelő, közhasznú társadalmi intézmény javallása nem függhet csupán és kizárólag a kedvezőtlen fináncziális kérdéstől; — érdeklődéssel hallgattuk Máté Józsefnek a »számtanitás előnyei és hátrányai«-ról szóló előadását, valamhit még »Népnevelési egyesületeknek az ifjúsági egyesületekkel kapcsola ban leendő alakításáról« szóló értekezést, nemkülönben »Községi iskolaszékek számára kiadott uj utasítás ismertetését is; de igen figyelemre méltó eszmék merültek fel az »indítványok« tárgyalásánál is. Megvallom, engem jelen soraim megírására éppen ez utóbbiak ösztönöztek. Különösen két indítvány ragadta meg figyelmemet és motoszkál fejemben s nem hagy nyugtot még ma sem, midőn e sorokat irom. Az egyik indítvány az volt, hogy miután az Általános Tanítói Egyesületben való résztvételt a vármegye tanítóságának nagyobb része jelleg különbség nélkül szükségétnek, hasznosnak, sőt üdvösnek tartja ; a Tanítóegyesület Elnöke által kerestessék meg a vármegyei törvényhatóság, miszerint az Általános Tanítói Egyesület gyűléseire lerándnló tanítóknak fuvar és napidijat rendeljen a polgári községektől. Hát kérem szívesen, nem a léha feltűnni vágyás, nem a szereplési viszketegség és nem egyletesdi mulatozás, hanem első sorban komoly hazafias munkálkodás, tehát nagy és fontos nemzeti érdek I vezérli a tanítói kart az ily gyűlésekre és éppen a hazafias nemzeti népnevelés egyöntetűsége az, mely I a tanítói kar óhajának kell, hogy igazat adjon. | Igenis! az »Általános T. E.« et minden felekezeti érdek-szférán felette állván, tisztán és szorosan vett, az »egységes magyar állam eszméjét« szolgáló hazafias nevelést irta zászlajára, mely eszmében pedig a különféle jellegnél fogva különböző iskolák tanítóinak egyazon (analog) érdekével is találkozik, mely oknál fogva a vármegye minden tanítóját egyesítheti kebelében. Ugyan ki ne venné ha?afias lelkesültséggel a vármegye tanitókarának e törekvését ? 1 .... Ki ne akarná lelke egész hevével, esze összes tehetségével, szive teljes melegével táplálni ezt a hatalmas eret: az egységes magyar állameszmét szolgáló hazafias nemzeti népnevelés eszméjét, mely osztály- és jellegkülönbség nélkül dobogtatja a vármegye tanítóságának szivét ?! — Vájjon akadna-e a vármegyei törvényhatóságban csak egyetlen hang is, mely e hatalmasan felemelő nemzeti érdeknek útját merné állani ? ! . . . Hazafias nemzeti népnevelés! Varázsleljes három szó ez.. Ugyan van e művelt elme e vármegye területén, mely e »győzelmi jel«-beq küzdő, de egymástól izolált körökben működő, tehát az összes vármegyénkben tanítóegyesületek (körök) tanítóit az ugyanazon egy szent eszmét vezérmotivumként,. egyedüli jelvényéül fogadott »Ä. T, E.«- tői izolálni, kivánná ? ! . . . Bizonnyára nincs ! ... Ha jól értettem az indítvány azon idokolással, hogy minden más jellegű tanító saját egyesületének tagja s mint ilyen már élvez napi- és fuvardijat, elejtetett.- — Pedig a dolog úgy áll, hogy a körök gyűlést fogadó helyei annyira közel esnek minden köri tag állomás helyéhez, hogy az apostolok lován is könnyen megközelíthetők, vagy az ily gyűléseken, /mert a lelkészek is részt vesznek, ezekkel megy és mennek a tanítók is, tehát az iskolaigazgató lelkész saját fogatain ! De fuvart, vagy napidijat nagyon ritka helyen és ritkán szoktak adni. Épp ezért, tekintve a hazafiasán szép közérdeket a vármegyei törvény- hatóságban szóvá kellene tenni mégis az eszmét,, hogy igenis a községek — mert más gyűlésekre úgy sem fizetnek — (de ha itt-ott fizetnek is) fizessenek az »Á. T. E.« gyűléseire fuvar- és napidijat a tanitónak. Az »egységes« magyar állameszméért — tehát az »egységért« küzdők »egyek« ne lehessenek a vármegye területén ?! . . . Ezt az egyesül- hetést minden megengedhető módon a vármegye törvényhatóságának lehetővé kell tenni. És, ha már 1903. juiűs 9/ Lotys szintén két alakból van összekomponálva. Annie Besant és Maude Gönne Írónők voltak a minták. Szerepelnek a regényben még a jezsuiták is, a kikre Corelli kisasszony már régóta rettenetesen haragszik, mert meg van róla győződve, hogy ezek a páterek fölfalják Angliát. A király uralkodásának első három esztendejében mit sem tesz, a mivel tekintélyét érvényesítené az államban. A családja körében hiába igyekszik tekintélyt sznrezni. A trónörökös kereken kijelenti neki, hogy inkább lemond a trónról s a világ minden küályságáról, semhogy uj házasságot kössön addig, a mig morganatikus felesége, a szép Gloria él. A király bosszúsan válaszol neki: — Ön úgy beszél, mint valami bolond. Jól van, elkövette azt a válogatott ostobaságot, — — erről ne beszéljünk: de semmifele hatalom nem változtatja meg házasságának a morganatikus karakterét, s ha az állam ajánhtosnak tartja, hogy ön egy királyi családdal lépjen rokonságba, akkor önnek kötelessége az ország kívánságát teljesíteni. A trónörökös nagyon szép monológgal válaszol, a melynek az a veleje, hogy egy nép sem kívánhat bigámiában élő királyt. Három esztendei uralkodás után elhatározza a király, hogy nemcsak báb lesz a trónon, hanem cselekedni is fog. E változás után az az első műve, hogy nem egyezik bele abba, hogy a jezsuitáknak az állam nagy birtokot ajándékozzon, s tiltakozik a Perousse-Chamberlain által tervezett és ajánlott háború ellen. Perousse-Chamberlain erre a köz- társaságiakhoz pártol, a jezsuiták rábeszélnek egy félőrült fantikust, hogy gyilkolja meg a k'rályt. A merénylet nem sikerül, hogy miért, majd azt is megtudjuk később; a terv szerzője, a ki Corelli szerint »természetesen« jezsuita, elmegy a merénylőhöz a börtönbe, s rá akarja beszélni, hogy mérgezze meg magát, de csodálatosképpen mégrs önmagát mérgezi meg. De mielőtt ide jutnánk, a regényíró missz egész sereg fantasztikusnál fantasz- tikusabb epizódot beszél el. Á király álruhába öltözik, Pisquin Leroy névvel belép a forradalmi bizottságba s megesküszik, hogy megbuktatja a semmirevaló kormányt, s szervezi a köztársaságot. Mi persze azt gondoljuk, hogy ez képtelenség, mert a köztársaságiak mindenesetre fölismerik a királyt. Corelli kisasszony azonban megfelel erre az ellenvetésre is: Leroy azt mondja a forradalmi bizottságnak, hogy neki különös oka van a királyt gyűlölni, mert borzasztóan hasonlit hozzá! E naiv' fogással aztán az Írónő megengedhetőnek tartja, hogy a királyt kettős alakban szerepeltesse; mint király, s mint összeesküvőt, a ki csakhamar a jobbkeze lesz Sergius Thordnak, a népvezérnek. Thord, mint emlitettük, szerelmes Lotys Írónőbe, a ki viszont az álruhába öltözött királyt szereti, — reménytelenül. (Ez az egyetlen momentum a regényben, a mely nem vall Vll. Edvárdra.) S mikor a király ellen merényletet követnek el: Lotys mptrmont- - 1-' " ’ ikivül ha,z egyetlen £ s félrelöki rály szivébe. , mikor az ösz- ' k, hogy ki ölje meg a tűin Leroyra, azaz •ály meg is akarja le a pisztolyt félreszeesküvők sorsot királyt, s a sors magára a királyra tartani az löki megint csak Lotys, a reménytelenül szerelmes Írónő. Ezután egymást érik a regényben a nagy események; a király manifesztumot bocsájt ki, a melyben szocziálistának vallja magát s ajánlkozik a nép vezéréül Peousse-Chamberlain ellen ; néplázadás, kormányválság, a parlament föloszlatása, a trónörökös morganatikus házasságának hihirdetése és elismerése rohamos gyorsasággal következik be s csakhamar véget vet a regénynek is egy fantasztikus tragédia. Thord féltékeny a királyra s agyonlövi Lotyst, az írónőt, s kinek az az utolsó kívánsága, hogy ne temessék el, hanem tegyék hajóra s a hajót bocsássák szabadon a tengeren. A halottat a kikötőbe elkíséri a király is; a királyné a palotaja ablakából nézi végig a menetgt. Mikor a hajót a sokaság szeme láttára elbocsájtják a tengeren, csak egy élő embert látnak a hajón: Thordot,. a’ ki elkiseri szerelmesét -— a halálba. Künn a tengeren egyszerre csak fölbukkan a hajón — a király. Thord meg akarja ölni, de a király megelőzi őt s főbe lövi magát. Holttestét egy hullám lesodorja a hajóról s a kormánytalan hajón Thordot holt kedvesével tovább viszi a szél, a biztos megsemmisülés felé. Ez Vll. Edvárd király regénye, melyben van egy kis valóság és töméntelen sok fantázia. Valószínű, hogy éppen VII. Edvárd olvasta, legnagyobb érdeklődéssel e fantazmagóriát, mert neki Corelli kisasszony már régtől fogva a legkedvesebb írója. A Földi hatalom a Budapesti Hírlap kiadásában jelent meg s 3 koronáért kapható minden hazai könyvesboltban és a könyvkiadóhivaialbaa (Budapest, VIII., József-körut 5.)
