Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-23 / 4. szám
Szegzárd, 1898. január 23. XXVI. évfolyam.-áL szám. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító- egyletnek, a tolnamegyei községi és köriegvzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: EgrXaz 4vre 6 frt :— kr. Félévre • • • • 3 „ - „ Negyedévre • * 50 „ ’-'e-yps szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztősép:' Bpzerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellpmí részét illeti? köz- lpménypk intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi ntcza 17fi. sz. alatt, hová az plöfizptések, hirdptéspk és a felszólamlások küldendők. Me g j elen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig | . . 1 frt 87 kr. 100—200 I . . . 2 | 87 I 200—300 I . . . 3 I 87 | minden továhhi 100 szó 1 frttal több Szöllöink felújításának kérdése. Az a közgazdaságilag elsőrendű fontossággal biró kérdés, hogy miként ujitsuk fel lételüuk egyetlen feltételét: kipusztult szüleinket, napról napra foglalkoztatja nemcsak a szaklapokat, hanem azokat a sajtóközegeket is, melyek működésüknek szélesebb alapon való kifejtésére válalkoztak. Helyesen teszik, mert hisz alig volt életbevágóbb kérdése mindazon hegyvidékeknek, melyek még egy évtizeddel ezelőtt a világhírű magyar borok előállításával foglalkoztak, mint az, hogy váljon lehetne-e ? egyáltalán a korábbi úgy gazdaságilag, mint társadalmilag sokkal kedvezőbb helyzetet a megélhetési alap ujjólagos megteremtésével visszavarázsolni. így laptársunk: a »Tolnavármegye« múlt heti számának vezető czikkelyében — mint a szerkesztő kijelenti — egy régi kitűnő szőlősgazda is azzal a problémával foglalkozik, hogy mi módon lehetne a felújítás nehéz kérdésében az eddigi csigaszerü haladást, rohamosabb mozgássá átváltoztatni. A czikkely megállapítva azon kétségbevon- hatlan ténykörülményt, hogy a mi borvidékünkön a sok kísérletezés s az ennek alapján szerzett tapasztalat alapján mindinkább lábra kap a meggyőződés, hogy tekintve talajunk minőségét, a hazai fajok tenyésztésével nagyobb sikert tudunk elérni, mint az amerikai alanyokba való ójtással. Hát annyi bizonyos, hogy a szénkénegezett s hazai fajokkal beültetett szőllő területek ma is termőképesek, mig ellenkezőleg az ojtványokkal betelepített szőllők, daczára, hogy nagyobb telepítési költséget vesznek igénybe, rohamosan pusztulnak. Tekintve ezen körülménvt a czikkiró azon j javaslattal áll elő-, hogy miután a vagyontalanabb kisbirtokos osztály a szénkénegető gépek beszerzésére képtelen, szerezzen be a város egyelőre legalább huszonöt szénkénegező gépet, bizza ezeknek kezelését egy elöljáróra; szedjen a használatért mérsékelt dijjat s kezeltesse a gépeket ugyanezen munkásokkal. Hát mi az indítvány lényegével tökéletesen egyetértünk, azt hasznosnak, üdvösnek véljük, azonban a kivitel módozatára nézve több rendbeli aggályaink vannak s azoknak hangot adni, mig nem késő, el nem mulaszthatjuk. A gépek beszerzése s mérsékelt dij mellett használatba bocsájtása, kétségkívül üdvös dolog volna, azonban a gépeknek ugyanazon munkások által való kezelése, a mi nézetünk szerint, rendkívüli nehézségekbe ütköznék. Ez az eljárás ugyanis a szénkénegezés helyes és szabályszerű végrehajtásáért áthárítaná a felelősséget a városi elöljáróságra s a kirendelt munkásokra; a mit ezek aligha válalnának el egyrészt, másrészt meg a szükséges gondosság alkalmazására nem is igen vannak predestinálva. S azért sokkal helyesebb volna nyilvános előadások tartásával a lakosságot, mely a szőllő- mivelés alapelveinek elsajátítására természetszerű hajlammal és képességgel bír, a szénké- negetés módjára nézve alaposan kitanitani s a gazdai gondosságra bízni annak keresztülvitelét. S igy az ismeretek terjesztése mellett megszabadulna a gazda azon kellemetlen helyzettől, mely idegen és ismeretlen munkások teljhatalom működése mindenesetre magával hozna. Az az indítványa azonban a czikkirónak, bármily emberszerető érzés is a rugója, hogy a városi lakosság közt különbség tétessék ns csak azok részesüljenek ilyen városi segítségben, kik 1200 ölig bírnak szőllő területtel, teljesen elhibázott és tarthatatlan; mert ennek a különben helyes és czélszerü indítványnak az erkölcsi motívuma kétségkívül az, hogy azokon segítsen, kik szegénységüknél fogva a szénkénegező gépek beszerzésére képtelenek. Hát hol van az megírva, hogy ez a szegénység, ez a tehetetlenség az 1200 Q-ölnél végződik? Hisz köztudomás szerint a bennünket ért nagy gazdasági katasztrófában azok mentek leginkább tönkre, azok buktak legnagyobbat, kik nagyobb ,szőlőterülettel bírtak s megélhetésüket kizárólag a bortermelésre állapították. Azért nekünk az a véleményünk, hogy ha az az inditvány, a mint hiszszük, legközelebb a képviselőtestület elé kerül, mert kétségtelenül érdemes a város atyáinak vele foglalkozni, akkor ilymódon javítva kerüljön ki a határozatok tömegéből. Az azonban, hogy mi a kivitel részleteire nézve, az indítványozótól némileg eltérő módozatokat vélünk üdvösebbeknek, mit sem vonhat le azon érdemből, hogy akadt végre valaki, a ki ezen égető kérdés napirendre tűzésével az első lépés megtételére vállalkozott. b. TÁRCZA. Régen és most. Ott mosolygott rám is egykor A felhőtlen tiszta ég! S mint a tavasz mosolygása: Oly vidám, boldog valék. Ott éreztem én is egykor Azt a szép, meleg napot! S boldog érzés volt szivemben, Mert sugára áthatott. Virágok nyíltak körüliem, Fnjdogált az esti szél; S most dalolva, majd merengve Ültem a hold fényinél. Fönt az égen csillag fény lett Oly liivón, oly^édesen . . . Mint egy édes, titkos kérdés, Mint a szívben szerelem. Evek múltak, öröm, ábránd, Tova szállott, elhagyott . . . Oh, hogy nekem látnom kellett Az elborult szép napot! Most a virág egyre hervad, Viharrá lett a szellő. Minden fényes beborult már, Vissza talán nem is jő! T\ Kiss Béla István. Gárdos, a méregember. — A .Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — Az elmúlt héten boldog volt, a kinek jegye volt az Alkotniány-utczai törvényházba. Pilisbe, bársonyba öltözött delnők versengve törték magukat az esküdtszéki terembe, a hol a hitveseyilkos mérnök szenzá- cziós bűnügyét tárgyalták. Én a tárgyalás második napján 97 kilométer utat tettem, hogy a legújabb s mondhatom páratlan kriminális esetet meghallgassam s mondhatom egész lemondással visszautazhattam volna, ha Nagyváradon nem ujságiráskodom, a hol megismerkedtem Genthon most budapesti ügyészszel, a ki szintén nehezen bevezetett a tárgyaló terembe. S mondhatom, attól a pillanattól kezdve, a mint beléptem, idegeimet lefoglalta ez a sötét bündráma. Gárdos, morfium, betegágyas asszony, bűnös szerelem, igazság és kétely dúlták agyamat. A levegő forró és a Kratzmann üvegein beszűrődő fény szinte bántja a szemet. A vádlott határozottan ellenszenves. Ha ez ar- czot vizsgálom, szivemben kész az ítélet, hogy ő emésztette el az asszonyt. Szerencséjére azonban Gár- j dósnak, hogy nem a szív ítél, hanem az ész. S aztán szerencsére nem a hallgatóság itél, hanem a bizonyítékok mérlegelésével a biró. A vádlott csodálatos éberséget tanúsít. Védőjét maga látja el kérdőpontokkal s időnként fehér papir szeletkéket nyújt föl hozzá. Ha egy-egy mentő tanú vall, felszólal Baumgartenhez, a vád képviselőjéhez : — No lássa! — és mikor ez egy megvetést és elcsititást parancsoló kézmozdulattal hallgatásra inti, a mellette ülő fegyőrnek magyarázza ártatlanságát, a ki, bambán tekint maga elé és bizonnyal azon jár a gondolata: váljon mikor léptetik őt elő | A gyönyörűen faragott elnöki pulpituson ül a biróság, háttérben a király márványszobra. Középen a kopasz Eördögh András, a kinek különösen a jogászok dicsérik geniaütását, hanem a vád is kiváló kezekre bízatott, dr. Baumgarten Izidoréra. A napokra terjedő tárgyalás a sápadt embert kegyetlenül megviselte, de azért, nem lankadt éberségében és a jól előkészített védekezési módot az ő érdes, logikus kérdései zavarják. Mondjuk, az igazságérzet szenvedélyével, egész becsvágyát abba helyezi, hogy Gárdost az előre megfontolt hitves gyilkosság bűntettében elítéltesse. Szótárában nem foglalnak helyet a szalonember finom szólásformái s a hogyan Gárdost meg- szóllitja, világos érzékeltetése annak, hogy ő meg van győződve, minként egy megrögzött gonosztevővel beszél. Ki ne ismerné, legalább hírből Friedmann Ber- nátot, az eszlári védőt. Az újabb időben ketten — ő, meg Eötvös Károly osztoznak a Magyarországon felötlő világhírű bünpörökben. Friedmann középtermetű, galambüsz férfiú, aránytalanul kicsi fejjel, a melybe bámulatos sok ész szorult. A bizonyítási eljárás során azonban sem ő nála, sem a királyi ügyésznél valami nagy elokvencziát nem találtam. Hagyják erejüket a végtárgyalásra. Az áldozat édes anyja Fedorcsákné, semmitmondó alak. Vak gyűlölete sokkal régibb keletű a veje iránt, mint ennek házassága. És ez a gyűlölet a maga tulhajtásával kedvező is a vádlottra. A tanuk
