Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1897-12-12 / 50. szám

pélyt a m ö z s i r. k. iskola deczember 4-én a leg- nagyobbik tanteremben a községi elöljáróság és az iskolaszék jelenlétében következő sorrend szerint ülte meg: 1. Kölcsey himnusza. Énekelték az iskolás gyermekek. 2. Az iskola-igazgató bevezető beszéde. 3. A tiz megörökitendő történelmi férfiú méltatása a) magyarul Mehrwerth Elza osztálytanitónő k. a. és b) németül E r d ő s i János kántor-tanitó által. 4. Szavalmányok: a) Isten tartsd meg országunk királyát. Jókai Mórtól. Szavalta B a r á 11 György ! b) Isten segíts, királyok Istene. Vörösmarty Mihály tói. Szav. Gallay Erzsébet; c) Magyar az én hazám. Kobányitól. Szav. W e r n e r Ádám; d) Ki vagyok | Ugyanattól. Szav. Kirchner János; e) Ki a haza polgára? Ugyanattól. Szav. Farkas Juliána, helyet- tes-tanitónő k. a. és f) Mein Vaterland. Albrecht Jánostól. Szav. Mehn Gertrud. 5. Az iskola-igazgató záró beszéde. 6. Közös ima a királyért. 7. Hazafias ének. Előadva az iskolás gyermekek által. 8. Befeje­zésül „Te Deum“ a templomban. — „Baja—Bátaszék.“ E czimen a „P. N.“ lapba Szirmai Vilmos egy figyelemre méltó czikket irt, melyből közöljük a következő sorokat: A baja-báta- széki vasúti áthidalás nemcsak helyi, hanem fontos országos érdekeket is szolgálna, sőt a dédelgetett ki­kötő város, Fiume nagyobb fellendülését is jelentené. De mind hiába. Látjuk, sőt a miniszterelnök nyilat­kozatából biztosra vehetjük, hogy a kormány nem hajlandó ezt az összeköttetést a közel jövőben léte­síteni. Csakhogy már nincs idő a halogatásra, ily fontos érdekek eloldázására. Álljon talpra a vidék, a közvetlen érdekelt körök. Részvények utján kell a b a j a-b á t a s z é k i áthidalást életre hozni. Nehéz feladat, de mindenesetre reálisabb alapot nyer a kérdés megoldása, mintha még egy negyed századig tétlenül nézzük a világ folyását, és' kellő buzgalom árán biztos eredményre vezethet. Hat mil­liónyi Összeg az, amit a hatalmas dunai alkotás a vasúti összeköttetéssel együtt igénybe vesz. Tekin­télyes Összeg, melynek fedezhetése részvények utján szinte kivihetetlennek látszik. De közelebbről elemezve a tételt, kedvező megoldásra juthatunk. Mindenek előtt állami érdekekről is lévén szó, a kormány egy minimális Összeggel okvetlenül tartozik a mozgalomhoz járulni legalább 1 millió forint értéket képviselő törzs- részvények jegyzése által. Ezenfelül a baja szabadkai és a bátaszék—dombóvári másodrangu vágányokat elsőrendűvé alakítani szintén a kormány feladata volna; ami ismét egy milliót teszen. Két millió tehát a mi­nimális áldozat, ami alól a kormány nem vonhatná ki magát. Maradna 4 millió forint. Ebből körülbelül 11/z millió a négy érdekelt vármegye B.-Bodrog, Tolna, Baranya és Somogy megyék és a városok szintén törzsrészvények utján jegyeznének, a hátralevő 21/s millió forint pedig elsőbbségi részvények utján volna fedezendő. Ezt az eszmét karolják fel a négy vármegye közéletének jelesei, és juttassák a szent czél érdekében diadalra! — Leköszönés. V e 1 ő s i József, Szegzárd nagy­község nyilvántartója, állásáról leköszönt. Az igy megüresedett állást a képviselő-testület nyilvános pá­lyázat utján fogja betölteni. — Papi jubileum. A tamásii ev. hitközség lel­késze, Pékár Lajos a jövő héten üli meg lelkészke­désének 60-ik évfordulóját és életének 88 ik évét. A ritka szép jubileumra sokan fognak az ország minden részéből összejönni, hogy az érdemekben megőszült lelkészszel együtt ünnepeljenek. Az isteni tiszteletet maga B a 11 i k püspök fogja végezni. — Képviselő-testületi tag. S vertre ez ky Gá­bort, városunk szülöttét, a folyó hó 2—3-án megtar­tott választás alkalmával a székesfővárosban 1089 szavazattal a Józsefvárosban képviselő-testületi taggá választották meg. A polgárok e kitüntető bizalmát Sverteczky Gábor méltán megérdemelte, a ki eddig is jelentékeny szerepet vitt a független fővárosi pol­gárok körében. — Kivételes nősülési engedélyért folyamodtak: Balázs Miklós bogyiszlói, ifj. Briefi János dőri-patlani, Gulyás György kékesi, Köhler János kétyi, Sötz István szokolyi, ifj. Németh Mihály döri-patlani, Papp János mázai, Székely István tamásii, Tilbich Henrik izményi, ifj. Trautmann János varsádi, ifj. Vagner János hidegkúti, ifj. Bálind György kölesdi, Egresi János vejkei, ifj. Geresdi János őcsényi, ifj. Horváth Ferencz értényi, Klieber Ádám szálkai, Maráth Bálint paári, Molnár Pál kónyii, ifj. Muth Henrik majosi, ifj. Tóth János váraljai, iíj. Papp János kakasdi, ifj. Scheidler Mátyás mözsi, Szabó István tamásii és ifj. Zsiga Andi’ás faddi lakosok. A folyamodók kérvényeit 4 Tolnavármegye közigazgatási bizottsága pártoló véle­ménynyel küldötte fel a m. kir. honvédelmi minisz­terhez. — Eljegyzés. Deutsch Antal budapesti ke­reskedő eljegyezte Borovitz Jozefin kisasszonyt Dunaföldvárról. — Czukorrépatermesztés Szegzárdon. A vas­megyei czukorgyár megbízottai folyó hó 8-án Szeg­zárdon, a városháza nagytermében tanácskozást tar­tottak a lakosság részvételével, hogy Szegzárdon meghonosítsák a ezukorrépa termesztést. A megje­lentek közül többen hajlandóknak nyilatkoztak a ezu­korrépa termesztésre. A termelők holdankint 30 frt előleget kapnak a czukorgyártól, ha a meghatározott feltételeket elfogadják. — Hódoló Ünnepség. A hátai r. k. iskolában azon alkalomból, hogy O felsége, a király, nemze­tünket történelmünk tiz kimagasló férfiának érezszob- rával ajándékozta meg, a plébános, a négy tanító s a növendékek közreműködésével f. hó 9-én szépen sikerült hódoló ünnepséget rendezett, melyen az is­kolaszék tagjai s a szülők is képviselve voltak. — Vasúti szerencsétlenség nyomorultja. A ka­posvári vasúti szerencsétlenségnek Gruber szegzárdi mozdonyvezető lett a nyomorultja, kinek a lábait a mozdony erősen megzúzta. A szerencsétlen ember esete akkor általános részvétett keltett, a ki most került ki a kórházból, s múlt hétfőn jött két man­kóval Szegzárdra. Ennek kapcsán megemlítjük, hogy a vasúti igazgatóság fegyelmi bírósága a megejtett vizsgálat után konstatálta, hogy a szerencsétlenség okozója az akkor szolgálatot teljesítő vasúti tisztvi­selő volt, a ki a pályaudvarba beérkező tehervonatról nem vevén tudomást, elrendelte a pályaudvarban levő mozdonynyal a tolatást. A két mozdonyt, a hozzájok akasztott óriási tehervonatokkal szinte egymás ellen vezényelték. A mozdonyvezetők, mikor a veszedelmet látták, teljes erejükből mindent elkövettek mozdo­nyaikkal, hogy az elháríthatatlan szerencsétlenséget kisebbítsék. A fegyelmi vizsgálat kiderítvén a sze­rencsétlenség okozóját, a fegyelmi hatóság a hibás tisztviselőt lefokozásra, illetőleg alsóbb rangba té­telre, áthelyezésre ítélte oly sulyositással, hogy az illető több évig nem léptethető elő rangban. — Karácsonyi és újévi ajándéktárgyak. Már közel van a szeretet ünnepe, a karácsony, melyet követ az újév. Ez a két nap az, melyeken régi szo­káshoz híven, mindenki igyekszik szeretteit valamely ajándékkal meglepni. Leghelyesebben jár el az, a ki az ajándékok megválasztásában szem előtt tartja a használhatóságot és az értékességet. Városunkban a fennemlitett két ünnep alkalmából a kirakatok való­ságos kis kiál litást tüntetnek fel, melyek közül kü­lönösen figyelemre méltó F r á n e k János szegzárdi ékszerész kirakata, melyben ott ragyognak a legszebb ékszerek, dísztárgyak, vázák, tea készletek, evőesz­közök, lánczok, ezukortartók, karos gyertyatartók, tea-szürők és más becses tárgyak. Mulasztást követ­nénk el, ha a vásárló közönség figyelmét erre a szó- lid üzletre fel nem hívnánk, melynek tulajdonosa nagy anyagi áldozatok árán rendezte be oly gazdagon üz­letét, hogy az a fővárosba is beillenék. — Egyházmegyei hirek. A pécsi egyházmegyei hatóság Schmeller Alajos ráczmecskei plébánost ki­nevezte a kéméndi espereskerület jegyzőjévé. Tichy Sándor gödrei segédlelkész egészségi okokból ideig­lenesen fölmentetett a szolgálat alól. — Terjed a felekezetnélküliség. Szomorú jelen­ség, hogy sokan képesek inkább vallásuktól is meg­válni, csakhdgy a terhes felekezeti adó megfizetése alól kimenekülhessenek. így Pálfán az elmúlt hóban 45 reform, és evang. vallásu egyén jelentette be a járási főszolgabirónál, hogy felekezetnélküliek kíván­nak lenni. Az áttérések és a felekezetnélküliség ter­jedése következtében Pálfán annyira megfogytak az evangélikusok, hogy most üresen áll az imaházuk és az iskolájuk. — Szoczializmus Bátán. Régóta beszélgették már a bátaiak, hogy Bátán is vannak „szuezilisták“, de senki sem vette ezt komolyan, mert hisz oly em­berek tárgyalták a szocziáldemokratizmus eldorádóját, akiknek szavuk csak a falra hányt borsó hatásával versenyezhetett. Pálinkába fürdő, dologkerülő prole­tárok voltak ezek, a kik a bajai szocziálistákkal érintkezvén, elsajátitottak egyet-mást a szocziálde- mokraták hangzatos programújukból s evvel mulat­tatták vasárnaponkint az utczasarkokon összegyűlt munkásokat. Összefüggés nélküli beszédüknek nem volt egyéb hatása, mint a hallgatóság gunykaczaja. Újabban azonban komolyabb hirek keringtek a köz­ségben, amennyiben beszélgettek titkos összejövete­TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (50. sz.) lekről s az ott felolvasott szoczialis újságokról stb. E hirek az elöljáróság füleihez hatolván, meginditta- tott a vizsgálat, s csakhamar kitűnt, hogy Pecsét János bátai gépész-kovács terjeszti a szocziáldemo­kratizmus mérges baktériumait a „Földművelők Szak­lapja“ czimű lázitó röpirat árusításával. E röpirat a hatalom s a földművelésügyi miniszter által a képvi­selőházhoz benyújtott törvényjavaslat ellen a legkí­méletlenebb szavakkal lázit i felhívja az „elvtársia­kat, hogy legalább karácsonyig ne szerződjenek munkára, hanem várják be a karácsonyi kongresszus határozatát. „Rabszolgákká akarnak bennünket tenni, hogy ne mozoghassunk !“ „Veszszenek el inkább éhen a bitangok ezrei, semhogy mi lehagyjuk igázni ma­gunkat!“ stb. Ezek s ezekhez hasonló kifejezések vastagra nyomott betűkkel tündökölnek a „Földmű­velők Szaklapja“ czimti újság czimlapján; különben pedig az egész lap szelleme odairányul, hogy a ha­zafias és vallásos érzületet kiölje az emberekből. Hogy aztán az ilyenek teijesztésével sikerült Pecsét János­nak mintegy 60 dologkerülő, vagy mondjuk hiszékeny embert a szoczialismusnak megnyei'ni, azt nem lehet csodálni, annál csodálatra méltóbb azonban Pecsét Jánosnak ezen szellembeni fellépése, mert mindenki mint józan észszel s szép tehetséggel megáldott in­telligens iparost ismert ezideig Pecsét Jánosban. Hogy mi lehetett czélja, azt nem tudjuk, ai’ról azonban im­már megvagyunk győződve, hogy nem az, amit tet­tével el fog érni, mert az elöljáróság a még nála ta­lált 12 példány röpiratot elkobozta s az egész esetről jelentést tett az illetékes hatóságnak. — Áthelyezések. Dreher Arnold segédlelkészt Olaszról Szászvárra és R ö s z 1 e r Ferenczet Szászvár­ról Olaszra helyezte át az egyházmegyei hatóság. — IstÓCZy Győző, a nagy antiszemita, a ki egy időben Magyarországban heves harezot folytatott szóval és tollal a zsidóság ellen, ma már csendes és békeszerető ember. Ez a férfiú múlt csütörtökön Szegzárdon járt, hogy egy uj jogügyi szaklapra elő­fizetőket gyűjtsön, melyet újévkor fog megindítani. Istóczy Győző megjelenése Szegzárdon nem csekély érdeklődést keltett, mert mindenki akarta látni őt, a ki valóságos irtóharezba akarta a népet a zsidóság ellen vinni.- A szegzárdi fogyasztási adó bérlet. A meg­tartott árlejtésen a szegzárdi fogyasztási bérletet R o- senfeld Mór vette ki 38,300 frtért. Három évig már bírta Rosenfeld Mór a szegzárdi fogyasztási bérletet, s ekkor h-2,000 frtot fizetett a kincstárnak. — A szegzárdi fogház lakói. A szegzárdi kir. ügyész havi jelentése szerint a szegzárdi ügyészségi fogházban november hónapban 97 egyén volt letar­tóztatva, akik közül fegyházra volt ítélve 13, börtönre 44, fogházra 26, vizsgálati fogságban volt 7, feleb- bezés alatt állott 7. — Összeférhetetlenség. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter szigorú rendeletet adott ki, hogy meg­szüntesse a tanári állással Össze nem férő mellékfog­lalkozásokat. A tanároknak a miniszteri rendelet el­tiltja a pénzintézetek, betéti, közkereseti és részvény- társaságok, általában üzleti nyereségekre irányuló vál­lalatok alapításában és igazgatásában való részvételt; továbbá nem szabad a tanároknak ezen üzleti nye­reségekre alapított vállalatoknál olyan állást elfogad- niok, a mely állandó fizetéssel, osztalékkal, vagy egyéb jutalmakkal van egybekötve. Az ellenőrzést a tankerületi főigazgatók fogják teljesíteni. — Eltörült tiszteletdij. A belügyminiszter a szegzárdi Ferencz-közkórház számvevői tisztviselőnek 150 frtnyi tiszteletdiját eltörölte. — írnok-végrehajtói választás. Bátán f. hó 4-én volt az Írnok-végrehajtói választás. Megválasztatott Spindlbauer Ernő, kiben szorgalmas s derék munka­erőt nyert a község. Ugyanekkor két elöljáró lemon­dása folytán elöljáróvá választatott iíj. Balogh Imre és Varga János, kik mindketten értelmes polgárai a községnek. — Agyonlőtt ember. Véres gyilkosság történt a tolnamegyei Pálfa községben. Oláh József ottani lakos, már régi haragosa volt Pintér József szintén pálfai lakosnak. Ellenségeskedésük már annyira ment, hogy Oláh halálra kereste Pintért s töltött revol­verrel ment legutóbb is a lakására. Az udvaron talál­kozott a két ellenfél, a mikor is Oláh József elő­rántotta forgópisztolyát és rálőtt Pintérre. A lövés talált; Pintér összeesett és úgy vitték be haldokolva a lakásába, hol pár órai kínlódás után kiszenvedett. A gyilkost elfogták és bekísérték a gyönki járás­bíróság börtönébe, hol most megindították ellene a vizsgálatot. 1897. deczember 12.

Next

/
Thumbnails
Contents