Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-12-05 / 49. szám
XXV. évfolyam.-40- szám. Szeqzárd, 1897. deczember 5. II TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító- egyletnek, a tolnamegyei községi és köriegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre .... 6 frt — kr. Félévre .... 3 „ — n Negyedévre ... 1 , 50 n Egyes szám a kiadóhivatalhan 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-uteza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők. Megjelen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számittatnak. Hiv. hirdetések: 10Ö szóig . . . 1 frt 87 kr 100—200 „ ... 2 . 87 r 200—300 , . ■ . . 3 - 87 „ minden további 100 szó 1 írttal több a vásárok tartatnak, egyik nevezetes és nem nélkülözhető jövődelmi forrását képezik. Szükséges tehát, hogy azok, kikre nézve a vásárok haszonnal járnak, körültekintően gondoskodjanak arról, miszerint semmi körülmény se forduljon elő, mi azok látogatottságát korlátozza, vagy megbénítsa. Ezen körülmények között természetesen első helyen szerepelnek a terek, melyek a vásárok megtartására szolgálnak. Egy a vásárok megtartására alkalmas és és kényelmes tér kétségenkivül annak sürü látogatottságát vonja maga után, mig ellenkezőleg, ha a vásári vendégek esetleges megjelenésük alkalmával, kényelmetlenséget kénytelenek elszenvedni, vagy egészen elmaradnak a vásárokról, vagy olyan helyeket keresnek fel, hol hasonló bajokkal nem kénytelenek küzdeni. A mi elődeink, vagyis inkább Szegzárd- nak intéző köréi, az úrbéri rendezés és legelő elkülönzés alkalmával belátták a vásárterek nagy befolyását egy vidéki város fejlődésére s az alapítványi urodalommal, mint urasággal, egyetértőleg, bőkezűen gondoskodtak arról, a menynyiben erre a czélra, a város közvetlen közelében 50 holdnyi területet hasítottak ki. Ezen előrelátó gondoskodás meg is termé áldásos gyümölcseit, mert a szegzárdi lóvásárok csakhamar hírességre tettek szert s már-már e tekintetben Székesfehérvárral egy magaslatra emelkedtek a vármegye székhelyének nem kis anyagi hasznára. Azonban a párját ritkitó szép vásártér csakhamar a csonkítás egész légióját volt kénytelen elszenvedni. A városnak sétatérre volt szüksége, kihasítottuk, egész helyesen, a vásártérből. A főgimnáziumnak telekről kellett gondoskodni, ismét a vásártérhez nyúltunk. Azt se helytelenítjük. Hogy a kereskedők fatelepek felállításával a lakosság érdekeit szolgálják, ezeknek is helyet adtunk. J Járványházat kellett létesíteni, azt is vásártérre tettük. Ezen eljárás azonban még mind nem támadta meg a vásártér kényelmességét; azonban a mi ezután következett, az már bajnak minősíthető s Szegzárd anyagi érdekeinek egyenes veszélyeztetését eredményezheti. A szegzárd-bátaszéki vasút a szép vásárteret derékon kettészelte s az ott keletke- zett számtalan anyaggödör a nedves időjárás folytán vizzel megtelve, nemcsak a vásártér használatát teszi kérdésessé, de egyúttal a közegészségi ügy kiszámithatlan kárára, állandó miazma teleppé lett átváltoztatva. Ez az állapot immár kezd tűrhetetlen lenni s itt az ideje, hogy intéző köreink a baj orvoslásával tüzetesen foglalkozzanak. A *1 Az országos vásárokról. Valamikor, midőn a gőz és villamosság még nem alakították át szállításai eszközeink mozgató erejét, hanem csak a konyhában, a főző gazdaasszony kezében, mint iny csiklandozó ételek tényezője s a szabad természetben, mint „Isten haragja“ szerepeltek; midőn még a családapa, ki táblabirói kötelességének eleget teendő, vármegyéje székhelyére elutazandó volt, első és legsürgősebb teendőjének tartotta, tekintetbe véve a számos veszélyeket, mig a tiz mértföldnyi ut közben fenyegetik, annak rendje és módja szerint végrendeletet tenni, midőn még a három hónapi összejövetel és sokadalom egyedüli módja volt a házi szükségletek hosszabb időre való beszerzésének, akkor természetesen sokkal nagyobb közgazdasági és társadalmi jelentősége volt az úgynevezett országos vásároknak ; de mióta a gőzparipa vassíneken, tehát gyorsan és pontosan közvetíti az eladó és vevő közti szükséges érintkezést, azóta szüksége és fontossága csorbát szenvedett ugyan, de azért, hogy egészen felesleges és időtrabló összejöveteleknek tekintessék, egy- átalán nem indokolt. A mindennapi tapasztalat igazolja, hogy országos vásáraink ma is, daczára a közlekedési eszközök nagy fejlettségének, rendkívül látogatottak s azoknak a helyeknek, hol TARCZA. Szakítanék veled rózsám Nem lehet, Hozzád forrva érzem csüggedt Lelkemet. Hisz a levél sem válik el Magától, Őszi szelek választják el Az ágtól. Szeressen csak égő lelkem Nem bánom! Ha pereg is bánat könye Orczámon. Higyje csak a szivem, hogy az Enyém léssz! Mig száz felé nem szakítja A szélvész! Kántor Imre. U&.Z lumCLSl— A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — Irta: Benedlkty Béla. Faragó Emil, számtiszt a városházán, hazajött az este, szokatlan korán. Csöndes, megelégedett, csaknem boldog ember volt, ambiczió és vágyak nélkül szűkölködött, büszkén hordta számtiszti minőségének keresztjét. Mert nem azt nézte, hányán vannak fölötte, hanem azt, hogy hányán vannak alatta. Mint dijnok került a városházára. Később gyakornok lett és éppen a szolgálata tizedik évében kinevezték számtisztté. Tehát a létrán emelkedett s igy alaposan megtanították rá, hogy állását megbecsülje. Akkor egyszersmind megházasodott. Szeretett volna valami szerény, elég eszes kis városi kisasszonynyal ismeretséget kötni, a kikből tudvalevőleg pompás menyecskék fejlődnek; s valóban kár, hogy a sors őt egy ilyennel nem hozta össze. Magában, rendszeren a hónap vége felé, megvallotta, hogy örök kár, a miért ezt az ábrándos Hedviget vette el, — holott kiválóan szép se volt, — a ki nevelőnő korában mindig főúri házaknál forgolódott s ott rája ragadt némileg túlságos mértékben a finomság és érzelmes gyöngédség, mely nem tűri a pöilekedést, ha mindjárt csak a cseléddel is. Egy kis leánykájuk volt, három éves . . . * — Hoztál jegyeket, Emil ? — kérdezte az asz- szony férjétől. — Hoztam, de én nem kisérhetlek ma el. — Miért nem ? Hisz megígérted. — ígértem, a mikor még nem volt semmi bajom. Rosszul érzem magam. Szédülök. Itthon akarsz maradni? Minek hoztál jegyeket ? — A nagymama is elkisérhet téged. Miattam ne foszd meg magadat . . . Az asszony édes anyja, egy kövér, öreges asz- szonyság, ki nagyon keveset törődött egyébbel a konyhán kivül, özvegységre jutva, hozzájuk költözött. Az asszony folytatta: — Pataky keresett. Találkoztál vele ? — Nem találkoztam. Itt volt? — Igen, most nem rég. — Pedig jól tudja, hogy ilyenkor nem vagyok ide haza. Mit akart ? — Nem tudom. Nem mondta meg. A kávéházba küldtem. Pataky Ernő a félj jó barátja volt, szintén nős és számtiszt. Egy hivatalban dolgoztak. Pataky Ernő az egyetlen volt a pajtások közül, kit az asszony is szívelni tudott s nem üldözött el a háztól. A többi jó baráttal Faragóné a menyegző után megtette ezt. A nagymama kiabált: — Róza! Róza ! A cseléd bejött s az asszonyság megrendelte ä vacsorát tiz órára. Félóra alatt felöltözött a két nő, kocsit hozattak és elmentek. Az előszobában még eszébe jutott az asszony-, nak a kis leánya. Visszaszólt a féijéhez: — Kérlek, Emil, maradj ma este a kis Hedvig mellett. — Úgy se akartam mást. — Hozass neki vacsoráiba süteményt, ha sírni fog, hogy engem nem lát. És imádkozzál vele, ha lefekszik. Faragó leküldtc a cselédet a ezukrászhoz és süteményt hozatott a leányának. Aztán kigombolta a gyermek czipőcskéjét, ru-. háját és az ágyba vitte. — Tudsz imádkozni, édes babám ? — kérdezte s a leányka ráemelte nagy kék sremeit: — Hogyne tudnék! Anyuska megtanitott. — Nos, hát halljuk, eziezuskám. Vess szépen keresztet. — Az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében Amen. — A kis leány elmondta a Mi-
