Tolnamegyei Közlöny, 1897 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1897-04-04 / 14. szám
1897. április 4. 5 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (14. sz.) Gazoknak börtön sincs elée: O / Pedig börtönbe készül vágyik Nagy részben ma a nemzedék! Mert ott kosztolnak és ruháznak Mindenkit; — s nem kell küzdeni; Nem kénytelen senki a lelkét A más világra küldeni Mint öngyilkos; — adót se kérnek A börtönében; — óh! nem ott . . . Jó melegben henyélve élni Mily szép és milyen jó dolog ?! Az országos panorámában Sebünk rongyunk takarva lett, Konstántinápoly tarkasága Gyönyörködtetett sok szemet, Mig a szultán szégyelte otthon, Ez idétlen paródiát ... Mert ott náluk — nem oly rajongó Nem oly romlott még a világ Mint itt nálunk ős Hunniában, Hol még a bűn is millenáris . . . Panoráma dobját püfölni Tudja ma már még a szamár is! * Aranykor ez! óh! az valóban Ezt elvitatni nem lehet; Ha ifjak össze kapnak lányon Lövik egymást le — mint ebet! Lovagias tett az egész csak! . . . Mást nem tehet egy gentleman . . . Mint stiklirozza hogy lelőjje Azokat kikre pikkje' van. Fut azután Amerikába, S árulgat ott sóspereczet . . . Hogy elkerülje hőshöz illőn Itthon azt a vasketreczet, Melyben az ily „vadállomány“ van . . . Ragadozókkal egy tanyán, Úgy tetszik mintha nyögésüket Minden órában hallanám ? Társadalom sóhaja ám ez . . . Melyből a hit kiveszett már is, Egymást rugdosni agyba főbe, Ez aranykorban jó világban : Képes még csak a vad szamár is! . ... . * Ovidius hogy ha ma élne! E korról még szebben regélne! Böjti prédikáczió. A csörgetég szomorú tűzhaláláról lapunk 12-ik számában érdekesen folytatni Ígért 3-ik közleményt ezennel beszüntetem, épp úgy, mint a B. Bánffy D. és Gr. Andrássy Géza közötti »összeférhetetlenségi« párbaj — hála Isten! — beszünt, mert ők utóbb összefértek! . . . En pedig beszüntetem a nekrológ 3-ik folytatását azért, mert tudomásomra jutott, hogy Etil Pepi barátom, leégett fürdőjéről Írott — gyász pennával írott — szomorú czikkeimet még csak elolvasásra sem méltatja. Tehát itt is egy összeférhetetlenségi« eset forog fenn, mely párbajt provokál, olyformán, hogy a nekrológ Írást mondom, ezennel beszüntetem. írok helyette egy rövid, tehát hihetőleg nem unalmas böjti prédikácziót. * Sok szomorúsága esett mostanában kér. és nem keresztény olvasó hiveim — vagy, ha úgy tetszik: hiv olvasóim! — az én szegény szivemnek. Ha valamennyit felsorolnám, félek tőle, hogy a ti jól ismert érzékeny szivetek repedne kejté, vagy szakadna darabokra, mint a Vaskapu óriás kősziklái a modern világ legnagyobb hatalma a dinamit által. Ezt az én szintén nagyon érzékeny szivem nem akarva, nem sorolom fel lelkem minden mostanában esett mély bubánatát, — nem kivánok sziv-repedést, sziv-szaka- dást, csak tavaszi jótékony harmatot, fájó könnyet akarok teremteni jóságos szemeitekben, elsiratni éltem 53-ik tavaszának hervadt virágait! . . . * Nagyon fáj az nekem, kedves és hiv olvasóim, hogy a Márczius 15-dikének örökre emlékezetes nagy napját, mi szegzárdiak, daczára a sokszori, lelkes hírlapi felhívásoknak, még ma sem ünnepeljük meg úgy, a mint megérdemelné és a mint hozzánk illenék. E tekintetben, mint megyei székváros, helyesebben vezér-falu, nem megyünk elől jól példával a ránk figyelő megyei kisebb községek előtt. Hazaiiságunk, nemzeti kegyeletes érzelmünk méltó jelvénye a török »fél-hold«, melynek látása Allah hajdan büszke fiait a folyton emelkedő nemzeti nagyság és dicsőség hiú réményével tölté el, — de a melyről kimondta már a világ, hogy e holdnak »fogyta« lesz Jiamar, »tölte« sohasem. így vagyunk mi is. Fogy nálunk a Márcz. 15-ét ünneplő magyar lelkesedés fél-holdja s maholnap teljes sötétség áll be, ha csak a jövő évi 50-ik emléknap tavaszi meleg sugára szokatlanul uj lángra nem gyújtja honfi kebleinkéit. Adja Isten, hogy a vezetett községek mindig impozánsabb ilyenkori magyar nemzeti ünneplése, le ne főzze több& a vezérfalut! ... * Ebbéli reményünk jogosultságát szentesítette Boda Vilmos, orsz, képviselőnk, a Kaszinó halvacsoráján mondott ama fényes felköszöntőjében mely általános tetszést aratva, kimondta, hogy: »ime már a Casino is ünnepli Márcz. 15-dikét, igaz, hogy most még — tekintettel a görög hadviselésre — csakis a görög naptár szerint, vagyis Í4 nap múlva (Márcz. 29.); de bizonyára eljön az idő, talán már éppen a jövő 50-ik évben, hogy ünnep lesz ez a nap a Casinónak is Márczius 15-én !-------« # De m ás szomorúsága is vagyon az én szegény szivemnek. P. o. fáj neki, hogy a lefolyt Márcz. hónapban a tiszteletreméltó Sándorok és Józsefek nem tartották meg a nevüknapját, rangjukhoz illő fényes czéczóval. Még a dalárdista Józsefek is sztrájkoltak, mint hajdan a Jákob fia, az egyiptomi József, — s inkább ott hagyták köpönyegjüket a Pótifárné lábai előtt, semhogy eleget tegyenek a névnapi gratulánsok szokott kívánságainak, mik: pörkölt hús, túrós csusza, olasz bor! Tiszteletre méltó jeles kivételt képez e tekintetben Horváth József ur, ki — mint tiszteletbeli dalárdista — a hajnalba belenyúló szép és zajos névnapi murit insczenált a nagy szállóban, hol kicsinységem is nagyban élvezé a röpke perczek örök élveit! Hálából kívánom neki, hogy koporsó-deszkáért ne ssoruljunk rája legalább 50 évig, mi a kik ott voltunk! —| — — # Márczius elmúlt. Eltűnt a kedves ibolyák nyájas tavaszi hónapja. Vége a meg nem tartott Sándor és József napoknak, vége a megtartott halvacsoráknak. — Csak a görög-török viszálynak, a krétai berzenkedésnek, a nagy hatalmak drága konczertjének nincsen vége! . . . . Mi lesz ennek a vége ? — — Az, hogy az idejött színtársulat anyagilag és szokás szerint megbukik; no igen, mert a »görög- tüzet« betiltották a nagyhatalmak ad hoc még a srinpadokon is, már pedig, hogy nálunk a nagy közönség nagy része ezt és az ilyeneket jobban szereti, mint a valódi műélvezetet, mutatja az, hogy magas művészi nivón álló dalárdánk kél konczertjét nem igen tartotta érdemesnek meghallgatni, — mert nem volt jelezve görög-tüz (csak magyar láng-lelkesedés a dalok előadásában); nem volt jelezve élő képcsoport, gyermek-mutatvány, diorámái szemfényvesztés — stb — Pedig hát, tisztelet a kivételeknek, a mi közönségünk legnagyobb részének ez kell 1 . . . * No de kicsoda is törődnék országosan első hir- nevü dalárdánk még oly szabatos dalestélyével is, mikor a nagy hatalmak konczertje iránt is oly kevés az érdeklődés, egész Európaszerte !?!... Pedig ott Szilágyi lágy tenoiját a görög vizeken suttogó tavaszi szellővel párosuló puskaropogás helyettesíti; Futler basszusát a gyorsttizü és vontcsövű gyilkos ágyuk tenger-morajt szégyenitő hatalmas menydörgése csinálja; Boda Vilmos szerelmesen — szép troubadour szekundóját a krétai görög fölkelők bájos nejei és leányai zengik syreni hangokon; és a barytont — Borzsák Endre helyett — a szabadság angyala fújja elbájoló mennyei tárogatóján a függetlenné lenni váSyó honfiúi magas lelkesedésnek! — — — * Azért hát kedves olvasó hívem s hiv olvasóim! — nyugodjunk meg a megváltoztathatatlanon. — Sirassuk el az ibolyás márcziust, üdvözöljük a szeles áprilist, — ki tudja: melyik lesz jobb? — — A csalogány tegnap megszólalt kertemben, ez nekem többet ér, mint a márczius összes ibolyája, jáczintja és nárczisa. Én most kezdek boldog lenni, mert a virágok szép színét már alig látom, de a csalogány dalát teljes pompájában élvezem. Itt még nincs nálam semmi defektus, semmi hiány, — fül- pápaszemre még nem szorultam! — — — Palást. EGYLETEK, TÁRSULATOK. A „Szegzárd-Tolnamegyei Rabsegélyző-Egylet“ múlt vasárnap tartotta meg 1 e 1 c z József törvény- széki elnök elnöklése mellett évi tisztújító közgyűlését. Az elnöki jelentss szerint az egyesület a lefolyt évben is a legnagyobb tevékenységgel igyekezett jj czéljának megfelelni, habár az emelkedő közönynyel kellett küzdenie és habár a közöny következteben tagjainak száma tetemesen megapadt is, — ez az egyleti tevékenységre csak annyiban hatott bénitólag, hogy megfelelő segélyezést nem fejthetett ki | igj szükebb körre volt szorítva. A rabsegélyző-egylet haszna és fontossága sajnos — még 8-ik évi fennállása után sem találkozik azzal a méltánylással és támogatással, melyre méltán számot tárthatna. A társadalom még most sem pártolja eléggé az egyletet, sőt bizalmatlansággal tekinti emberbaráti működését s nem nyújt segédkezet a társadalom e szerencsétleneinek a becsületes munkás életre való visszavezetéséhez. Eme közönyt mindenesetre nagyban okozza a vidékünket látogató elemi csapások nagy száma, mely évről-évre ismétlődve a vagyonosabb osztályt is érzékenyen sújtja; ennek tudható be azon körülmény is, hogy az egyletnek tagjai mindinkább fogynak s lesznek közönyössé a nagyobb pártolást érdemlő egylet iránt. Azért nem csüggedve törekedtek kitűzött czél- juk felé, segítve ott, a hol szükséges anyagilag, s felkarolva különösen azokat, kik iskolai oktatásban nem részesültek, hogy az írást és olvasást megismerve hasznos olvasmányok által lelkeiket nemesik vén, a bűn ösvényét kerüljék. Az egylet jövedelmének java részét a múlt évben is az a 300 forint képezte, melyet az igazság- ügyminister utalványozott, melyért az egylet hálás köszönetét fejezi ki mindazok nevében, kik e jótétemény részeseivé lettek. A tagok száma részben lemondás, elhalálozás és a megye területéről való elköltözés miatt kilencz- czel fogyott, s csak egy rendes taggal szaporodott. E humánus egyesület a rabok részére iskolát tart fenn, melynek föfeladata a rabok szellemi oktatása, melynek minél sikeresebb keresztülvitelére minden lehetőt megtettek. A rabiskola derék tanítója, Kálmán Károly fáradságot nem ismerő kitartással törekszik megismertetni az írás, olvasás és négy számtani művelet alap elemeivel mindazokat, kiknek erre gyermekkorukban alkalmuk nem volt, vagy saját mulasztásaik miatt ezt nem tanulhatták meg. Feltűnően sok látogatója volt múlt évben a rabiskolának ; ugyanis beiratkozott összesen 102 egyén, ezek közül a beiratáskor írni és olvasni jól tudott 1, tudott 81, keveset tudott 5, nem tudott 15. Ez utóbbiak közül 14 egyén jól megtanult imi és olvasni, egynél pedig az idő rövidsége miatt sikert elérni nem lehetett. A folyó évi január 18-án megtartott vizsga ar* ról is tanúságot tett, hogy a kik már némi előismerettel kezdették meg az iskola látogatását, ismeretkörük tetemes bővítésével hagyják azt el. Az erkölcs nemesítése is főgondot képez. A letartóztatottak vallás-erkölcsi oktatását hit- felekezetbeli lelkészektől nyerik a rabok, melynek ellenőrzésére a kir. ügyészség van hivatva. Az anyagi segélyezést az egylet nem tagadja meg azoktól, kik e miatt hozzá fordulnak, azonban szem előtt tartja mindig a takarékosságot s csak a legszükségesebb úti költséggel látja el azokat, kik erre rászorulva vannak. Nagyobb összegű segélyezésért a lefolyt évben nem fordult az egylethez senki, kisebb segélyezések fejében 33 szabadult rabnak 67 frt 50 kr. utalványoztatok ki. Az egyletnek védnöke: gróf Széchenyi Sándor főispán, b. t. t. A tisztujitás eredménye a következő: Elnök: Selcz József kir. törvényszéki elnök; alelnök: Ágoston István kir. táblai biró és Wosinsky Mór esperes-plébános; titkár és pénztárnok: Moravek Gábor kir. ügyészségi Írnok. Választmányi tagok lettek: Abafiy Gyula, Abay Leó, Biróy Béla, Bodnár István, Goldberger J. Mór, Gottlieb Jakab, Dr. Hai- dekker Béla, Dr. Hangéi Ignácz, Háry Ede, Kálmán Károly, Dr. Kramolin Emil, Leopold Sándor, Dr. | Lévay Ignácz, Mehnverth Ferencz, őrffy Lajos, Schneider Gábor, Dr. Spányi Leó, Dr, Steiner Lajos, Steinsdörfer József, Dr. Szabó Gyula, Dr. Szigeth Gábor, Totth Ödön, Ujfalusy Lajos, Udvardy Sándor, Varasdy Lajos, Wattay Miklós. Számvizsgálók: Ágoston István, Bodnár István I és Mehrwerth Ferencz.
