Tolnamegyei Közlöny, 1903 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1903-04-09 / 15. szám
XXXI. évfolyam. 15. szám. Szegzárd, 1903. április 9. KÖZLÖNY közigazgatasi, társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi Szerkesztőség és kiadóhivatal: Megjeleli: Bezerédj István-utcza 6. szám, hová a lap Hetenként egyszer, csötörtökön. szellemi és anyagi részét illető minden közieméNyilttérben 3 hasábos petitsor 30 fillér. nyék, hirdetések és felszólamlások intézendők. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Előfizetési ár: Egész évre. ..... 12 kor. — fill. Fél évre ...... 6 „ — „ Negyed évre ..... 3 A , Számonként 24 fill, e lap nyomdájában. Hiv. hirdetések: 100 szóig .......................3 kor. 74 fii. 10 0—200 „ ..... 5 „ 74 „ 200—300 ............................... 7 „ 74 „ minden további 100 szó 2 koronával több'. II us vét. Az emberiség sorsát intéző égi hatalom: a nagy Isten megváltozhatatlan törvényei szerint, minden élő lény, mely a megmérhetetlen mindenség alig egy porszemét képező földön születik, nem örvendhet mindég jó létnek, boldogságnak; hanem, ha néha felcsillan is hányatott életében a derűnek egy sugára, azt nyomban követi a bánat, a fájdalom, a szenvedés egész hosszú lánczolata. Azért, ha a sors csapásai meglátogatják; ha a nehéz küzdelem súlyos napjait éli; ha a reménytelen jövő fátyolylyal borított világába tekint, csak az az egy hit nyújt neki vigasztalást, hogy fog jönni egy más világ, melynek Ő is részesévé válik ; melynek örökzöld virányai közül száműzve van a gyötrelem; hol a földi szenvedéseket az égi örömök sürü lánczolata váltja fel; hol a porló test és a halhatatlan lélek uj életre kel s állandó boldogság lesz majdan osztályrészévé. A nagy eszmét, mely e hitben, e feltevésben, e reményben központosul, ez egyetlen szóval szokta kifejezni az emberiség: feltámadunk ! Az újabb kor haladottabb észjárása a feltámadás eszméjének más jelentőséget tulajdonit s a vegyi folyamat tüneteit figyelve, akként értelmezi, hogy a részeire, alkotó elemeire felbomlott emberi test táplálékul szolgál a növényzetnek, ez az élő embernek s igy, ha nem is az eddigi ösz- szetételében, hanem mint a mindenség alkotó eleme, uj életre kel, vagyis feltámad. Mind a két elmélet feltevésből ered. Az előbbit a vallás tartja s hilen alapszik; az utóbbi a vegyészet következtetéseiből foly. Mi, akik hiszünk a vallás tanitásában; kik az emberi lényt két részre: a porrá való testre s a halhatatlan lélekre osztjuk; kik valljuk az egy Istennek mindenhatóságát, megnyugszunk abban, mit vallásalapi- tónk tanított s valljuk a feltámadásunkat. Ezen hitünknek megünneplésére szolgál a kettős ünnep, mely küszöbön van s mely a tulvilági élet létezésének vallását van hivatva nyilvánvalóvá tenni és megörökíteni. S az egyes ember küzdelmes életéhez hasonlóan a népek nemzetek élete is nem a békés nyugalom, a szenvedés nélküli öröm jegyében fogamzott és született meg. Ott is a létért való küzdelem folyik. Van nemzet, mely bírja a földi lét rmííden javait, szabadsággal rendelkezik, fejlődése, nemzetisége, nyelve biztosítva van; de folyton nyugtalankodó szelleme az, mely nem hagyja pihenni s a nyugodt élet örömeitől megfosztja. A másikat zsarnoki kéz tartja lenyűgözve s nincs módjában attól szabadulni. Egész élete nem egyéb, mint a vak engedelmesség erényének fejlesztése és gyakorlása s jaj annak kinek agyában, a szivében a szabadság eszméje, vágya megfogamzik, az édes szülőföldje kebléről leszakítva, idegen földön, száműzetésben pergeti le gondteljes életét. Ismét másik úszik az anyagi javak bőségében ; nem bántja senki, minden a mi a nemzetek életében drága, rendelkezésére áll, de féktelen birvágya folyton nemzetrontó kalandokba keveri és elnyomott népek szabadságát kiirtani tartja feladatának. Van a melyiket a kedvező sorsnak tetszett nagygyá, hatalmassá tenni, boldogulásából mi sem hiányonznék, ha nem tartana jogtalanul eltulajdonított prédát karmai közt, melynek megtartását nagy áldozatokkal kénytelen biztositani hogy korábbi • jogos tulajdonosa vissza ne vegye tőle. Létezik még olyan is, mely ellenségei által darabokra szaggatva, hajdani nagyságának romjain borong s soha nem szűnő reménykedéssel várja újra feltámadásának hajnalát. Édes magyar nemzetem, ki ezer évet éltél folytonos küzdelmek, irtóhadjáratok között ; ki tűrtél, szenvedtél,' hogy őseid örökét csorbítatlanul utóid számára biztosítsad; kinek szabadságodért, nemzeti fennmaradásodért való örökös harcz jutott osztályrészedül ; ki a halotti torodat ünneplő régi ellenség karmai közül, hatalmas karod egy ütésével ki tudtál szabadulni, ugy-e ? te is husvét ünnepén a feltámadás nagy eszméjének hódolsz, azt tekinted meg nem ingatható örök hitvallásodul, mert változhatat- lan hited, hogy élned kell és élni fogsz 1 b. TARCZA. A nótárius szerelme. — A «TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY» eredeti tárczája. — Irta: STUBENWOHL GYULA. Szekeres Endre falusi nótárius volt egy félreeső kis községben. Teljesen hivatalának élt; a kora reggeli óra már hivatalában találta, de sokszor megesett az is, hogy elkellett oltani lámpását, mert a felkelő nap arany sugarai merengő fényt árasztottak a kis falusi jegyzői irodába. 0 tehát dolgozott éjjel nappal. Munkában lelte szórakozását, örömét, kedvtelését, élvezetét, mindenét. Buját is a munkában temette el. Munkában töltött el huszonnyolcz hosszú esztendőt s úgy tetszett neki, mintha csak most választották volna meg a csendes kis faluban, csak az a különbség, hogy akkor dús fekete haja, koromsötét selyem bajusza volt s most galambőszek fürtéi, fehér a pipafüstől sárgás bajusza. Nősülésre, szerelemre sohasem gondolt. Szerette a munkát s az azzal járó pénzszerzést : a munka gyümölcsét a pénzt. Többre becsülte az arany csengést egy hűséges, szerető hitves vidám kaczajánál, a mely lemossa a férj gondterhes homlokáról azokat a barázdákat, melyeket a mindennapi munka szánt verejtékes homlokára. Most már nagyapa lehetne, mosolygós arczu unokákat hintázhatna térdein, mesélne nekik Hamu Pipőkéről, Tündérvilágról. De Szekeres Endrének nem volt senkije, nem volt ki őt szeresse, csak ő szerette a pénzt. Volt is neki abból elég. Ámde minden embernek a szivén a szerelemnek át kell szűrődnie s a nyugton hagyott szerelem, ha későn jön, előbb- utóbb megboszulja magát. Az öreg ember szerelme mindig szenvedélyesebb, mint a fiatalé, mert rendesen karöltve lép fel az ellenálló képesség gyengeségével. Szegény Szekeres Endre szerelme is egy hosszú életen át való mellőzésért kegyetlenül meg- boszulta magát: szerelmes lett egy vándor szinész- csapat húsz éves primadonnájába. Szekeres észbontóan megszerette a szinészleányt, a ki szintén viszont szerelmet mutatott. Lehet, hogy a szegény öreg magától megvont s nehéz munkával szerzett vagyona, pénze, nyugdija kecsegtette a leányt. De ezt csak a rossz nyelvek beszélték, a sors könyvében azonban, hogy volt megírva, az az emberi lélek előtt örök rejtély maradt. . . . Megszólalt az orgona, bus, siró hangon, mintha gyász melódiákat zengene. Felgyultak az oltár gyertyái s a lépcsőre helyezett két kis selyempárnára letérdelt a jegyespár : az emberi rom és az észbontó szépségű nagyvilági hölgy .' . V Leborultak az oltár előtt, hogy a pap előtt, az emberek fülehallatára is megesküdjenek, hogy egymást szeretik. Zokogott a bájos ilju menyasszony és mosolygott az öreg vőlegény, midőn kiléptek az Isten - házából, a hol a legnagyobb bűnt követték el. Ki tudna betekinteni a női szivek rejtekhelyeibe ? Titkos, sötét könyv az, melyben a betűk feketébbek a legkomorabb éjszakánál. Csupán csak az az egy a biztos, hogy akit egyszer megszeretett a női szív : azért képes mindenre; angyali tisztaságából lesülyed a legfertőzöttebb posványba, vagy a sárból, a szenyből felemelkedik az alabast- rom trónusig is. Szekeres Endre nótárius boldogan élt szőke, szép nejével; házasságuknak első évében megajándékozta egy kis fiúcskával. Szerette, dédelgette, ringatta, beczézgette az öreg a kis babát. Csendes kis falusi kalitkájukat nem igen zavarta vendég, kivéve az uj és fiatal tanító, ki már mindennapos volt a családnál ; elegáns, városi gavallér volt, behízelgő modorú s igy elveszítvén a vendég czimét és lett belőle — házibarát. így éltek hármasban boldogan, mig eljött vendégül az iczi-piczi. — negyedik. Boldogságukat megzavarta egy körülmény. Ugyanis a tanító egy nagyobb városban állást nyervén, elköltözött. Mikor a fiatal tanító elutazott, a szép szőke asszony nagyon-nagyon szomorú lett. S egy szép. reggelen ő is elutazott, magival vitte két kis fiát, azt mondván férjének, hogy holnapra hazajön, csak bevásárolni megy.
