Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-04-23 / 17. szám
1 TÁRSADALMI, TANÜGYI 'ES KÖZGAZDASÁGI HETILAP. ’ Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító - egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője^ KÖZIGAZGATASI Előfizetési ár: Egész évre ...................13 kor. — fill, Fé l évre ; . . . . . 6 „ — „ Negyed évre ...... 3 „ — „ Számonként 24 fill, e lap nyomdájában. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6.. szám, hová a lap szellemi és anyagi részét illető minden közlemények, hirdetések és felszólamlások intézendők. Megjelen: Hetenként egyszer, csötörtökön. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig.......................3 kor. 74 ül. 10 0—200 „ ..... S „ 74 „ 200—300 ., ..... 7 „ 74 „ minden további 100 szó 2 koronával több: Pusztuló földesurak. Szomorú statisztikát lehetne összeállítani a dunántúli földbirtokos osztály ro- | hamos pusztulásáról. A jelenkorban élő sarjadékok csak vándorbottal léphetnek a tekintetes nemes kúriába, ahol még az öregapjuk megelégedetten érlelte verpeléti szüzdohánynyal az öblös tajtpipát. És az ebek* melyek 'még a nagyapák talpát oly hűségesen nyalogatták, dühödten rontanak a kósza ivadékra, be sem eresztik az ős fundusra, ahol nincs helye a vándorló csavargóknak. Ilyen szomorú kép elég akad túl a Dunán. Egész családok, akik négyes fogatokon járták be Tolnát, Baranyát, hét vármegyében kötötték az atyafiság barátságos fonalát, egész Dunántúl süvegeit nekik, hamarosan elpusztultak, kihaltak,.miég irrnag sem maradt belőlük. Óriási birtokok két nemzedék alatt szertefoszlottak mint a köd. Valamelyik osztályos atyafi tengődik egy megmaradt kis telkecskén, küzd az adóval, a terhek Molóchjával, mig az ivadékai az utolsót is szerte nem pörlik. A leszámítottak közül elvétve megtalálunk egyet- egyet főpinczérként egyik nagyvárosi kávéházban, díjnokként a városnál, ügynökként valamelyik biztositó intézetnél, vagy valahol Amerikában keresi a szerencsét. Különösen az utolsó évtizedekben hanyatlott rohamosan a dunántúli középosztály. Mintha átok ült volna erre a derék honszerető, nemzetfentartó osztályra, oly gyorsan jutott teljes koldusbotra. Pedig hát nem szolgált rá a sors haragjára. Ez .az osztály vala ereje, karja, oszlopa a magyar nemzetnek. Századokon át ápolta a magyar hazaszeretetei. A főur künn lakott Parisban és csak annyit tudott, hogy ezen a földön megterem a búza, amelyből ő a külföldön pénzel s magyarul csak a szántó-vető jobbágyai meg a kocsisok beszélnek. A földműves paraszt ember el volt nyomva, annak nem volt olvasottsága s csak a puha barna kenyér után becsülte a szülőhazát. A középosztály az volt, amely kulti- válta a magyar nyelvet, buzgólkodott a nemzeti irodalomért, kardot kötött a haza védelmére, eljárt az országgyűlésekre, védte a vármegyét s hirdette, hogy ez az ország Magyarország, még pedig olyan ország, amelyen kívül nincsen élet, s ha van élet, az nem élet. Ez az osztály értette meg hivó szavát minden korszaknak. Ez az osztály értette meg Széchenyit, Majd követte Kossuthot és ontotta vérét.a szabadság zászlai alatt. Ez az osztály fejtette ki a legpasszi- vább ellentállást az ötvenes években, hogy Magyarországot megvédelmezze, föntartsa. Börtönözték, akasztották, foglalták ; a ko- misszió ráült a nyakára és S megmaradt törhetlen magyarnak. Lebujt a pinczékbe és ott énekelte a magyar nótát, úgy, hogy •»a nagyságos ur meg ne hallja,« de énekelte. Ez az osztály volt az, amely a hazáért legtöbbet áldozott. És most ez az osztály a végpusztulás küszöbén áll. Pazarolt-e ? A fényűzés ölte-e meg ? Ä rossz gazdálkodás ? Egyiket sem mondhatnánk jó lélekkel. A becsületesség, a jólelküség, a kulturális gondolkozás ökc meg;» pusztította ki.A társadalom ma is rengeteg sokat követel tőle. Rátámaszkodik a divat, a művészet, az irodalom teljesen. Ö a nemzeti műveltség képviselője, zászlóvivője. Ő rajta van a teher ma is, ő tart el, ő hagy élni mindent. De a sok követelmény erejét túlhaladja. Pusztul egyre-másra, kikerül lábai alul egyik ősi fundus a másik után. Komolyan kellene gondoskodni módról, mely e sötét megdöbbentő pusztulás továbbterjedését megakadályozza. Ez osztály pusztulásával a nemzet juthat veszedelembe. Es pedig a saját hatáskörében kell orvoslást találnia. Ez pedig az; legyen divattá a legpuritánabb élet. Szabadítsák meg továbbá a középosztályt elviselhetetlenül reá rakott súlyos terheitől. Járjunk vászonruhákban, vessük meg a nevetséges idénydivatokat, a fiainkat vigyük az eke elé, a leányainkat parancsoljuk a tűzhelyhez és segítve lesz. Ennyit még áldozhatunk az utódokért, ha már annyit tudtunk valamikor áldozni. . . D. H. Megyei közgyűlés. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága f. hó 22 én tartotta meg rendes tavaszi közgyűlését gróf Széchenyi Sándor íőispáa elnöklete alatt. A bizottsági tagok rendkívül nagyszámban jelentek meg a közgyűlésre úgy, hogy a vármegyeház tágas nagytermét teljesen megtöltötték. A karzaton is előkelő hölgyek foglaltak helyet. A bizottsági tagoknak e szokatlan tömeges megjelenésük annak tulajdonítható, hogy a simontornyai járási főszolgabírói állás betöltéséről volt szó, melyre két jelölt vonultatta föl szavazóit. Nemcsak ez, hanem a tárgysorozat 16. és 17. pontja is nagy élénkséggel tárgyaltatott. Előbbi Heves vármegye, utóbbi pedig Debreczen szabad királyi város hazafias körlevelét foglalta magában, melyek fölött névszerinti szavazással döntöttek. A népes közgyűlést pont 10 órakor gróf Széchenyi Sándor főispán nyitotta meg és elparen- tálta Darőczy Tamás volt nyugalmazott dunaföld- vári járási főszolgabírót, ki hosszú ideig hűségesen szolgálta Tolnavármegyét.' A felveendő jegyzőkönyv hitelesítésére a főispán Őrffy Lajos és Totth Ödön biz. tagokat, továbbá a vmegyei tőjegyzőt és tiszti ügyészt kérte fel. Ezután a jelentések felolvasására került a sor. Nevezetesen a minden körülményre kiterjedő alispáni időszaki jelentés, mivel az nyomtatásban a tagok között kiosztatott, tudomásul vétetett. Ugyancsak tudomásul vétettek a közigazgatási bizottság éves jelentése, a számonkérő székről felvett jegyzőkönyv és az időszaki pénztárvizsgá*f latokról felvett jegyzőkönyvek. Pesthy Elek simontornyai járási főszolgabiró nyugdíjaztatás iránti kérvénye és a nyugdijválaszt- mánynak erre" Vonatkozó’javaslata szerint nevezett főszolgabiró 1903. évi április 22 tői évi 2024 K összeggel nyugdijaztatott. Most következett a megüresedett simontornyai járási főszolgabirói állás betöltése. Erre vo: natkozólog gróf Széchenyi Sándor főispán általános figyelem között bejelentette, hogy a megüresedett főszolgabirói állásra két teljesen kvalifikált pályázó adta be kérvényét: báró Jeszenszky György eddigi helyettes gyönki főszolgabiró és dr. Éry Márton vármegyei másodaljegyző. A felolvasott nevek nyomán felhangzott éljenekből előre lehetett látni, hogy két hatalmas párt áll egymással szemben. Borsody Lajos bizottsági tag dr. Éry Márton részéről 20 aláírással névszerirti szavazást kért, mit a főispán nyomban el is rendelt. A szavazás gyorsitáa végett két szavazatszedő bizottságot küldött ki, melyek egyikénél a virilisták, másiknál meg a választott bizottsági tagok szavaztak. Fél 12 órakor ért a szavazás véget, melynek eredményét a főispán hirdette ki. Beadatott összesen 248 szavazat s ebből báró Jeszenszky Györgyre esett 137, dr. Éry Mártonra pedig 111, e szerint Jeszenszky 26 szótöbbséggel a simontornyai járás főszolgabirájává választatott meg. A megválasztott röviden megköszönte a választók bizalmát, ki a közgyűlés végén le is tette a főispán kezébe a szokásos hivatali esküt. A lótenyésztési bizottság elnökségéről most már másodízben mondott le Sztankovánszky János cs. és kir. kamarás, ki báró Jeszenszky László felkérésére sem volt hajlandó ezt a bizalmi állást megtartani és igy helyébe a főispán ajánlatába gr. Apfonyi Géza választatott meg egyhangúlag elnökké. Az igy megüresedett bizottsági tagságra ifjabb Bernrieder József lön megválasztva. Az alispánnak jelentéstétel végett kiadatott a belügyminiszternek a házi pénztár 1901. évi számadására vonstkozó. rendelete. Az árvaszéki elnök részére évi úti általányul 1200 korona állapíttatott meg, A kereskedelemügyi miniszter rendeletére az utmesteri iskolák felállítása helyett a baranyamegyei
