Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-11-27 / 48. szám
1898. november 27. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (48. sz.) 3 IRODALMI CSARNOK. Népdal. Nem vagyok én olyan legény Mint sok ember mondja rólam, Szomjúságom oltására Szőlőnedvet nem használtam. De ha Szegzárd szőlőnedve Most előttem együtt volna Bánatomat nem rejteném Soha másba, csak a borba. Hí * * Sióit a szél, zörgeti az Ablakot, Betyár legény a lovára Felugrott. Kengyel nélkül vágtat büszkén A pusztán, Hogy elfogja azt a legényt Ki az előbb boszut állott Babáján. * He Hí Száll a felhő, közéig a szél Rezgeti a levelet, Csikós bojtár patak mellett Erdő szélén legeltet. Lóra pattan, úgy tereli Egy falkába a ménest, Furulyázgat jó kedvében Mig el nem jő a nyugalmas Csendes est. Gyüszii Dénes. .A. szőke Isis Irta: Tóth Dezső. 1 A kis szőke hadnagy csillogó uniformisában naponként betévedt a Rozmaring-utczába, mely voltaképpen csak bitorolta ezt a nevet. Alig néhány házból állott, de minden háznak ablaka szinültig volt virággal. Viritó, üde hónapos rózsák kandikáltak ki az arra menőkre, a rózsákból rejtve egy-egy selymes hajú leányfej, tűzben égő fekete meg kökényszem. A kis szőke hadnagyot az utóbbiak csábítottak a Rozmaring-utczába. Története is van a dolognak. Élőiről kezdem. jj A kis szőke hadnagy egyszer fütyörészve jött a kaszárnyából. Jó kedve volt s azon a múlt éjjeli mulatozás nem ütött csorbát. Czéltalanul kódorgott az utczákon s egy kis leánynyal találkozott. Köny- nyedén, csöndesen lépegetett az utcza kövezetén a kis leány, nem ügyelt a mellette elmenőkre, csak az útja elé nézett. A kis szőke hadnagy nyomon követte : gyönyörű ibolyaszin szemei voltak a kis leánynak, szerette volna, ha egy sugár rája téved azokból. A kis leány nem nézett hátra; a Rozmaring-utczának tartott s ott abban a virágos ablaku utczában csak eltűnt egyszer, de a kis szőke hadnagy látta, hogy az egyik ház ablakából, a hónapos rózsáktól rejtve, — reá tekintenek azok a gyönyörű szép ibolyaszinü szemek. A szivéhez kapott, lázasan hevesen dobogott az; kezeivel végig simította az arczát s érezte, hogy — elpirul. III. A kis szőke hadnagy másnap megint találkozott a leánynyal s a hónapos rózsák árnyából ismét rátekintettek azok az ibolyaszin szemek, meg szürke szemek is tekintettek rá. Ugyanabból az ablakból, ugyancsak a hónapos rózsák árnyékából; de egynek a sugara sem volt oly égető, mint az ibolyaszinüekó. Egyszer aztán összetalálkoztak. — Kisasszony! — mondotta a hadnagy! — Uram! — felelt vissza a leány. Egyiküknek sem tűnt föl az a hirtelen ismeretség. Régóta, keresték egymást —-• álmaikban is, ez álmok teljesülése volt csak a találkozás. A kis szőke hadnagy a kapuig kisérte a leányt. Érzékenyen búcsúzott s ismét látta az ablakból — a hónapos rózsáktól rejtve, — utána tekinteni a gyönyörű ibolyaszin szemeket, — de már a feketéket, meg a szürkét, — nem. IY. A kis szőke hadnagy megkérdezte a leányt. — Testvérei is vannak talán ? — Nincs, magam vagyok én és az édes anyám. —- Mintha leányarczokat láttam volna az ablakon át, tudja, a hónapos rózsák szomszédságában. —- Igen, mondta, voltak nálunk leányok, voltak, de már nincsenek. — Az édes anyám varrónő, segédkeztek neki. Most már elbocsájtotta őket az anyus. Én kértem, hogy tegye s anyus jó asszony — megtette. Most en segítek neki s ha nappal nem végezhetjük el a munkát, megtoldjuk az éjszakával. A kis szőke hadnagy végtelen gyönyörrel hallgatta a kis leány vallomását 1 a puha bársonyos kezek után nyúlva belenézett azokba az ibolyaszin szemekbe hosszan, mélyen. Érezte, hogy beleszeretett, beleveszett azokba a lelke is. Nem szabadíthatja ki onnét. — Miattam tette azt, miattam, ugy-e? — kérdé akadozva. — De miért, miért ? A kis leány nem kapta el puha bársonyos kezét a hadnagyéból, ott hagyta őket s közelebb simulva a csillogó szép uniformishoz, csendesen súgta. — Nem akartam, hogy azok szemei is gyönyörködhessék benned, édes! Aztán oda borult a kis szőke hadnagy ziháló mellére. TÖVISEK. „IE3lTj.lla.tj a lehelét I _ _ Óh bizony immár nagyon hullatja levelét az idő vén fája, akár a haldokló, sárga-képű, vonagló ősz bus avaijára tekintsünk, akár pedig az emberi élet fáját nézzük meg vizsga szemekkel. Mert az ősz s különösen ez a folytonos gyilkos köd, czudar idő, valóságos hóhéra az emberi nemnek, legkivált a göthösök osztályának. Élénken emlékszem rá, hogy mikor még amolyan szegény temető-diák voltam, — ebben a hónapban s különösen ennek az utolján, biztosra vettük a dupla gázsit, mert ama nagy arató, a halál csak úgy kaszabolta a göthös embereket s annyi káromkodó ipamuramat, annyi zsémbes, hervadt szépségű napam- asszonyt takarított be a sir ölébe, hogy — bizony mondom —: temetési szolgálatomért e hóra 12—15 frt is kijutott! . . . Akkor még nem irta meg Pósa Lajos ama szép népdalát: »Busan szól a kecskeméti öreg templom nagy lharangja« de a harangok azért már ilyenkor egyre zúgtak, mélyből nekem is hasznom lett akkor és ott (Lévén én is kecskeméti diák!)------- -— Ak kor jól esett az a kis — bővén megszolgált — gázsi,'— ne méltóztassanak utólagosan kár- örvendés bűnével vádolni, — bizony mondom, hogy azok a kecskeméti göthös öregek, a kikre az én ottani tanulásom ideje alatt harangoztak : ma már nem élnének amugyse! .• . . * 36 — 40 év választ el e boldog időtől, mikor oly dús jövedelmem volt a halottaktól. Akkor, abból az őszi busás halotti stólából éltem s vígan daloltam: »Miattam kis virágszál — hervadhatsz!« Most, -— nem örülök a sárgaképü ősznek, rettegek a halotti stólától. Es ennek egyszerű oká van, mert már én is rég beléptem a »göthösök« osztály- lyába. Petőfi szerint: »a szerelem: sötét verem!« Nehéz belőle a kiszabadulás. Hja! — de másfelől meg igy szól B.'Eötvös: »Őszi falevélként lehull a vén göthös!« — És a sir verméből ki oda »bebújta«, nehéz a »gyereki«, mondá a tót Gyurka. »Hullatja levelét! . . .« bizony nagyon látom, ha tükörbe nézek. Tar fejemen ősz hajszál leng, jelképezve szürke jelent, ködös jövőt nékem, — bor- zogatva a halállal, melylyel szembe megyek bátran --------azaz hogy nem éppen! . . . Csak mondom, ne m érzem! M. . ' Irigylem az örök vidor arany ifjúságot. Épp ezért, oly jól esett szivemnek, látni e hó 12-én a kaposvári diákok utczáinkon való csoportos felvonulását. Ah! ők mindenütt kapósak voltak, hova beszállásoltattak, — s a szeretet várát építették fel a szivekben./Irigylem őket, nem oly bűnös értelemben, mintha sajnálnám tőlök az itt töltött órák boldog élvezetét, — melynek édes emléke majd eszükbe jut nekik is, ha göthös kort érnek! —• hanem, mondjuk, inkább sajnálom magamat, hogy nem vagyok már temető-diák Kecskeméten, barna hajjal, ép szemekkel, jó gyomorral — stb. — hanem egy vén fája az időnek, mely most csak sárga leveleket hullat, (avult töviseim!) de —í érzem — engem magamat is aláejt nemsokára! De milyen boldogok is most a diákok! . . . Mikor még én tanultam, tanár nélkül, vezető nélkül, egy furkós bottal elindultam úgynevezett tanu.lmúnyi- IXtl'á = szúpplikálni s pénzt vittem haza a tanár uraknak, vagyis az iskolának. Akkor még a gyalogsor járta, a fakó szekér mint vágyaink netovábbja szerepelt. De mi bizony az én időmben tanulmányi utunk legnagyobb részét csak amúgy per pedes apostolorum (mai fordítással: khotyagolva !) tettük meg; fakó szekérrel ritkán találkoztunk, a melyikhez volt szerencsénk, az meg rendesen szembejött velünk ; úri hintón még akkor csak a Tisza Kálmánhoz hasonló nagy urak jártak, hát ez is elkerült bennünket| a byczikli még akkor nem volt feltalálva; Baross Gábornak; a vasutminiszternek. még nem hogy a szobra nem állt, hanem ő maga is akkor játszá gyermekjátékait, álmodozván zónáról, gyors, könnyű és kényelmes utazásról. 0 mondá ki a nagy igazságot: »A vasút megszüntette a távolságot!«% Meg ám 40 év múlva, — de mikor én kecs- keméti diák voltam, — az utazás könnyűsége nehéz volt, kényelme fáradságos, gyorsasága lassú; még akkor nem fütyültek a Hortobágyon át a dübörgő gyors vonatok éles sípjai, — hanem mi, szegény diákok, jó kedvvel gyalogolva és fütyürészve, mégis megtettük azt az utat pár nap alatt, mit ma a gyorsvonat pár óra alatt tesz meg. Ekképp meg volt a mi élvezetünk is, kivált ha — mint rendesen — társaságban utaztunk pénz nélkül, pénzért / . . . * Ma a diák ilyen tanulmányi utat nem tesz, — a szuplikáczió el van törülve, felváltotta a touristaság nemes sportja. Kis lutri helyett osztálysorsjáték. De ez a tanulmányi ut (— egy kölyök kirándulás —) drágább a szülőknek, kényelmesebb a tanulóknak, alkalmatosabb a tanár uraknak, mert együtt mennek a jövő század serdülő világ-zsenijeivel a bölcs vezérek. E mellett mi hajdan a szünidőben gyalogoltunk s gyűjtöttünk pénzt az iskola számára. Most a tanári bölcseség Mózesi furfangja a szorgalomidő tojásából csipi ki — kakas módjára — azt a kis darabot, pihenő oázul, hisz a nagy szünidő úgyis az övéké! . . . Aztán se lábfeltörés, se koplálás, hanem kényelmes utazás, bankettek, ünnepélyek egész sorozata. — így szép a diák élet! . . . Petőfiként: »De szeretném, hogy ha lopni tudnékU —, ha ellophatnám magamtól azt a bliktri 88—40 évet s lennék újra diák! No de e tekintetben én Is szólhatok pápailag: »Non possumus!« Palást. KÜLÖNFÉLÉK. — Kinevezés, Ő Felsége a király sárvári és felsővidéki gróf Széchenyi Sándor v. b. t. tanácsost, vármegyénk főispánját, a létesülő országos központi hitelszövetkezet igazgatóságának elnökévé nevezte ki. — Ezüstlakodalom. F ö r d ő s Vilmos vár- megyei tiszti ügyész és neje Kurcz Gizella múlt pénteken tartották meg családi körben ezüstlakodalmukat, mely alkalomból számosán üdvözölték a jubiláló boldog házaspárt. — A Királyné névnapja. Kegyeletes ünnepet ültek Simonmajor község fáczánkerti elemi népiskolájának növendékei e folyó hó 19-én, Erzsébet napján, a megboldogult, felejthetetlen emlékű Nagyasszonyunk, hőn szeretett Erzsébet királynénk tiszteletére. Az ünnepélyen a felnőttek és szülők közül is sokan megjelentek. Az ünnepély sorrendje a következő volt: T. Megemlékezés a jó királynéról és ima. Tartotta a tanító. ,2. Könyörgés. Móra Istvántól. Szavalta Abai János. 3. Erzsébet királyné. Kutnyánszky Jenőtől. Szav. Szűcs Lajos. 4. Meghalt a királyné. Bursics Ernőtől. Szav. Németh Dezső. 5. Királynénk halálára. Móra Istvántól. Szav. Németh Juli. 6. Meghalt a királyné. Pósa Lajostól. Szav. Horváth Erzsi. 7. Emeljetek szobrot. Kutnyánszky Jenőtől. Szav. Keleti József. 8. Kölcsey Hymnus. Énekelték a növendékek. Az Ujváry Béla Szerkesztésében megjelent Erzsébet Királyné emlékfhzetből is majd minden család szerzett egy-egy füzetet, ez által is iparkodván leróni a nemesszivü, nagy Királyné iránt érzett igaz kegyelet és őszinte szeretet adóját, mi által egyszersmind hozzájárult — habár csak szerény filléréivel is — a felállítandó. Erzsébet királyné szobor alapjának gyarapításához. — Ügyvédi vizsga. E>r. Simon Rudolf az elmúlt hétfőn jó sikerrel Budapesten letette az ügyvédi vizsgát.
