Tolnamegyei Közlöny, 1898 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1898-04-10 / 15. szám
1898. április 10. mondám — amaz elmaradt ünnepi beszédem egy-két főgondolatát papírra vetni. . I Szerintem' a viharos, de dicsőséges 1848/49-dik évi magyar I szabadságharcz ragyogó szép emlék-szi várványa a márczius 15-ének nemzeti, kegy ele tes ünnepe, a mely szivárvány nemzeti színeiben összefolynak a harczi dicsőség vérpiros napja arany sugarainak, — a szeplőtlen honszeretet ezüsthófehér ártatlansága és igazságának, — úgy a haza nagy és fényes jövőjébe jogosan vetett reményünknek minden szálai! A magyar szabadságharcz dicső napjának föl- ségesi ragyogása, ,— ez a remek, boldogító verőfény már a múlté, — szintúgy, mint az erre következett honfiúi mély gyász, de kitartó, csüggedetlen szenvedés éjnél sötétebb fblségés nemzeti fájdalmának hosz- szantartott sürü, fekete folíege! Ámde a harczi dicsőség fényes napja, a honfi bánat sötét felhőjének keblére odacsókolta — örökre! — a kibékülés emlékezet-szivárványát a márcz. 15-dikének országos megünneplése által. S legkivált 1867. óta, mióta föl- séges királyunk uralkodóból szerető atyánk lett, e nap nagy jelentősége mindjobban emelkedik fényben, tekintélyben, erőben, hatalomban. i ha fokozódó hálás kegyelettel üli meg e nagy napot a Magyar Nemzet s jól esik édes mindnyájunknak — legalább évenként egy napon — önfeledt mámorban ringatózva, elmerengni azon a szép nem- zetiszinü szivárványon, a dicső múltak édes emlékén: — vájjon micsoda illojalitás feltételeznünk „a legelső magyar emberről, a királyról“, — hogy ő' nem tudná osztani e tekintetben is hű népe igaz örömét? I . . Szerintem nem áll meg — s még kevésbé! — amaz okoskodás sem, hogy az uj magyar ország nemzeti újjászületése április 11-én, mint a 48-diki törvények szentesítésének napján kezdődik. Ez — papírig szólva — legfeljebb a keresztelés napja, de a születés napjául örökre a márcz. 15-ike van már bejegyezve a millió és millió magyar szív diszkötéses, arany kapcsos mátrikulájába, — és pedig az elesett honfiak piros vérével, mit onnan többé ki nem törül Klió, még belügyminiszteri engedélylyel sem! . . . S ha már az egyes ember életének történetében is nagyobb fontosságú, hogy ki mikor született, minthogy mikor kereszteltetett: mennyivel inkább áll az a szóban forgó nagy, nemzeti eseményre nézve ? . . . Hiszen, ha az utóbbi eset állna s mindenki a megkereszteltetés napjától számítaná éveit, akkor nekem van egy olyan szeretetreméltó komaasszonyom, a kinek bár már bajuszos jogász fiai vannak, de ő maga még csak 13 éves, minthogy ennyi éve kereszteltem meg a Krisztus hitére. Sőt mi több, ez esetben a nem keresztelkedők mintha sohase születtek volna — fiatalabbak az egy napos megkeresztelt csecsemőnél, 80 éves korukban is! . . . íme, ilyen komikus furcsaságok állnak elő azon okoskodásból, hogy a nemzeti újjászületés nagy nap2 __________ TA RCZA. Húsúét ünnepén. Két évezredje lesz már nemsokára: Csodás valóság történt egy napon, Mely — hogyha hittel van lelkűnkbe Írva, — A boldogság utján a mennybe von . . . Csodás való . . . nem volt azóta mása, Elűz félelmet, minden bánatot, Ha kétség nélkül szárnyal ajakunkról: Meghalt a Jézus és — föltámadott! Vasárnap volt, — a szent könyv igy tanítja, — A nap még rózsás ágyában pihent . . . S már a koporsóhoz megy Magdaléna, — Temetve abba minden, a mi szent . . . S hogy megkenné megölt testét az Úrnak: Magával visz sok drága balzsamot; De ó, a sírból, angyal ajka csendül: Nincs itt az Úr, nincsen, — föltámadott! Hiába. volt az áruló Judás-csók, Vörös palást . . . tövis ... még annyi más Kezébe nádszálat hiába tettek, — Isten volt úgy is, fénytől glóriás! Ä csőcselék hiába köpte, verte S feszité csúfúl szent keresztre ott, Hiába volt az aljas dárda-szúrás: Jött a harmad’ nap és — föltámadott! jánál, az ibolyafakasztó márczius 15-énél előbb való a bolondos és szeles április hónap 11-ike, —. mint az uj magyar alkotmány keresztelési napja ! — Dehát t. Uraim, taminthogy százados igazságnak bizonyult népünknél a közmondás: „Két dudás nem fér meg egy csárdában!“ mert vagy a dudások erősebbje (már akár művészetre, akár ökölre nézve) űzi ki onnan uemes aiübiczióból, vagy sápadt irigységből a gyengébb felet; SS vagy pedig a t. publikum szökik meg időelőtt az egyszerre működő, egymással versenyző duda-duett ehaótikus konczertje elől: — épp oly igaz, hogy a hazaszeretet szülie márczius 15, — és a kormány akarta április 11,,— mint nemzeti egyenjogú ünnepek —■ egymás mellett meg nem állhatnak. S melyik dudás lesz az erősebb: könyü belátni. Örök élete van annak, a mit a szer retet szül; már pedig a különféle minőségű |szeretetekI között is első helyen áll — magyar ember előtt! — a hazaszeretet és igy ennek a gyermeke, az ibolyaszeraü, tavaszi első arány napsugárban meg- fiirösztött drága gyermek, a márczius 15, — a nemzet e dédelgetett kegyencze, kit e mellett egy 50 éves szent múlt ringat áz igaz hála, őszinte kegyelet és magasztos emlékezés örükrózsás bölcsőjében: mindenesetre életrevalóbb gyermeke lesz a szülő anyának, a hazaszeretetnek, mint ama másik, az április 11, mely minden igaz jogczim nélkül — felsőbb akaratra — idétlenül, vagy talán halva született s testvértársul akar csatlakozni a márczius 15-höz, mintegy elvopni akarva annak elsőszülöttségi jogát! „Két dudás nem fér meg egy csárdában lu Vagy — vagy. — A magyar nemzet fokozódott nemzeti buzgósággal, lángoló lelkesedéssel és hálás kegyelettel üli meg évről-évre a márczius 15-ikét. Ennek ellenében B. Bánffy D. miniszterelnök ur jónak látta megszülettetni áz április 11-ének lojális nemzeti ünnepét. Lojalitásunkat kétségbevonni épp úgy nem engedjük, mint ahogy fentebb tiltakoztunk ama feltevés ellen, hogy dicsőséges uralkodónk és szerető atyánk, a „legelső magyar ember11 elzárkózhatnék a nemzet márczius 15-iki közöröme elől! Mi lesz tehát a dolog természetes vége ? — Vagy szomorú, vagy szégyenletes. Mert a két nemzeti ünnep egymás mellett meg nem állhat. Vagy az április 11-ikének ünnepe bizonyul a közel jövőben halvaszületett gyermeknek és az a szülőre nézve szégyenletes, — vagy pedig az 50 éves múlt szent emlékezetének drága könnyeivel a szabadság ünnepnapjává keresztelt márczius 15. huzza a rövidebbet, megy ki a divatból s hal meg erőszakos halállal, — és ez nagyon szomorú volna, nemzeti gyázz lenne! Forrón szeretett édes magyar hazánknak úgyis van elég baja, számtalan ellensége, kint és bent. A felekezeti, a nemzetiségi, a párt-harcz, az osztály- gyűlölet, a szocziálizmus réme, a fillokszera pusztítása és ezer mások. Minek ezek közé még odaékelni a nagy nemzeti ünneptartás dátuma feletti czivódás TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (15. sz.) Pedig szemére is sír-éj borula, Követ tettek Rá, őrizték híven, Félvén, a jóslat még valóra válik: Meghalva, sírban három nap pihen . . . És egy vasárnapon — csodák csodája, — Nem volt sírjában többé a halott! Tanítványok titkon lopták talán el ? Dehogy, mint mondta volt, — föltámadott! Igen, fóltámadott az Isten-ember! A vesztett Éden újra nyitva van . . . Most már ez élet folytonos zajában A hivő küzdhet vidám-boldogan ... S ha lelkünk mégis fájna olykor-olykor, Borulni látnánk fönn a csillagot : Küzdjünk tovább ez édes hit-, reménynyel: Föltámadunk mi is — föltámadott! Föltámadunk, nincsen megsemmisülés! Átváltozik csak minden, a mi él , . . S mert Isten' szikrája bennünk a lélek: Az sem pusztulhat, — jobb hazát cserél . .. . És »rothadatlan« testet öltve végre, Örök boldogság vár reánk amott, Hol szinről-szinre látjuk Jézusunkat, Ki meghalt értünk és — föltámadott I . -—Kovácsi Kálmán. TnjLZXt ta/vsiszL Virágzó nyíló tavaszom A porba hullva rég. Úgy rémlik, mintha csöndes ősz Tarlóján bolyganék. és méghasonlás országos veszedelmét? ... Bizonyára nagyon tévesztett dolog Magyarország térképét egy sakk-táblának tekinteni s aat' mondani az áprilijs 11-ének par-force ünnepeltetésével: „Sakk a nemzetnek ! —— még tévesebb és szomorúbb volna, ha | némzet ezt kihívásának tekintve, a kontrára rekpnt- rázna s azt mondaná: „sakk a királynak!“ H békesség és szeretet épit, a gyűlölet és háborúság pusztít, rombol. ' Legyen hát köztünk hazánk boldogságának szent épületét magasra emelő, | összetertó, honfitestvéri szeretet, melynek aranyos képkeretében épp úgy megfér a felséges király, a jó nemzet-atya, mint. a honfitestvérek, a szent haza felséges képű! — Ne kontrázzunk, ne sakkozzunk, hanem szeressük egymást! Azt hiszem, hogy az április 11-iki tévedésből született nemzeti ünnep, mint nem életképes, hamar megfutja rövid pályáját és „eljátsza kis játékait11 — addig legyünk türelmesek a beteges kis gyermek iránt, — majd a márczius 1-5, ez 50 éves) . izmos gyermeke a lángoló hazaszeretétnek és megszentelt hálás kegyeletnek, csak annál jobban erősödik s régi dicsősége ujabb-ujabb fényben ragyog. Éljen a király ! — Éljen a haza! — Éljen márczius 15!" Borzsák Endre. A Garay-albumról. Múlt számunkban közöltük a Garay albumra vonatkozó előfizetési felhivást, azóta alkalmunk volt a készülő album kézirataiba-betekinteni, a közönségnek tájékoztatására röviden elmondjuk aZ érdekesnek ígérkező könyvnek tartalmát. A Garay albumot Peuczel Dezső belügyminisz tér, emelkedett hazafias szavakkal nyitja meg. Jókai Mór a koszorús iró pompás visszaemlékezést közöl „Kont a kemény vitézről“, vagyis inkább ennek óriási hatásáról. Ezután Garay érdemeinek általános méltatása következik a szerkesztő tollából, a szöveg között Garaynak három különböző időből való arczképével s röviden közölve lesz a költő életrajza is. Várady Antal pályanyertes ódája után jön a magyar íróknak egész serege, hogy Garaynak a megérdemelt igazságot kiszolgáltassa. Apponyi Albert gróf, Kossuth Ferencz egy-egy szellemes mondással áldoznak a költő emlékének. Rákosi Jenő meleghangú, hosszabb levelében igazi virtuozitással rajzolja a költő érdemét és karakterét. Zichy Antal az akadémia oszt. elnöke fiatalos lángolással verset ir Garay szobrára, Bartók Lajos lángoló lelkesedéssel dicsőíti Kont költőjét s az ifjúsághoz szól, hogy hű legyen a szabadság eszméjéhez. Pompásabbnál pompásabb költemények vannak. Sza&o/cs/ra’Mihálytól, Endrődi Sándortól, Szabó Endrétől, Pósa Lajostól, Rátkay Lászlótól, Sántha Károlytól, Borzsák Endrétől, Horváth Böskétől, Vészeiéi Károlytól stb. Totth Ödön, Roboz István, Lenkei Lajos, dr. Leopold Kornél, Borzsák Endre, Lévay Dezső szellemesen megirt apróbb közleményekkel élénkítik az Album tartalmát. Dr. Ferenczy Tavasz van. Bózsák, ibolyák Pompázva nyillanak, Eszembe jut, mikor e helyt Elősször láttalak. Letépek egy kis ibolyát S álmodva járok itt: Emléked édes illata Szelíden elborít! • V'v Endrődy Sándor. Angyali lelkek. (Rajz a kórházi életből) Irta : Fetter Gyula, segédlelkész. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — A midőn, kedves olvasóm, napi foglalatosságaid között néha utad elvisz ama sárgára meszelt magas épület mellett, a melynek homlokzatáról e szavak olvashatók: „Ferencz közkórház,“ gondold ,meg, hogy ott benn a komor falak között talán most vívja nem egy beteg a halál tusát. Ki áll mellette; ki simítja félre a szemébe hulló hajat; kizárja be megtört, üvegesedé szemeit ? A kér. katholikus anyaszentegy- háznak szűz leánya, a ki a feltámadott J é z u s iránt való végtelen szeretetből feláldozza ifjúságát, egész "életét a nyomorultaknák, a szenvedőknek. Honnan e nagy erő a gyenge szerzetes nőben ? A halandó ember a szeretetet Jézustól, a feltámadott Istenembertől veszi; * * $ ' Néhány hónappal ezelőtt véletlenségből megütöttem a jobblábamat s téli idő lévén, a seb papi func •
