Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-11-28 / 48. szám
-á=©. szám. XXV. évfolyam. Szegzárd, 1897. november 28. TtUAKEGYH KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító* egyletnek, a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének és a szegzárdi ipartestületnek hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre Félévre Negyedévre Kedves .szám a 6 frt — 3 „ - I * 50 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Megj elen: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová Hetenkint egyszer, vasárnap. V hová a lap szellemi részét illető közaz előfizetések, hirdetések és a felNyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. kr. lemények intézendnk. szólamlásuk küldendők. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 1 frt 87 2 tv 87 3 . 87 100 széig 100—200 200—300 kr uu: ion 4 í-i i.l ikUK Eldöntetlen harcz. / Évtizedek óta tart már az egész föld kerekségén ismert és kedvelt magyar borokat termő szőllőhegyek pusztulása; ugyanazon idő óta folytat egy tisztes osztály elszánt küzdelmet a természet mostoha esélyei ellen: évek J 7 óta kutat a tudomány a felmerült újkori bajok elleni óvszerek tárgyában s mégis egy lépéssel sem vagyunk eló'bbre, mint a mit a tapasztalat megállapított és bebizonyított, hogy minden borvidék, minden hegyoldal, só't minden szőllő más elbánást, más eljárást igényel. A szőllőket végpusztulással fenyegető' baj elleni küzdelemben s a pusztulás megakadályozására szolgáló eszközök megállapításában a francziák vették át a vezetést, már azon egyszerű oknál fogva is, hogy ó'k voltak, kik a fillokszerát egész Európa bortermelésének kiszámithatlan kárára Amerikából behurczol- ták —f s ó'k voltak, kiket a veszedelem első sorban fenyegetett. A franczia közgazdasági ministerium nagy pénzbeli jutalmat Ígért annak, ki a fillokszera kiirtását eszközló' szert talál fel s egyúttal megindult a kísérletezés, hogy miután a tapasztalat kimutatta, miszerint az amerikai vadvesző a fillokszera pusztításainak ellentáll, nem lehetne-e az újra telepítést vadalanyok beoltásával eszközölni ? A fillokszera irtására szolgáló szerül megállapították a szénkéneget s az amerikai alanyba való beoltás is alkalmasnak bizonyult a már kipusztult szőlőterületek újra telepítésére. Magyarországon még akkor a szőllők legnagyobb részben meg voltak, de a vész már fenyegető alakot öltött s igy aziránt volt szükséges sürgősen megállapodásra jutni, hogy váljon a szénkéneggel való védekezés alkal- maztassék-e ? vagy rátérjünk egyenesen az amerikai alanyokba való oltás általi újra telepítésre ? A magyar szakértői világ két táborra oszlott és éles harczot folytatott egymás ellen. Voltak, a kik a francziaországban szerzett tapasztalatok alapján egész határozottan azt állították, hogy a szénkéneg alkalmazásával a magyarországi szőllők fenntarthatók s ajánlották annak azonnali igénybevételét. Mások ismét egyedül czélszerü módnak az amerikai alanyokkal való telepítést emlegették. A bortermelők eddig soha elő nem fordult bajjal állván szemben, nem fordulhattak a tapasztalás útmutatásaihoz, hanem a szakértők véleményjére voltak utalva. Ott pedig nem hallottak egyebet, mint élénk harczi zaj küzdelmét, anélkül, hogy a követendő irány tárgyában tájékozást nyerhettek volna. Mit tehettek egyebet, mint mindenik elindult valamely általa jónak vélt irányban s ilymódon iparkodott léteiének jövő alapjait biztosítani. Volt a ki a szénkénegezéshez szított s azzal iparkodott még meglevő szőllői fenntartását elérni; sőt egyes bátrabbak már kipusztult szőllőiket hazai fajjal beültetvén, azt ezen módon iparkodtak termőképes állapotban tartani. A legnagyobb rész azonban egyszerűen áttért az amerikai vadalany és ezzel kapcsolatos oltás alkalmazásához s tette ezt any- nyival inkább, mert a szakértő világ, nagy többsége s maga a magyar közgazdasági kormány is ezen irányban tévé meg az újra telepítésre vonatkozó intézkedéseit. A kik ezen utóbbi módot alkalmazták, csakhamar tapasztalni voltak kénytelenek, hogy az oltványokkal való telepítés óriási költekezéssel és munkával van összekapcsolva és emellett a siker vajmi kétséges. A már oltványokkal betelepített szőlló'területek legnagyobb része az első és második évben nagyszerűen nézett ki, az ezt követő években azonban nagy része elsárgult, elsatnyult és kipusztult. A talajnak meg nem felelő faj alkalmazásában és az ékoltás czélszerütlensé- gében keresték a baj okát, s folyamodtak szakértői vizsgálatért. Mágocsi Dietz Sándor egyetemi tanár, kiváló képzettségű szaktudósunk megvizsgálván a szőllőterületeket, az oltványok hibás voltában s a talaj különlegességeiben állapította meg a bajok kutforrását s a kezdet nehézségeit hangsulyozá. A dolgok ily állapotában azonban Baross Károly, e szőlészeti szaktekintély, egy TARCZA. Tévedsz nagyon. —I Népdal. — Kolomp méla hangja mellett, Délibábos rónán, Nehéz szivvel várlak, leslek,. Édes-kedves rózsám, De úgy .látom, hogy hiába Epedek utánad Hasztalanul tépi lelkem S mardossa a bánat. Leülök a ködmönömi'e, S kicsordul a könnyem Nem gyógyithat már ki engem Semmisem olyan könnyen, Mint az a két fényes csillag, Mely szemedben ragyog, Ha azokat nem láthatom, Boldogtalan vagyok. Jól sejtettem szép csalfa lány, Hogy hütelen lettél, De ha hiszed, hogy átkozlak, Mert igy megsebeztél, Tévedsz nagyon . . . Csak azt mondom Bár tenéked kedves, Isten legyen szeretődnek, Irgalmas, kegyelmes! SziTr és ész. Irta: Csontos Sándor. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — A leány telve volt tiszta idealizmussal. Szűzies lelke mindent a tiszta idealizmus fényében látott. Mélységes kék szemeiben mindig valami kedves melancholia ragyogott. Hitt mindenben, bizott mindenkiben. Boldog volt, mert élt és még boldogabb, mert szeretett. Szerette Zoltán Bélát egy tizennyoícz éves leány első, tiszta szerelmével. Hitt a férfi szavában, a tekintetében. Ártatlanságában nem kereste a férfi lelkét. 0 csak a férfit látta, a szép, erős férfit. Arra nem is gondolt, hogy tán leikeik nem értik meg egymást, hogy gondolatviláguk egészen más. A szerelem nem okoskodik. Zádor Ilona pedig szeretett. Oly boldog volt, mikor úgy az ő kicsi, lányos szobájában átadhatta magát az ő világának. Mindig a jövőről ábrándozott. Egy boldog, szerelemmel telt jövőről. Zoltán Béla alakja jelent meg előtte. Látta annak a férfinak magas, erős termetét, azokat a mélytüzű, fekete szemeket, azt a komoly, gondolkodó főt. És úgy érezte, hogy ő csak ennek az embernek az oldalán lehet igazán boldog. — De hát vájjon Béla szeret-e? — gondolta nem egyszer Ilona. És mikor erre gondolt, akkor úgy érezte, mintha valami fájó húr rezegne meg a lelkében. De ez csak egy pillanatig tartott. Aztán megvigasztalódott. Hisz Béla majd mindennap odajár hozzájuk. És mikor vele beszél, mennyi melegség volt a hangjában, mennyi tűz a tekintetében. Igaz, hogy szerelemről sohsem szólt. Ezt a tárgyat mindig kerülte, pedig a leány sokszor előhozta. Ilyenkor Zoltán csak mosolygott olyan szánakozó, czinikus mosolylyal. Hiába kérte a leány, hogy szóljon, nem szólt, vagy csak annyit mondott: — Hagyjuk ezt. Nem magának való ez a tárgy, maga ezt nem érti. Ez pedig ug^K fájt annak a leánynak. 0 ne értené, mi az a szerelem, ő a kit szeret? Meg hát mi van azon érteni való ? Azt csak érezni lehet. És ő érzi, mennyire szereti azt az embert. Odajár minden gondolata, a nevével fekszik, azzal ébred. Most is, hogy ott ül szobájában, arra a férfira gondol. Vájjon eljön-e, s ha eljön, mit fog szólni? Édes nyugtalansággal várta az órát, s mikor hallotta az ismerős lépéseket, örömmel sietett ki s boldogan nyújtotta kezét annak az embernek. Az meg bizonyos nem törődömséggel tette le kalapját, botját, s hanyagul odavetette magát a hintaszékbe. Aztán egy czigarettára gyújtott. Annak a kékesfehér füstjét nézte, mintha tudomása sem volna arról, hogy Ilona is ott van. A leány már ismerte Bélát és most mégis úgy fájt neki, hogy az az ember olyan közönyös hideg. Egy ideig csak nézte, várta, hogy az kezdje a társalgást. De mikor látta, hogy az egészen gondolataiba mélyed, lassan, halk hangon, mintegy félve kérdezte: — Béla, tán haragszik? Tán bántja valami?
