Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-01-31 / 5. szám
2 1897. január 31. 2v£a,_ Czikkünk czime, mintha nem is hirlapi közlemény akarna lenni, hanem lutrisboltok kiabálós föliratai. Pedig nem a sanda szerencsének sóvár vágyát akarjuk fölbiztatni, hanem az adófizető polgárok figyelmébe ajánlunk egy jogot, melylyel most még az adózók élhetnek. Általános a panasz, hogy az adó nagy, azt sem tagadja senki, hogy sok igazságtalan adót is rávetnek némely emherre. Nem emelünk vádat, hogy az adót kivető közegek szándékosan nagyobb adóval róvják meg az adófizetőket, de az bizonyos, hogy ha nem ismerjük az adótörvényeket, már pedig ezt és a paraszt furfangosságát kiismerni nem lehet, mint a példaszó tartja, — sok olyan köny- nyebbségtől elesünk, a miket a törvények számunkra biztosítanak. így nevezetesen az 1883. évi 46. tcz. azt rendeli el, hogy a föld és házbirtoknak általános jövedelmi pótadójából levonandó az illető tulajdonost bekebelezés által terhelt kölcsön után az előző év végéig le nem fizetett tőke adósság egy évi kamatainak tíz százalékát az ő általános jövedelmi pótadójából levonják. Példával könnyebben megfogja érteni minden olvasónk. Valakinek adó alá eső birtokán 5000 frt teher van, ennek 6°/o-os kamata 300 frt, ebből az évi ka- matteherből 10°/o-ot, vagyis 30 frtot az általános jövedelmi pótadóból letétnek. Tudni kell pedig, hogy az általános jövedelmi pótadó az adók bunkója. Elnevezése oly tágas, hogy abban sok minden megfér. Mintha egy kitátott nagy száj azt mondaná, hogy a mi jövedelmet más adók el nem nyeltek, ham! azt bekapom én. Az általános jövedelmi pótadó pedig nem más, mint a többi adónemnek egyszerű fölemelése. Általános jövedelmi pótadó képezi ugyanis a következő tételeket: 1. a kivetett föld és házbéradónak 30%-a; 2. a kivetett házosztályadónak 40%; 3. a III. oszt. kereseti adónál 10% ha a kivetett keresetadó a harmincz forintot meg nem haladja, ha pedig meghaladja, akkor 35%. Az általános jövedelmi pótadó fizetendő még akkor is, ha az adóalap, ház, birtok adókedvezésben részesül, de csak 20%-a azon adóösszegnek, melyet követnének a házra, földre, ha adómentes nem volna. Látni való ebből, hogy a telekkönyvi terhekkel biró ingatlanoknál azon körülmény bevallása, mennyivel van az ingatlan megterhelve, az adó mennyiségénél erősen mérvadó. Ennek pedig bejelentésére ma van az utolsó nap. Érdekes lenne kiszámítani, milyen nagy összegek folynak be az állam kasszába, melyek az adózók zsebében maradhattak volna, ha a törvény kedvezését mindenki igénybe veszi, kit a törvény ei're jogosított. Mert tudni kell, hogy a kereseti adóvallomásokat minden állampolgár utánjárás nélkül megkapja s ezeket államférfim becsületszóra ki kell tölteni, de azt, hogy valaki adó csökkenésben részesüljön, a hatóság kezdeni nem fogja, mert törvény szerint azért mindenkinek, magának kell érte fáradnia. Az elöljáróságnál még ma kérendő erre szolgáló nyomatvány. Ezt ki kell tölteni. Kedvezményt azonban csak az esetben kaphat, ha kamattartozását még a piai nap folyamán bevallja. Szükséges még e beválláshoz csatolni az előző év végéig le nem fizetett adósságának összegét és az utánna járó kamatnak egy évi összegét, nemkülönben adósságai kötelezvényeinek és a telekkönyvi bekebelezésnek keltét, s a hitelező nevét és lakását a valódi tényállásnak megfelelően bevallani. Ha telekkönyvi kivonatunk vagy más okmányunk a mai nap nem lenne kezünk között, még azért nem késtünk el attól, hogy adócsökkenósben ne részesüljünk. Ez esetben igazolási kérelemmel élhetünk a szegzárdi pénzügyigazgató előtt s ebben I hitelt érdemlő módon kell igazolnunk a késedelmet. Erre újabb tizenöt napunk áll rendelkezésre. Miután jelentékeny adó kedvezményről van szó: hisszük, hogy olvasóink érdekelt része sorainkat meg fogja szívlelni. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (5. sz.) _________ ME GYEI IRODALMI CSARNOK. nég-^ égrsűj. III. Nyugat. Estve, ősz, aggkor. Őszi alkony. Közelget a mogorva tél, Leszállt már sötété az égnek. Még minden mozog, minden él, De ez már kezdete a végnek. Az ut porát napsugarak aranyozzák, De e por is leszállóban van, Az igás barmok a telt zsákokat hordják Hazafelé, — de elfáradtan. Busan hangzik a nyájnak kolompja, S a pásztor furulya méla hangja. Dalos leányok, pajkos legények — Estve Van már ‘— a faluba térnek. Most megszólal a harang buskomoly hangja A szegényes kis fatoronyban, Hogy híveit az esti imára hívja. A zaj elnémul a faluban, S hálát mond mindenki — föveget emelve — A vett áldásokért az égnek. — ősz haját az esti szellő lebegtetve — Ajkai az öreg lelkésznek — Kis padján ülve — imára nyílnak, És — a kik mellette elhaladnak A „dicsértessék“-]ükre szelíden Reá mondja: „Mindörökké, Amen.“ Mi kimondhatlan bájos e kép! teljesen Leírni nem, — érezni lehet. czivilizációjával daczol s még ma sincs meg a czivi- lizációnak az az ereje, hogy a pogánykor eme megszelídített bachanáliáit a nép köztudatából kitudná verni. Ugyanis ki ne tudná, hogy az olasz utczai farsangi vigadozások a Saturnalia ünnepekből származtak s hogy a mulatozás vágya, konvenczionális népszokása mennyire megi’ögzöttek évezredeken át a nemzeteiben : tanúság rá az olasz népnek, ennek a katolicizmust legelőbb befogadó, keresztény szellemében ma is első népnek csökönössége, melylyel ellenállott a talajt verő kereszténység első századában a pai’ancsnak s jóllehet tiltották és büntették, mégis megtartotta a- Saturnaliákat, ezeket a pogány ünnepeket, melyeket a pogánykorban deczember 17-től 20-ig ünnepeltek a termőföld és a társadalmi rend istenének. Mint a po- gánykori saturnaliákon, az olasz farsangon is minden, ember örömnek élt s csak az olasz nép százados elszegényedése folytán veszti szinét a korzók zajos car- neválja. Maga a karnevál újabb bizonysága annak, hogy a keresztény hittérités mily okosan számolt a meggyökerezett pogány népszokásokkal s mily öntudatosan ruházott rájuk keresztény színezetet. Nincs a leiró tehetségének hálásabb feladat, mint az olasz, nevezetesen a velenczei karnevál. Pedig a mai farsangi népünnepély mennyivel fakóbb a régieknél! Hajdan nemcsak álarczos felvonulásokat tartottak, virágot és czukorból készült golyócskákat dobáltak a járó-kelőkre,, mint ma, mikor az olasz dévajságnak ez a mókája meghatja az európait, a velenczei karnevál még állatviadalairól, valamint lóversenyeiről is hires volt. Valóságos bübájjal hat az utcza egyetemes vigsága s a mindenek öröme, mindenkit megrészegit. A csélcsap franczia is nagy dáridókat rendez farsangján s az általános jókedv tetőpontra akkor hág, midőn feltünedeznek az úgynevezett „kövér ökrök“, álarczban vezetik végig az utczákon s temetik a farsangot. Szevillában, Cadisban még ma is a legfényesebben fest farsangtájt az utcza. Sok álarczos, nagy vigság! Német országban a reformátió, a komolyság kultusza izent hadat Nahrenfesteknek, a bolondok“ napjának, de a század elején egyesületek alakultak, hogy a kellő korlátok között kedves farsangi népszokást újra meghonosítsák. A düsseldorfi farsangi játékok ma is hiresek. Voltaképpen a misteriumokból átvedlett világi színdarabok vaskos humorral de azért nem akkora ledérséggel, mely ma komoly színpadainkon a „Csalj meg édes“, „Helyettes“, „Mi történt az éjelekben“, hogy csak nehányat említsek, valóságos szégyenszemre tobzódik. A mai farsangnak nincsen költészete. Az az, hogy ha a papa lapos bugyelárisára gondolunk, nagyon is van. V. L. De nem! Hogy ez érzelem érthető legyen Kell, hogy megrepeszsze a szivet. Egy forró vágy ez, — de miután ? nem tudom, S mit egy sóhaj majdan eltemet, Egy — de nem tudom mi okozta — fájdalom, És e fájdalom is élvezet. Vágy, fájdalom, mindezek elmúlnak, S mitől még hajnalán a kelő napnak, Mitől mint ifjú s férfi borzadál — Hidd el, nem oly borzasztó a halál. A nap nyugta, az ősz, az élet estvéje, Minden már a múlt felé mutat, Nem remény, csak a jövő kétes rejtélye, A lelket uraló gondolat. Hova lett a fény, hiúság, reménység, Izgatói hajdan keblünknek ? Hol van a szerelem, hatalom, dicsőség ? Immár örökre eltűntének. Minden az enyészet felé siet; Oh, hogy ezt feltartani nem lehet! Nyugszik a nap, s utolsó sugara, Végbucsu csók egy haldokló arczra. Oly szomorú mindez, s mégis a lemondás Vegyítve van csendes örömmel. Hivém egykor : az élettől a bucsuzás Kinos lesz, nehéz küzdelemmel; Itt hagyni hazát, forrón érző sziveket, — Kikért oly hőn dobogott kebelem — S a világot mozgató merész terveket. Honnan hát e megnyugvás bennem? Reménye-e ez az öröklétnek, Vagy talán a megsemmisülésnek ? Mindegy, könnyedén válók meg tőled, Szép, rut, jő, rossz világ: Isten veled. Horváth Imre. Telentős álmok. — Elbeszélés. — Paula! Paula ! Kósza Jutka számba megy már te is; híredet sem hallom! Örömemet, búmat nem osztja többé mindig nemesnek, igaznak tartott szived ; — szólt a megilletődés szemrehányó hangján Ella, miközben a divat kirakatot erősen fixirozó barátnőnek vállát megveregette. Tűvé tettem mindent, hogy felkutassalak. Most is csak játéka a véletlennek, hogy e halyen keblemre szoríthatlak .... „Alap és igaztalan érzékenykedésed aranyosom, — mert meghitt barátnődet elhanyagolásoddal vádolni kissé bizarr feltevés — védekezett a megtámadott.“ „Reményiem, belátod — folytatta — hogy a szőnyegen levő vörös kereszt egyleti tombola nyeremény adományok és a báli toilette nem csekély gondot adnak mindkettőnknek, kik tetszeni . . . hódítani . . . vagyunk hivatva.“ „Boldog vagyok, szerfölött boldog! ha az álom- könyvnek hinni lehet, abban bizni szabad — mondá Ella.“ Álmomban kanárit fogtam, mely az eső által lefegyverezve, kalitkám lakója lett. Osszad örömemet!!! Tóni néném, kinek az álom magyarázatban elismert rutinja van, álomképemből férjhezmenetelemet jósolja. — Eszem a szivedet lelkem s őszintén gratulálok. Adja Ámor, hogy delén álló korunkban boldogító óhajaink mielőbb teljesüljenek. Azért használom szerelmes bajtárs itt a többes számot, mert az én éjjeli visiom sem jelent sokkal kevesebbet. Cserépvirágaimat gyomlálva, karika gyűrűre bukkantam, melyet felpróbálva, ez teljesen rá illett jobbom gyűrűs ujjára — válaszolt örömittasan Paula — kit e pillanatban — barátnéja őszinteségét nem viszonozni — sértette volna önérzete. Vilma volt neve- Ella nénjének, aki őt ez alkalommal gardírozta. Maga már hasonlót nem szükségelt. Ruben és Benjamin közti korkülömbséggel szárnyalta túl a csak most viruló Ellát. Mintha a villám sújtotta volna, úgy hatott reá a fiatalok enyelgő társalgása. Az idő vasfoga szántotta homlokát összehúzva, ez elkeseredett kifakadás hagyta el ajkát: „Tólem a Gondviselés még a jelentős álmot is megtagadta. “ * Imre barátom bricskáján sétakocsikáztunk. Ekkor győződtem meg gyakorlatilag a központtól futó czentrifugál erő csalhatatlan phisikai törvé
