Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-02 / 1. szám

3 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (1. sz.) val élve, rám parancsolt, hogy a tudósításban inkog­nito óhajt maradni. Legyen meg mint mindig, Ugy most is üz o akarata. Most áttérek a karácsonyi pásztoijáték részle­tezésére. Az egész pásztorjáték egy kis színdarabnak felel meg, mely 4 felvonásban és 6 képben adatott elő. Kezdeményezője Horváth Ferencz tanitó ur volt, kinek felkérésére Kienle József, Matejka Károly, Parti Ferencz, Lengyel Ferencz és Lambert Ede urak a legszivesebb készséggel vállalták magukra a rendezést. Bár mindnyájan megtettük a magunkét, de azt szívesen elismeijük, hogy a darab kiállításában Matejka Károly és Horváth Ferencz uraké az érdem nagyobbik felp. A pénztárnok Maixner János ur volt, ki csakugyan Isten különös kegyelmének tarthatja, hogy szét nem szedték, midőn tőle jegyeket kértek. Az első felvonás: Ádám és Éva a para­dicsomban czimű színjáték volt. E két szereplő Pucher Mátyás és Kányi Erzsiké népiskolai növendé­kek voltak, kiknek a paradicsomi életre emlékeztető disztoilettük igazán meglepő volt. A borostyán leve­lekből készített csinos öltönyök Kányi Anna k. a. divatárusnő kézügyességét dicsérik. A tiltott fa gyü­mölcsének megízlelése után villámlás és mennydörgés közt jelent meg az angyal (Lengyel Rozika), ki kard­dal kezében kiűzte őket szigorú dorgálások, majd megnyugvást keltő ígéretek között az Éden kertjéből. A gonosz sátán — mely kígyó képében a tiltott fa törzsére volt rácsavarva — később elevenen jött elő Bien József népisk. növendék személyében valóságos ördögi bőrbe bujtatva, ki az Adám és Éva szomorú sorsának láttára lehangolt közönséget általános derült­ségre keltette. Szerepe rövid volt ugyan, de azt jól adta. A második felvonás: „Mária üdvözlése Názárethben“ egyike a legkedvesebb jeleneteknek. A mint Szűz Mária (Filvik Erszike) az imazsámolyon térdelve imába merült és a kulisszák mögött felállí­tott énekkar előadása mellett csendes léptekkel belépett szobájába Gábriel arkangyal (Lengyel Rozika) liliom­szállal a kezében, hogy az örvendetes hirt tudomására adja, ez a jelenet nagyon sokak szemeiből könyekét csalt ki. Filvik Erzsikét sokáig fogják emlegetni e szerepében. Ezután Szent József (Schilling Ferencz) és szűz jegyese Mária (Filvik Erzsiké) gondteljesen kerestek lakást, de a kőszívű emberek közt sehol nem találtak: végre is a város végén levő istállóban voltak kénytelenek magukat meghúzni, mint a bib­liából tudjuk. Távozásuk után mindkettőt megtap­solták. A harmadik felvonás: „Pásztorok a pusz tában“ czimű jelenet volt. E jelenetben működtek mint pásztorok: Doszpod János, Szauter Ferencz, Kovács József, Petkó János, Hochsteiger József, Plank Ferencz, Schefer Márton, Müller József és Wittenbart Laczi. Hogy Krisztus születésekor is már mily tökéletes müizlésük volt a szücsmestereknek, 1898. január 2. mutatta Wittenbart Laczi ködmene, mely történetileg is bebizonyitható egykorú zsinordiszszel volt ellátva. Nagyon jól festett! Ezeknél a fiuknál az volt a bámu­latos, hogy a szinpadi drukkot még hírből sem isme­rik, a miben a felnőtt műkedvelők — azt hiszem — nem szűkölködnek, ha még ugy tudják is leczkéjöket. Pedig az egész előadáson át súgó sem működött, kö­vetkezésképp az oly zavarólag ható sugókunyhó is eltűnt. Ezután a „K isded Jézus születését41 lát­tuk, mely igen megható kép volt. A pásztorok ének mellett vonultak be a kész jászolhoz, hogy imádják a benne fekvő kisdedet és lerakják ajándékaikat. Feltűnést keltő volt most a három királynak (Steindl Jenő, Budai Laczi és Rencz Lőrincz) megjelenése. Mindnyájan királyi kosztümben, koronával, a néger király turbánnal és aranynyal egyformán gazdagon diszitett divatos uszályos köpenyben jelentek meg, hogy ajándékaikat: az aranyat, tömjént és mirhát lerakják. Ajándékaikat egy kis erkölcsös üdvözlő beszéd kíséretében adták át. A függöny legördültével őket is zajosan megtapsolták. A darab koronája azonban most következett: „Az élő transparent“. A jelenet alatt a színpadon nem kevesebb mint 43 működő volt felállítva, a mely élőkép általános elragadtatást szült. E jelenet alatt szerepeltek mint angyalok: Anaigl Ilonka, Blitzner Miczike, Bucher Teréz, Bereth Mariska, Bucher Katicza, Ezer Vicza, Guld Anna, Hirmann Ella, Hochsteiger Rozika, Jankó Jolánka, Jelus Anna, Kapitány Mariska, Kintner Ella, Lengyel Rozika, Ludvig Anna, Musza Ilonka, Mayer Magda, Maixner Jolánka, Plauvits Mariska, Plank Teréz, Radinger Margit, Szauter Mariska, Schilling Vicza, Szauter Éva, Varga Mariska, Vitz Janka. Ezen kívül jelen voltak a jászol körül felállítva a kisded Jézus szülei, a pásztorok, a 3 királyok, továbbá az első felvonás 3 szereplője — összesen 43 személy. A felállítást Matejka Károly igen ízlésesen rendezte, ugy, hogy a háttérben az angyalok fokoza­tosan magasabban álltak. Midőn a függöny felgördült és a sátán kirohant eltépve lánczát, mely az ő hatal­mának teljes megszűnését akarta jelenteni, az énekkar rázendítette a: Dicsőség mennyben az Istennek czimű karácsonyi ének 2 versét. Az egész ének alatt görög- tüz világította meg a szereplőket, melyben az angya­lok, mint kis tündérek fénylettek. Külön e czélra készített ruhájuk és számyacskájuk igazi angyalokká változtatta őket, ugy, hogy a mennybéli angyalok sem testben, sem lélekben nem lehetnek szebbek és kedvesebbek, mint ezen ártatlan kisded leánykák voltak. Ruháikat, mely 56 frtba került, saját szüleik vették. Igazán dicséretes áldozatkészség! Ebben, hogy őket ily kedves alakokká varázsol­ták, azon kedves női kacsóknak lehet tulajdonítani a teljes érdemet, kiket tudósításom elején említettem fel. E hölgyek számszerint tizen ketten három teljes napon át varrták az angyali öltözeteket; mikor pedig elérkezett az előadás nagy napja, akkor is egész délu­tán öltöztették, fésülték és díszítették őket és tudja Isten mi mindenféle készülékekkel olyan angyalokat produkáltak, hogy lelkünk örömmel volt telve. Buzgó- ságukban annyira mentek, hogy a szent czél iránti tekintetből feláldozták még a karácsonyi szent ünne­pek boldog érzetét is és ünneplés helyett a legter- hesebb munkát vállalták magukra. Bizony-bizony, az ő közreműködésük és önfeláldozásuk nélkül nem lett volna megvalósítható az a czél egy nap alatt, a mire a közoktatási ministerek már 30 év óta hiába áhítoz­nak, tudniillik: a népiskolai könyvtárak. Fogadják szives készségükért legforróbb köszönetünket! Az előadás díszét és sikerét nagyban emelte az énekkar, mely a kulisszák mögött minden egyes felvonáskor vallásos énekeket adott elő négyes kar­ban harmonium kiséret mellett. Az énekkar tagjai voltak: Czerna Gizuska, Filvik Vera, Hanusch Juliska, Horváth Anna, Kosztolányi Mariska, Kosztolányi Janka, Stoll Józsa, Schnitta Anna kisasszonyok és Parti Ferencz, Lambert Ede, Horváth Ferencz, Len­gyel Ferencz tanítók, továbbá az összes szereplők. Az utolsó számot 56-an énekelték. Az énekkar kitü­nően megállta helyét és nagyban hozzá járult, hogy az egyes szinpadi jelenetek belső áhítatra is gerjesz­tették a látogatókat. A pásztoijáték sikerét összesen 68 közreműködő biztosította. Mindenkinek tetszett, hogy az ajándékot vivő pásztorok közöl a kis árva fiú — ki szegény lévén semmit nem hozhatott, hanem helyette a kis Jézusnak egyett furulyázott — mily ügyesen kezelte a fuvolát. Persze akkor még nem tudták, hogy ez csak imitá- lás volt s a valódi fuvolista Parti Ferencz tanitó ur a kulisszák mögött végezte a fuvola szerepet. Az erkölcsi sikert mutatta az az óriási látoga­tottság, hogy daczára háromszor adtuk elő a dara­bot egymás után, mégis több száz látogatót távozásra kellett felkérnünk, mert minden jegy elfogyott. Ezek csak abban a reményben távoztak, mert ugy hallot­ták, hogy még többször is elő lesz adva a darab. E váratlan sikerrel persze párhuzamos az anyagi ered­mény is, mert 200 írtnál jóval több folyt be, pedig a helyárak 50, 30, 20 és 10 krajezárosak voltak csak. A pénzbeli elszámolást a legközelebbi számban fogjuk közölni. Meg kell még említenem, hogy a főjelenetet a fényképész is lekapta, mely kép, ha sikerülni fog, szép keletnek fog örvendeni. Ez egyszer ismét bebizonyosodott, hogy közös akarattal, munka szeretettel olyan dolgokat lehet művelni, melyért a közreműködők méltán számíthat­nak a közönség hálás elismerésére, különösen mikor az ő gyermekeik érdekében annyi dijtalau és ügy­buzgó kéz vetélkedik a siker biztosításában, mint ez alkalomkor is. Az ártatlan kis gyermekek bizonyára megemlékeznek róluk imáikban! Frán—Czy. lékezhetsz rá, beültünk a kocsijába, hogy a kocsis kikottyantsa a gazdája nevét; hanem rosszul sikerült. Az ostoba csak annyit mondott: „kérem lefoglalták.“ Forgott velem a világ, hányszor arra gondoltam, ki lehet az én herczegem és hol van az ő hazája? Tagadhatatlanul különös, hogy egy ember régi ven­dég valahol, együtt iszik a férfiakkal es bokol a höl­gyeknek — és nincs barátja a férfiak között, nincs ideálja az asszonyok közt, még csak névéről sem ismeri senki. Pedig igy volt s gyakran kedvem tá­madt azt hinni, hogy csak előttem titkolják a kilétet. Mindenféle zöld gondolat megfordult a fejemben 1 mindnek az volt a vége, hogy a herczeg nem lehet más, mint valami franczia vagy spanyol trónkövetelő, a ki titokban itt szórakozik, de a kinek nem szabad közelednie senkihez, mert tiltja a politika. Helyben hagytátok, hogy igen, I trónkövetelő, és irigységből, melyet gunynyal palástoltatok, de rosszul, megjegyez­tétek, hogy éppen ezért hiába is álmodozom róla. Most már, mivel szándékomat kitaláltátok, merő dacz- ból, elhatároztam, ha törik, ha szakad, a herczeg lova­gom lesz. Kaczérkodtam vele, igen, de ti vagytok az okai. És játszottam Putifárné asszonyt, ő pedig az én mérgemre és a ti gyönyörűségetekre, Józsefet játszotta. Az én szerepem jobban ment, mint az övé, mert valahára nem kellett hamis dolgokat mutatnom. Jól tudom, csaknem szenvedtem. Estélyekre hívtak mindenfelé s én nem mehettem, mert nem volt, a ki kísérjen. A férjem megszökött, mikor erről beszelni kezdtünk, a herczeg pedig, a ki szintén alkalmasnak Játszott, nem engedte magát tegezni. Csúfosan meg­jártam az elméleteddel. Azt tanítottak, csak inteni kell a férfiaknak és azok ész nélkül rögtön szalad­nak utánunk. Valóságos bűn, a mit elkövettem és még sincs semmi haszna . . . Tegnapelőtt a stallburs gijelentette, hogy alighanem az utolsó rózsákat hozza, mert a megbízója elutazást emlegetett. Megdöbbertem. Tehát, mert már gyönge az ellent állásra, inkább el­utazik, de meghajolni semmi áron sem akar. Nem használok nagyon cziffra körülírást, egyszerűen ki­mondom : a férjemet bizony kiálhatatlan csúfnak, go­nosznak találtam; a szivem csak akkor dobogott, a midőn a herczegről volt szó. És most elmegy, a nél­kül, hogy beszéltünk volna egymással, a nélkül, hogy csak egyetlen egyszer is kisért volna, a sok irigy bosszantására. Egész délután sírtam ezen a különös szerencsétlenségen, mely szivemen és hiúságomon egy­aránt jókora sebeket ütött. Másnap föllélegzettem; a lovardában még ott volt ő, szokott helyén, a bal sa­rokban. Tehát lehetett még remélni . . . Mielőtt el­mentem, egy lovász megállított. Előadta, hogy jl lovam mód nélkül megtetszett valakinek, a kit nem isme­rünk, s az a valaki mondhatatlan boldogságát látná abban, ha a lovamat a magáénak mondhatná. Mindjárt tudtam, miről van szó, de a kérés meglepett. Ha egv kis virágot, vagy nem bánom, hajfürtöt kért volna emlékbe, (persze módjával,) fájó szívvel megadtam volna neki. De egy lovat! Boldog isten, csak nem kívánhatja, hogy lovakat adogassak emlékbe! Elte­kintve attól, mennyire szerettem Prisomiert | a pom­pás állat ezerötszáz forintba került. Nem tudtam ha­tározni. Nekem megvan az ő tearózsája, számos tár­sával és neki semmije se legyen tőlam ? Ez igazság­talanság. Azt feleltem a lovásznak, jöjjön az illető a férjemhez, majd beszélek érdekében. A férjemnek elmeséltem, milyen makranezos PrisomPr, lehetetlen tanulni rajta. Már háromszor leestem róla, mert min­der tiz lépésre ágaskodik. Valaki meg akarja venni, el kell adni; vennünk kell másikat. A lovász tényleg eljött, tárgyalt az urammal, a ki nem sokat kereste, ki a vevő, banem hamarosan megkötötték az alkut; annál inkább, mert attól féltek, hogy még mást talá­lok gondolni. Nem nehéz az efféle vásár, a hol a gazd’uram a hozomány kis része .főlőtt rendelkezik csupán. Azonkívül férjemuram mindig szűkében van a zsebpénznek, feleáron adta hát el a szegény Pri- somiért, megvette pár forintért azt a rongyos gebét, melyen ina szégyenkeztem először s a megmaradt pénzt elvacsorálta, a jó ég tudja, hol és kivel. Zúgo­lódás n élkül, a lovat azonban szivemből sajnálva, hoztam ezt az áldozatot ideálomnak. Azt hittem, leg­alább majd személyesen jön el a vásárt befejezni s Így egyszersmind kedvező alkalmat nyújtottam neki a találkozásra, melyet eddig oly érthetetlen gondos­sággal mindig elkerült. Most távozik, vagyis nem mulaszthatja el, hogy búcsúzzon tőlem. Emléket akart, emléket attól, a kit távolról és csak titokban akart imádni: isten neki, odaadja a lovát I jobb kezekbe ugy se kerülhet már az az állat, mert hisz a herczeg bál­ványozni lógja, mert tőlem való. Mindebből semmi se történt. Este hat órakor elhozta a lovász a pénzt, s a féljem kimondotta, hogy Prisomier nem az enyém többé, elleniben van egy másik paripám, mely Pezsgő

Next

/
Thumbnails
Contents