Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-07-17 / 29. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (29. sz.) 1898. julius 17. tovább eme nagy vidék, küldöttségek, hivatalos tényezők közbejötté által a Közép-Duna áthidalását iparkodott megvalósítani. Húsz even keresztül ígéretekkel, álhirekkel iparkodtak a nagy vidék közvéleményét elaltatni és tévútra terelni, meg sem gondolva, hogy a csapások által elszegényedett vidékek, mi módon juthatnának újabb keresetforráshoz. Végre, nem feltűnési visszketegség, hanem önfenntartási czél- ból. Baja szabadkirályi város hazafias polgársága ösztönözve, kijelentette, hogy eme elsőrangú közgazdasági kérdés kellő megoldását erős kézzel megfogja és annak sikeres tovafejlődését társadalmi utón keresztül akarja vinni. Baja szabadkirélyi város polgársága kebeléből hatvanas bizottságot választott ezen szent czél keresztülvitelére. Ezen bizottság vezetője idősb Perczel Miklós ő méltósága lön. Oly férfi a kinek hazafisága, társadalmi állása és szeplőtlen erélyes jelleme kellő biztosítékot nyújt, hogy a felfogott zászlót kezéből ki nem adja, még a kitűzött czélt győzelmesen el nem éri. Baja szabadkirályi város eme hatvanas végrehajtó bizottsága lelkes felhívásban csatlakozásra hívja fel Brasótól egész Fiúméig az összes érdekelt közönséget. A Közép-Duna áthidalása és a Baja-Bátaszéki összekötő vasút Tolnamegye közönségét közvetlenül és első sorban érinti. Tolnamegye közönsége az elemi csapások lánczolatának súlya alatt meggörnyedt már. Fényes gazdasági múltjának foszlányai is már veszendőben vannak. Tolnavármegye közönségének nemcsak anyagi, de erkölcsi érdekei parancsolólag megkövetelik, hogy Baja szabadkirályi város eme társadalmi mozgalmához teljes erejéből csatlakozzék. Csatlakozzunk tehát minél többen. Bővítsük ki eme társadalmi mozgalom keretét minnél szélesebbre. Dolgozzunk vállvetve, hogy ezen közgazdasági fontos kérdés valahára javunkra megoldassák. Ne legyünk indolensek, mert ki tudja kínálkozik e ily szerencsés alkalom mint a jelenlegi, hogy politikai, társadalmi és közgazdasági tények úgy összejátszanak. Ne szalajtsuk el ezen kedvező alkalmat, mert az elszalajsztott adott pillanatot, gyakran egy örökkévalóság sem tudja pótolni. Kosztos diákok. Megérdemli ez a prózai czim, hogy vele foglalkozzunk, mert nem kis dolog társadalmi szempontból, hogy azok a tanuló gyermekek, kik már zsenge ifjúságuk alatt sem élvezhetik a családi élet meleg és természetes éghajlatát, hanem idegenben töltenek el minden esztendőben tiz hónapot — hogyan és miként vannak elhelyezve. Talán fontosabb ez, mint az iskolának, melyben a gyermek tanul, a nívója. És a városok fejlődési szempontjából is fontos, mert az iskolák messze földről vonzzák az idegeneket, forgalmat csinálnak s a városiasodás tényezőivé lesznek. A kérdés tehát nem tisztán nevelészeti, de hogy úgy mondjuk, — szocziális is. És hozzá aktuális, mert a szülők I napokban választják meg gyermekeik számára a kosztos helyeket. TÁRCZA. Megöltek egy legényt. Megöltek egy legényt Hatvan forintjáért, A Tiszába bevetették Pej paripájáért. Tisza be nem vette, Partjára kitette, Arra ment egy halászlegény, Hajójába tette., Oda ment az anyja, Költi, de nem hallja: »Kelj fel, kelj fel, édes fiam Borulj a nyakamba!« Oda ment az apja, Költi, de nem hallja: Kelj föl, kelj föl, édes fiam, Gyérré velem haza. Oda ment babája Költi, meg is hallja: Kelj föl, kelj föl, édes rózsám, Gyere velem haza. »Csináltatsz-e nekem, Diófa koporsót ?« »Csináltatok, csináltatok Márványkő koporsót!« Ezek a kosztos helyek pedig hej! de sok fűlött egZisztencziát adtak már a társadalomnak. A kosztos helyek megválasztásánál a vezérmotivum, az olcsóság. Maga az iskolai szellem, mely minden figyelmet csak az iskolának, a tanulásnak foglal ez, — nem vet ügyet erre a „bagatell“ dologra. A régi patriarchalis diákos gazdák átvedlettek Üzletszerű „koszthelyekké“. A czivilizáczió megtermetté az üzleti vállalkozásnak / egy uj faját, a diáktartást. És az üzleti szellem már a vasútnál fogad, — tisztelt és gondba borult vidéki apa. „Van-e már a kicsikének helye. Én olcsóért elvállalom“, — fogadják tisztes szegénységben álló némberek, néha rezes orrú egzisztencziák a diákot hozó vidékit. Néha valóságos liczitáczió folyik és 100 közül kilencTven esetben, ha olyan helyre viszed gyermekedet családos apa, a ki elibéd a vasútra jött Hezitálni, — biztosra veheted, hogy talán lesz a gyerekednek fekvőhelye, énnivalója, de nem lesz nevelése. Nem ismersz a szokásaiban, erkölcseiben eldurvult gyermekre, ha vissza jön. r És a kosztházak bénító hatását megszerzi az iskola is. A nevelés hiánya a szellemi haladásnak ad gáncsot. A diákok megfelelő gondos elhelyezése orvoslást igényel. Szerintünk arra a meggyőződésre kellene jutni a társadalom jobb elemeinek, bogy a diáksereg ellátása s gondozása nagy nemzeti érdek s a hiúság nincs helyén ebben az ügyben. A németországi példának kell itt uralomra lépni a hol a családi élet jótevő patriarchalismusa épségében a diáktartás nem üzlet, hanem a lelkiismeret kérdése. A diáktartás nem a proletariátus élni akarása, hanem az úri házak társadalmi adója. Nálunk csak az utóbbi időben lépett ez a kérdés tisztán az üzleti vállalkozás jegyébe. Sőt a felvidéki városoknak még ma is megvan a patriarchalis állapot ismerve és vonzó ereje s ennek következtében nevelődött ott a régi és újabb Magyarországnak egymást követő nemzedéke. S melancholikus resignáczió- val látjuk a régi diák élet preczisét a jelen állapotok közben kiveszni, felnőni, az ifjúságot mindazon hátrányok hatása alatt, melveket az iparszerü ellátás természetszerűleg magával hoz. Ebben a helyzetben alig tehetünk jobbat, mintha az internatusok fölállítása mellett kardoskodunk. Igaz, hogy ennek a kaszárnyái nevelésnek is megvannak a maga hátrányai s nem is nagyon egyeznek a magyar faj természetével, mely a szabadságot, a független csa ládi, életet kedveli. Baj az is, hogy az internatusi intézmény a szegényre megközelithetlen. De hát ezen lehet, sőt kell is alapítványokkal és az internatusi szellem szoliditásával segíteni. És az internatusok nem csupán nevelési érdekeket szolgálnak, hanem az iskola tanulmányi részét is. És a nevelés mit nyer egy rendszeres internatus áldásával, azt csak az hiszi el, a ki maga egy helyes internatusi látott. Mi még esetleg nem állunk ott, hogy az internatus létesítését mozgassuk, azért egyelőre azzal a Megsiratsz-e engem 9 Három leány előtt ? »Megsiratlak, megsiratlak Egész világ előtt!« Alföldi népballada. IbT a,gr3rra,T7-é,gr3rá.sIrta: Varjas József. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tározója. — Györgyike hasonUtott Ambrus Zoltán pompás „Ninive pusztulásáénak hősnőjéhez, a hófehérlábu Lilithhez. Éppen olyan napsugaras aranyszőke haja és zafiikék szeme volt, mint Lilithnek, hanem még emellett fekete szemöldöke is vala. És Györgyikének nemcsak kicsike lába, hanem mosolygó orczája is hófehér volt. Mosolygó, hófehér arczának közepén jobbról is, balról is a jó egészség harmatos csókja halvány pírban játszott. Hanem Györgyike nem járt fehér leopárdok által vont illatos rózsaszekéren, mint Lilith. Nem járt, mert nem volt benne módja. Azért nem volt pedig benne módja, mert nemcsak hogy három, de egy olyan udvarlója sem akadt, mint akár a tudós Abiron, akár a vitéz Dáthán, akár a kis Mikimoki, a kiknek legszebb tulajdonságuk bizonnyára a volt, hogy pénzes gavallérok voltak. Igaz, minden ifjú boldogságban úszott, ha foglalkoztathatta, hanem ezek az urak nem elégítették ki őt. A középosztály kevés volt neki. Györgyike tudta ám azt, hogy meglepően szép kéréssel fordulunk azon szülőkhöz, a kik gyermekeiket kosztos helyeken elhelyezik, — ne adják addig gyermekeiket kosztos helyre, mig az iskola igazgatója véleményt nem mond. Az iskola vezetőjének lelkiismeretében meg kell bíznunk, az általa vezetett nyilvántartásért s ajánlatáért ő felelős, ha a gyermek mégis lelkiismeretlen kezekre jut, ne csak a szülő jegyen felelős Isten előtt, de az iskolának szellemi kormányzója, a kinek alig lehet nagyobb lelkiismeretet igénylő teendője, mint jó kosztos helyeket, szülői házakat pótló nevelőhelyeket jelölni azon vidéki gyermekek számára, kiknek édes apja, anyja bizalommal erre őt hivja föl. iRODAUirCSARNOK. Tiz év után . . . Mire a rózsa még tízszer lefonnyad, A sok, sok dalból mondd édes, mi lesz ? A gerlebugás bús sirámba olvad; Álom, rajongás, csók, minden kivesz. Egyszer találkozunk az erdőszélen Sárgult ajakkal, törve, hidegen. Lábunk alatt az erdő holt avarja, — És lassú zsongás száll a levelen. Valami fájó, bús, nehéz rajongás Szivünket mintha elszoritaná; És mintha sápadt, bomló ifjúságunk Végső búcsúját sírva mondaná. Megzörren a lehulló korhadott ág, S álmából lelkünk félve fölijed . . . Oh mért találkozónk ily elhagyottan, Mikor már minden haldokló, beteg! Liszbauer Antal. . WmIH Se partja, se medre Se hab, se patak, — Mégis árad egyre, Majd egyre apad. Elömlik a légben, Mint illatos ár, Fogadja serényen A szív, a sóvár. Elönti hizelgve Hullámaival; Közöttük epedve Sir angyali dal. Mint kellemes illat, Hő vágyad ölel; Tűzkárokkal ringat A kéj, gyönyör el. Visznek örök mélybe, Tündéri karok, Kaczajjal a kéjbe’ Megfojtanak ott. Kantor Imre. és erősen hitte, hogy ez a jeles tulajdonsága legalább is megérdemel egy bárót. . . Történt, hogy Györgyike Pestre került, nagy- nenjehez, kinek látogatott dohánytőzsdéjében sokszor gyönyörködtek bájos, kecses alakjában a jövő-menők. A többek közt egy huszárhadnagy is érdeklődött iranta. Báró Both Bálintnak hivták. Daliás, férfias szép alak. Megismerkedett Györgyikével. Nem sokára előadta komoly szándékát, alázatosan esedezett kis kezéért. Györgyike a szó teljes értelmében el volt ragadtatva. Szép ember felesége lesz, . . . méltóságos asz- szony. Mindent nyújtó kényelem, kápráztató előkelőség, üdvös boldogság lesz az övé. Csak Györgyike nevelő atyjának, — egy becsületes, puritán magyarnak, — nem tetszett ez a dolog. Falusi ember létére az egyszerű természetes ségnek volt barátja, a báró hizelgő, kimért modorát nem szerette. Ki is nyilatkoztatta, hogy csak azon feltétel alatt adja oda szeretett neveltlányát, ha illő biztosítékot tesz le a báró. A báró ebben gavallérosan megnyugodott. Ötvenezer forintot ajánlott is. Elmondá, hogy van neki egy dúsgazdag nagybácsija, ki mindent áldoz érte, annyira szereti. Majd egyébként eljegyzéskor lesz szerencséje bemutatni. így minden rendben volt. Györgyike repesett örömében; jó nevelőatyja is megnyugodott. Eljött az eljegyzés napja. Megérkezett a szép báró és a gazdag nagybácsi.
