Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-02 / 40. szám
6 1898. október 2. ' — Alacsony a Duna vízállása. A Duna vízállása annyira alá szállott, hogy a szegzárdi állomáson nemcsak a személy, de az áruforgalmat is beszüntették s így most, a ki gőzhajón akar utazni, annak Domboriba kell a hosszú utat megtennie, hogy ott hajóra szállhasson. A Dunagőzhajózási Társulat újabban — az alacsony vízállás miatt — Szalk és Apos- tag állomásokat is beszüntette úgy a személy-, mint az áruforgalomra nézve is. — Felolvasás. A szegzárdi r. kath. olvasókör helyiségében október 9-én, azaz jövő vasárnap délután 5 órakor Szabó Géza, a kör alelnöke, felolvasást tart: „a katkolikus nevelés fontosságáról.“ Mint értesültünk, a tél folyamán gyakrabban lesznek a katb. körben ily közhasznú felolvasások. — Tanító választás. A tolnai rk. iskolaszék a megüresedett osztálytanítói állásra Kram János ba- ranyamonostori osztálytanítót választotta meg. — Vasúti kocsiban. E kis közleménynek nincs más érdekessége, minthogy szóról-szóra megtörtént velem Szolnok és Mezőtúr közti utam alkalmával, midőn bérletet gyűjtöttem amaz alföldi városban. Alig szállók kocsiba, mellém telepszik két mar- czona alakú gazda ember; engem közre fognak. A kalauz kiáltja: — Mehet! A vonat zakatol és az egyik mar- czona kérdezi: — Honnan ? — Váczról, — mondok. — Meddig vót? Hirtelenében nem értettem meg, hogy konkludál utitársam e kérdéssel, dehát egy szinész-*vigécz nehezebb problémákat is megold. Egész leleményesen vágtam oda: — Öt esztendeig! Mondhatom életemben nem löveltek rám oly szimpatikus mosolyt pedig játszottam én valamikor szerelmes szerepeket is. Gondolatainkba merülve haladtunk ezután egy darabig, hanem a beszédes atyafi újra felkapta a diskurzus elejtett fonalát, megtudandó, hogy valóban méltó vagyok barátságukra és bizalmukra s most már még melegebb rokonszenvvel s jó indulattal kérdi tőlem. — Mi volt a baj ? Ez fogas kérdés. Készületlenül talált. Gondolkozni kezdtem: „Mit hazudjam, hogy hazugságba ne maradjak ?“ Nem tudom a marczona bátorító arczkifejezése inspirált-e, de nagy meglepetésemre a második alapvető feleletet is megadtam. — Bankót hamisítottunk!Most már a tisztelettel párosult csodálat fejeződött ki az arczokon, az egyik még csettintett is hozzá : — Aunye! Elkellett mondanom elfogatásom stádiumát, hogy czimboráim szerencsésen Amerikába szöktek, nekem egyik lábam már Hamburgban, a másik New-Yorkban volt, midőn elcsiptek s kezeiket vállaimra téve mondtam : — Tapintsák csak ez itt — kabátom vatta bélésére értve — 100-asok és 1000-sek. Megmaradt, mert elfogatásomkor felületesen motoztak meg. — Hát mi szándéka van most a bankókkal ? — Túladnék rajtok, ha lennének megbízható barátaim. — Majd csak akad egy-két becsületes ember, I mi is elvállalnánk néhány ezrest. — Igen ám, ha én ismerném kendteket. — Hiszen mink is Váczról gyüvünk. — Talán csak nem ? — Mán pedig onnan. — Meddig „vóttak“. — En tízig, a komám ötig. — Mi vótt a baj ? — Embert öltem. — Hm. Hogy történt? — Borital között ütöttem le, mikor szó szót hozott. Haragosom volt amúgy is. így esött. — Hát a komija? — U egy tehén miatt. Megszólal az esetben utazó vigécz a sarokból f Na, szervósz, — maguk szépen összekerültek. Társaim meglöktek. Óvatosság! De már alig vártam a túri állomást s akkor mint az ütött róka tekintgettem vissza nincsenekre nyomomban ex rab barátaim, vagy a kereskedő collegám nem uszitja-e rám a csendőröket. Bizony-bizony kritikus helyzetbe jutok, ha a két robustus ember rám tenyerei és kö-. veteli tőlem az ezreseket beváltás végett. A csendőrök előtt csak könnyen excusáltam volna magamat. De a betyárok aligha kárpótlást nem vesznek tőlem a fájdalmas kiábrándulásért. Miután a bérlők Váczon sem fizetnek előre, aligha ötös (értsd ököl) részletekben nem kártalanították volna magukat. No de a múzsák istene minden baj nélkül a lakásomra segített. Egy apaszinész. — Kárpótlás a regáléért. A szeszitalmérési adónak, továbbá a czukorfogyasztási adónak és söritaladó- nak községenkint való beszerzése tudvalevőleg a jövő újévtől kezdve meg fog szűnni. A megszűnő adók beszerzési jogának megválasztásából, illetve bérbevételéből sok város és községnek nevezetes üzleti nyeresége volt, melytől háztartásaik egyensúlyának ve. szélyeztetése nélkül meg nem fosztbatók. Azért a pénzügyminiszter külön törvényjavaslatokat készített, mely szerint azok a városok és községek, a melyek eddig az italmérési jövedék tiszta jövedelmében részesedtek, a jövő évtől kezdve két egyenlő részletben évenkint olyan összeget fognak kapni a kincstártól, amely az 1895—1897. években ily részesedés czimén kapott összegek átlagának megfelel. Másrészt méltányos pénzbeli segítségben fogja részesíteni a törvényhatósági joggal félruházjxtt, vagy rendezett tanácsú városokat, a melyek az állami boritaladó és husfogyasztási adó beszerzési jogát bérbe vették, s ezektől a jogoktól mégis kevesebb jövedelmet élveznek valamely évben, mint az eddigi bérletekből az 1895., 1896. 1897. évek valamelyikében élveztek. A pénzügyminiszter e czélra a jövő évre 100.00Q forintnyi összeget irányzott elő, de az összeg esetleges tullépé| sét is kilátásba helyezi. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (40. sz.j — Aranykarsujtás a csendőröknek. A honvéd-^ ségnél tovább szolgáló altisztekre néz ve mar a folyó év elején életbe lepett kedvezményeket részben a csendőrségre is kiterjesztette a király. Ezek szerint mindazon csendőröknek, akik a csendórsegnel már bárom évet töltöttek, a reájuk ez idő alatt kiszabott fegyelmi fenyítések töröltetnek es jövőben velük szemben eddig alkalmazott rendi fenyitések egy része elesik. Végre pedig a 6-ik és 9 ik tényleges szolgálati év után a közös hadsereg, illetve a honvédségnél tovább szolgáló altisztekéhez hasonló aranykarsujtással való kitüntetésre tarthatnak igényt. — Restaurált templom. Apponyi Sándor gróf, v. b. t. t. és lengyeli nagybirtokos, azon alkalomból, hogy a nmesii templom belseje tatarozva és kifestve lesz, előzőleg annak külső falait tataroztatta, a torony megrongált bádogtetejét pedig kijavíttatta es mázoltatta. . , Meglopott kereskedő. Haumann Ignácz, tamásii kereskedőnek a raktárából már régebb idő óta el-eltünt egyetmás áruezikk. A tolvajt azonban sebogysem tudta a lopáson rajtafygni, bár sokáig lesett reá. Végre most egyik segédje, a ki épen a raktár körül járt, észrevette ott Kramer Andor nevű régen elbocsájtott segédjüket, a mint álkulcscsal a raktárt fel akarta nyitni. Az esetről nyomban jelentést tettek a bíróságnak s az megindította a tettes ellen a vizsgálatot. — Halálozás. Dunaföldvárról vesszük a szomorú hirt, hogy a község közszeretetben és becsülésben álló jegyzője, néveri Névery Sándor életének 66-ik és jegyzőségének 40-ik évében váratlanul elhunyt. A megboldogult temetése szept. z8-án ment végbe általános nagy részvét mellett. Haláláról a gyászoló család a következő gyászjelentést adta ki: Aluhrottak, úgy a maguk, mint az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szivvel tudatjuk a felejthetetlen jó atya, após, nagyatya és testvérnek néver'i Névery Sándor Dunaföldvár város közigazgatási jegyzőjének f. é. szeptember hó 26-án este 9 órakor életének 66-ik és jegyzői szolgálatának 40-ik évében váratlanul történt gyászos elhunytát. A boldogultnak hűlt tetemei f. é. szeptember hó 28-án d. u. 4' órakor fognak a fehérvár utczai temetőben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent mise áldozat f. hó 29-én reggel fél 8 órakor fog a helybeli plébánia templomban az Egek Urának bemutattatui. Béke hamvaira! Névery Sándor, Ferencz, Lajos, Endre, Gizella, Pepike, Ilona, gyermekei, Névery Ferenczné szül. Takáts Mária, Névery Endréné szül. Eichmüller Emilia menyei. Jakobovichné szül. Névery Judit, Rigóné szül. Névery Mária testvérek. Névery Sándor, Károly, - Gizella, Riza, Endre, Irénke, unokák. Dunaföldvár nagyközség elöljárósága a megbolgogult haláláról az alábbi gyászjelentést adta ki: Dunaföldvár község elöljárósága fájdalomtelt szivvel tudatja I-ső jegyzőjének néveri Névery Sándor urnák, f. hó 26-án este 10 órakor életének 66-ik* és jegyzői működésének 40-ik évében váratlanul történt elhunytát. A boldogult hült tetemei f. hó 28-án d. u. 4 órakor fognak a fehérvári utczai sirkertben örök nyugalomra tétetni. Dunaföldvár, 1898. szeptember hó 27-én. Áldás hamvaira! Lantos András csak nézett maga elé, olyanformán tetszett neki, mintha azok a tornyos nyoszolyák, meg a tükrös sifonérok ott a fal mellett mozogni kezdenének, meg az asztal is azzal az épen most oda tett piros bugyellárissal fel akarna fordulni. Aztán csak oda vánszorgott a fekete bőrdiványhoz és — hanyatt dőlt rája. Ha ott nincs mellette a Sándor gyerek, bizony összetöri magát. — De csakhamar magához jött, felállott nagy nehezen, végig ment a szobán, felnyitotta az ajtót és reszkető hangon kiszólott rajta: „Hé! asszony! Sára, Orzsiké, jertek csak be szaporán!“ — Lelkendezve futott a kis szobából Sára asszony Erzsikével, de a leány, a mint méglátta Marosi Sándort, megállott, s aztán csendesen kifordult az udvarra és bevette magát a kis kertbe virágjai közé. — De nem volt sokáig ott sem maradása, úgy húzta valami be a többi közé, talán szerette volna látni, ha csak lopva is — annak a legénynek szép bánatos arczát . . . „Nézd csak anyjuk!“ — mondja András gazda belépő feleségének, s aztán leülvén az asztal mellé, két kezére hajtotta gondban őszülő fejét. — „Nézd csak, én nem tudóm mit akar ez a gyerek. — Az eszem sincs helyén, te talán jobban megérted a beszédjét. Idehozta ezt a bugyellárist, hogy igazítsuk el a bajunkat. — Úgy moudtad-e, fiam?“ Sára asszony — úgy látszik — elértette a sort, mert sírva borult Sándor nyakába, s a nagy zokogástól alig tudta kimondani, hogy „Áldjon meg az Isten édes Sándor fiam! “ — „Úgy van anyám asszony“ — felelt Sándor András gazda kérdésére, — „azt csak nem nézhetem, hogy bajban vergődjenek azok, a kik engem emberré tettek. Ha aztán kiheverik a bajt kigyelmetek, majd visszaadhatják. — Jó kezekben lesz az én pénzem most is Lantos Andrásnál.“ „Igazad van fiam,“ — szólt az öreg felállva helyéről. Most már nem reszketett a hangja, észre lehetett venni szilárdságán, hogy ezután másképen akar is, tud is gazdasága után látni. — „Egyszer már őriztem a vagyonodat, most is megmutatom, hogy a pénzedből egy krajezárnak sem szabad elveszni. Áldjon meg az Isten.“ Erzsiké ez alatt szép csendesen benyitotta az ajtót, észre se vették a többiek, hát csak megállt és ott maradt hallgatva az ajtó mellett. És nem tudta, | hogy mért borult az ő édes anyja Sándor vállára, s mért könyez még akkor is, mikor kibontakozik annak karjai közül ... „Most pedig, — fordult Sándor András gazda felé, — arra kérném apám uramat, igazítsa el az én dolgomat azzal a Bátor Julissal. — Megkértem a kezét, ide is ajánlotta. — Nem akartam dobra ütni a dolgot, hát. csak csendesen történt. Jegyet is adtunk egymásnak. — Hanem a leány mást gondolt, mert az I este visszaküldte a jegykendőmet, azt mondja, hogy nem egymásnak teremtett az Isten bennünket. — Talán igaza is van. — Úgy érzem, hogy én sem szerettem igazán, de ha hozzám jött volna, sohse bánta volna meg, megbecsültem volna holta napjáig. — No de ha megbánta a dolgot, áldja meg az Isten, legyen boldog mással. A mi jegyet adott, itt van, átadom apám uraméknak, adják a kezéhez. '— Majd csak keiül még valaki a faluban nekem való is.“ Csak most vették észre," hogy Erzsiké is ott van a szobában. Elárulta magát csendes zokogásával. — Tudta is ő mit sirat, csak azt erezte, hogy az a csendes zokogás olyan nagyon jól esik néki. „Hát neked mi bajod Orzsikém ? — kérdi tőle Sándor lágyan csengő hangon, „mért sírsz lelkem?“ — Ha már hallottad a beszédünket, hát te tőled kérdem, mit szólsz a dologhoz?“ Mit tudott volna szólni. Nem a régi keyély leány volt többé, a ki minden szónak1 megtalálja a párját. — Megtörte a lelkét a keserű, bánat. — Most csak oda ment Sándorhoz, ráborít annak vállára, s könyezve susogta: „Áldja meg az Isten édes Sándor bácsi!“ Sárközy.
