Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-06-18 / 25. szám
XXXI. évfolyam. 25. szám. Szegzárd, 1903. junius 18. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központí tanító - egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre...... 12 kor. — fill, Fél évre , .....................6 „ — „ Ne gyed évre ..... 3 „ — „ Számonként 24 fill, e lap nyomdájában. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám, hová a lap szellemi és anyagi részét illető minden közlemények, hirdetések és felszólamlások intézendők. Megjelen: Hetenként egyszer, csötörtökön. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig.....................3 kor. 74 fii. 100—200 ............................S „ 74 „ 200 —300 .................... 7 »»74 M min den további 100 szó 2 koronával több. Bezerédj István szobra. Alig múlik el hét, hogy a helyi sajtó ne hozna tudósítást Bezerédj István emlékére tartott ünnepélyekről, melyeknek mind az a czéljok, hogy az alig pár év előtt megpendített eszmének, mely Bezerédj Istvánnak, a nagy idealistának emlékét ércz- szoborban akarja megörökíteni, szolgálatába szegődjenek s a megválósitásra szükséges anyagi eszközökét előteremtsék. Ha meggondoljuk, hogy koszorús költőnk Garay János emlékszobrának felállítására szükséges pénz előteremtése harmincz évet vett igénybe, hát bizony az az eredmény, mely a második szobor létesítése érdekében immár eléretett, fényesnek mondható. A kor haladt-e és benne az emberek? Vagy tán Bezerédj István népszerűsége múlja felül a költőét? Avagy tán anyagi gyarapodásunknak rovására irható az örvendetes eredmény? ki tudná megmondani; mert hogy a Garay szobor felállítása érdekében, annak idején, megindult mozgalom vezetőinek lelkesedése, a mostani mozgató erők lelkesedésével egy színvonalon állt, az kétségbe alig vonható. De akármi legyen az oka a mostani páratlan sikernek, annyi bizonyos, hogy mindnyájunknak hazafias szive az, mely az eredményt meleg jióbogással üdvözli. Az anyagi erő tehát, mely a megvalósítandó, szép eszme keresztülvitelére szükséges, megközelitőleg már együtt van s alig szenved kétséget, hogy az még a létesítés idejének bekövetkeztéig lényegesen gyarapodni fog, úgy, hogy immár bátran hozzá lehet fogni a kivitel részleteinek és módozatainak szellőztetéséhez. Hát természetesen egyelőre még nem lehet egyébről szó, mind a felállítandó szobor alakjáról és helyéről. Mindkettő nagyon fontos és a vélemények nagy elágazása folytán idejekorán megvitatandó; mert bár tökéletesen helyesnek tartjuk azon mértékadó helyen hangoztatott felfogást, hogy e tekintetben a tervkészítő művésznek lehetőleg szabad kezeit kell hagyni, azonban itt is áll a közmondás, miszerint: több szem, többet lát s igy magának az ügynek érdekében kívánatos, hogy ahhoz a laikus elem is, melynek nem ritkán helyes érzéke szokott lenni, hozzászólhasson s helyismerete alapján véleményét szabadon nyilváníthassa. • A mellszobor, melynek alkalmazása mellett számosán állást foglalnak, magában véve jelentéktelen, vagy legalább is jelentéktelenebb egy másfél ember magasságú egész érez alaknál, ha csak fényes mellék dekorácziója nincs, a mely pedig nagyon költséges s a mi pénzerőnket alighanem meghaladná; míg az életnagyságot meghaladó és élethű alak, kivált, ha mellékalakjai is vannak, magában véve kielégítő képet mutat. Mi tehát inkább hajlanánk Bezerédj szobrának az utóbbi alakban való felállításához, ámbár nem zárkózunk el sem az ellenkező nézet indokai mérlegelésétől, sem pedig a meggyőzésnek előfordulható esélyeitől. A mi most már a szobor helyét illeti, arra nézve nagyon megállapodott s azt hisszük, meg is indokolható nézetünk van, melyet, tekintettel az ügy fontosságára, még a szerénység rovására is nyíltan kimondani, kötelességnek tartunk s ez a következő: Bezerédj István szobrának a' vármegyeház előtt a Béla* téren a helye! Ott kezdette tüneményes pályafutását; ott volt szereplésének főhelye; ott élt, ott működött. Erczszobrának is tehát ott kell lenni. Természetesen, hogy a teret a szobor befogadására elő keli készíteni, át kell alakítani. Hogy mit kellene tenni s mi módon lehetne a helyet alkalmassá tenni, azt el fogjuk mondani egy más alkalommal. Egyelőre arra kérjük teljes tisztelettel az intéző köröket, méltóztassék előbb a véleményeket meghallgatni s a bevezető intézkedéseket azután megtenni. Hadd érjen meg a közfelfogás és hadd győzzön a jobb terv. b. 1 TÁRCZA. >s ,-------—'—J:-----------!------------ I Be zerédj István a mennyországban. * — Irta: Tschida Arthur. — Halhatatlaninknak égi csarnokában Bebocsátást kér im egy elköltözött. Bár szerény fellépte, ám, de azért bátran Kér helyet honunk nagyjai között. Hosszú, kemény harcztól nem tépett ruhája| Nincs szablya kezében, melyről vér csepeg, És nem is mutathat zengj) kobozára, Melylyel felrázott egy fásult nemzetet. Országláráink közt nem folyt le az élte, Hol a gondolatot elrejteni kell; Nem a hol a művész örök éltet kérve A hideg márványba életet lehel; És nem mérte meg a csillagok futását, Melyek ott keringnek a boltozaton; Nem hol a folyóknak uj medreit ássák, Hogy legyen termőföld a mocsár s vadon. I Üdvözlégy körünkben, — szólt hozzá vezérünk, Ki egy ezredéve hozta a magyart. — Nyílt tekintetedből látom, hogy a vérünk Vagy s hogy szüd nagyot és nemeset akart. * Elszavalta a paksi Bezerédj-ünnepen Dr. Oszváth János tanár. , De az nem elég még; bármennyire lássam, Hogy az akarat betölté lelkedet, Munkálkodnod kellett a hon nagyságában Hogy elfoglalhassad köztünk a helyet.“ „Honszerző vezérünk, — feleié reája, — És ti félvilágot rázó viharok! A szégyennek pirja ne fusson arczámra, Hogy a körötökbe bekopogtatok, A kik megszerezték a hazámnak földjét, Meg is tartottátok ezer éven át, És hős véretekkel öntözvén göröngyét. Oly szentté tettétek minden kis porát. Én meg csak egy fácskát ültettem beléje, Oly igénytelen csak, mint magam vagyok, Mely nem nyúl kevélyen fel a magas égbe, Hogy a vészszel küzdve tépjék viharok, S ne azért rügyezzék nyár élőn a lombja, Hogy csókra kihívja az enyhe szelet, Hanem kis bogárkák táplálékát nyújtva Sok ezer szegénynek adjon Jcenyeret. S oly kevés bírhatta csak hazánk szent földjét, És hány millió volt robotozva csak. S mert apái várak falait nem törték Az örökre nélfi mostoha maradt. Szóltam: bár a múltban vérrel nem, áztatta De verejtékével annyit öntözé, Hogy megérdemelte, hogy ne csak sirhantja, Hanem éltében is legyen az övé. Ne legyen különbség többé már közöttünk, Ne válasszon szét a születés, a hit; Már ha a balsorssal egykép megküzdöttünk, Egykép élvezzük a honfi jogait', És ha az Úr Isten egyképen megáldott, Hogy e drága honnak fia lehetünk: Vérrel és erőnkkel szolgálni hazánkat Kötelességünk is egyképen nekünk. Lásd, csekély mustármag volt csak a vetésem De a mit veték, dús aratásra nőtt; Az örök igazság volt mindig vezérem, És Isten megérnem hagyta az időt, Hogy nem robot többé munkája a karnak Megelégedéssel, hálával tele Száll az Ég felé sok miiló magyarnak, Már szabad magyarnak zengő énéke.“ És amint elhallgat hozzálépvén Árpád; így szólott hozzá a honszerző vezér: „Békében munkálni a honnak nagyságát Harcz dicsőségével már mindig felér. Élted boldogságot árasztott népünkre És nagyságod nem kért véráldozatot; Üdvözölve légy hát kétszerte, s körünkbe Helyedet örökre elfoglalhatod.“
