Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1897-07-18 / 29. szám

Országos Nemzeti Szövetség.

Ki tagadná, hogy közviszonyaink ziláltak ? Társadalmunk beteg, megöli a közöny. Munkásaink hazafias józanságát megmételyezi a nemzetközi szoczializ- xnus; és nemzeti egységünk ellen tör a nemzetiségi agitátorok aknamunkája.

Lehet-e közönyöseknek maradnunk, midőn látjuk, hogy az egykor oly lelkes magyar társadalom szétfoszlik és darakokra szakad, hogy nyomában ellenségeink rögtön reávessék magukat a haza testére ? Lehet-e közönyöseknek maradni nekünk, midőn a magyarnál nagyobb nemzetek sem látják feleslegesnek a társadalom folytonos ébrentartására egyesületeket, ligákat alakítani? Midőn látjuk azt, hogy a nálunk jóval kissebb Romániában mily eredményeket volt képes elérni a román liga, a hatalmas, nagy Németországban a Schulverein, Oroszországban a pánszláv egyesület, Szerbiában a Maticza, stb, a melyek mind-mind az illető nemzetek társadalmának verhetetlen és le nem nyűgözhető polgári hadserege.

És a midőn mindezeket szemléljük, lehet-e közönyöseknek maradnunk a magyar ligával, az »Országos N emzeti Szövetség «-gél szemben, melynek hatalmas és nagy nemzeti feladatokat képező czéljait örömmel és lelkesedéssel kell nemcsak üdvözölni, hanem felkarolni és támogatni is minden magyar embernek.

Nagyon találóan mondotta Péchy Tamás, — ez az ideális gondolkozásu államférfiu, a Nemzeti Szövetség múlt évi közgyűlésén: „A Nemzeti Szövetség nem szorosan vett kulturegyesület, nem is akar azoknak versenytársa lenni. De meg ha az lenne isj ámbár inkább azoknak munkálkodását van hivatva teljesen eredményessé tenni, akkor is lelkesedéssel kellene e Szövetséget felkarolni és hatalmassá tenni minden magyar embernek, hisz bármilyen versengésből is nem az egyesületek valamelyike, hanem a haza kerül ki győztesen.“

A nemzeti Szövetség nem foglalkozik politikával, s kitűzött czéljait tisztán társadalmi utón akaija keresztül vinni, és hogy feladatai egyúttal nemzeti feladatok is, bizonyítja az, hogy vezetőségében még politikai életünk kitűnőségei és vezérei is pártkü- lömbség nélkül helyet foglalnak. Péchy, Teleki, Jókai, Bartha, Chorin, Szapári Gyula, Apponyi, s érvényesítik tudásukat és tapasztalataikat a Szövetség társadalmi, — munkásügyi és nemzetiségi osztályaiban.

A társadalmi osztály a hazafias érzps ébrentartásáról és a faj szeretet növeléséről gondoskodik s nem téveszti szem elől az aránytalan gyermekhalandóság fontos kérdését sem. A munkás ügyi osztály vezetésénél az az uralkodó felfogás, hogy a munkásoknak sokban jogos kívánságai kielégítést nyerjenek, ám másrészről a munkaadók zaklatását és indokolatlan megterheltetését sem téveszti szem elöl.

A nemzetiségi osztály, mig egyrészről külföldre szakadt honfitársainkat igyekezik a hazának megtartani és segélyezni, addig másrészt a nemzetiségi iz- gatók munkáját ellensúlyozza, s az egyenetlenség helyett a kölcsönös bizalmat igyekszik felébreszteni és megerősíteni. A sajtó osztály végéül a külföld nagyobb lapjaival tart fenn összeköttetést, hogy hazai viszonyainkról azokat az igazsághoz hiven tájékoztassa.

És a Nemzeti Szövetség e hatalmas munkák végrehajtására kiván-e talán tagjaitól valami nagyobb pénz áldozatot? Nem. Nem pedig azért, mert egész helyesen abból indul ki, hogy alig számbavehető anyagi áldozattal (rendes tagsági dij 50 kr. egy évre.) a társadalom legszélsőbb rétegeit is képes lesz meg nyerni nagy nemzeti érdeket képező feladatainak.

Ezt a nagyfontosságu czélt az 0. N. Sz. különösebben a deczentralizáczió utján, t. i. a vidéki szövetségek szervezésével tartja elérhetőnek. Az alapszabályok szerint ugyanis mindenütt, a hol nagy községbe 50 és kis községben 20 tagja van a szövetségnek — vidéki szövetség alakulhat, mely szerves egészet képez a központtal. E vidéki szövetségek értesítései által a ,központ mindig tájékoztatva lehet az egész ország társadalmi, munkás ügyi és nemzetiségi viszonyairól, úgy hogy valamely baj meggátlására mindig idejekorán léphet közbe, vagy útmutatást nyújthat az illetékes tényezőknek az orvoslás módjaira.

A vidéki szövetségek megalakítása rendkívül megvan könnyítve, mert hisz minden városban van olyan önzetlen lelkes hazafi, a ki vesz magának annyi fáradságot, hogy felír a központhoz (VII. Akáczfa-u. 32) s bejelenti azokat a férfiakat, a kik hajlandók a szervező-bizottságot megalakítani. A központ szívesen küld gyűjtő-ivet, mely a szervező bizottsági tagok között szétosztatván, a meg alakuláshoz szükséges

1897. julius 18.

tagok rövidesen összegyüjthetők. Elnököt saját hatáskörükben választanak s az alakuláson a központ is képviselteti magát. Ily vidéki szövetségek alakultak eddig Aradon, Szerencsen, Brassóban, és külföldön Bécsben. A most folyó lázas szervezkedés következtében őszre már 9—10 vidéki szövetség megalakulása van bejelentve.

íme ez vázlatosan az Országos Nemzeti Sövetség czélja és működési tere, melyet minden hazafi csakis magasztosnak, lélekemelőnek és a hazára nézve üdvösnek tarthat. Évtizedek szomorú tapasztalatai voltak szükségesek ahhoz, hogy ily nagy arányú liga megalakuljon, s eredményes működésébe bizalmat helyezünk, mert hazánk legjobbjai álltak élére.

A nemzeti korszellem újjá születését és megerősödését a faj szeretet hatalmas megnövekedését s a már tűrhetetlenné vált társadalmi ellentétek elsimítását és kiegyenlítését reméljük és várjuk mi az Országos Nemzeti Szövetségtől.

Katona Béla.

IRODALMI CSARNOK.

^Earg'itih.oz..

Csak egyszer láttam angyal arczod,

Már annak is egy teljes éve S hogy szép vonásid akkor mélyen Vésődtek lelkem rejtekébe . . .

Nem tűnt feledés homályába,

Még most is jól emlékszem rája.

Mig tőled messze, távol éltem Eszembe voltál szünet-nélkül,

Szemed vezérelt csillag-képen,

Orczád mosolygott rám az égrül S ha térdre hullva imádkoztam,

Szintén folyvást csak rád gondoltam.

Te szépen fénylő napvilágom Nem is hiszed mint vérzik lelkem,

Hogy azt regélik más szeret már S én általad feledve lettem . . .

Pedig amint én oly hűn szeretni Nem bir s nem is fog soha senki.

Szendrői József.

A végzetes kapocs.

Irta: Herczeg Jenő.

Épp akkor toppantam be egy vizit-adósságom törlesztése czéljából (ilynemű adósságokat ugyanis tűrhető pontossággal szoktam kiegyenlíteni) Márayék- hoz, mikor a ház tündére, a szép Ilonka egy majálisi toaletten — rózsás ujjaival — az utolsó öltéseket végezte. A sors különös szeszélye folytán a ruha ama díszének igazításával volt elfoglalva, melyet egyszerű, szavakkal „legényfogó szallag“-nak szoktunk nevezni. Természetesen egy ilyen „legényfogó szál" lag“ mindig elég thémát ad egy modernül jól nevelt iQunak és így Önök is természetesnek fogják találni, hogy társalgásunknak (hogy szalonképesen fejezzem ki magamat, nem fonala, hanem) szallagja eme legényfogó körül forgott. Felajánlottam ugyanis segítségemet arra, hogy mint tapasztalatokban gazdag férfiú, oly módot fogok ajánlani eme kritikus szallag külalakjára vonatkozólag, hogy minden kétséget kizárólag a hozzá fűzött várakozásoknak meg is felelhessen. Nem akarom nagyon felcsigázni bájos, férjhez ménendő és féijhezmenni óhajtó leányolvasóim kíváncsiságát, kik bizonyára már most lázas érdeklődéssel olvassák e sorokat, tehát megmondom már most, hogy eme általam ajánlott mód, — mely mint az alábbiakból majdan kitűnik a szabályok betartása esetén feltétlenül czélra vezeti — igen egyszerű és ép ezért engedjék meg a fentemlitett bájos férjhez- menendő és férjhezmenni óhajtó olvasóim, hogy egy- ideig még adós maradjak eme felvilágosítással, mert könnyen megtörténhetnék, hogy a módszer elolvasása után félre dobnák ezt a lapot és nyomban elkészítenék módszerem szerint a fegyvert; már pedig én vagyok annyira önzetlen, hogy legelőször eme Írásommal gyönyörködtessem azokat, kik bátran szembe mernek szállni a legnagyobbb veszélylyel is, és elég erős lelkületüek arra, hogy eme sorokat elolvassák.

Tehát, hogy visszatérjek elbeszélésem szalagjához konstatálni kivánom azt, hogy az Ilonkával való további társalgás folyamán, Ígéretet tettem arra, hogy a majálisra elmegyek, sőt később arra a fölöttébb szomorú tapasztalatra jutottam, hogy észrevétlenül a második négyesre és szupé csárdásra le is foglaltam, ami tőlem az említett tanácsadás után meglehetősen merész cselekedet volt és csakis a társalgás, az az a konyakos poharak bekebelezésének előre haladott

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (29. sz.)

stádiuma adhatta ehhez a lépéshez a bátorságot. De- nikve most már a lehető legnagyobb elszántsággal és egyéniségemet különösen jellemző diszkréczióval távoztam eme vizitről, egy nagy adóssággal vállamon, mert azt hiszem mindenki osztja abbeli nézetemet, hogy egy második négyes és egy szupé csárdásról szóló kötelezvény meglehetősen súlyos természetű, különösen akkor, ha annak beváltási terminusa a hónap 26-ik napjára esik.

Hogy „Mukányi“ tói, a klasszikus vígjátékok, eme egyik klasszikus alakjától idézzek „felvirradt végre a dicső nap hajnala“ és le is nyugodott.

Elkövetkezett az est, melyen nekem adósságomat fizetnem kellett.

Nyomasztó érzés szállott meg, mikor sablonszerű ruganyos lépteim helyett, lomha járással a hajó fedélzetére léptem és felmerült emlékezetemben az az idő mikor kalózhajók czirkáltak még az édes vizeken is és a kalózók előkelő nyugalommal sülyesztet- ték el, a barátságos természetű, gyanútlan kereskedelmi vitorlásokat.

S eme nyomasztó érzésből, mint rossz ómenből, önkéntelenül fakadt ki az az óhaj, miért nem vagyok ón római, hogy most visszafordulhatnék. Elgondolkoztam azon, hogy mennyire czélszerü volna, egy „Első magyar kalózókat szállító és hajókat sülyesztő egyesület“ megalakítása, hol egész nyugodtan megrendelhetnénk csekély honorárium ellenében egy csapat kalózt, kiknek hivatásuk volna a hajókat melyek ilyen adósokat visznek, elsüllyeszteni és másnap a fenti egyesület által — ugyancsak csekély dij ellenében — kiszolgáltatott bizonyitványnyal állíthatnék be bájos hitelezőmhöz, melyben hivatalosan bizonyítva volna, hogy „Farkasházy Oszkár ur a hajó elsülye- dése következtében nem jelenhetett meg a majálison.“ Természetesen itt csak főbb vonásokban vázoltam eme egyesület működésének czélját, anélkül, hogy részletesen megvilágítanám a módozatokat; annyit azonban megjegyzek, hogy az egyesület működését a farsang alkalmával kiterjesztené, szélesebb alapokra fektetné, mert rabló csapatokat alakítva, az utczán támadnák meg a védtelen adóst, kinek egyetlen kötelessége, sőt ismertető jele lenne, hogy daczára az általa megrendelt támadásnak mégis legalább klakkot kell viselnie.

Micsoda kaján mosolylyal lehetne 10—12 leány - ismerősnél ilynemű adósságot csinálni és micsoda hősöket szülnének — a leányok szemében — még a nubiai nyulak is, ha eme intézmény tényleg megvalósulhatna.

Micsoda félő tisztelettel tekintenének reánk, kik ime elevenen kerültünk ki a kalóz vagy rabló csapat karmai közül és értékéből nem vonna le semmit hogy csak — mindig másnap, — mikor már az adósságot lefizetni nem, legfeljebb egy más határidőre prolongálni lehet. Ezek a gondolatok kergették egymást agyamban mikor erős lökést érzek. Azt hittem, hogy már is kalózok körmei között vagyok, pedig csak a hajó ütődött a kikötő helyhez és igy a rideg valóság, felébresztett álmodozásaimból.

Czélnál lévén, a már előbb említett nyomasztó érzés valóságos viharrá fejlődött, mikor kilépve a Margitsziget remek sétányára, az alsó vendéglő ter- raszán ott látom kérlelhetetlen hitelezőmet, ki már messziről integetett felém és örömrepesve, tárt karokkal fogadott.

A történeti hűség kedvéért konstatálom, hogy a „tárt karok“ egyelőre csak barátságos kézszoritásra redukálódtak, mert azt be fogja látni mindenki, hogy csak nem vethetem magamat bele két tárt kar szé- ditő mélységébe, nem is szólva arról, hogy egy gondos nevelésben részesült leány csakis otthon és akkor is csak abban az időben szokta kaijait kitárni, mikor — hogy egyéb alkalmat ne is említsek, — a mama p. u. az ozsonna tárgyában a szobán kívül teszi meg végleges intézkedéseit.

A czigány, ez az örökké gúnyosan mosolygó felkiáltó jelszerü banda, reá húzta, a talp alá valót és én Istennek ajánlva ártatlan lelkemet, megkezdettem azt a mozgásszerü működést, melyet általában táncznak, de a pápaszemes filozófusok — kik mindig a dolgok mélységét kutatják — egyszerűbben, némi túlzással és némi megvetéssel — a férfi és a nő együttes és saját tengelyük körüli forgásnak neveznek.

Az időközben történtekre a feledés lepedőjét borítva, egyszerre reátérek adósságom mikénti törlesztésére.

Nem tudom ma se, hogy miféle meghatalmazás alapján, de a barna képű banda jelt adott a Il-ik négyesre és ugyanezen pillanatban rémes üvöltés hangzott át a termen, megreszkettetve annak falát.

__________________3