Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-07 / 6. szám

3

1897. február 7.

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (6, sz.)

Tehát múlt szombaton volt a nagy nap, egész nap nem csináltam egyebet, csak a ruhámat próbálgattam, a mi fölséges mulatság lett volna, ha Lina nem huzza oly keservesen össze a fűzőmet. Oh, jövel már reform ruha!

Ruhám, édesem valódi remeke volt a szabó- művészetnek. Rózsaszínű gazé, telehintve színes vadvirággal, oh oly fölségesen néztem ki, hogy Laczi bátyám — pedig ő nagy kritikus, tudod — azt mondta, hogy rögtön belém szeretne, ha testvére nem lennék, de igy — mégis csak meggondolta magát — és titokban Linának mondott szépeket.

Fölvirradt végre a dicső nap hajnala, mint Csiky Gergely Mukányija mondaná. Hosszú, hosszú nap volt, de elmúlt s mikor ábrándjaim tündérországába jutottam, először is az öltözőbe vezettek.

Öltöző, milyen furcsa elnevezése a spanyolfalnak! Vagy minden báli öltöző ilyen? Ott aztán az utolsó ecsetvonásokat végezték, hohó, nem az ar- czon, hanem a frizuránkon. Valósággal szívdobogás fogott el, ha az udvarias rendező nem vezet karon, elszédülök.

A gyalázatos fiú hamar készen is volt a maga véleményével.

Fiuk, bakfist vezettem! Megéreztem a remegéséből. Tánczoltassátok jól meg. Teszi a gyerek. (Szemtelen sziszegtem!) Nem is sokáig ültem. Gondolhatod, milyen áspis szemekkel néztek rám a lányok, s én Czézárilag feleltem szememnek büszke villogásával: veni, vidi, vici! Mig amazok holmi gólyákkal libegtek, én meghódítottam Szerelemffyt,- ezt a „ruét.« Hogy mi ez, nem tudom, én egy menyecskétől hallottam. Azt hiszem magyarul romot jelent. Voltak szép leányok, menyecskék. Balzac érdekes korának végső negyedévében, az egész asszony egy antik szoborra emlékeztet, az illúziót csak a modern konty rontotta meg, valósággal mintául szolgálhatott volna Jókai kristályba jegeczedett menyasszonyához, de tudta is, hogy szép és imponál, mert egy árva pillanatára sem méltatott, midőn kézcsókra járultam exotikus sátora alá, a hol ő, mint Lady patroness trónolt. Volt ott egy kokett asszony is, erről csak gyűlölettel beszélhetek, mert . . . mert . . . elhódította-a . .1 . ruemat.

Végül édes a legfölségesebb volt az éjjeli zene. Mert azt is kaptam. Nem tudom én azt leírni, mikor a czigány a fülembe muzsikálta: »Csak egy kis lány van a világon.« Lehetetlen volt meg nem értenem,

hogy az az egyedüli kis lány-------— én vagyok!

Eg

y milleniumos szeriest a rózsás ajakadra lehel rád.

____________TÖVISEK.___________

Farsa

ngi fánkok,

i.

25 év óta művelem ez aranyos mezőt, e drága szántóföldet, a Tövisek rovatát, melynek terhes monopóliuma nekem annyi sok illatos rózsát termett a szúró tövisek között, a m. t. olvasó közönséég becses

hogy — gondolom a tánczosa hirtelenkedése folytán — kimarjult a lába. Mint egy kis sebzett őzike, bút meg a mamája mellett s arczán a fájdalmas vonás akkor is csak azt árulta el, hogy mennyire sajnálja a tánczot abbahagyni, Bemutatója volt szegénykének. S az a csúnya doctor bácsi még el sem akarta hinni, hogy nem képzelt beteg. Váltig sajnáltam, hogy annak idején nem az orvosi fakultást látogattam. Bezzeg nem siettem volna el a nélkül, hogy azt a parányi, piskóta lábat meg ne nézzem.

Denique a patyikusok csak mindig kitesznek magukért.

Turchányinak és Pran Gyulának méltó utódai akadtak: a most. ide cseppentek is három helyett tánczoltak s négy helyett udvaroltak. Hogy milyen eredménynyel, mutatja az, hogy a második négyes direkt az ő kedvükért rendeztetett. És pedig maguk a tánczosnőik vitték keresztül a II. négyest és csak azért, mert épen patyikusokkal tánczoltak. Csodálom pedig, hogy a jó renomméjuk meg nem csappant, mert hát kitudódott, hogy a patyikusok Szegzárdon udvarolnak ugyan, de nem házasodnak. Két szép kis lány (jó barátnők) a kik szintén a hiányzók lisztáján szerepeltek, ki is jelentették egy Ízben, hogy nem udvaroltatnak maguknak többé patikussal, mert még eddig mindegyik megfutamodott arra a biztatásra, hogy: „beszéljen a mamával.“ Hanem azért a fiuk kurjongatták vígan a csárdásban, hogy: tetejébe Polonyi.

elismerésében! — — — Nos, e rengeteg idő, egy negyed század alatt, igen természetes, hogy sokan megirigyelték a »Tövisek« rózsáját s egy-egy humoros czzikkel betörtek olykor-olykor az én ősi birtokomba, ráléptek az aranyos mezőre, melyet 25 óv óta monopólizálva én magam kultiválok. Birtok-hábo- ritást követtek el, de én sohasem haragudtam érte, sőt — a munkafelosztás elvénél fogva — csak mindig örülni tudtam annak, ha egy szárnypróbálgatő fiatal tréfás zseni beállt a humoros irodalom szocziál- demokratájának, hogy engem »örökömből kiszorítson«; mert igy gondolkoztam: — ha végleg kiszorít, — akkor legalább nyugszom valahára jól megérdemelt babéraimon; ha pedig nem tud kiszorítani: akkor az el nem homályosithatás tudata csak növeli szellemi erőmet, fokozza munkakedvemet, a nagy közönség előtt pedig a beárnyalni akart régi csekély szellemi fény csak újabb sugarakkal ragyog! . . .

Most ismét birtokháborítást követett el Heczler ur a múlt szám Tövis rovatában. Mert ő az, megmondom, ki »By—tang« álnévvel — ellenben egy szépen és szellemesen megszerkesztett értekezletet hevenyészve megcselekedvén, engem végkép levert- nek vélt! (Csupa »e« vokális. — Szedő. — így akartam bibast! — Szerző.)

De én nem félek ezen betöréstől sem. Sőt ime, egy igen jó alkalomnak veszem a kedves Heczler ur szellemi birtok háboritását arra, hogy a nagy közönségnek megígért »farsangi fánkokat« abban a zsírban süssem ki, melyet az ő érdekes czikkjének szalonnájából olvasztottam ! . . .

Mikor valakinek a jogos birtokára, dús vetései közé, egy idegen jószág lép, ezt az idegen, vagy — szokás-mondás bitang jószágot ősi törvényeink és hazai szokásaink szerint, jögában áll a tulajdonosnak vagy kikergetni birtokáról, vagy befogni és megzálogolni.

Én Heczler urat, mint »By—Tang« jószágot, nem verem ki, hanem ezennel befogom és megzálo- golom. Reményiem, hogy miután testileg szép, nagy, erőteljes szőke férfiú, szellemileg pedig már a múlt heti Tövis kóstolójával is egy miniature-Sámsonnak mutatta be magát: sok hasznát vehetem, mikor »non nonquam dormitat Homerus!« Örülök, hogy egy kissé már pihenhetek, — hogy a redves vén fa tövében nőtt erős ifjú sarj jótékony árnya üdítheti aztán az unalmas politikai czikkek olvasásában elfáradt nagyérdemű tisztelt közönséget! . ! .

De örülök a »heczcz«-nék is, mit Heczler urnák már a neve is jelez ! . . . Tessék elhinni, a nagy közönség nagy érdeklődéssel lesi, várja egy uj csillag feltűnését nemcsak az operában, a Wulf-czirkusz porondján, hanem, még e tövises mezőn is. Alig várja a jó heczczet, hogy a fiatal és erős Heczler hogyan forgatja meg. emelgeti fel s dobja félre az öreg zsákot, a vén Palástot, elpalástolhatatlan örömére az élezek birodalmának jogait — helyi lapunknál — 25 év óta zsarnokilag monopolizált egyént megunt amaz egyeseknek, kiknek talán olykor-olykor egy

Még egy fiatal prókátorról, Szegzárd legjobb csárdás tánczosáról kell megemlékeznem, a ki szintén távollétével tündökölt. Hűtlen lett a kaszinóhoz és ez estélylyel egyidőben Pernitznél tánczolt, növekvő clien- turáját ott jobban kiterjeszthetni vélvén.

Hát a szökevény férjeket ne énekeljem-e meg, a kik valami csinos látni valóra átillantak a szomszéd kávéházba.

Hogy mi volt a kíváncsiságuk tárgya azt ezúttal elhallgatom, elég büntetés volt rájuk nézve,' hogy az asszonyaik megtudták a stiklit.

Vargha Lajos bácsinak egész este fájt a foga. Csintalan asszonykák váltig kérdezgették, hogy kire, de I egyre csak azt hajtogatta, hogy komoly az eset, nagyon komoly. De azért hűen kitartott reggeli hat óráig és ép úgy tánczolt, mint a többi fiatal ember.

Na de nem (csepü) telegrafálok többet, igy is tudom beverik a fejem; csak azt árulom még el, hogy a dérengő hajnal első sugarai pirulva látták, hogy az emberiség vigabb tagjai még mindig nem tértek nyugovóra.

A négyest, melylyel kitüntetett, szépen köszönöm. Viszonlátásra a február 20-iki mulatságra!

By-Tang.

kis szellemi borsot törtem, vagy Salamon-féle tormát reszeltem a tisztelt becses orruk alá.

Nem hogy búsulnék hát a »By—Tang« jószágnak tövises mezőmre tévedéséért, nem hogy haragudnám érte, — de sőt igen örülök neki s szívesen üdvözlöm őt, — megfogadom ezennel Tövis£

káplánnak!.. .

Hogy mi lesz a fizetése én tőlem : — azt most is megmondhatom, — forró köszönet, örök hála !

De a nagy közönségtől ? Ez már csiklandós dolog. Tájéknzásul ennyit: — ha 25 évig megmondja Heczler ur az igazat mindig, szemtől-szembe mint én: jutalma lesz a mellőzés, az üldözés, a gúny, a harag, a kicsinylés, a ledorongoló kritika, a fel sem vevés stb. Ha pedig a »ne szólj szám, nem fáj fejem!« elvét követve Tövist ir szúró hegy nélkül, az igazságot elpalástoló szinetlen szó-halmazzal: ez legtöbbnek tetszeni fog — s egy pár ilyen, az igazság forró kásáját macskaként kerülgető üres frázisért jutalma lesz Önnek a nagy közönség kitörő tapsa, az én 25 éves babérom rögtöni elhervadása — és — — egy pillanatnyi dicsőség, de a melynek hitvány sugár- özönében, nagyon kérem, ne fürödjék meg! Inkább egyék jó farsangi fánkot baraczk-lekvárral, sem hogy ily dicsőségre legyen éhes. »A ki velem tart: vegye fel az én keresztemet /« mondá Jézus. Én is azt mondom, hogy a tövis-iró ne féljen a tövistől, mely pályáján bizony sűrűn terem! Engem már sokszor megszűrt, de még nem haltam bele, 25 év múlva megkérdem Önt — ha lehet! — »Van-e még kedve bitangolni a tövisek mezején ?« Tudom, ez lesz a kadenczia: »Nem én !«

Különben Isten hozta Önt kedves Heczler ur szabadalmazott tövises mezőmre, tessék magát jól találni nálam, hervadt babéraimat szívesen felajánlom,

— mint farsangi első fánkot — egy kis Napugodne- zári élvezetre ! . . ! .

•Palást.

| EGYLETEK, TÁRSULATOK.---jj---------------------jj-----|----------A szegzárdi általános ipartestület közgyűlése.

Nagy érdeklődés mellett tartotta meg múlt vasárnap a szegzárdi ált. ipartestület rendes közgyűlését a városháza nagytermében.

A közgyűlésen idb. Tóth Pál, az ipartestület elnöke és Kovács Dávid iparhatósági biztos elnökölt.

A közgyűlés megnyitása után felolvastatott és hitelesíttetett a múlt ülési jegyzőkönyv, melynek végeztével az alább közölt elnöki jelentést hallgatták meg.

T. Közgyűlés!

Évi jelentésemet van szerencsém a következőkben megtenni:

Mindenekelőtt azonban engedje meg a mélyen tisztelt közgyűlés, hogy a lefolyt év legnagyobb és legmagasztosabb eseményéről, hazánk ezeréves állami fennállásának megünnepléséről, is megemlékezzem.

Ezer év leforgását annak, hogy egy maroknyi nép a távol keletről ide tért és elfoglalta e drága földet, az édes hazát, — sietett megülni a magyar nép milliója a legelső embertől a legutolsóig. — Hála imájába, — mely a Kárpátoktól az Adriáig mindenhol e széles hazában felszállott az Egek Urához ezer év örömét és bánatát szőve be és a hazafiui lelkesedést örömmámorba ragadta az a tudat, hogy annyi vész és annyi harcz után megerősödve és a külföld előtti tiszteletben megnagyobbodva lép bele az uj ezredévbe.

Örömtüzek gyultak a hegyek ormain. Hála ének tölté be a templomokat, a városokban és környékben pedig disz gyűlésekkel és ünnepélyek tartásával sietett megülni a nagy év minden egyes napjait a magyar nemzet apraja-nagyja.

Mélyen tisztelt közgyűlés ! Megemlékezésem ezeréves fennállásunk ünnepéről csak halvány reflexiója annak a képnek, mely elébe tárult az előtt, kit a hazaszeretet és a nemzeti múlt nagyszámú emlékein való lelkesedés annak közvetlen megszemlélésére indított, — de e halvány. — a fény és dicsőség mellett elhomályosuló visszaemlékezést sem merem folytatni tovább, mert félek, hogy az a kérdés merülhet fel a t. közgyűlés részéről, hogy a szegzárdi ipartestület részt vett-e a nagy, a nemzet ez örökké felejthetetlen ünnepélyein és erre sajnos, nemmel kellene felelnem. Nem vett részt daczára az elöljáróság e körül elkövetett fáradhatlan buzgalmának, mert az elöljáróság lelkes igyekezete és az iparosok általánosan ismert hazafisága és a nemzeti ügy iránt min-