Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-06-18 / 25. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 25. sz. 5. — A szőlősgazdák figyelmébe. Ahol folyó tavaszszal a közönséges szőlőmoly tömegesebben rajzott, ott egyik-másik helyen azt tapasztalták, hogy a közönséges szőlő- molyon (Cochylis-on) kívül más fajú moly is mutatkozott, még pedig sokkal nagyobb számban, mint az előbbi. E molyról kitűnt, hogy az a vörhenyes szőlőmoly, (Eudemis botrana) mely régebben Ausztriában pusztított, ujabban pedig Amerika, Franczia- és Bajorország széleiben pusztít. Nálunk eddig nem volt miatta panasz, de úgy látszik, hogy a mostani tömeges rajzása után okunk lehet az aggodalomra. A közönséges szőlőmolynál (Cochylis-nál) veszedelmesebb, mert évenkint három ivadéka van és tömegesebben is mutatkozik. Felismerése csak lepke korában lehetséges, mert hernyója és életmódja egészen olyan, mint a közönséges szőlőmolyé. Ez oknál fogva jól teszik a szőlőbirtokosok, hogyha nagyon is szemmel kisérik szőlejüket és a benne akadó molyokat, hogy nincs-e ott az uj kártevő is. Az ellene való védekezés ugyanolyan, mint a közönséges szőlőmoly ellen, de nagyobb kitartással és főbb gonddal kell folytatni. A szükséges útmutatással szolgálnak a kér. szőlőszeti felügyelők és vinczellér iskolák; de kapható az erre vonatkozó útmutatás a földmivelésügyi minisztérium borászati osztályában és a Rovartani Állomáson (Budapest, II. oszlop-utcza 26. sz.) is. — Bezerédj István szobrára ujabban adakoztak : Simontsits Béláné gyűjtése 80 kor., a szegzárdi poig. olvasókör Bezerédj-ünnepélyének jövedelme 108 K. A szobor-alap főösszege: 16372 K és 52 fillér. — Véglegesítés. A m. kir. igazságügyminiszter Czompó Józset gyönki kir. járásbirósági ideiglenes minőségű Írnokot ezen állásában végleg megerősítette. — Vizsgarend. A szegzárdi Mayer Arlow• féle nyilvánossági joggal felruházott magánintézetben folyó hó 22-én délelőtt tartják meg az évzáró vizsgálatokat a kir. tanfelügyelő és a kiküldött vizsgaelnökök jelenlétében. — Alapszabály megerősítés. A kereskedelemügyi miniszter jóváhagyta az ozorai ipartestület alapszabályait. — Rákóczy-ünnepély a kath. olvasókörben. Minden mozzanatában hazafias Rákóczy-ünnepélyt rendeztek múlt vasárnap délután 4 órakor a szegzárdi kath. olvasókör kertjében a kurucz szabadság- harcz 200 éves jubileuma alkalmából. Az ünnepélyen szép számú közönség jelent meg, mely a fákkal, bokrokkal és virágokkal beültetett kertben folyt le, a hol az emelvény hátterében láttuk virágfüzérek között Rákóczy Ferencznek jól sikerült olaj nyomású arczképét. Az ünnepély fénypontját Szabó Géza hittanárnak, az olvasókör buzgó elnökének felolvasása képezte Rákóczy Ferencz emlékezetéről. Többszöri éljenzéssel és kitörő tapsokkal tüntettek a felolvasó mellett. Szépen beillett a ünnepi keretbe a magyar ruhába öltözött leányok festői csoportja, kik kurucznótákat énekeltek a közönség tetszésnyilvánításai között. Rákóczy kesergőjét Főglein Ferencz adta elő jó hanghordozással. A dalárda Hemes Győző karnagy vezetése alatt szépen énekelt és többen szavaltak. — Az ünnepélyt Garay Ferencz zenekara a Rákóczy-indulóval fejezte be. Ezután megeredt a táncz, mely sokáig együtt tartotta a mulatni vágyó fiatalságot. — Nyilvános köszönet. A szegzárdi polg. leányiskola Rákóczy-ünnepélyén felülfizettek : Sass Istvánné, Stockinger Jánosné urhölgyek 40—40 f., Streit Béla, Molnár József, Nyitray Lajos, Leopold Kornél, Szabó Géza és Moudry Hugó urak 40—40 fillért. Tisztelendő Mozsgai Sándor 1 K 40 fillért. Kovács L. 1 K. Lindtner Vilma 20 f. Grünfeld N. 20 f. és Németh Kálmán-20 fillért. Fogadják az adakozók a nemes czélra tett adományaikért az ünnepély rendezőjének hálás köszönetét. — Fürdömegnyitás. Múlt vasárnap délután nyitották meg a csörgetéki fürdőt és a fürdő vendéglőt. A vendégek mulattatásáról Haspel József vendéglős gondoskodott, ki minden vasárnap és csütörtökön zónahalpaprikást rendez. 1903. június 18. — Fényes kettős esküvő. Múlt hétfőn Tolnán kettős menyegző volt a róm. kath. templomban. Garay Ákos festőművész Soós Gizella urhölgyet, Zaparkanszky Árpád kassai bankhivatalnok pedig Garay Irma urhölgyet vezette oltár elé. Az esketést Fekete Ágoston prépost-plébános végezte, ki megható beszédet intézett a boldog uj házaspárhoz. Esküvő után az örömapa, Garay Antal nyugalmazott uradalmi főtisztnek házában családi lakoma volt. Gratulálunk a szép frigyhez és tartós boldogságot kívánunk. — A vármegye ajándéka az elemi iskoláknak- Döry Pál vármegyénk alispánja 100 példány iskolai jutalomkönyvet rendelt és 18 elemi iskola közt osztotta szét, hogy azokat a magyar nyelvben jó előmenetelt tanúsító gyermekeknek a folyó évi vizsgálatok alkalmával jutalmul és buzditáskép ajándékozzák. A tetszetős szép külsejű és képekkel ellátott ifjúsági jutalomkönyvek tartalma is a gyermekek értelembeli fejlettségéhez és lelki világához van összeválogatva, úgy, hogy hasznos és tanulságos olvasmányul szolgál az elemi iskolás gyermekeknek. — Alakuló vasúti-olvasókör. Az uj- és ó-dombovári m. á. vasútiak állomási-, mozdony- és fütőháii altisztek mozgalmat indítottak maguk között, hogy a vidéki városok példájára Dombová- rott is »Altiszti Olvasókörét létesítsenek. Ez ügyben az alakuló közgyűlést a közel múltban tartották meg, ugyancsak a kiküldött-bizottság az alapszabályok elkészítésével is megbizatott. Az alapszabályok a m. á. v. igazgatósága- és a belügyminisztériumhoz fognak felterjesztetni, hogy a kör megkezdhesse működését. A derék vasúti altisztek emez ügybuzgó munkálkodásáról mi is csak dicsérettel emlékezhetünk meg. — Biróválasztás Tolnán. A nemrég elhunyt Kiasz Antal 19 éven át volt tolnai biró helyébe múlt szerdán, junius 10-én ejtették meg a biró- választást, melyet Bajó Pál szolgabiró vezetett. A választás a legszebb rendben s elég élénken folyt. Jelölve volt Ezer József földmives Il-od biró, Buday János kovács és Szauter József kereskedő. Beadatott összesen 125 szavazat. Ezek közül Ezer 68, Szauter 56 és Buday 1 szavazatot kapott s igy Ezer J. lett a megválasztott biró. Az igy megüresedett Il-od bírói állásra Hochsteiger Mihályt s az ellenőri állásra Kapitány Ferenczet választátták meg. Az eddigi ellenőr, Hága Ádám róm. kath. hitfelekezeti pénztáros lett. — Rectificátió. A »Bátaszék és Sárköz« a következő közlemény átvételére kért fel bennünket : Tisztelt laptársunk a »Tolnamegyei Közlöny* legutóbbi számában megemlékezik a községünkben múlt vasárnap végbement zászlószentelési ünnepélyről s csodálkozásának ad kifejezést, hogy prépost urunk ő nagysága német nyelvű beszédet mondott. Illetékes helyen nyert informáczió alapján, értesitjük t. laptársunkat, hogy a kérdéses zászlószentelés ténye egyházi szertartás lévén, a hívőknek jogukban áll meghatározni, hogy a szertartás milyen nyelven történjék. Amennyiben pedig a zászló tulajdonosai német nyelven kívánták a szertartást, prépost ur nem zárkózhatott el ebbeli kívánságuk elől. Egyébként igaz, hogy az iskolában a magyarosítás óriási lépésekkel halad előre, mégis hosszú évtizedek kellenek ahhoz, hogy a lelkipásztor tisztán magyarul beszéljen híveihez. Talán fölösleges megemlítenünk, hogy a vallás ténykedéseinél a fődolog az, hogy a hivők megértsék papjukat. Már pedig azon a zászlószentelési ünnepélyen jelen volt hivők 4/5-e nem értett volna egy szót sem az esetleg magyar nyelven tartott beszédből. Egész más elbírálás alá esik, hogy a királyt és hazát szolgálni czélul kitűzött lövészegyletnek német a vezényszava. Prépost ur repu- tátiójának megóvása czéljából kérjük t. laptársunkat, a »Tolnamegyei Közlöny* t, szíveskedjék jelen sorainkat legközelebbi számába átvenni. — Magánvizsga Pakson. A kir. tanfelügyelő elnöklete alatt a paksi áll. polg. fiúiskolában folyó hó 5-én tartott magánvizsgálaton megjelent 3 leány és 5 fiumagánvizsgázó. Ez utóbbiak közül j 3 javító vizsgálatra utasittatott, a többi — két I leányka jeles eredménynyel — keresztülment. — Hivatalvizsgálat. Blaskovits István, a pécsi kir. Ítélőtábla elnöke, tegnap Pécsről Szeg- zárdra érkezett, hogy a kir. törvényszéket megvizsgálja. — Halálozások. Múlt hétfőn hunyt el hosz- szas szenvedés után Nagy István, a Szent-András puszta tulajdonosa, a ki tekintélyes vagyonát a pécsi káptalannak hagyta. A halálhírre Szegzárdon a vármegyeházára kitűzték a fekete zászlót, mert az elhunyt a vármegye törvényhatósági bizottságának tagja volt. Warinszky Ilona, Warinszky Károly baranya- szent-lőrinczi erdőmester kedves emlékű leánya 14 éves korában Baranya-Szent-Lőrinczen meghalt. — Temetése a múlt héten ment végbe a helyi intelli- genczia részvéte mellett. — A korán elhunyt ur- leányban Warinszki Jenő uj-dombovári állomási felv. gyakornok nővérét gyászolja. — Felülfizetések: A paksi Bezerédj ünnepélyen felülfizettek; Deák Imre Fájsz 2 K. Kurs nővérek Paks 2 K. Varga Zsófia Gyapa 2 K. Szeniczey Géza Paks 4 K. Szeniczey Cecilia Paks 4 K. Soffer József Paks 3 K. Klauber 2 K. Si- montsits Elemár 10 K. Simont sits Andor 10 K. Sztankovánszky Imre 6 K. Tschtda Artur 4 K. Freund Ignácz 2 K. Parragh József 3 K. Adamecs Gyula 4 K. Flórián István 2 K. 20. Dr. Zavaros Gyula 3 K. Vigyázó Elemér 4 K. 20. Rotter Lajos 3 K. 20. ifj. lakács Gyula 5 K. László Benő 2 K. Zöld Aladár 1 K. 20. Szeip Gyula 1 K. 90. Zinger Adám 1 K. Guttmann 1 K. N. N. 1 K. 20. Pbllatschek Samu 40 f., Mandl Mór 20 f., Rosenbaum Ignác 50 f., Kramer 20 f., Schwertl Nándor 20 f., Halász Imre 40 f., Resch István 40 f., Girst 40 f., N. N. 20 f., Resch Sándor 40 f., Schafler Ferencz 20 f., Török István 20 f., Decsy Béla 1 K. 20 f., Összesen 6g K. 4.0 fillér, kiknek ez utón is hálás köszönetét mond a rendező bizottság. — Keselyük. Gróf Apponyi Sándor lengyelt erdejében Rináldi főerdész két ritkaszép keselyüt lőtt, melyet Wosinsky Mór apát-plébánosnak küldött a vármegyei muzeum részére. — Wosinsky a madarakat kitömés végett átadta Kristofek Béla szegzárdi kir. járásbirósági tisztviselőnek, ismert kitűnő tömőnek. — Vadászbérlet. Az őcsényi vadászterületet nyilvános árlejtésen Horváth József őcsényi birtokos vette ki 1001 korona évi bérösszegért. — A végzetes epizód. Egy vándor szinészpár járja be három hét óta a környéki községeket. Férj, feleség és egy kis — csecsemő. A csecsemőnek még nem jut szerep, de az apa és anya vakmerőén eljátszik az «Ember Tragédiájától» a Lear királyig minden klasszikus színművet. A múltkor egyik községben gyűjtötték a «bérletet.» Este azután meghirdették az előadást és ki is tűzték műsorra a < Szerelmes péklegény» czimü 1 felvonásos bohózatot, amelyben a férj egy péksegédet, a nő egy szobacziczust személyesített volna. De óh, fátum, a könnyelmű színész bohémia a színházi teremre nézve a következő végzetes hirdetményt tette közzé : *Az előadás megtartatik lüskés András ür hátsó termében«. És igy természetesen egyetlen élő lélek sem ment el az előadásra. (Persze anthipatiából I Hony sóit qui mali pense !) — Baleset-e vagy bűntény? Tolnamegyei Belfürged pusztán a kutból halva kihúzták Gyémánt Ferencz nevű 7 éves fiúcskát, a kiről még nincs megállapítva, hogy úgy esett-e bele a kútba vagy pedig valaki beledobta. A nyomozás megindult annak kiderítése végett, hogy nem-e forog bűntény fenn? — A czipész kisiparosok kiállítása. A deb- reczeni czipész kisiparosok nagyszabású kiállítást rendeznek Debreczenben, mely augusztus hó 15-től szeptember hó 5-ig lesz nyitva. A kiállítás folyama alatt kongresszust is tartanak, melyre Szegrárdról is több iparos el fog utazni. — Öngyilkosság. Heiliger Ferencz tolnai órás, múlt szombaton revolverrel szivén lőtte magát. — Tettének okául életuntságot emlegetnek. A halottat özvegye s 6 árvája siratja.