Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-04-30 / 18. szám
XXXI. évfolyam. 18. szám. Szegzárd, 1903. április 30. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre ...... 12 kor. — fill. Fél évre ...... A _ Neg yed évre ..... 3 _ Sz ámonként 24 fill, e lap nyomdájában. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám, hová a lap szellemi és anyagi részét illető minden közlemé- nyek, hirdetések és felszólamlások intézendők. Megjeleli: Hetenként egyszer, csötörtökőn. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig...................3 kor. 74 fii. 10 0—200 „...............S „7 * „ 200— 300 ........................... 7 „ 74 „ mi nden további 100 szó 2 koronával több. Vármegyei ellenzék. Az alkotmányos élet bekövetkezése óta, több mint három évtizeden keresztül a vármegye nem volt egyéb, mint egy taposó malom, mely a tőle megszokott rendszerességgel és szabatossággal őrölte meg a hozzáutalt ügyek ezreit, anélkül, hogy a vita és eszmecsere érlelő és tisztázó ereje nála meghonosodhatott volna. Az állandó választmányban, mely az ügyek előkészité- sére s javaslattételre van hivatva, még felcsillant néha a régi dicsőséges vármegye szelleme, de már a közgyűlés unottan, élet nélkül, hallgatagon vette tudomásul az ügyek elintézése tárgyában elhangzott javaslatokat s. kivéve a választásokat, semmi iránt sem tanúsított érdeklődést. A kik a közszellem ezen hanyatlását aggódó szemmel nézték s a vármegyét, mint az «alkotmány védbástyáját» kívánták a jövőben fs fentartani,' hiába tettek bárminemű kísérletet az elmúlt idők feltámasztására. A nagy közönség magatartása minden ilynemű törekvést már csirájában elfojtott. Még az az elem is, mely politikai tekintetben a sohasem ingadozó, törhetlen meggyőződésnek szokott minden alkalommal félre- érhetetlen módon kifejezést adni, sem törődött. vele, ha a megejtett választások alkalmával olyan egyének jutnak a törvényhatósági bizottságba, kik az állapotokkal teljesen megelégedve, nem mutatnak semmi hajlandóságot, hogy a régi, vitáiban, hazafias küzdelmeiben hires vármegyei élet újólagos életbeléptetésében közreműködjenek s azt ismét lábra állítani segítsék. Egy nagy országos eseménynek, egy történelmi korszakot jelentő küzdelemnek kellett bekövetkezni,, hogy ,a vármegyénél is a szunnyadó erőket életre keltse és megteremtse azon állapotokat, mely az alkotmányos kormányzat legelső, legelemibb feltételeit képezik s a közügyek helyes intézése tárgyában nélkülözhetlenek, tudniillik: a vitatkozást és a bírálatot. Szó sincs róla, a jogaitól megfosztott, hatáskörében megnyirbált vármegye nem alkalmas többé arra, hogy mint hajdan, az ország ügyeinek intézésére befolyást gyakoroljon ; de arra igen is alkalmas, hogy nagy fontosságú országos kérdésekben állást foglaljon, véleményt nyilvánítson s az ország törvényhozásának, a felírás gyengéd alakjában, óhajtását tudomására hozza és ilyen módon egy minden körülmények között figyelemreméltó közvélemény megalakulására befolyjon. Lehet, hogy a vármegyei életben a legutóbbi közgyűlés alkalmával megnyilatkozó ellenzéki szellem nem kedves azoknak, kik az ügyek lemorzsolásának, hangtalan elintézésének csendességét megszokták s az emócziónak egyáltalán nem barátai. De mi, kik az ellenzéki bírálat szükségességének elvét valjuk; kik a tespedő, tisztitó viharokat nélkülöző, közéletnek hiányosságát felismerjük ; kik azt tartjuk, hogy az egészséges életnek nélkülözhetetlen feltétele az élénk mozgás : V a j á y István bizottsági tag úrral tartunk, ki a vármegyei életben mutatkozó élénkséget, pezsgő életet: a felkelő napként üdvözölte. Nem szükséges annak az ellenzéki működésnek fakcziózussá válni; nem szükséges annak oly irányban haladni, hogy a vármegyei törvényhatósági bizottságot két, egymást gyűlölő ellenséges táborra oszsza ; lehet az higgadt, komoly és méltóságos. De a véleménynyilvánítás szabadságát mindkét félnek tisztelni szükséges s nem szabad a türelmetlenségnek a legszelídebb ellenzés felmerülése alkalmával mindjárt fellángolni, mert az uj és szokatlan. Szóval, immár bizonyos, hogy vármegyénkben az ellenzék létezik, megalakult s teret készít a maga számára. Ez el nem tagadható s figyelmen kívül nem hagyható, sem le nem nézhető. S igy ez van jó, mert mozgás nélkül nincs élet és élet nélkül nincs jövő. b. TAR CZ A. Ily kórusnak ... Ily borúsnak soh' se láttam az eget! Ez a kis lány engemet már nem szeret! HejI pedig de esküdözött az égre, Hogy velem jön a szent oltár elébe I Hittem neki! Hogyne hittem von én el; Hisz’ jegykendőt himzett puha kezével! Csókot adott, édes csókot az ajka, Ölelésre nyílott ki a hó karja! Felhős az ég, t’án sohase lesz tiszta! A jegykendőt, amit adtál, vedd vissza; Rongyos igaz, ne csodálkozz e felett \ Sokat sírtam, s abba törlóm könnyemet! BARANYAI JÓZSEF. Ihász Dániel, mint költő. — Egy kültemény a Bakony alján. — — A «TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY» eredeti tárczája. — Közli: TELEKI PÁL. Dani bátyánk, a kiváló nagy hazafi itt született a Dunántúl, még pedig Nagy-Dém községben. Azt sem tudják talán már sokan, hogy ki volt az a Dani bácsi ? Pedig de tiszteltük, de szerettük őt egykor. Hogy örültünk mikor megjött messze idegenből, keserű száműzetésből ide a Bakony alá Pátkára. Itt is volt több napig, a pálteléki pusztán is. Dani bátyánk, Ihász Dániel olasz légionárius ezredes, a Lajos apánk, a jó Kossuth Lajos Mikes Kelemennel, Kastor és Pullux nem voltak elválha- tatlanabb, mint ők ketten Kossuth és Ihász. Az életben Kossuth ment elől. A halálban Ihász megelőzte őt. A halálban Kossuth követte Ihászt. Az élet nem, csak a halál tudta őket elvár lasztani egymástól. Kossuth üdvözülten, boldogan nyugszik szabad hazája szentelt földjében. — Ihász? A torinói (turini) temetőben álmodik hazájáról, melyért élt, harczolt, melyért halni tudott. Síremlékére, melyre a bajtársi hűség az önzetlen baráti szeretet állított neki csak az van irva : «Itt nyugszik ihászi Ihász Dániel ezredes.» Alá e mondatot Kossuth vésette : «A sorompónál találkozunk.« Találkoztak már. Az élet sorompójánál a halál küszöbén. Ihászról sokan tudják, hogy vitéz katona, törhetlen jellemű férfiú, hűségben fölülmulhatatlan jó barát volt, de lelkét azt az ideális költői hajlammal bíró lelkét kevesen ismerték. 0 csak legbizalmasabb barátai előtt tárta fel azt. Ilyen bizalma^jó barátja volt Tatay Sámuel bakony- tamási-i ág. ev. esperes, ki már szinte a boldogok . az üdvözöltek álmát alussza. Az ő özvegyének született Szedenics Rozáliának szivességéből közöljük alább Ihász Dániel egy költeményét, melyet Londonból irt haza Tatay Sámuelhez. íme a köl- I temény" Láttam pompáidat, Fény palotáidat, Oh 1 nagy világ ! Bejártam bérczeid, Átszeltem tengerid, Minő csudák I Láttam disz ünneped, Csudáitam kincseid, Mily ragyogás I Öleltem népeket, ízleltem élveket, Mint senki más. Nézem oltáridat, Hol ég mint áldozat Sok szent erény. Bájblt művészeted, Ezernyi remeked, Ah mennyi fény! De volt ott is nyomor, Fény közt sirhalmi por, ínséges arcz. Kin, aljas szenvedély, Erkölcsi, rut fekély, Önzési harcz. • Bár mennyit élvezék, Egyet még sem lelék, Testvér szivet. Eli vissza? vissza hát, Hol hinti sugarát A napkelet. E szellő illatán. E nép remegő dalán Meg ifjudom. A kisded édenét, Az ifjú szív egét. Átálmodom. Künn a csodák nagyok, De itt boldog vagyok. Rokon kaiján. Itt arezra borulok, •S szent főidet csókolok, Édes hazám. És hazajött, hogy még egyszer megcsókolja édes hazája szent földjét. Aztán vissza tért a keserű száműzetésbe. Önként minden kényszer nélkül, hogy osztozzék <A mi atyánk» (Kossuth) bánatában, keserűségében, szenvedésében. Mindkettőjük jelszava volt: «Törhet, de nem hajlik.» Nem is hajoltak meg soha senki előtt. Megtörni nem tudta őket, sem az elhagyatottság, sem a nélkülözés, sem a testi, lelki kin, csak a halál.
