Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-04-25 / 17. szám
támadt; hogy kiteljedt birtokukat velem, kit örökbe fogadni határoztak, fogják kezeltetni. Hogy az idea, mely agynak volt szüleménye, azt örökös homály fedi: mert a titok, Dal maciinak pár hónapra bekövetkezett halálával, vele együtt sirba szállott. A szüleimmel közölt terv és ajánlat tetszett. —*- Hozzá járulásuk és áldásuk nem késett. — S mert a menyecskének még férje életében sikerült a vagyont magara íratni es a hatalmat magához rántani, könnyen sikerült neki, az illetékes faktorokat pénzzel megpu- hitani s én — fiává lettem! A kieszelt tervnek még egy akadálylyal kellett megküzdeni. Engem család fentartó czimén a katonaságtól reklamálni kellett, ami tetemes anyagi áldozatok árán — gyors és sikeres megoldást nyert. Gondtalanul folytak napjaink. Munkámból hazajövet, a holdvilágos estéket rendszerint kertünk lúgosában töltöttük anyámmal. A társalgás, mely eleinte az unalmasságig — tárgyilagos volt, később fölmelegedett. Anyám hihetőleg próbára akarta tenni érzelmeimet, midőn egy alkalommal megházasittatásomat emlité fel. Elfogult, tétovázó és kitérő válaszom, tükre volt benső tusámnak s megvetője jelen boldogságomnak. Szivem, melyet eddig a hála és szülő iránti tisztelet zabolázott, megszólalt. Eddigi álláspontom fölé helyezkedtem, midőn szerelmesen elrebegtem, hogy kevés Dalmadi születik e világra, ki szive sugallatát követheti. Anyám átszellemülni és gyöngéd czélzásomat kellően átérteni látszott; mert hozzám hajolva, öleléssel egybe forrtunk s jelentős csókot nyomott ajkamra. E pillanattól mindinkább bizalmasabbak lettünk . . . Rövid idő kellett hozzá, hogy kölcsönösen rejtegetett érzelmeink érvényésüljenek. A pap jó pénzért föl oldotta rokoni kötelékünket a régi szertartás szerint — bár az újnak is föltétien hive vagyok — egybe keltünk. Anyagi gondtól menten élünk. Sokat vadászom most már saját területemen. Eletpárom szive vágyának teljesülte után, gyönyörűen csengő hangján szabad folyást engedett érzel - meinek s dalolva végzi házi- és anyai teendőit. Én pedig, bár erre szükség nincsen — jobban vigyázok reá, mint a „[néhai]“ előnevet fölvett mostoha atyám! Kroner Ede. TÖVISEK. Szentgyörgy napján. Fenséges mamákról, kik az érdekesség állapotán szerencsésen túlestek s megajándékozták a világot egy kedves- kékvérű gyei'mekkel, szokták írni hiva1897. április 25. egyleti estélyen nincs panaszom a fiatal emberek ellen. Sokat s jó kedvvel tánczoltak, de ez azért nem az ő érdemük, egyedül s kizárólag a szép hölgyeké, akiknek varázsereje tánczra késztette őket. Lusta fiatal emberekről most nem szólhatok, de ha valamely tánczmulatságon bármelyik nem iparkodik kellőleg, kiirom nevét az újságba, hadd szégyelje magát. Kellett ez nektek. De jó is az a sajtó szabadság! Az első négyest 34 pár tánczolta. Ha tévedtem, ártatlan vagyok, nagyon elmerengtem tánczosnőm szép szemei s kedves beszédén s Náezi barátom olvasta össze a 34 párt. A második négyesről még csak körülbelül sem tudok számot adni, mert én megint csak ábi'ándozva tánczoltam s bíztam Náczikámban, ő pedig az étteremben nyugodtan szórakozott. [Szerkesztő ur kérem, ne adjon neki oly óriási gázsit, mert elkölti s folytonosan tósztoz, az újságírás neki csak mellékes, nem törődik vele.] Most ugyan elárultam alaposan. Hogy meddig tartott a bál, arról számot tudok adni. Csupa kötelességérzetből, hogy az újságba kiírhassam, megvártam, mig mindenki hazamegy. Kérem én rendkívül lelkismeretesen járok el e tekintetben, minden bálból én megyek haza legutóljára. Ilyen a kötelességtudó ujságiró. Anyámmal e miatt mindig nézeteltérésbe keveredem de engem el nem tántorít semmi. A legutolsó csoport fél 5 órakor ment haza. Még azt is el tudnáiu mondani, melyik kis lány kivel ment karon fogva. De nem árulom el, félek hogy kikapok érte. Pedig a szomszédos czukrászboltból kilestem ám mindent! Tudok már sokat, mindent láttam! Jelen volt asszonyok: Abaffi Gyuláné, talos napi bulletinekben: *a fenséges úrnő, a körülményekhez képest elég jól érzi magát /« En pedig — szegénysorsu születésnek pirosvérü gyermeke — már ezelőtt 20 évvel ilyen bulletint adtam ki magamról [és pedig versben!], hogy én, az év minden napja között legjobban érzem magamat »a körülméngekhez képest« Szentgyörgy napján, mikor látom a másfajta tisztviselők keserves, költséges és kellemetlen hurczolkodását, — s elgondolom, hogy : hála Istennek ! ez a baj engem nem ér, mert — : van egy biztos, kényelmes jó lakásom itt a földön, mit szegény anyám, az anyaszentegyház adott át holtig való használatra, bérfizetés nélkül; és van egy örök, fényes lakásom odafent, mit édes atyám, a gazdag Isten ád tüviseim béréül! . . . * Am a szegény, másfajta tisztviselők, ilyenkor — sajnos! — hurczolkodnak. Pedig »két hurczol- kodás — egy leégéssel!« tartja a közmondás. Tehát egy vándor-lakásu tisztviselő, ki a házigazdája, gazdasszonya szekatúráját kibiija — busás fizetésért — egy egész esztendeig s szolgál 40 évig: ugyaneny- nyiszer hurczolkodik. Tehát leég életében húszszor! De hány van, ki Szt. Mihály napját is megüli — hurczolkodási szaladgálással ?! . . . * A Garay-szobor mellé méltán sorakozik 50 év múlva Pap Gyula szobra, ki legközelebb — úgy értesültem — megalapilja Szegzárdon a »tisztviselői telepet.« E szobrot a saját érdemeinek örök hervadhatatlan koszorúja fogja állandóan diszesiteni, ékesítve a most még vándor tisztviselők hálás kegyeletének ragyogó örömkönyeivel! . . . Denique, itt is csak egy Papnak, még pedig — bár diplomátlan, de született — papnak kellett a dolog élére állni, hogy a boldogító siker édes gyümölcse oly biztos legyen, mint a török győzelem! . . . . * Pap Gyulát irigylem, György görög királyt pedig sajnálom, kit névnapja nyugodt megtarthatásá- ban gátol jelenleg a véres háború. De hiszen, ezért neki hurczolkodnia nem kell s habár most körülbelül úgy van a dolog, mint Édes Gergely, egykori ref. pap írja >>Enyelgései«-ben, hogy hát: »Of török öt görögöt dögönyöz s örökös örömök közt« én mégsem féltem teljesen csúfos kudarcztól a görögöket sem — s nem tanácslom György görög királynak s a klasszikus népnek, ugyancsak Édes Gergelylyel: »Bőr, szőr köntöst olts, — örömödhöz több örömöt tölts I Könyözönök közt nyögj — jöjjön öröm, könyörögj /« Nem féltem én a görögöt, — nem irigylem a törököt, — mert bár ropog ezer puska: sötét árnyként ott a muszka!..'.. * No de majd eltévedtem Meluna, Elasszona, Larissza, Epirus, Thessália stb. aranyos, napsugaTOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (17. sz.) Biróy Béláné, id. Boross Endréné, ifj. Boross Eodréné, (Dunaföldvárról), Borsody Lajosné, Cservényi Lu- kácsné, Fürszt Manóné, Fejős Károlyné, Frölich Mik- sáné [Nagy-Szebenből], Friedmann Béláné, Hoffmann Sándorné, Horvath Ignáczné, dr. Hilbert Istvánná, dr. Haidekker Béláné, Haidekker Károlyné, Holub Jánosné, Halassy Szilárdné [Duna-Adonyból], Kövessy Ödönné, Kardos Ignáczné, özv. Landei’er Arthurné, özv. Lukács Jánosné, Leopold Lajosné, Máthis Kálmánná, Mayer Jánosné, Mehrwerth Ferenczné, Mehrwerth Sándorné, Malicsek Ödönné, Orosz Lajosné [Tüske pusztáról], Őrffy Lajosné, Rézler Béláné. özv. Sass Istvánné, dr. Sass Istvánné [Budapestről], Steinsdörfer Józsefné, Salamon Árminné, Stauróczky Lajosné [Bátaszékről], Schmidt Imréné, Schloss Lajosné, Stei- nekker Ferenczné, özv. Serer Radóné, Seiner Lipótné, Steiner Károlyné, Szivér Istvánné [Siklósról], Szigethy Edéné, özv. Theodorovich Lajosné, Tekus Yilmosné, Urtika Antalné, Ujfalusy Lajosné, dr. Ungár Simonná, Várkonyi Sándorné, özv. Várkonyi Endréné, Wolf Ilenrikné. Leányok: Boros Sárika, Babits Stánczi, Fejős Emma, Hammel Gizella [Kétyről], Halász Gizella [Duna-Adonyból], Hauke nővérek, Kréth Sarolta [Bony- hádról], Mayer Katicza, Mehrwerth Erzsiké, Müller Zsüli, Málicsek Jolánka, Rézler Ilona, Répássy Sárika, Rákossy Ilona [Ungvárról], Schmidt Margit, Stann Annuska, Serer nővérek, Szendrődy Sarolta, Triebler Ilma, Urtika Elza, Ujfalusy Hona, Vargha Margit, Várkonyi Margit, Wolf Sarolta. Jóska. ras, pompás görög dinnyét termő klasszikus lnezejen s ragyogó éghajlata alatt! . . . Majdnem politizáltam. Nem kérek pardont! Mert a politika, diplomatika, telegráf, telefon, patika, dogmatika, hektika, dif- teria, dioráma, panoráma, theologia, pedagógia — és minden kultur nyavalya — Görögországból veszi legalább névleges eredetét. A sok nehézmegta- nulásu rideg görög szavakért, melyekkel spártai Leonidász örökre büszke, mert ime most is az európai nagy hatalmakkal daczolva kikötő nemzete elárasztotta és agyon gyötri a tanuló aranyit)uságot: Legyen jutalma egy uj trójai fa-ló, Egy győztes török had, görög-dinnye-faló! * Nálunk Szentgyörgy napja gyalázatos hideggel köszöntött be. Tudje Isten! Mióta Mikó György barátom meghalt: mindig ily hűvös szél fujdogál az Újváros felől. A György napja megtartása ki is ment már a divatból. Nincs ma köztünk uri-Gyuri!... . No de volt Béla-nap elég, — annyira, hogy a társas körökben a terez-, kvárt- és kvint-ász-Béla teljesen szünetelt. Vajha e fegyver-szünet örök békét jelentene s jönne el újra a szép »Csendes« országa! Palást. KÜLÖNFÉLÉK. — Todorovic D. Blagoje szerb királyi földmivelésügyi miniszteri titkárt a szerb kormány a selyemtenyésztés tanulmányozása czéljából Szegzárdra küldte. Nevezett kiküldött a napokban mutatkozott be Bezerédj Pál selyemtenyésztési miniszteri biztosnál, a ki őt igen szivélyesen fogadta és biztositotta, hogy a selyemtenyésztést érdeklőleg minden irányban kellő útmutatást és felvilágosítást fog adni, hogy az ügyet alaposan megismerje. A kiküldetés idejét a szerb kormány négy hónapban állapította meg és amennyiben a tenyésztés épen most veszi kezdetét, igy alkalma lesz gyakorlatilag is mindazt elsajátítani, a mi a selyemhernyó okszerű felnevelésénél, a g;ubó beváltásnál stb. okvetlenül szükséges. Jelenleg az országos selyemtenyésztési felügyelőségnél az ügy theoretikus részét tanulmányozza szorgalmasan és egyáltalán nagyon érdeklődik az ügy iránt. — A tisztelet és szeretet őszinte nyilvánulása. B o r 1 s á k Endrét, a szegzárdi ref. hívek aranyszáju szónokát, lapunk szellemes „Tövise k“ íróját 53-ik születése évfordulója alkalmából az őszinte szeretet és tisztelet jeleivel halmozták el a ref. dalárda tagjai, a kik az ő lelkes buzdítására alakultak néhány évvel ezelőtt dalárdává s ma már oly szép eredményt értek el, hogy élvezet őket meghallgatni. _______________________3_ A karthausi. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — Megutálta a világot s benne önmagát, hitványságát: Boszankodott a sok ezudarság felett, mely méltatlanokat emel a protekezió erős karjaival a dicsőség széditő magaslatára. Kiírhatná elül-hátul a dr-t, de minek, mikor a szamarak, rúgott dzsentrik, kétségbeesett egzisztencziák viszik a főszerepet. S a kinek fejében megrekedt egy kis Isten adománya, az játsza a jó bolondot, fogalmaz és ítél, a „főnök Uram“ pedig éktelen szitkok között veti alája hanyagul, úgy miniszteresen, hogy senki olvasni ne tudja, nevét. Elöntötte az epe egészen. Usdy István, csak igy irom dr-rek nélkül, egy idő óta teljesen világunt. Lecsüg- gesztett fővel motoszkál végig az utczákon, látni sem akarja azt a töpredéket, mely vele ellentétben telt zsebekkel s üres fővel lejti végig az életet. Csak ritkán látnak hivatalnok-társai, az árvaszéki ülnökök, ajkain mosolyt, azt is úgy hazudja, mert kedve bizony nem igen vinné rá. Megfeledkezett-e róla, nem tudni, de tény, hogy nem beretválja azt a fiatal pozsgás arezot, melynek egyszerre történt elhalványulását még jobban kiemelte sűrűén sarjadó tüskés, piszkosbarna szakálla. Mélyen fekvő gyűrűs szemeiről leolvasható lelki küzdelme és álmatlansága. Fél éjszakákat, néha egészeket átvirraszt s őrülten méri végig szobáját. „Hej, de jő — sóhajt — hogy meg nem nősültem még, egy egész családnak keseríteném meg az életét. így csak magamat emésztem. S ezt is rosz- szul teszem. Minek áldozom fel egészségemet, életemet ily hitvány világért. Bár ne is tudnék felőle.
